Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1903-08-16 / 33. szám

VII. évfolyam Keszthely, 1903. augusztus 15. 33. szám. Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap. Ue^jeleuik heteiikint egyszer: viiHi)riui|>. SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL • volt gazd. tanintézet épületében. Kó/.iratokat a szerkesztőség címére, Pénzes­utalványokat. hirdetési tneebizAsokat és rek­lamáciAkat a kiadóhivatalhoz Itérllnk Kéziratokat nem adnnU vl«»/.o i<A PTUIJA JDONOS BOKTZ JÓZSEF. KICI.KJ.ŐS SZKliKKSZTÖ NÉMETH JÁNOS. KIADÓ 8UJANSZKY JÓZSEF. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. — pn Fé l évre 5 „ — „ Negyed évre 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 „ Nyllttér petitsora alku szerint. Magyarok hazája. Magyarország a magyaroké. De mi­óta? Árpád foglalta el hősi karddal. Itt laktak száz évig. Más népek is laktak itt ennél tovább is: rómaiak, szlávok, avarok, hunok. Egyikük sem tudott gyö­keret verni. Elsodorta őket a népek el­lenséges áradata. Mert nem birták az államalakitás feltételeit. Megvolt a magyarban az ősi faj­szeretet, lángoló lelkesedés a szabad­ságért, meg a nemzeti lélek ió és rossz tulajdonságaival. Bátor, vitéz lovagias és nagylelkű. De keleti vér pezsgett ereiben, an­nak örökös nyugtalanságával. Harc, vér, zsákmány kellett neki. Nem volt nyugta, mert nem volt állandó tűzhelye, otthona, megszokott rendes foglalkozása. Mi sors várhatott reá? Pusztulás és megsemmisülés szele fújdogált Merzeburg és Augsburg harctereiről. Erről suttogtak gyászdalokat a gyászmagyarkák. Az örö­kös zaklatásban főiingerelt szomszéd­népek fújták hozzá a gyászindulót. Jött azután szent István hittéritői­vel. Letüzte a keresztet Árpád népeinek vérrel áztatott földjébe. Azóta hangzik: itt élned, halnod kell. A kereszténység lett a horgony a népáramok hullámai­ban. Az erősítette meg az ellenséges hullámverések zivataraiban. Hazát adott s a hazában állandó maradást biztosított. A mozgó sátorozást: ház, a bizony­talan tanyát meleg családi tűzhely, a kalandvágyat és zsákmányolási kedvet a munka szeretete, verejtékes szorgalom, a nyilat az ekeszarva, az ijjat szerszám, a harci riadót csöndes ima és béke váltja föl. Ligetek és berkek áldozati helyein templomok, ezek mellett iskolák épülnek. A rengetegek vadonjait imádkozó szer­zetesek szállják meg. A népet nemcsak hinni és imádkozni, Istent, embert sze­retni tanították meg, de megtanitották a földet is művelni, arcuk izzadságával öntözni s a szerszámot is forgatni. Az adott a magyaraknak hazát, ki az anyaföldhöz szegezte, munkára taní­totta, a polgárosodás és művelődés me­zejére állította s a civilizált népek nagy keresztény családjába 'bevezette szt. István. Többet tett! Pajzzsá, eleven fallá tette a magyart kereszttel kezében szt. ! István, hogy védbástyája legyen a nyu­gati műveltségnek tatár-török hordák ! ellen. A kereszténység és civilisacio vér­tanúi népe lett századokon át a magyar. De nemzeti egységét, független­ségét, alkotmányos szabadságát ni3gtar­totta. Ennek lett, biztosi téka a szent ko­' rona, mely a népet, nemzetté egybe­| fűzte. Ebbe van foglalva a magyarnép­nek egész lelke, élete, történelme. A szt. korona fényében ott áll a A BALATONVIDÉK TAR C A JA. Szél sut[og . , . Szél suhog a balatoni pariban, Sóhajtoz a soll nagy nyárfa fiaiban ; í"Búcsúzna% a fecs^é^ párosával: DdTegye^ én is a virágos nyárral, S ragtjogó sugárral. DflTegije^, megyede búsan, sötéten; 3£önny öntözi, árny ^iséri léptem; Jsombhullató erdő^ sóhajtása, Világjáró szelep zúgása ^£isér uj Hazába. íBalaton gyönyörű vidékén Óhajtott am veled élni bétáén; Szemed lángja s leljed megigézte% : Itt akartam rálőni puha fészfet, S tovább ver a végzet. £ Korúi a nagy világ előttem • Sz^z tüzl\'gy< i cifráz a felhődben ; 3f/jh! íji tudja, mily viharoí[ várnaij ? J2em üldözi% leljem őszi árnyai^? S elveszte a mjárna^ ? ! DdZiut örö^é bujdosó bús árva, Vissza-visszatérel^ majd e tájra; S mig fejemet szomorúan lehajtom, Slém fest majd a szép szelid alkony, DiZosolíjgö galambom I Pai^i Sstoán. A bikaviadal. (Coroda de Toros.) (Vége,) Ez azonban nem igen esik meg. felbő­szült állat olykor vadul neki ront a korlátnak, s hegyes szarvával olyanokat hasit rajta, hogy csak ugy repülnek a szilénkok. A bauderillerók iugerkedóse hót ny'olc percig tart. Utánok jön lóháton a pikador. Lova ki­mustrált gebe, szeme, nehogy a bikától meg­ijedjen, le van kötve. Jobb kezébe erősen fogja a bekötött szemű lova gyeplőjót, a másikban másfél méter hosszú lándzsáját szorongatja. A banderillerok a felbőszült bika figyelmét a pikadorra. irányítják s félre ugranak. A mint a megvadult bika a lovat észrevette, egy pil­lanatra megáll s dühös tekintettel méregeti. A pikador a szegény gebét oldalvást fordiva a bi­kának, hosszú lándzsáját erősen hona alá szo­ritva várja a támadást. A feldühödt bika egyszerre csak bőszül­ten neki iramodik a remegő lónak, egy pillanat alatt, éles, előre álló szarvait a ló hasába döfi s fejét forgatva izmos nyakával a pikadort lo­vastul felemeli s a földre dőnli. A pikador ek­kor felhasítja hosszú lándzsájával a bika hátán n bőrt s utánna tompa zuhanással lova alá bukik. Mihelyt a bika a pikadort földre dön­tötte, oda ugranak a bauderillerók rózsaszín kö­penyegeikkel, a bikát a halálra sebzett lótól el­vadítják, a mire a oirkus szo'gái u n. chulók a tehetetlen pikádort a ló t ól kiemelik. Ha a lóban van még egy kis erő, talpra állítják s még egyszer rátil a pikador s még egyszer neki vadítják a bikát. A szegény ló legtöbbször

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom