Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 1-26. szám)
1903-05-17 / 20. szám
1903. május 17. BALATONVIDÉK. 5. bájcs, tavaszi fuvalomként hat az operettek sírok ko világában. Tcmori Melisza kedves, jól játszó Bob. Hangját tiszta széppé tette a lelkesedés, még az alsóbb regiszterekben is biztosabb volt. Annié. félig Szép-Ilonka; szerepét bájosan fogta fel Jakabfi Jolán. Szalóky kiváló, kupiéit, nz egyetlen disszonáns hangot. ebben a szép barnióniábín, jobbnn megválogathatta volna. Összejáték, rendezés, karok, kifogástalanok. Ha érdem szerint, akarnók, minden színészünket. külön meg kellene említenünk. Köszönjük nekik ezt t>z iguzi, szép, tiszta s önzetlen műélvezetet. Máj. 16. Hoffmann meséi. Ismertetésünk a jövő számban. Vucskits Jenő. H I R £ K. — Személyi hirek. Krímitz Kálmán, veszprémi ff átkt<nonok egj házme{.yei fő tan fel ügy elő és zárday Zárday József, az államnyomda igazgatója a mult héten városunkban időztek. — Gazdász mulatság. A gezd. tanint,. hallgatósága tagnap tartotta hz «Athleticai club» ja vára táncestelyét a «Hullám» szállóban. — Szoczialisták Kis-Komároml an. Vasárnap — mint lapunkat, értesitik -— Kis-Komáiaui ki zsf'gbe, tmely a szocialista tanoknak melegágya, több újjászervezett szociálista agitátor érkezett s ott nyilvános gyűlést tartottak. Csanádi Délies pesti agitátor, a nagyrészt kis-komáromiakból álló 400 főre n.enő gyülekezet előtt fejtegette a szociálista tanok fontosságát, rágalmazta a néppártot; s nagy reklámot csinált a vallásgyülőlő Szabiid Szónak, amely lap már edaig is 50 példányban hintette a konkolyt. 9 tagú szociálista bizottság szervezésével a gyűlés 10 csendőr jelenléte melleti. elég csendben véget ért. A szomorú híradáshoz egy hozzáadásunk vau: miért nem küzdenek a kiskomáromi polgárok a keresztény eszmék mellett is? Szervezzenek egyesületeket, rendezzenek ünnepélyeket, felolvasásokét, sőt ne rettenjenek vissza a népgyűlések megtari ásától sem, az igazságnak is ott lehet legjebb tábort szerezni, hol a félrevezetés, "izgatás toboroz. Ha majd eként terjed a íölvilágosodá-, nem érzés, pusztulni fog a szociálista méreg. — Tanfelügyelői látogatás. Ruzsicska Kálmán dr.kir. tanfölűgyelöa nagykanizsai tani*ói'járáskör palíni üléséről május hó 7-én délután Pacsára érkezett s az oltani iskolák meglátogatása utáu részt, vett a pacsHiüitősí róm. kath. iskola zárvizsgáján. Május 8 án meglátogatta Danka Pl acid szt .Benedek reudű hitszónok kíséretében a nagyradai, kisradai, szabari, gét.yei róm. kath- iskolákat. Május 9.en a bókaházi lóm. kath. iskolának meglátogatása után a zala-apáti róm. kath. leány és fiu iskolákat, vizsgálta meg. Kir. Tanfelügyelő hoszabb ideig foglalkozott, mmdkét iskola növendékeivel, kiket, az összes tantárgyakból maga vizsgált. Kir. tanfelügyelő nagy elismeréisel szólt mindkét iskola magas színvonaláról s a tapasztalt példás rendért, fegyelemért, tisztaságért általában pedig az iskola szeretetért köszönetét, és teljes elismerését fejezte ki Reznyák Albert zalaapáti lelkésznek, Danka Plaeid hitoktatónak, Berkessy Viktorina zárdatőneknőnek s Herboly Géza kántor tanítónak. Különösen is rámutatott a zalavári apátság által a népoktatásügy fejlesztésére foiditott nagy áldozatokra. Egyben meglátogatta a zárdabeíi kiídedóvoiHU is s május 9 én délután Zalaegerszegre visszautazott. — Az uj 8zent-békállai plébános fogadtatásaRitka szép ünnepség folyt le máj. 9-én SzentBékállán. Ekkor foglalta el végleg Kéri Gyula voit kaposvári káplán, a szent-békállai plébánia javadalmat, a melyre a veszprémi püspök őnagyDüéltósfcgának kegye kinevezte. Az uj plébánost a jó ^ lelkű, egyszerű nép a legimpozansabban, szivének őszinte lelkesedésével és legnagyobb örömével fogadta. Igazi ünnep volt az uj plébános megérkezésének napja, az egész falu népe ünneplő ruhát öltött, hogy külsőleg is kifejezze szívónak nagy örömét. Délután egy órakor érkezett Kéri Gyula hajón Révfülöpre, a hol négy íiintón többtagú küldöttség fogadta, Ságváry Jenő dr. tapolcai szolgabíró a jáiás nevében üdvözölte. Az uj plébános a meghatottság hangján köszönte meg a nem remélt nagy megtiszteltetést. Az ünnepelt virágokkal koszorúzott hintón Ságváry dr. szolgabiro kísérete mellett vonult uj otthonába., Midőn a menet, Szent-Békálla határába érkezett, több mozsárdöro-és hirdette O az uj plébános megérkezését. Megindító jelenség volt, midőn a falu elején egy, virágokkal és uemezii zászlókkal díszített diadalkapu előtt, az egész falu népe ünneplőben, a lányok pedig fehérben, sorfalat képezve várták plébánosukat. Itt a községn-* vében Felié" Sándor körjegyző remek bőszedében üdv özölte az ünnepeltet, majd az iskolás lányok neveben Köruiendy Vilma mondott egy kedves üdvözlőt. Kéri Gyula sze mében az ölöm könnyeivel hitbuzgóságtól áthatott szónoklattal köszönte meg a nép szeretetének fönséges megnyilatkozását és igazi ker. I szeretetre buzditotia híveit.Erre megindult, a menet és megharsan a trombitások zenekara, a nép kisérte a menetet, ez iskolás leánykák pedig valóságos virágzáport, rögtönöztek az uj plébános hintajára. A menet a plébánia bejárata előtt újból megállott; itt állott a másik diszes diadalkapu ezen felírassál: «Isten hozta a mi szeretett főtisztelendő uruukat!» Itt, a felnőtt hajadonok nevében Krórikker Anna egy szép csokrot nyújtott, át az ünnepeltnek és szép szavakkal fejezte ki a fiatalság gyermeki hódolatát és tiszteletét. Könyeket, fakasztó jelenség volt, midőn végül a uégy éves Körmeudy Lacika az ártatlan gyermeki kedély hangján, bátor és értelmes szavakkal kérte az uj lelkipásztort, hogy legyen szerelő atyja és gondos őre az ártatlan gyermekek lelkének. Midőn a szülök öröm könnyei között, köszönte meg Kéri Gyula híveinek ezen általános, örőkemlékü szer-tetnyilvánnasár,, a legszebb reményei-kel szívében fjgla ta el uj oithoi á', a hol terített aszial vária már a küldöttségeket és a fogadó b'zottságot. Ebéd alatt több szép felköszőntő hangzott el. Az uj házigazda első serban báró Hornig Károly püspök ur őnagymeltóságát, majd egy nagy jót,evőjét Fehérváry József dr. prealatus kanonokot, végül a vendégeket és édes anyját közsőnlötte föl. Az uj házi gazdát, a vendégek nevében Ságváry Jenő dr. szo'gabiró éltette. A mely nép ily ünnepélyesen és őszintén tudta kifejezni nemes szeretetét az Ur szerény szolgája iránt, ott lehetetlen hogy termékeny talajra ne találjon az l3ten igéjének magva és áldás ne kísérje a lelkipász'or működését. Adja Isten, hogy ugy legyen! — h Szt István Társulat uj alelnöke A Szt. I. T. májú* 14-iki közgyűlésén alelnökévé nagy többséggel Gieswein Sándor dr. győri apátkanonokot választolta meg. — Igen érdekes világot vet megyei adózási viszonyainkra a pénzügyigazgatónak a legutóbbi közigazgatási bizottsági gyűlésen előterjesztett jelentése a pénzügyigazgatás április havi állapotáról. — A jelenlés szerint az egyes befizetések a következő mérvben történtek : I. Egyenes adóban. 1902. évi április hóban befizettetett 86179 K 14 fill. 1903. évi április hóban 103817 K , 97 fill. tehát 17639 K., 82 fillérrel kedvezőbbek voltak az idei április hóban a befizetések. 1902. évi jan. — április hónapokban 781234 K. 49 fill. eszerint az idei év első négy hónapjában az összes befizetés 104338 K. 88 fillérrel kedvezőbb. II, Hadmentességi díjban. 1902. évi áprilisban 2275 K. 16 fill. 1903. evi áprilisban 1664 K. 85 fill. tehát a mult év ápr. havában 610 K. 31 fillérrel több volt 1902. óv négy első hónapjában befolyt 8299 K 69 fill. 1903. évi négy első hónapjában pedig 9616 K 10 fill., vagyis az idén 1316 K. 51 fillérrel több. III. Dohányjövedék : 1902. évi április hóban 193248 K. 05 fill. 1903. évi ápr. hóban 207014 K. 66 fill., tehát az idén április havában 13767 K, 61 fillérrel több. 1902 év első négy hónapjában 711.955 K. 33fill. 1903. ev első négy hónapjába. 724.799 K. 97 fill. a többlet tehát az idén 12844 K. 64 fill. IV- Bélyeg és .jogilletékben 1902. év április hóban 60.871 K, 2L fill. 1903. év április hóban 77.59b K. 70 fill. 1902. év négy első hónapjában 219.715 K. 58 fillér. 1903. év négy első hónapjában 288.205 K 08 fii, tehát a többlet 68.489 K. 50 fill. az idén 4 első hónapban. V. Fogyasztás ós italadóban. A folyó évi áprilia hóban 76679 K. 16 fill,, mult év ápr. hóban 95468 K. 96 fill. 1£03. év 4 első havában 260214 K 04 fill. 1902. év 4 elnő havában 260056 K. 35 fill , az idén e négy hónaobau a többlet 157 K. 69 fill. VI. Italméréai illetékben. A folyó évi április hóban 4919 K. 97 fill. a mult évi április hóban 6776 K. 22 fill., a f. év 4 első hónapjábau 17385 K. 25 fill., a mult év 4 első hónapjában 23484 K. 30 fill., tehát a mult év első négy hónapjában a befizetés 6100 K. 04 fillérrel töbo. Lénáiba hozatott, a jelentés szerint egyenesadóban. 1903. április havában 11008 K. 06 fill. 1903. jan.—március hónapokban 70714 K. 14 fill. Cs»zesen 81722 kor. 20 fillér, hadmentességi díjban : 1903. év április hóban 947 K. 34 üli. 1903. év febr március hónapokban : 2648 K. 56 fill., összesen 3595 kor. 90 fill. Fizetési halasztás f é. április havában 46 esetben engedélyeztetett,. A földadó nyilvántartás terén a folyó évi április hó végéig; elért eredmény a következő: folyó év április havábau a felek által bejelentetett, 69 birtokváltozás. A kiadott tulajdonjogi végzések alapján telvéteteit 393 birtokváltoz-vs, összesen tehát 462 birtokváltozás. — Öngyilkos bognarlegény. Kovács György bognár legény, Salamon János segédje megunta az életet. Baján ugy akart könnyíteni, hogy a mult csütörtökön beleölte magát a Balatonba. — A sümegi kórház köréből. A sümegi kórház bizottsága május 14-án tartott gyűlése elé Lukonich Gábor dr., a kórház igazgató orvosa érdekes jeleutésben terjesztette elÖ a mult év lefolyását. E jelentésből közöljük, hogy 147 beteget 3705 nappal ápoltak. A kórház bevétele 6046 K. 65 fii. kiadása 4720 K. 45 f. volt, maradt tehát 1326 K. 20 fill. A kórház jelenlegi vagyona mindössze 52629 K. 71 fii. Jankov?ch László gróf főispán az elmúlt évbeu meg!4tog*tt,a a kórliáznt s a tapasztalt rend, tisztaság stb. fö'ött a legnagyobb megelégedését, fejezte ki. Végül az igazgató orvos az alapszabály tervezetét mutatta be, amelyet a biioi tság elfogadván, a belügyminiszterhez terjesztendi föl megerősítés végett. — Öngyilkosság. Csíkai Toréz 56 éves nő f. hó 15-én Vitán felakasztotta magát » meghab. Az öngyilkos nő az utóbbi időben a Keszthelyi Takarékpénztár kárára váltót hamisított. Hamisítását az asztalra krétával leirta s ezzel tett eleget lelkiismeretének. Valószínűleg büntetéstől való felelem kergette a gyilkosságba. — Vizbe fulladt. Décseí Sándor ós Szentéi bazsi lakosok Mari nevű leánymkat CaerizegTomajon lakó öreg szüleikhez hozták. Itt az öregek pálinkát főztek. Nem vették észre az ott játszadozó kis leányt, ki is egy o't levő sajtár vizbe esett, és í e'e fulladt. Anyakönyvi kinevezés A belügyminiszter Mármaros vármegyében á dolhai anyakönyvi kerületbe Grigái«y János körjegyzőt, anyakönyvvezetővé nevezte ki. — Tanítói gyűlés. A íZnlamegyei Alt, Tanítótestület' középponti választmánya f. évi május 20-án d. e. t> órakor tartja ülését Zalaegerszegen, hz allanii elemi iskola tanácskozási termében. — A zalaegerszegi ügyvédi kamara közhirré teszi, hogy Szentesy István dr. ügyvéd Nagyatád- és Gyórffi Zoltán ügyvéd Tapolca szókkelylyel a kamarának ügyvédi lajstromába felvétettek:— ellenben ezen ügyvédi kamara fegyelmi bíróságának 280/H, 1902. számú végzésével felfüggesztett dr. Hauser János nagykanizsai ügyvéd, valamint, Tuboly Viktor nagykanizsai-, Svaic Samu kaposvári- ós Lászl Gusztáv marcalii ügyvédek elhalálozásuk következében, az ügyvédek lajstromából kitöröltettek ; Hauser János dr. irodája részére Remete Gó a n«gykanizsai-, Tuboly Viktor irodája részére Baboss László nagykanizsai-, Svarc Samu irodája részére pedig Berger Samu kaposvári ügyvédek rendeltettek ki gondnokul ; — Lászl Gusztáv irodája részére fent nem torgott; — végül gondnokság alá helvezett, Stein Mór kaposvári ügyvéd ellen a kaposvári kir. törvényszék a 8699/1901. sz. ítéletével a gondnokságot megszűntette és így nevezett ügyvéd az ügyvédség gyakorlásába visszahelyeztetett. / — Uma-sir. Érdekes sirlelettel gazdagodott Darnay Kálmán sümegi muzeuma. A Balaton somogyi partján földmunkálatok alkalmával rendkívüli gazdag tartalmú urna-sirra akadtak, mely mintegy negyven darab féayes KÖld patináju bronz karperecet tartalmazott. E karperecek a felső kézszárak ékitésére szolgá'tak a a mton többtagú küldöttség fogadta, Ságváry ban 260214 K 04 fill. 1902. év 4 elaő havában cek a fel ső kezszarak ekitesere szoiga » ; T. olvasóink b. figyelmét felhívjuk Schweiger Sándor lapunk mai számában megjelent 1- - A ' '