Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1903-11-08 / 45. szám
1903. november 8. s. Tehát, az olcsó kölcsönnyújtás és a munka előmozdítása az ipari hit elkövetkezőt egyik főcélja. És erre nagy szüksége is van a tőkeszegény kisiparosnak. Mert kisiparosságunk helyzete immár oda fejlődött, hogy csak megrendelésre, vagy a nagy tőkés vállalkozó megbízására dolgozott darabszám. Önnálló munkásságról hány kisiparosnál lehet szó? Ezen » bajon akar segíteni az ipari hitelszövetkezet. Ezen a bajon akar segiteui az ipari hitelszövetkezet. Ezt viszont, csak akkor éri el teljes mértékben, ha szövetkezeti áruraktárt létesíthet. A takarékossági hajlam fejlesztése s olcsó kölcsönnyújtás mellett: a szövetkezeti áruraktár létesítése a főcél. Ez az a szorgalmi méhkas, hová a kisiparos munkája eredményét értékesítés végett viszi. Ott kölcsönt, előleget kap reá, hogy tovább dolgozhasson, mig az áruraktár beszolgáltatott s eladott árucikkéért a teljes árr, lefizeti. Ez pedig szakok szerint történhetik. Ez uton nem lesz a kisiparos a megrendelés esetlegességeinek jíiezolgáltat.va s darab munkákra kárhoztatva. Állandó üzemben tarthatja műhelyét, mert van egy állandó forrása, honnét a szükséges nyersanyagokhoz a kellő fedezetet megkaphatja. Hogy nem a levegőből beszélnek e sorok, elég legyen a hasonló irányban működő fővárosi értékesitő ipari hitelszövetkezetek példájára utalnom. Pedig városunk ipara is vau annyira fejlett, hogy iparossága megnyugvással bocsátaná cikkeit elárusitás végett a szövetkezeti áruraktárba. | Vegyük csak a cipészeket, asztalosokat, szabókat, stb. Nem dolgozhatnának egy ily áruraktár számára ők is? Hány megrendelő jut, abba a helyzetbe, hogy egy ily áruraktár hiányában, kipróbált és megbízható iparosai elkerülésével kénytelen szükségletét annál a forrásnál beszerezni, hol azt, készen találja. Mert se ideje se kedve arra, hogy hetekig, hónapokig várjon egy-egy drb. szükséges cikk elkészítésére. Készen nem kaphatja, hát megveszi ott. hol arra alkalma van. Hány megrendelőt s jóakaró vevőt vesztenek kis iparosaink ily uton ? Ez az oka, hogy mig az iparosság szétszórtan, darab munkákban meriti ki munkásságát, addig a legnagyobb számú képzett iparosok mellett is hátrányukra gombaszámra nőnek a különféle áruraktárak. A kisiparos p>'dig igy vagy elveszti megrendelőit s kénytelen küzdeni, vagy ha megunta a harcot fölad minden reményt s kész a meghasonlott ember, kinek munka és küzdelem elviselhetetlen teher. Azután ott vannak a különböző vállalatok. Városi, megyei stb. ssükséges cikkek előállítására! Mily tisztességes polgári haszonnal vállalkozhatnának egy oly intézmény segitö égésze alatt, iparosaink ! Es különös, hogy ez sem hat,. Hiába minden biztató bátoritás ! Mitől, vagy kitől félnek? Talán csak nem egymástól? Nem csalatkozom, ha itt a főbünös képében a magyarnak egy régi hibáját azt, a fatalis bizalmatlanságot találom föl. ÜJZ az: Bizalmatlanság, miudenki, egymás és önmagunk iránt is. Ez a legfőbb akadály a szövetkezeti élet, föllenditésének Magyarországon. Föl keli egyszer már hagyni azzzal az ősi bűnnel! Iparosaink jó uton haladnak, mikor a szövetkezeti térre léptek ! De ne álljanak meg félúton ! Az az elkölcsönzött Hitelszövetkezeti apró pénz ugy, eltűnik minden nyom nélkül! Sok helye van annak ! De egy sem jobb annál, mintha a kölcsönvett pénzen kiki szakmája szerint, az áruraktár számára dolgozik. Itt fogja csak igazán, kézelfoghatólag érezni, tapasztalni a szövetkezet áldásos hatását. Tehát a jelszó legyen: «Se£Íts magadon, és az Isten is inegsegit!» Figyelő. Züllöttek. Toprontyos alakok nap-nap után nyitogatják az ajtó kilincsét. Teljesen leviselt ruházatban, vékony nyári öltözékben a tél hidegében is, lyukas lábbeliben állnak a küszöbön belül ós sok vihart látót kalapjukat forgatva: zavart izgatottsággal kérnek alamizsnát. Társadalmunk legszerencsétlenebb alakjai ezek ; szerencsétlenebbek, boldogtalanabbak az utszéii koldusnál is. Félbenmaradt exisztenciák ! Első sorban félbenmaradt iskolájuk, azután félbenmaradt megkezdett életpályájuk ós lettek önmaguknak terhei, a társadalomnak nyűgei és legutolsó páriái. Hej, pedig micsoda gazdag remények fűződtek ezekhez a toprontyos alakokhoz, mikor még mint, gyermekek otthon, abban a puszta családi fészekben éltek boldog napokat. A család kedvence, szemefénye voltak. Bacézte ökeb mindenki, kezdve attól a jó anyai szivt.ől, mely a napot, is lehozná gyermekének az égről. A. szeretettől teljes boldogságban, dédelgetve, kényeztetve nőtt a gyermek, Es amint nőtt, vele nőttek a szülők reményei, amelyek olyan aranyos légvárakat föjtöttek a becézett gyerek jövőjére nézve. A dus remények szövögetése közben a kedves fiu átúszott, az elemi iskolán. A tanitó urak nem valami különös tehetséget, sem valami erős szorgalmat nem tapasztaltak nála. Nem is ajánlották, hogy valami «lateiner» pályára adják a gyereket. De hát az az áldott szülői sziv, amely olyan színes jövőt lát az «uri» pályákban, hogyan tuduá édes magzatát, ta'án valami szurtos mesterségben látni. Es a gyermek megindul uj utján, bele a középiskolába. Aj ja 1 bajjal itt is keresztülúszik néhány osztályt. Evekig tartott ez, s az idő alatt mennyit éhezett, fázott, nyomorgo t odahaza az a kenyérkereső édes apa, az a szerető édes anya meg a kisebb testvérek ! Mert ^kellett, csak kellett annak a fiúnak taníttatására, aki még mindig a család szemefénye, büszkesége. Es egyszer, java iskolaidő alatt csak beállít az ifjúvá serdült gyermek : otthagyta az iskolát. Vagy végképen kimerült az apai ház segedelme, nincs hová fordulni ujabb költségekért, vagy a fiu belátva helyzetének tarthatatlan voltát: otthagyja az intézetet. Lecsapott a villám. Nyomában mélységes fájdalom, gyász keletkezik, amit, legföleöb az a sejtelem szelidit, amely már régóta odaférközött a szüiők szivébe, megtépte a dus reményeket és megsúgta ennek a szomorú, leverő órának eljövetelét. Azután otthon élődik, hányódik-vetődik minden foglalkozás, minden dolog nélkül az iskolát otthagyó gyermek. Lassankint réme lesz a háznak, főképpen pedig annak az édes anyai szívnek, amely pedig vérét is ontotta volna érte. Iparos műhelye, kereskedő boltja minő tisztességes és biztos jövőt nyitanának meg ezeknek. Most már kész őrömmel beleegyeznék az apa is, sőt az anya is, de a fiúnak nem kell a kézimunka. Hjak ! nem ugy volt nevelve ! Soha sem próbálták beleplántálni azt az elvet: a munka nemesit, vagy annyira megrontották, hogy most már az efajta tanítás siket, fülekre lelt nála. st.b. alkalmával, főleg pedig Szent-Mártonkor is midőn is, mert «post Martinum-vinum > beverik a hordó akonákat Márton lud combjával) előkerülnek a vig nóták, köszöngetések, adomák, sőt egy kis rögtönzött tánc is. Egyszerű uépies szöveg, ártatlan dévajság s mély vallásosság jellemzi valamennyi nótáikat és dikcióikat. Egyet-kettőt feljegyzek mutatóba — közülök: (Tán egy körrajz vagy népszínmű iró hasznukat veheti.) Megkapáltuk szőlőinket, három ízben is, Nem sajnáltuk rá erőnket, de van haszna is, fáradozva emlegetjük a szüret nevét, Mostan tehát vigadozva igyul: a levét. Ne sírj édes feleségem, többé nem bánilalt, Sőt leszesz gyönyörűségem, táncba is rántlak ; Mit epeszted ugy magadat, a kidacs tele, Dobd pokolba a kontyodat, ne gondolj vele. vagy: Édes, kedves feleségem, de szép asszony vagy, Beillenél sodrófának oly egyenes vagy, Völgyet keres a folyóvíz nem a száraz dombot, lene látott szürdolmányon soha ezüst gombot (Gimbot-e — gombot-e? Fene látott szürdolmángon soha ezüst gombot oagy: Három töke fehér szöllö, három fekete Dicsértessék az Ur Jézus drága szeid neve. Uram Jézus segits meg Ezt a kis bort igyuk meg Ez a jó bor tessék, Jézus diceértessélc Tessék, tessék, Jézus dicsértessék: Kocintás és ivás után: (Jíá rá re!) Váljék egészségére Ez a jó bor Szép piros bor oagy: Igyunk egyet Mihály sógor Igyunk egyet Ferenc sógor (Ej sógor, sógor, sógor) Ez ám az a jó bori vagy. A zsidónak nincs Krisztusa Menyországban sincsen jussa Van neki egy fapapucsa Azon sétál be pokolba Ej, huj igyunk rája Ugy is elnyel a sir szája Olt lesz fáradt testünk Csendes hazája — ja — ja Ott lesz fáradt testünk Csendes hazája. oagy: Haragszik a házi gazda Hogy mi itten mulatunk', Vigye el a házikóját, De mi itten maradunk Nem nem, nem, nem, nem, Nem megyünk mi innen el Mig a gazda fur/cus bottal Minket innen ki nem ver. Ferencz József keserűvíz A z rZSrSSrSf ter-
