Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1902-12-21 / 51. szám

01 TI A BALATONVIDÉK > DEC. 21. Bl-IKI SZÁMÁHOZ. I VI-IK EVF. 51. SZÁM. Karácsony ünnepe. A családok kedves ünnepe, a gyermekszivek legszebb álma, az élet legédesebb emlékeinek tárgya, a karácsony-est itt van ismét! Már bontogatja a szárnyát a szeretet angyala, már ballatszik közeledő szárnysuhogása, dobognak a gyeimek-szivek, a szülők gondtól pihent arcán megjelenik a titokzatos mosoly s a földre leszáll egy darab a mennyországból Boldog karácsonyest! Enyhitő oáz vagy az élet szürkeségében, mely elnémítod egy percre a világ vásári zaját, a család szentélyét a boldogság tanyájává változtatod, lehozod a földre a mennyuek egy részét, szeretetet, enyhülést, boldogságot, örömet árasztasz a hideg földié, az emberek szivébe! Áldott karácsonyfa! A gyermek kebelnek várvavárt gyönyöre vagy, mely a rk,eg tél közepén a.szeretet rózsáit termed, ágaid a legdrágább harmatcseppektől, a boldogság könyüitől ragyognak s aranyos zománcod a lelkekre sugárzik. Üdvözlégy szép karácsonyest! Az isteni szeretet ünnepe vagy, áraszd reánk is a szeretet áldását, hisz oly nagy szükségünk van arra. Hozd meg nekünk is a kis Jézus ajándékát, a szép karácsonyfát, s annak minden áldását és örömét. Égő gyertyáiban az élő hitet, melyet a kis Jézus gyújtott, mely először a világon, de a melyet az emberiség őrült ha'adásában Tábbal tiport s szinte kiirtott az emberi szivekből. Gyújtsd fel a húet hogy annak fénye elhomályosítsa az álfelvilágosodás lidérceit, melyek posványba csaljak, kárhozatba döntik az emberek lelkeit; hogy e hitnek fényénél meglássuk az utat, melyen haladnunk kell az igazi tökéletesedés felé. Zöld ágain nyújtsd felénk az édes reményt, hegy nem lesz mindig igy, hogy eljön az idő s nem messze van már, midőn nem hitvány göröngyért, nem porladó javakért, nem hiuságos dolgokért eped t.z emberi sziv, hanem azokért a javakéit, melyeket a betlehemi kisded tanított kei esni és szeretni: Isten dicsőségét, lélek békességét. A zöld ágakat terhelő aranyos ajándékaidban a szeretet ajándékait add nekünk ! Ama szeretet ajándékait, mely közénk hozta az örök Igét, amelyet a kis Jézus hozott a földre s a melyet egész életében szóval és példájával tanitott. Szeretetet, mely a szegénynek megnyugvást, a gazdagnak irgalmasságot, a baragvónak szelídséget, a boszuvágyónak engesztelődést, a sértettnek megbocsátást, az elpühultnak önmegtagadást, a testi embernek tisztaságot parancsol; szeretet, mely nélkül oly hideg, oly kemény az emberi sziv! Áraszd reánk szent karácsonyest a szeretet fényét és melegét, hogy reánk áradjon a szeretetnek minden áldása! Szántó CászléSzenvedők üdoe. y^Befi meg is áldál, oR Hatalmas Tsten ! Súlyos bajodból b&ven szabva re'szem, Difiig fönmjebb jótól megfaméfsz egészen, Z&ár én a jbt í[erestem ! <Uergó'djéf>

{ Hát esaí> [etilem megcsalatva : Szabadjon rám csapásid s?H{la-tt<rRe, S mint mérges, nagy gyümölcsital a cserje, Sjosí^adjaby le alatta /« ZBocsásd meg snjtva áldó öröd ffsten ! j^cigy én törvényed ellen fatfafaidlam Sötét, fanofatól izz° pillanatban, S gyarlón kétségbeestem. Csad oltsd fa minden csillagod fairültem! Csali egyet Ragyj meg égve, oR csaf{ egyet I 3£ogy megmutassa lelfaemned a mennyet, 3£a az éjbe merültem. dsegyen beláthatatlan a sötétség, Jfjmál tisztábban lángol majd e csillag; Sugárai szárnyat adttaf^ vágyaimnafa 32em sujtRat földre Rétség 1 Megyeri bár távol fémje, csad ne álnod / DVZinél messzebb ég fönn a végtelenben • Jfnnál föllebb van ! 3£a elérhetetlen / Jjnnál magasbra szállód / -22agy Tsten! áldom jobbod, mely tesujtottl Z'ess mérhetetlen búm mélyére jobban • Szivem majd annál tisztább lángra lobban Jjfa örömefae gyújtod. J£ifat nem nyom bús terRes éjii felleg, Jíi^ fényben úszva, fejben fuldokolva j£ergette^ egy csöpp bánatot pofa>lba; Szónlafa nem irigyelted! J2em érzited ti, mily nagy gyöuyörííség Jfóráguon

) árván, fe>ldussá elázva, 3fa büszfa Rölgijiin^ Rozz^d szíve lázz

a, S félt& szent csókja f!ízél{ ! Jffz üdvöd üdve nem fényben faáltva, J2em ringó tánc s nem mámorod Revében: Idagy, néma fanod fa>Z^ fogon m

efl éppen, <Ss sírva jtf világra ! ZBorús ég I viRarodnad én faállod; Vesd rám Raragos árnyát fellegednek : 3£isz legsötétebb felRíffabífl születned Megfényesebb villámod I Patpi Ssífán. Eljött. Irta: Faics Irén. A szél fagyos leheletéből be-betolakodott egy-egy vékony, sivító nyaláb a rozoga ablakon, s a mint a kopott asztalkához ért, kíváncsian lebbentgette az ott elszórt papírlapokat, majd szerteoszlott a kis padlásszobában. A kályhában már két napja elhamvadt a parázs. Nem volt, a ki megigazítsa, s nem is volt, a mivel feléleszteni a tüzet. Az a sápadt asszony ott a szalmás ágyon két nap óta hideg szobában görnyedezett a drága selyem hímzések felett. Ma már ő sem dolgozik. . . Fekete kuszált haja lecsúszott nyugodt homlokára s sovány ujjai nem igazítják vissza. Alszik. Kicsi kis szöszke teremtés megszeppenve tekintget az ágy felé. Mutató ujjacskáját sírásra bigyesztett ajkára téve, félhangon mondogatja: »Mamám, édes mamuskám, már mehetek ?«, Aztán várj ci £1 feleletet. Újra besívit a szél az ablaknyiláson. A fehér asszony nem érzi, nem hallja, de a kis csöppség ott az ajtó mellett vacogva vonja össze rövid kabátkáját. Egy negyedórája már, hogy ott áll s kérdezgeti a sápadt asszonyt: mamuskám már mehetek ? Nem megy fejecskéjébe, hogy körülötte minden csendes, minden hallgat, s az édes anyja nem nyitja fel összeszorított ajkait, hogy neki válaszoljon. Felmászott hozzá az ágyra s gyengéden megcsókolta a fáradt kezeket; megsimogatta a dus fürtöket, éppen ugy, mint mikor a sápadt asszony álomba szukta ringatni dalos ajkával, most azonban nem mosolygott senki kedveskedésére. Le is mászott nagy óvatossággal az ágyról s felágaskodva egy utolsó pillantást vetett a fehér asszonyra, hogy igazán alszik-e már ? Aludt. — Igazán aludt . . Most már mehet. A sápadt asszony küldte a szomszédba a nénihez, ahhoz a nénihez, kinek a mama sok-sok sefyemhimzést csinál?. Egy órával előbb mindketten ott ültek az ágyon: szőke baba az ágylábához támaszkodva a sápadt asszony a vánkosokhoz. A kis leány ártatlan sze-