Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1904-01-31 / 5. szám
1Í04. j annár 31. BALiATONYIDÉK f öl virágoa tatás ára szentelni. A beléje helyezett, bizalmat köszöni, mert ez erőt ad neki a további munkásságra, mit jelen helyzetében fokozottabb és hathatósabb formában fejthet ki, ugy reméli. Mondanunk sem kell, mily nagy lelkesedést. keltettek fcaayai. Azt a még hátralevő néhány peroet, mi a vonat indulásáig még hátravolt, ismerősei üdvözlésére használta föl s aztán szívélyesen elbúcsúzva, néhány, perccel 11 óra előtt a már összeállított ós reá várakozó különvonatra szállva, folytatta útját Z.-Egerszeg felé! Nagyszámú kíséretéhez itt is több megyebizott•igi tag csatlakozott. A különvouatot is Stein osztály mérnök vezette. Útjában nagyobb ovációban Nagykanizsán volt résre, hol a város polgármestere s igen nagyszámú közönség üdvözölte. Amint jobban és jobban közeledett székhelyéhez, mind nagyobb ét nagyobb tömegek várták. A beiktatás részleteit most nem emiitjük föl, csak annyit emiitünk, hogy erősen hangsúlyozta a valláserkölcsi r evelés szükséges voltát és óriási kulturális eredményét. Volt aztán bankett valami 400 résztvevővel, küldöttségek, megyebál, melyekről a jövő számban bővebben. A tlizoltó-egyesület köréből. A «Keszthelyi Hirlap» mult heti számában, hir alakban, a következők foglaltatnak : «Az utóbbi években örömmel láttuk, hogy városunk e humánus .egyesiileiének fölszerelése tökéletesbedik, gyarapszik. Úgyannyira, hogy nincs mes szs az idő, midőn az egyesület nagy veszedelem esetére is biztonságot nyújthat. Azonban sajnálattal értesültünk a kiszivárgó hírekből, hogy ugyancsak az utóbbi időben a vezetőség körében apró csatározások folytak, a melyek lehetetlenné tették a köz javára szolgáló békés együttműködést. A legutóbbi napokban a szenvedélyek hulláma) oly magasra csapkodtak, hogy az egyesületnek 25 éven keresztül volt tevékeny, buzgó és lelkes főparancsnoka, Schersing József, állásától megvált, mert állítólag onnan kitúrták. Nem látjuk a pereskedés aktáit. Nem akarunk ebbeu az ügyben bírók lenni. Csupán azt jegyezzük meg, hogy a pernek nem uj;y kellett volna eldőlnie, hogy az egyesület. egy-egy vakondokbőrért. Ebben egyszersmind megállapíthat juk a háborúskodás okát is. Es ne is csodálkozzunk azon, ha a nép fiai más hesznosabb foglalkozás íiiányában készek ily elkeseredett irtóháborura a vakondok ellen — mikor igy télvíz idején munka nem lévén, hetekig nem lá'nak egy árva fillért sem ! Más kereseti ág pl. háziipar még mindig ismeretlen csillagzat a mi népünknél. Hát foglalatoskodik azzal a mit kap — ha vakondok fogdosás ís az. Bele lehet ezt a népet ugrasztani mindenbe csak néhány fillért lásson. Nem törődik a maga tudatlanságában azzal, hogj' mikor a vakondok ellen indít irtóháborút, tulajdonképpen icen hasznos, még pedig ingyenes munkatársaktól fosztja meg maga magát. De ha már a divat ezekre is kimondotta a pereatot, hát legalább az utolsó vakondok-mohíkánual együtt ne vesszék el emlékezetük is. Sok és hasznos szolgálatuk fejében melyeket a földigiliszták, kártékony férgek ós rovarok pusztításai revén hoztak az embernek, megérdemlik, hogy itt e néhány sorban megemlékezzünk életük, munkásságuk, jó és rossz oldalú!', hasznuk és kárukról is. (Folyt, köv.) legrégibb tagjának tagadhatatlanul roszszul eső érzéssel, bántó formák között kelljen megválni attól a hajléktól, melyet nálánál senki sem keresett fel löbbször és senki hozzá hasonló szeretettel. Schersing József negyed századig szolgálta az egyesületet, ő volt annak leik*. Tisztségét nem dekórumnak tekintette, hanem olyau nemes hivatásnak, melyér fáradni és cselekedni kell. Nem volt nap, melyben az egyesület szereit fölül nem vizsgálta, vezette a sok idejét elvevő fuvar-számadást, szóval a tisztségének sok dolgot adó hivatalos teendőket végzett, önzetlenül. De nemcsak öuzetlenül, hanem anyagi áldozatok hozása mellett. Ha Schersing József azt, a pénzét, a mit a tüzoltó-egyesület, kedveért 25 éven keresztül elköltött, összerakta volna, ma már csinos tőkéje lehetne együtt. Ha erről nem is akarunk szólni, csupán az a tény is biztosítja az elismerést, hogy évről-évre egy maga küzdött ama fagyos közöny ellen, melylyel a közönség e szép hivat ásu egyesülettel szemben viseltetett. Szóval mindent együtt véve elmondhatjuk, hogj' Schersing Józsefnek az egyesület körül hervadhatatlan érdemei vannak. Éppen ezért, nem értjük az egyesületnek azt a vezetőségét, a mely az érdemet kituszkolta az egyesületből ós szó nélkül útnak bocsátotta. Ez nem eljárás. Ugy látszik a mi társadalmunk kezd berendezkedni arra, hogy egyes túlbuzgó elemekkel legnagyobb gyönyörűséggel évtizedes érdemeket vakmerőséggel arcul veret. Vigyázzon ez a társadalom, hogy ne ölje ki azok lelkéből e város iránti szeretelet, a kik igazán érezuel; iránta! A mélyen tisztelt újság ezen «jól ér tesültsége» felett jó izü hangulatot éreztem és dacára a színezésnek és páthosznak, melylyel előadatik a történet, lelkiismeretem nyugalma cseppet sem ^ivarodot.t fel. A «kiszivárgó« hir alapjan pedig az a mély sajnálkozás és a nagyfokú kesergés, melyet a tisztelt K. H. ^re-* Schersing József mint főparancsnok ur úgynevezett ikíturasa» felett: cseppet sem sarkal hasonló fájdalmak kifejezésére — a cvízetőségj cselekedeteit illetőleg. Mivel azonban a városi lakosság jó része tudj9, hogy az önkéntes tűzoltó egyesület elnöke t»z alulírott, egy keveset különösnek tetszik, hogy a tisztelt, K. Hírlap a «vezetőség» gytijiőneve a.á foglalja a «kiturást» ós nem adreszálja egyenesen személyemre. A vezetőség ugyanid a választmány és a választmány mindazon dolgokról, melyek a tűzoltó egyesület. Kebelében történtek, ezután fog csak tőlem órtesülui és a közgyűlés is. a tűzoltó egyesület választmányi tagjai iránt érzett tiszteletemnél fogva, nehogy a «turás», — mely a K. H. t jobban illetheti, mint az, egyesület bármelyik pártoló vagy működő tagját — parlagi jelentősége, bárki által is, az igen tiszteletreméltó választmányi tagok egyéni tulajdonságai lekicsinylésének minősítessék : van szerencsém az érdeklődők és a tisztelt K. H. nak is tudomásul adni, hogy Schersing József főparancsnok ur, az egyesület iránt érzett jóindulatai kifolyása kóppen, a saját jószántából mondott le. Ha ugyauis maradui akart volna, hát módjában lett volna tovább is főparancsnoknak lenni, mert hiszen választására volt bizva a «menni» vagy «maradnit fölött való ítélethozatal. — Akik a módozatok és a részletek iránt is érdeklődnek, azoknak az ügy korekt-módon való elintézése igazolásául felvilágosítást alulírott is szívesen nyújt, meg az akkor jeleulevő urak : tekintetes Pető Vilmos és Schleiffer Izidor, akik az évzáró számadásokat készítették ós a lemondásnál mint szem- és fültanuk voltak jelen. A volt főparancsnok ur 24 évi önkéntes szolgálata, mindenkiben a tiszteletreméltóság érzetét kelti. Bennem is. Hogy ennek a közgyűlésen kifejezést is óhajtottam adni, azt a volt főparancsnok ur ós a működő tagok is igen jól tudják. Hogy érdemeinek, a közgyűlésen leendő méltatásától ez esetben elestem ós azt ugy, mint óhajtottam volna, tekintve a fen'i hírt, ezentúl már nem tehetem, az nem az én jóakaratú törekvésemeu mult, hanem » K H. buzgósá^án. Az ügy érdemére felvilágositásul ennyit szántam a nyilvánosságnak, mert ebből a »kiturás» lénye kicsillan. Ami már most a K. H.-nak, az ugy tetszik «jól értesültsége»(?) alapján kialakult bírálatát és tanácsát illeti, melyet Készt, hely társadalmához emigyen fogalmaz : «Ugy látszik a mi társadalmunk kezd berendezkedni arra, hogy egyes túlbuzgó * elemek*-kel legnagyobb gyönyörűséggel évtizedes érdeme it vakmerőséggel arcul veret.» E felett csak sajnálatomat, de egyszersmind örömömet is kifejezem. Hogy a tisztelt, K. Hírlap e város ifjúsága nevelése érdemében itt töltött 10—12 éri munkám után és egyébb önzetlenségeim lévén per telem> minősít, azon nem csudálkozom. Végre az írás ízlése, a szavak választékossága és az Ítélet, tartalmassága, egészen egyéni és a felnőtteket :lyenekre nevelni már nem lehet. De bár ezen minősítést nem is tekintem, azon mégis kell csudalkoznom, hogy ennek aíisztelt társadalomnak is a jóslási tehetség magas áradozásei kőzött, azt a tanácsot adja: • Vigyázzon! ez a társadalom, hogy ne ölje ki azok lelkéből e város iránti szeretetet, akik igazán éreznek iránta.» — A mert el maradt .... és én, az telem* ezek után itt is elmondom azt, amit elmondtam Schersing urék előtt,, többször azt t. i. hogyha ezt a «tanácsot.», hogyha, ezt si • minősitóst., melyet a K. Hirlap világgá bocsát, nem a szónoki cicoma és az írási düh sugalmazta, hanem az igazán érzett és tárgyilag os, de egyszersmind bizonyítható igazság, akkor:- az önk. tűzoltó egyesület elnökségét Demcsak a K. Hirlap tekintetes szerkesztőjének, hanem a lapjukban kifejezett felfogásban vele egységesen gondolkodó barátai bármelyikének ís, vagy akárki emberfiának, szívesen, e/er örömmel és lelkesedéssel átadom, lm célja az lesz, ami az enyém : a rend, a pontosság, a könnyelmű költekezés meggátlása, szóval : az alapszabályok pontos és n^m a látszatra dolgozó betartása. Tekintetes Szerkesztő Ur ! Tanár Ön is ; én is az vagyok. De higyj e el, hogy többre becsülöm az állását,, semhogy Önt, tisztelt, Tauár ur, as igazságos és becsületes törekvések meggyanúsító «elemének» tudnám minősíteni, — és ezért engedje meg, ha bátor vagyok kíváncsi lenni arra, hogy a jó érzéssel összeegyeztethetőnek tetszik-e tartani azt, hogy egyesek esetlen és igazságtalan kitöréseinek, az Ön neve és állásának tisztessége, cégérül szolgáljon? Gaál József, fögymn. tanár, az önk. tűzoltó egylet elnöke. A „magyar címer" Közérdekű voltánái és az illusztris szerzőre való tekintettel adjuk az alábbi cikket: Olaszországi tanulmányutamból a napokban visszatérve, asztalomon találtam a • Keszthelyi Hirlap» 52. számát, melyben Sági János ur <A magyar cimer» nevü cikkében a levéljegyekről és okmánybélyegekről is — a kritika álarca mögé bújva — nagyon fura módon elmélkedik. Ezt, a lapot egy ottani ismerősöm küldte meg, tudva azt, hogy engem, mint az állami nyomda hitelosztályának a ve-, zetöjét, hol a levéljegyek és okmánybé lyegek készülnek, az ilyenek érdekelnek Ez okból, valamint azért is, mivel én is Zalavármegye szülötte ós szintén tollfor-