Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-05-18 / 20. szám

VI. évfolyam. Keszthely, 1902. május 18. 20. szám. 203 Pünkösd ünnepén. Menjünk Ó hozzá, a ki mondotta : »Jöjjetek hozzám míndnj'ájan, a kik terhelve vagytok és fáradtok s én megenyhítelek titeket.« Kikhez nem szólott e szavak által? Kik azok, a kik nem érzik szükségét a pihenésnek ? Kik lehetnek azok, a kik nincsenek megterhelve a vagyon és élvezethajhászás e napjaiban ? Azok talán, a kiknek az élet nem gond, csak élvezet ? Vagy csak azok érzik a megterhel tetést, a kiknek gond az élet és örvény ? Csak ők vágyakozhatnának a pihenés után ? Nem. Akár fel-, akár le nézünk, jobbra vagy balra fordulunk, nem találunk embert egyedül, vagy tömegben, a ki nincs megterhelve és a ki nem fáradt : az olyan e világban nincs. Kihalt, a törzsöke is korhadt már annak, a mely előtt a nem régi hajdanban még az ifjú a tisztelet mozdulatával emelte fövegét. a gyökere is meglazult már annak, a melyet a férfi nem is régen még követett, eltűntek azok a lelkek, a melyek majd a hozzátartozóikra, majd szélesebb körben a társadalom különböző rétegeire javitólag, áldást terjesztőleg hatottak. Az altruismus ma niinél kevesebb ; talán nincs is már. Vagy hol találkozhatunk ma már azokkal a cselekedetekkel, a melyek a birtokunkban levő vagyonnak, erőnek, betoljásnak és többeíélenek akár negatíve az önkorlátozás, akár positive az erőkifejtés utján embertársainak jólétére vezetnek ? Hol találkozunk azokkal a cselekedetekkel, a melyek az alacsonyabban állók, vagy szerencsétlenek míndkétnemü egyénei irányában támogatólag nyilvánulnak meg ? A kik az emberi haladást bámulják, azt felelik ; mindenütt. A lapok hírei a tanuk, hogy támadnak, a kik a tudományoknak, a kik a művészeteknek, a kik ElOfl^etésI Arak ! tgeai drro . 10 kurjnn Fél évre 5 „ Negyet! ívre ..... 2 „to/111 (gyei széni áru 20 „ Nyllttér <1 etllsore alku szerint. a szűkölködőknek, a kik a vakoknak, a süket-némáknak, a kik a tompaelméjüeknek, a lelenceknek, az árváknak alapítvány okát létesitenek egyéni buzgóságból. mások palotákat emelnek, birtokokat ajándékoznak az elhagyottaknak, a menedékre szorulóknak. És igazuk van. Mindez bizonyság arra, hogy a keresztény hagyományok szelleme é\ még az egyesek megihletett Jelkében, de bizonyság arra is, hogy ugj'ancsak a csekélységek -számába vehetők, ha pótolni kellene mindazt, a mi a társadalom idealismusának megcsappanása által érte az emberiséget. Bajos tagadni, hogy az érintkezés nem a felszineskedésben vesz el, hogy a jótékonyság gyakorlása nem a liivalkodásban veszti értékét. Az alázatosság, a szerénység legtöbbször csak fogalom ; a felebaráti szeretetet a gyűl ölködés, az egyszerűséget a cifrálkodás, a büszkeséget a gőg, az önérzetet a dölyf, a békés együttmunkálkodást a torzsaiA BALATON VIDÉK TÁRCÁJA Keserű dalok. i / Nem vagyok én... J2em vagijo^ én olyan, mint a tö66i, Ji^ szerelmem azért nem is földi ; Sgben termett : ^ szemed egében, 3£ol anggalo^ mulatozna^ szépen. Sggre-mindig sóhajtozom hozzád : J2yifjon már fj neí^em a mengorszácj ! 'a nem nvjií f{i szemed memjországa, -— <SIF^árhozom barna szem portába' . . . . Bihari István. A jövö legendája. Irta : Serao Matild. Most, uiikor a föld utolsó oldalán egy virágzó város semmisült meg a föld mélyéről jövö izzó láva következtében ; mikor a Vezuvról is azt halljuk, hogy veszedelmes háborgással készül arra, hogy Itália egyik legszebb vidékét tönkre tegye, nem lesz érdektelen az olaszok hires Írónője tollából meghallani, milyen véget jósoltak az emberek Nápolynak, ennek a tűneI ményes szép városnak. A hires írónő ig.y ír : ... Az isteni városnak, melyet szeretünk, meg kell halni. Halhatatlannak hisszük, pedig el van jegyezve a halálnak ; öröknek gondoljuk és élete oly vékony szálon függ, mint egy kis gyermeké. Meg kell halnia, meg fog halni. Azt mondják majd a gondolatokba mélyedt ós merengő utasnak : itt volt Nápoly. Mindent megadhatunk neki ; a szorgalmat, mely megnemesiti, a kereskedelmet, mely gazdaggá varázsolja; a vizet, mely megtisztítja ; a napot, mely széles uccáiba. beragyogjon, de a halál torkából nem fogjuk kiragadni. Ezt mondja a jós legenda, mely szájrulszájra jár, mely ott kering az uccákou, mely behatol az ivókba, felszárnyal az előkelőség disz szobáiba. Eljövend a*. utolsó nap. Látod azt a hegyet, a melynek lábánál tengeráztatta szép szőlőhegyek terülnek el, melyekuek zöldelő oldalain terem a nemes borfc adó szőlőtő ; látod a gyászszalagokkal körülövezett hegyet ? Ez az, a mely Nápolyt sirba dönti : i gy mondja a prófétás legeuda. Eg, forr és izzik a folyó tüz a hegy szivében ós készül ós halmozódik századok óta a gyászos napra ; kivülrül a mélységes munkát alig sejteti egy fehér és ártstlan füstfoszlány. Négyes fogatok ügettek a szép Pompeji uccáin. Fehér tunikás könnyelmű legények s rai gyogó fehér köpenyes leányok szeretkeztek a uapfónyben, csábító het.erák patyolatosan ós nardustól illatozva, ifjak ós öregek siettek a Forumra, a meleg fürdőkbe, a színházakba, a házak bejáratai felett illatos rózsakoszorúk függtek : a hegy ugy akarta ós Pompeji meghalt. Mikor a hegy akarja, Nápoly el fog pusztulni ; és a rettenetes és szép szomszéd, melyet csodálattal és szeretettel nézünk, mivel neki oly nagy j része van Nápoly tündéri szépségében, ez lesz a hóhérunk. És senki se tudja annak óráját, vagy napj ját. A városban a sürü tömeg szokott munkája után lát, fut oda, hová az élvezet csábítja, Lapnak mai <«áma 12 oldalra terjed.