Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1904-01-03 / 1. szám

2. BALATONVIDEK 1904. január 3. Darányi Ignácz, kinek neve azon magyarok közé tartozik, kikről büszkeséggel szól a magyar ember ; — ugy látszik, utóda is helyes nyo­mon halad — és egyes tudósokat, filozófusokat, a világ nagy prob­lémáinak ismerőit hozzászámítva: a a kath. papság. Mikor pedig ezen alakok mellett holmi törpeségek hirdetik feltűnési viszketegtől indít­tatva »ismereteiketc ; természetes, hogy komoly ember nem törődik velünk. Mert nagyon nehéz a fel­nőtteket nevelni. Kisebb hibát követ el az a tár­sadalom. mely azért nem foglalko­zik a szociális eszmékkel, mert nem ismeri, mint azok, kik azt hiszik, ismerik, és — sajnos — foglalkoz­nak is vele. Ezen napokban fehér kará­csonyról, fekete karácsonyról sok szó esett a lapokban. Nem ugyan szószerinti, de átvitt értelemben, mint az eszme s a rideg anyag személyesitöjéről. Pedig valójában sem fehér, sem fekete, hanem vö­rös karácsony vala ez. Szocialista agitátorok járták-rótták mindenütt az egész ország útjait, megbeszé­léseket tartva, hadi terveket ké­szitve. vidéki központokat alkotva. A háló mind jobban és jobban szo­rul. És ha a társadalom nem siet segitségére azon szervezeteknek melyek e romboló munkát ellen­súlyozni hivatva vannak és ha nem támogatja erkölcsi súlyával azokat az önzetlen gazdákat. »csuliásokat«, ügyvédeket, tudósokat, tanárokat, szövetkezeteket kis embereket, kik a hit és az igazság fegyverével ke­zükben, lelkesedés tüzével a szivük­ben vették fel a harcot a rombolás szellemével: bizonj^-bizony magára vessen a társadalom, ha későn ocsúdva fél, az ölelő, de polypka­rokból szabadulni többé nem tud . . . Amennyire sikertelen volt politikai és közgazdasági életünk, olyannyira sikeres volt a szociálistáké. De van, szomorú lenne, ha nem volna, vigaszta ó tény is. Sokszor segit a természet a betegen, mikor az orvosi tudomány tanácstalanul áll előtte. A nép életének hivata­talos orvosa, az állam, nem tud a sok bajon segiteui. Beteg maga is. Szervezete nem működik. A ter­mészet: a társadalmi erők állottak össze és a szövetkezetek által igyek­szik pótolni az orvos gyenge erejét. Örvendetes haladás észlelhető e té­ren. A szomszédos Somogy várme­gye állapotát e tekintetben bárki irigyelheti. Nem licitáltat ott se az állam, se uzsorás, se város, se a megye, se takarékpénztár ugyszól­váu soha. Még örvendetesebb, hogy nálunk is mozognak, sőt várme­gyénk élére épen e szövetkezeti eszmének oly lelkes bajnoka kerül, mint Hertelendy Ferenc. Tőle sokat várunk e téren ; tán megmozditja az eddig idegenkedő vagy az ügyet nem ismerő szellemeket i*. Szellem ! É szónál álljunk meg egy pillanatra Ha az)eddi g tárgyalt jelenségek között sok az aggodal­matiieltő és van örvendetes ís, ugy még egyet figyelhetünk meg: a kö­zömbösét Lakosságára nézve oly kicsiny város kevés dicsekedhetik akkora intelligenciával, mint Keszthely. S a szellemi élet terén mégis, mintha közöny, pangás, stagnáció volna. Pedig faktor is, heiy ís volna elég valami élvezetesebb szellemi élet kifejezésére, hol a mindennapi éiet küzdelmeit, ellentéteit, nehéz fárad­ságát egy kis szellemi frisseséggel és szórakozással lehetne felváltani. Annjn egylet s az egyletek élén és tagjai kőzt annyi müveit ember van, hogy kellene és lehetne egy oly központot teremteni, hol az a sok erő összefogva, összetartana és szel­lemi élvezetekkel szórakoztatná a közönséget. Vannak egyesületek, melyek a szellemi élvezetekre is kiterjesztik figyelmüket ; ilyen pld. az ének- és zenekedvelők egyesü­lete, az iparos dalkör, a kath. Le­gényegj'let, az önképzőkör, melyek helyei-közzel megpróbálkoznak ilyen téren is nyilvánosan fellépni. Leg­nagyobb kitartással a kath. legény­egylet teszi ezt, mely évenkint 10—12 felolvasást szokott tartani, de sajnos ; a közönség végtelen kö­zönyével kell megküzdenie ! Azon egyesületet, mely első sor­ban volna hivatva a vezető szere­pet betölteni, a kaszinót készakarva említjük meg utolsó sorban, mert fel akarjuk hivni fig} Telmét, hog} r e téren is lépjen más városok ka­szinóinak nyomába, hogy ne csak ragjainak, de a nagy közönségnek is szerezzen némi szórakozást. Más városokban irodalmi körök, műked­velő énekesek és zenészek körei vannak, metyek eredetüket, irányí­tásukat a kaszinóktól kapták; Nagy­kanizsán Székesfehérvárott, Sop­ronban Győrben mily szépen virá­goznak ezen egyletek! A nagykö­zönség pedig mindig kitünteti őket tömeges pártolásával. Nálunk is le­hetne talán ily irodalmi, ének- és zene-egyletet alkotni, mely nem a már meglevő ilyen egyesületek el­lenére és elnyomására szolgálna, hanem mintegy kiegészítésül és összekötő kapcsául a többieknek és a nagy közönségnek. Egyik sem ve­szítene, s a nagy közönség és a szellemi élet pedig nyerne. Ugy halljuk, hogy hallatszanak már han­gok ennek szükségességéről. Hogy történetében, hanem alkotó része, illető­leg láncszeme anuak a népies magyar költészetnek, mely a századok során soha meg nem szakad, hanem egyre élt és fej­lődött. «Egyrésze a történeti népkölté­szetnek — irja Erdélyi Pál, a kötet is­mertető előszavában : — harminc negyven esztendőnek (1670—1711) költői formá­ban való megnyilatkozása. Nem önálló, hanem ez idő szerint a legjobbíiu képvi­selt és isme-t fejezete a népi költészet történeti fejlődésének.» Végig lapozván ezt a szép kötetet, melynek tartalmát Erdélyi Pál nagy sze­retettel és finom Ízléssel válogatta össze a «Kuruc költészet, gyöngyeiből, meg­elevenedik előttünk az h legendaszerü kor, melynek emlékét ma már csak a «Rákóczy-induló» őrzi köztünk. És, a mint erre a szilaj indulóra gyorsabb pezsgésbe jön a vérünk, ugyanúgy hevessbb lük­tetésbe kezd a szivünk is, mialatt, a sze­ntünk révedezve jár az izzó hazaszeretet­tel telitett fekete betűkön, mert minden sor egy-egy fohász a szabadságért s egy­egy fogadás, hogy .vérük hullajtásával> is kivívják e«t a szabadságot, a mely fájdalom! — elveszett akkor, és pedig *ok időkre veszett el ! Rá,kóczy, Bercsényi és Bezerédi a «TÍtéz magyarok vezéri > az áruló Oos­kay, a tfejedelem villáma», a rettenetes vak Bottyán, s a kuruc világnak vala­mennyi. többé !<evésbt>o hires és hírhedt szereplője, föl egészen Károlyi Sándorig: mind előfordulnak e dalokban, viselt dol­gaik érdeme vagy becstelensóge szerint, a melyben «kiállott Rákóczy a munkácsi sáncra, — Reá támaszkodék pántos pal­losára* . . . E szomorú pillanatig váltakozva csen­dül meg a «Kuruc költészet»-ben, a hol dicsőségesen fölragyogó, hol veszedelmes zátonyra jutott, szabadságnak az ujjon­gása és keserűsége, aszerint, a mint a Rá kóczy fegyverei győztek, vagy vereséget szenvedtek. Et től kezd ve azonban, miután I a szabadság ügye elveszett,, csupa fájda­lom sir a törők sip, vagy a magyar tá­rogató hangján s a szerencsétlen ország állapotát semmiféle korfestő rajz nem jel­lemezhetné hívebben, mint a kötetnek utolsó előtti dala, melyet, .ide iktatunk : Rákóczy, Bercsényi! Ragyogó vitézek! Napkelet tájiról, fegyverre keléDek, És, a mint fölkeltek, fohászuk égbe szállt: „Segits meg, Istenünk, harcaink hevén át ! Segits meg, Istenünk ! És Te, Szűz Mária, Hogy el ne pusztuljon magyarok hazája ! Magyarok hazája, oly dicső volt hired, Hogy aranyalmának neveztek el téged." Az alma lihullott, csutkája van csak meg. Mióta az ország labanccal tele lett; Magyarok hazája, aranyos szép alma, Ki téged őrizett, hideg hant takarja. A cKunn költészet* a «Magyar Re­mekírók »-nak minden esetre egyik leg­szebb és legértékesebb kötele. Ugyanezt mondhatjuk a Széchenyi István gróf munkáinak első kötetéről is, me yet Berzeviczv Albert rendezett sajtó olá. A hosszú bevezető tanulmány, me­lyet a kötet élére irt, talán a legértéke­sebb azok közt, melyeket, valaha «a nem­zetébresztő legnagyobb magyar»-ról irtak. Meglátszik rajta, hogy nemcsak szereti Széchenyit, hanem alaposan ismeri mind lelki és kedély világát, mind politikai és társadalmi munkásságát is. Sikerrel védi meg ama nem régiben támadt tendenció­zus törekvés ellenében, in jly szeretné föl­áldozni Széchenyi nagyságát a Kossuth­kultusz oltárán, s igen helyesen jegyzi meg, hogy nemzeti pantheonunk mind­kettőt — Széchenyit is, Kossuthot is — csonkitatlan nagyságában fogadhatja ma­gába egymás mellett is; mert isz, hogy működésűk egy időben ellentétes volt, nem csökkentheti annak a ténynek az ér­tékét, hogy mindkettőnek tüneményes alakja a mi hazánknak, a mi történetünk­nek ékessége.' Széchenyinek ebben az első köteté­ben a Hitel, Világ, Stádium és az Utiraj­Keszthelyi & gazdásE papír • • 50 íinom csont levélpapír, 50 boríték díszes dobozban 1 korona 20 fillér. ^apViató Sujárt«zl«t> 3°zs<?f könpt> és papirkereskeSésében KE8ZTH1LYEN,

Next

/
Oldalképek
Tartalom