Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1903-08-30 / 35. szám

VII. évfolyam. Keszthely, 1903. augusztus 30. 35. szám. J Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap, MetjJel«nili hetenkliit ocjitizoi'! m<mii • un|>. SZERKESZTOSEG ÉS KIADÓHIVATAL • volt gszd. ianiniózei epületében. Kéziratokat a szerkesztőség ciniére, Pénzes­utalványokat.. hirdetési metíl>ÍEiist>kafcéy r»U­lamitciAkat a kí&dóliivatalltoe kérünk Kéziratokat nem adunli v IÍHB l.A P rUl.A.IJlONOS B O N T Z J Ó Z S E F. KKI.KI.ÖS SZKHK ttsif/lö NÉMETH JÁNOS. KIADÓ BIIJAN SZKY .IÓ/SKÍ Előfizetési árak: Egész évre lOkor. -flii Fél é' r e 5 „ — „ Negyed évre 2 „ 50 Egyes szám ára 20, Nyílttér petitsora alku szerint. ii Baieset, járvány, körház. Részvéttel adtunk hírt arról a sze­rencsétlen balesetről, melynek két in­telligens úriember majdnem áldozatul esett. Jeleztük, hogy az egész város igaz részvéte kisérte őket kórházba, hová ápolás végett szállították. Itt a kórház ajtajánál a részvét valójában megkét­szereződött, mivelhogy un embernek Keszthelyen kórházba jutni már magá­ban véve baleset. Maga, a, kórház-épület, a levegő, a beteg környezet, a hiányos fölszerelés mind ijesztő rémek eg}^ uri pacien-re nézve Tiszta magas lakáshoz, világos szá­raz szobákhoz szokott embernek: egy mélj-edésbe épült pinceszerű épületbe, alacsony boltíves, inkább kamrához, vagy hullaházhoz hasonló, fehérre má­zolt ablakos, dohos, nedses s minden­féle miazmákkal szaturált, kiálhatatlanul átható szaggal telitelt szobába jutni szá­nalmas valami. Kitéve annak a veszéty­nek, hogy minden órában nyakára hoz­hatnak két-három tífuszos, vagy más járványos betegségben szenvedő beteget — a társadalom legalsóbo osztályából. Mert ez a keszthelyi kórház csak ezeknek i valók. De igazában ezeknek, sem, ha az embert, mint embertársunkat s £ közegészség ügyét igaz mivoltában mér­legeljük. De hát eddig úgy volt. És a szegény vándoroknak, közhuszároknak, cigányoknak, kintornásoknak, önbíinük­ben szenvedő facér cselédeknek csak jó volt. Mivelhogy másfajta nem volt. Am Keszthelynek egyébb lakói is volnának, kik csak ugy quasi domici liummal bírván, átmeneti, ideiglenes lakói ugyan e városnak, de mégis szá­mot tarthatnának arra, hogy ba a város az ő apró és öreg pénzüket elteszi hát legalább tisztes menhelyről is gondos­kodnék betegségük esetére. Lássuk csak ! Itt a íőgymn. a gaz­dasági tanintézet, itt a honvédség, hi­vatalok, fürdők stb Az ifjúság magánházaknál a garzon urak priváthelyeken távol az otthon családias körétől kénytelenek hivatá­suknak élni! Ez rendes viszonyok közt csak megy. De mikor beüt a betegség? Egy szobá­ban 2—8 lakó együtt. Melyikre lesz ké­nyelmetlenebb a helyzett ? Az pgészsé­gesekre, vagy betsgre-e ? Nem jó volna ilyenkor egy tisztességes kórházi? iüs mi történik, ha járványos betegség üt ta­nj 7át városunkban ? Ugyebár ilyenkor a legelemibb eljárás szerint a fertőző be­tegségben szenvedőt elkülönítik. Kitűzik a vörös cédulát! De hát hova küiömtik el a fetőző beteget egy oly családnál, mely nem rendelkezik 3—4 szobával ? Azok a magános urak, kik idegen helyen kénytelenek szolgálni hivatásu­kat, azok a fürdőzők, kik sok drága pénzt k BALATON VIDÉK TÁRCÁJA. Slliartgzofí . . . £[fiang?o{t a fio(tómigtan -A pap áldást fiiért reáju^. »Megijen tiszta zavartalan, Jsegyen tartós 6oldogságufo< fos templom gyertyafényben, Virágillat s?á[[ a [égben, j^Z arcodról öröm árad DKég itt is a neíte'z 6ánat. Vége van a szertartásnak J£jvOnu[ a nászfoséret, ^fénylő díszben, Hosszú sorban, DdZár alig bogi] véget érne!j>. Sgy füí^éöen meghúzódva az J*ten-anya szobra, Senkiiül nem tudva, tátva DDíost temeti Bofdogságát, Sgy Hiszékeny, szeíid lányba. ^Frászt Cuiza. % fák titkai. Lehetetlen történet. Olaszul irta Augusto E. Berta. A nyárfák folylou remegnek : egész életiik remegésbeii telik el. Az örömtől? A félelemtől? Ki tudja azt! Csek az bizonyon, hogy remeg­nek. Egy félelmes legenda igxekszik magya­rázatát adn 1 ennek a folytonos remegésnek. Mikor Krisztus a Grolgotháu keserves kereszt­halált halt, s a világ minden élő és élettelen lény» kesergett . . . siránkozott; egyedül a nyárfa nem vett részt a világ rettenetes fáj­dalmában, Büszkén vonult félre, — miként ön­telt tudós — még csak fejet sem hajtá meg. E n»ptól fogva — mondja a l-g>*nda — rezzen össze gyáva lelke a legkisebb szélre is. Egy nap a két nyárfa jobban reszketett, mint valaha. Az emberek bámulva állottak meg, nem tudván fe'fogtii, mikép remeghet két, nyárfa, mikor az ég derűit s legkisebb szél sem fuj. S a két nyárfa mélyen hajtá meg zöld koronáját, ágaik csikorogtak, mintha görcsös fájdalom jajszót csalt volna ajkaikra. Egymás felé hajló zöld koronáik összeakadtak, s össze­gabalyodva zöld boltozatot képeztek, mely ott lebegett, a széles fehér országút felett, melynek szélén születtek s növekedtek egymás oldala mellett. — Ki tudja mit jelent ez? — szólt egy őreg anyóka, a ki már félni kezdett a nyár­fától. — Azt jelenti, hogy a magasban szél fuj — felelte egy öreg, kinek feje nem volt elő­ítéletekkel telve. — De liát ez a platán is magas, ép oly magas mint a nyárfák s nézze csak megmoz­dul-e ? Nem lehet a magasban sem szél, akkor ez a zászlócska is mozogna torony tetején, mely a szél irányát mutatja : p*dig a torony magasabb a nyárfáknál. S l«m a zászlócska mozdulatlan, mintha meg volna halva . . Mit szól ehhez ? fujhat-e a magasban szél ? Az őreg felelet helyett, vállát vonogatta. S a két nyárfa remegett to *>bbra is, fáj­dalmasan nyöszörögve, mig a rniudjobbao meg­rémült öregek keresztet veteLtek magukra a tovább mentek mormogván :

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom