Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1902-12-21 / 51. szám
2. BALATONVIDÉK. 1902. december 21. mecskéivel a fáradt asszony ajkán csüngött, hogv annál jobban halhass a amesét. Miről is mesélnek a padlás szobában ? Gazdag tündérekről, beszélő babákról, csillogó ruhákról, aranyos palotákról ? A kis lánynak még ennél is szebb meséket mondott, a fehér asszony. Nincs is szebb meséje a világnak a kis Jézuska meséjénél! A szőke baba látja képzeletében az aranyos kocsit, a mit báránykák húznak, virágkoszorus angyalok kisérnek. A kis kocsiban a Jézuska ül, mosolygó, jóságos arccal, mely még napfényből szőtt pici rubácskájánál ís szebben rag3 Tog. A kocsi tele van ajándékokkal. A szőke baba várja, lesi, mikor szólal meg az angyal csengetyüje ? Mikor jön be a kis Jézus, hogy befüttesse a rozsdás kályhát, mely most olyan hideg ; hogv megterittesse az asztalkát frissen sült kenyérrel, édes. csurgó mézzel, szép, piros, almákkal; aztán felöltöztesse Ilmuskát meleg cipőcskével, hosszú kabátkával. A mamának pedig sok-sok pénzt hozzon, hog}' ne pöröljön vele a házmester bácsi. Igy mesélt neki az a halvány aszszony. »Tedd össze kezecskédet édes gyermekem •— ígjr ni — aztán kérjük a kis Jézuskát, hogy ne feledkezzék meg rólunk e szent estén ! A fehér asszony halk. szaggatott imáját a gyermek ártatlan, kedves hangjával kisérte. Összekulcsolta gömbölyű, gödröcskés kezeit s olyan szivből, annyi bizalommal csevegett ezüstös kis hangja. A kis Jézuska bizonynyal hallotta í kicsi lelkének nagy fohászait. »Ha elalszom, gyermekem, — s itt elakadt az asszony szava, bu o'vndt szemeiben valami fénylő gyöngy égett, — menj át a nénihez. Mondd me hogv a mama alszik, mondd meg, hogy elment a Jézuskához.« Az utolsó szót már csak suttogva mondták a színtelen ajkak. Elaludt. Elment a Jézuskához, akkor, mikor máshol meg a kis Jézust várják. Ilmus óvatosan tipegett ki a szobából, le a nagy lépcsőkön 8 félénken kö- [ szőnt a házmesternek. Ez pedig "-haragosan förmedt rá, hogy este nem kellene a gyermekeknek kószálni. »De a mama küldött — szepegett a gyermek, s kiért az utcára. Az itt nyüzsgő élet elkábitotta egy kicsit. Nem is mert tovább menni a bejárat oszlopainál; ott meghúzódott s kicsi fejecskéjét különös gondolatok lepték meg. Érezte, hogy egyedül van a nagy tömegben. Félt.. . . Szeretett volna viszszamenni, de a házmester bácsi komor arca visszatartotta. A mama is alszik ; minek menne vissza! Hisz a nénihez is el kell mennie. Ide látszik a nagy, fehér épület; ott lakik a néni. De ő nem megy hozzá. A néninek selyem a ruhája, robogó hintón jár, mindig hangosan beszél, pénzt is szokott adni a mamának, de ő nem megy hozzá! A kirakatokból vakitó fényesség sugárzott az utcára s szép babatündérek, csillogó kocsik, r«mek szép játékok ragyogtak a nagy üvegtáblák mögött. Álmélkodva szemlélte mindezt a leányka. Erre bizonyosan járt a kis Jézuska, ő hagyta ott azt a sok fénylő holmit az ablakban. Talán még visszatér! Hiszen náluk még nem volt, pedig éppen szemközt laknak a ragyogó házzal. Hátha bevárná őt? Ugy is tesz. Megvárja a Jézuskát. Bebujt az oszlop mögé s letérdelt. A kis Jézuskát imádsággal kell várni, igy is mondta neki az alvó asszony. Fázó tagjait leheletével melengette s ugy összegörnyedt a szegény kis teremtés, mint a madár, melyet fészkén kivül ért a zivataros eső. »Éd es Jézuska« — suttogott didergő kis ajka — ne késsél sokáig! Iluska fázik s nagyon éhes. A mama a nénihez küldött, de én nem mentem el. Inkább majd neked mondom el, hogy a mama alszik. . . . beszélni sem akar. ... Te nagyon gazdag vagy, ugy-e ? Avagy nem te hoztad azt a 6ok szép játékot oda az ablakba ? . . . Én is szeretnék egy kis babát, olyant, a melyiknek ruhája, haja is van. llmuskának nincs több ruhája, csak az az egy . . rongyos, azért, édes kis Jézu«, hozzál llmuskának is meleg ruhát!« . . Hosszú, mély sóhajtás kelt kicsi kis kebléből. Mintha belefáradt volna a sok kérésbe. A kis Jézust meg még sehol •em látja. Kikandikált az o?zlopok mögül s ijedten húzódott vissza menhelyére. Két előkelően öltözött úrinő közeledett feléje. Az egyik fiatal, a másik őszbevegyiilt immár A fiatalabbik megtogta piros kezesskéjét, megsimogatta kócos, szösze fejét s kérdezé: — Hogyan liivnak gyermekem ? Idegenkedve, alig halhatóan pötyögött a leányka: llmuskának. A néni mosolyogva bátorította. »Hol laktok Ilmus, mért nem mész haza?< — Itt lakunk ebben a nagy házban, fent, jobbra az ajtónál. A mama alszik. Aztán hideg is van fenn; llmus fél s a kis Jézuskát várja.... A két nő összenézett. Az idösebbik megsimogatta a gyermek didergő arcát. »Vezess minket, Ilmuska a mamához; add nekem kis kezedet, igy ni!< Indultak felfelé. A szőke baba hátra-hátra fordult, vájjon nem szalasztja-e el a kis Jézust? A kis szobában homály takarta el a nyomort, csak az ágyon fehérlett valami. Az alvó asszony. A látogatók meghatva álltak meg a nyomor ravatalánál Csak a kis teremtés tipegett örömmel oda s nevetve mondogatta : >ftz itt a mama! Alszik, .-* Aztán szájára tette ujjacskáját s suttogva folytatta: »Az éjjel sokat dolgozott s máitegnap óta nem evett semmit. A kis kenyérkét én ettem meg az asztalfiókból. Több már nincs is, pedig Ilmuska éhes. Mamám, édes mamám, egy kis kenyeret.* A kis teremtés várakozón, türelmetlenkedve nézte a fehér asszonyt. Az idösebbik néni zokogva ölelte magához a gyermeket. Szeretettel csó kolta meg a csacsogó ártatlan könyes orcáját s ugy vitte le a karján a hosszú lépcsőkön. Most már alhátik a fáradó, fehérasszony — —• Nyugodt lehet álma; nem keltegeti fel a szőke gyermek panaszos sirása. Jó vagy, kis Jézus, nagyon jó! Nemcsak aranyos kocsin jársz, virágkoszorus angyalokkal, hanem minden szívben Te munkálod a könyörület, az irgalmasság cselekedeteit! Karácsonyra. A kiért a né-pelc, Nemzetek epedtek oly sok ezred óta : Világ megváltója Mennyből fold re szállott, bogiy bűnünk lerój ja. Isten emberré lett, Hogy az ég áldását hozva t, világra, Szentséges halála Legyen út e földről az örök hazába. Az idők beteltek. Jöttél fényes csillag hirdeti az égen, ti fenn a tiszta légben Elbűvölő dallam csendül meg uz éjben. Angyalok serege Krisztus születését hirdetik a népnek, S zeng az égi ének: ,,Dicsőség az ég, föld örök Istenének !" Nem vár, palotában Született a lelkek végtelen királya, Nem is bíbor -párna S selymes takarók közt volt legelső álma Elhagyott istálló Isten szülőháza, trónja hideg Jászolg; A nagy Menyországhói Alázatosságot tanitni leszállott. Jerünk e Kisdedhez! Alázattal, hittel boridjunk elébe! Fájó szív sebére Balzsam i> % fakad, mert ö megígérte. Letörli a bánat, Fájdalomnakkönyét. Búnkban megvigasztal. A bűnöst se hagyja, Hófehérre mossa lelkét szent malaszttal. E nap virradatján Szálljon hő fohászunk: „ Térj Uram szivünkbe l Nálad lelkünk űdvel Nélküled az ember mindhiába kilzdne\" Szálljon hálaszózat Az egek Urához! s ti millió népek Szüntelen zengjétek! „Dicsőség az ég s föld örök Istenének l < ! GtzigaA hazatérők. — Ne sirj, kis leányom, ne sirj ! Haza jön apuska, hoz neked a Jézuskától szép fényes karácsonyfát, rajta sok sok cukrot, babát, mindent. . .
