Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-08-04 / 31. szám

KALATONV1DEK li»OL. augusztus 4 esetleges veszedelem esetén a teljes felelősség ? Ennek megelőzése végett s közönségünk érdekében ujjolag is kérjük a hatóságot, hogy ennek a tarthatatlan állapotnak hathatós orvoslásától ne zárkózzék el oly ridegen. Végre is az átér nem kiváltságolt, nem kivett terület, hogy csak ott s máshol nem lehetséges piacot tartani. A piac sem monopolum, mely csak bizonyos számú üzletek előtt üthet sátort. Mivel nem akarjuk feltételezni, hogy ebben a kérdésben is tán egyesek érdekei vinnék a kerékkötő szerepét, várjuk ennek a kérdésnek okszerű rendezését. De sajnos ezzel még korán sincs kimerítve a piac kérdése. Egy szusz alatt ezzel végezni nem lehet. Mégis kénytelenek vagyunk legalább főbb vonásokban ismertetni azokat a panaszokat, melyek igy nyaratszaka a közönség soraiból mind sűrűbben fel hangzanak. Bár ezzel elvagyunk készülve az ellenpanaszra is, hogy nekünk talán egyéb dolgunk sincs, mint csak a piacot ütni. Itt a dolog bibije. Piaci viszonyaink, az itt uralkodó méregdrágaság' önként hívják ki a legszigorúbb bírálatot. Annál inkább, mert ennek következtében a mi piacunkon sitiin valót beszerezni nem minden közönséges halandónak futja. Rothschild legyen az, ki így szezon idején Keszthelyen sütni való szárnyasokat, teszem azt csirkét, kacsát stb. kíván a tálába. Mert a stájgerolds művészetéhez nemcsak a jól condicionált házi urak, hanem piaci kereskedőink, vulgó : kofáink is jól értenek. Az idők jelének veendő symptoma. hogj' ezek a kofaasszon vságok igy nyaranta metamorfosison mennek keresztül. Valamiképen ugyanis a hernyóból lepke lesz, azonkép a mi kofáink piócákká vedlenek át. Ezekről a csúnya vizi állatokról pedig köztudomásu dolog, hogy a szipolyosáshoz kitűnően értenek. Az ö szipolyuk fölér egy ér vágó vagy köpölöző instrumentummal. A túlságos, vagy egészségtelen vért nagy könynyedséggel kiszippantják a szervezetből. Miért is hajdanában boldogemlékü chirurgusainknál nagvtiszteletben állottak. Erre a piedesztálra törnek kofáink s egyéb elárusítóink is, mert szakasztottan ezek módjára akarnak bánni ők is a fogyasztó közönséggel. Szipolyoznak — de erősen. Ugy annyira, hogy egy-egy piaci bevásárlás valóságos érvágással ér föl. Ezek az erszény-kuruzslók abban a balhiedelemben ringatóznak, hogy fürdővendégeink bőre alatt is csupa ezres bankók dagadoznak, melyeket, mint valami ártalmas anyagokat, okvetlenül ki kell onnét szipolyozni. Ennek a rosszhiszemű balhiedelemnek azután a helybeli közönség adja meg az arát. Mert a mult évek példájára ez idén is méreg drágaság uralkodik piacunkon. Nem csoda tehát, ha szűkebb ellátású polgártársaink igy évad alatt, a legszükségesebbeket is alig képesek beszerezni. Az élvezeti cikkeknek pedig nevére is el vásik a szegény ember foga. Akár csak a mesebeli rókának, neki is savanyu — a gyümölcs, egyszerűen azért, mert a drágaság miatt legföliebb csak messziről nézheti azt. Hogy példát is említsünk : 5—6 diónagyságu íz és szin nélküli barack, vagy vacak körte 20 fillér, holott Budapesten 10—12 Ízletes és nagyobb, megérettebb is csak ugyanannyiba kerül. No, kofáink bánásmódját a vevő publikummal mindenki ismeri. Hogy nem valami szalonias. azon ki csodálkoznék. Mindazonáltal kissé mégis gyöngédebb lehetne. A többire nézve pedig meggondolhatnák azt a kapatos kereskedelmi elvet, mely azt tartja : kevés haszon nagy forgalom. Sok kicsi fokra megy s igy az élénk piaci forgalom is meghozza a maga tisztes hasznát. Egyébiránt a hatósági felügyeletnek a kereskedelem e piaci ágára ís ki kell terjedni s ott, a hol mértéktelen túlzások fordulnak elő, azokat kissé lehűteni. A lázas steigerolásnak ez a lehűtése ebben a kánikulai hőségben a legkevésbé sem árt. Az óvatosság meg a tisztaság levén a közegészség égjük legerősebb oszlopa, mindenesetre nem kicsinylendő feladat annak ellenőrzése sem, hogy éretlen vaqi/ hamisított, vagy éppen tisztátalan árucikkek eladásra ne kerülhessenek. E tekintetben is csak minél gyakrabban megejtett orvos-rendőri vizsgálat szolgálhat biztosítékul. A közegészség nagyfontosságú ügye, bármikor, de főkép az ily szokatlanul tartós hőségben a legéberebb ellenőrzést igényli. Ezek az itt felhozott okok egymagukban is elegendők arra, hogy a piac rendezését tovább ne halogassuk. Azonban a több szem többet lát elvének hódolva, felkérjük a városi magisztrátus tisztelt tagjait, tartsanak egy rövidke szemlét piacunk mai állapotán s ennek kapcsán mérlegeljék az itt elmondottak való értékét s a szerint cselekedjenek. A minél gyorsabb és minél alaposabb cselekvést joggal elvárhatja közönségünk biztonsága, erszénye és egészsége. Anna bál. Szombatom 27-én zajlott le a Hullám szálló nagytermében a szokásos Anna-bál; a hozzá fűzött várakozáshoz mé tóau — nagyszerűen sikerült. Régen láttuuk egycsomóbau annyi szép asszonyt, szép lányt, mint, amennyi szombaton este volt az ezüst fodru Balaton partján. A bált megelőzőleg confetti csata volt s hogy mily óriási küzdelem folyt le, azt világosan mutatta a másnapi sziues apró papírdarabokból összerótt szö.iyeg. Egy-egy hangos kacagás, vagy éles sikoly jelezte, hogy a papirgolyó talált. Confettizás közben szép tűzijátékban gyönyörködött a hölgy közönség. Az urak lyezett, tanuló megbukott, az iskolában ; Eleonóra nem fogyott ki » csalódásból. Midőn Ilii ül Vette az a lapít ván y szerencsétlenségét, eges/. delelőtt a templomban volt, és imádkozott. E p-irciöl kezdve elzárta szivét és ajtaját, miudciiki elől. Meg cseled*! >eni lartott, csak egy ih kari ló asszony jári l>« hozzá. Többé hiába várták a koldusok kinyújtott kézzel, kalappal ; hiába várta a gimnázium igazgatója meg egyéb iskolák ; hiába várták a jótékonycélu gyűjtő ivek. . . Elvesztette bizalmát végre a/, emberekben. Már közeledett életének szomorú félszázados jubileumához. Nem volt a ki ünnepelje ; elfelejtették, a kik ismerték is a kis városban ; elfelejtették még koldusai és szegényei is. Csak a pap ós a sekrestyés ismerte. Midőn már csak öt esztendő volt hátra a félszázadból, Eleonóra egy napon sok sirás után elhatározta, hogy élő lényt fogad házába. Egy szép kis kutyát. Azornak hívták. (Öreg kisasszonyok kutyáinak ősi neve.) Egyedüli lény vala Azor, a ki azt a sok szeretetet tapasztalhatta, a mi egy negyvenöt éves leány szívben annyi csalódás után is megmaradt. Most már kezdték látni Eleonórát más uton is, nemcsak a templom felé ; mindennap délután öt órakor elsétált Azorral a kis ligetbe. Azor, bársony takarója alól lenézte minden fajbelijét. De Azor unta magát. — Félesztendő múlva tehát pajtást kapott : Lilit. — Nemsokára hárman levének, mert Lilinek is kellett játszótárs (Azoré úrnője vala), azért tehát, Eleonóra melléjük adá Makit. De aiért Azor kedveuo maradt. Ok hárman sokat ugatának ; Eleonóra, hogy az ugatást ellensúlyozza, nyávogást is honosított meg lakásán Manci és Tnbi cicák személyében. Aztán «gy édes kis dallos kai'ári is helyet kapott, végre egy csillogó tollu papagály : Toto. Szegény Eleonóra ! . . . Igy lett »kutyás kisasszony « A három kutya ugyanis vele tette meg a sétát; a világ talán alig vetle volna észre. Eleonóra bízott is abban, hogy nem igen fog feltűnni. Ámde elfelejtő, hog}'vannak rossz diákok, a kik ötig be szoktak csukva lenni s midőn azok ötkor kiszabadulnak, az kész veszedelem a kutyákra és gazdájukra nézve. Eleonóra ismét csalódott tehát (de már azt a megszokás folytán föl sem vette) ; hanem egyszerűen áttette a séta id éjét délelőtt 1U órára. Miudazáltal a »kutyás kisasszonyt elnevezés rajta maradt". Igy ismerte már mindenki ; még a városházán is igy szóltak : >A kutyás kisassony beküldte a uegyedévi, szegényeknek szánt 50 forintét.« Nini. hát mégis csak segélyezett valakit Eleonóra ? Igen. Nem birta teljesen elnémítani jó szivét. Minden csalódás dacára is negyedéveukint 100 koronát küldött a városházára a szegények számára. Egyébként senkit sem szeretette földön, csak állatjait, azok közt is igazáu csak Azort .... * Egy kegyetlen téli napon Eleonóra a templomból jövet igyekezett haza. Egyik sarkon egy kékké dermedt gyermekkéz nv

ult feléje. — • Egy fillért ! . . .« Eleonóra szive összeszorult, és nagyot, dobbant. Egy pillánálíg 'ártott csak sz az elérzékenyülés; aztán elmúlt, — Eleonóra (liiven fogadásához) elment mellette. . . . . D-Mtváu csak Azort vitte sétálni, mert még csak neki volt takarója ; Lili és Maki megfagytak volna kint. Azor most a gőg legfelsőbb fokán duzzadott, hízott és — nem fázott a vastag bársonyruha alatt. Egyszerre az egyik sarkon ugyanaz a kékké dermedt gyermekkezet látja maga előtt — s ugyanazt, a vonagló hangot hallja : »Csak egy fillért, ...» Eleonóra boszankodni akart, de nem tudott. Tovább ment. A vonagló haug pedig utánna nyögött : — A kutyájá.i bársony — — Ezt már nem birta a »kutyás kisasszony.< Nagyon megremegett a szive. Ez a hang igazat mond. Visszafordult. Fehér, csouttá soványodott gyermek állt, illetve táncolt előtte. Táncolt — a hidegtől, mely ellen talán annyi ruha sem védte, mint, Azort. Fagyos köunyek csillogtak a koldusgyermek arcán. Eleonóra maga is megvacogott e látványra. — Hog}

r hivnak ? — Marin Mihály. — Hol lakol ? — Mindennap másutt. Eleonóra láng vörös lett : a jó szive lángolt föl még egyszer. — Vannak szüleid ? — Nincsenek. — Szegődj hozzám ; felfogadlak inasnak. Kapsz mindent. Eljössz ? A gyerm^'í nem szólt, csal; megszűnt láncolni és i,'ámult,.