Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1901-07-28 / 30. szám
r t V. évfolyam. Keszthely, 1901. julius 28. 30. szám. A koldusok ellen. Vármeg} 7énk alispánja, Csertán Károly, rendeletet intézett a közigazgatási hatóságokhoz, hogy a koldusoknak szertelenül elhatalmasodott inváziójától a közönséget szabadítsák föl. Helyénvaló e rendelet. Lakásod an, uccán, uton-utfélen ki vagy téve a koldusok zaklatásának. Sőt ujabban a szemes koldusok igen termékeny terretoriumot szemeltek ki maguknak : a vasutak pályaudvarait, a hol élénkebb a személyforgalom. A mint az utazó közönség kiszáll a kupéból, az ott várakozó koldus rögtön megkezdi az alamizsna gyűjtés munkáját s kifeszített ten} rérrel, esdeklő ajakkal pumpolja sorjába a közönséget. Ez igen jövödelmező foglalkozást. Egy-egy szerencsésebb alkalom 2—3 korona jövedelmet is hajt s ha ez napjá ban csak kétszer esik is meg, igen tisztességes napszámoshoz, olyant, amilyent meg nem keres igy aratás táján az első kaszás sem. Alispánunknak fent emiitett rendelete bizonyára nem csak a községet, hanem a pályaudvarokat is megszabadítja a koldusok inváziójától. Midőn annek az intézkedésnek hevességét elismerjük, korántsem akarunk az alamizsnálkodásnak, ennek a szép felebaráti kötelességnek ellene szólni. Az igazi elnyomorodottnak. elaggultnak nyissuk meg erszényünket, bár a községeknek kötelességök. hogysaját munkaképtelen szegények eltartásáról gondoskodjanak. A koldulók raját, azonban nem ezek szolgáltatják, hanem a kasza-kapa kerülő »Armereizenderekc, akik egész életükön egyebet sem tesznek, mint rójják az országúját, lepik a falukat, varosokat és valóságos sarc alá vetik a lakosságot. E mellett szemtelenek, követelők, durvák s ha alkalom adódik : enyveskezüek is. A közigazgatási hatóságoknak kötelességök, hogy a rendeletet ezek ellen kellő szigorral alkalmazva, a közönséget ezektől az élősködőktől megmentsék. Hanem ha már ezzel a tárgygyal foglalkozunk, alkalomszerű, hogy az élősködőknek többi fajtájára is fölhiyjuk a figyelmet. Mert a koldulók ne in egyedül állanak. Bátran hozzájok számithatjuk azokat, akik tisztesnek látszó foglalkozás ürügye alatt zsarolják a munkás polgárokat. Mikor a tavaszi nap enyhe melege fölszabadítja az utakat, mint a földből a bogarak, férgek, ugy rajzanak elő a különféle élősdiek . a verklisek, a panorámások, jövendőmondók, kockások, majommutogatók, dudások, kárfások, csepűrágó kóklerek, trágár zengerájok stb. ezek mint a piócák lepik el a társadalmat, szívják a vérét, keserves munkával megkeresett pénzét. Ez e rémséges had ma már rettenetesen elhatalmasodott. Egy-egy kisebb városban is nap-nap után özönével lepik A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA. J1 csiphenaperni/ő. — K. Jolán emlékkönyvébe. — Kis fehér jósság, mint vizén a hah, A melyre ákácszirmok hullanak, Vagy mtnd letörve a friss teli ág, Egymást ölelve rajt' ezer virág. Mig azt a csipkét igy összerakta, Tavaszon járhatott a gondolatja. A csipkefelhő a mint egyre nőtt, Sok szép ábrándot, tudom, beleszőtt, Himes mezőről, hol a dal terem, Hol a szivekre száll a szerelem. S ragyogva röpdes valami álom, Mint a napsugár a vadvirágon. Ilyen kis fehér csipkenapernyőt Többet is láttam in már azelőtt, Még sem jutott az eszembe róla Soha egyetlen parányi nóta. Es most . . . mintha a beleszőtt álma Egyszerre mind a szívemre szállna ! S most az ábrándot én szövöm tovább . . . Látom, hogy nyílnak a kék ibolyák, Rózsaszín szárnyát bontja a hajnal S a szivem újra megtelik dallal. Új tavasz érint, álmokat keltő, — Te hoztad nékem csipkenapernyő ! Jlntóniusz. 17 percnyi légutazásom. (Vége.) Az >Ik&ru8« mint valami részeg kolossus himbálódzott a kőtélzeten. A léghajós büszkén adta ki rövid parancsait a napszámosokból álló matrózoknak. Minden parancs nyolc-tiz változatban hangzott el, mire teljesült. Nagy nehezen mégis »kész« lett ; még osak a beszállás volt hátra. Megnyugtatásomra két esőernyőt, egy láda élelmi szert és vizet vitt magával az »Ikarus«. A közönség bámult az Ikarus túlterhelésén. A léghajósnak ugyanis megtiltottam a repülésről a legkisebb szót is elárulni, különben nem szállok föl vele — amit nélkülöznie nem lehet, lévén okvetlen szükség egy emberre, ki megfigyeléseket eszközöl, mig ö kormányoz — sőt a p. m—t és az acc. sem adom neki kőlesön. Ez által nem is az annyira eshetöleges, mint inkább a bizonyosra vett fiaskó elöl menekülök meg. A fölszállás ez esetben egyszerű kirándulás a magasba és nem a föltalálok bemutatkozása. A léghajós persze jogosan önmagát és pedig a boldogabb aether-világban üdülő öreg rokont tekintém föltalálónak, kit in corpore én, szellemiseg pedig a p. m. és az acc. képviselünk. Beszállás előtt mindent megvizsgáltam. Hőmérő, légsulymérő a patikából került elő — nem orvosi reudeletre, hanem szép szóra : 10 korona biztosíték mellett. (Hja, a léghajós becsülete nagy ; én rólam szó sem volt.) Kisebbszertt látcső, fényképező gép, kidobásra szánt homok s a mi fő szivar és szélgyufa elegendő mennyiségben ; két téli kabát, két hitvány báránybőr sapka is hevert a csónak fenekén. Végre két nagy léggel töltött kaucsuk gyűrű ötlött szemembe. — Hát ez mi ? — kérdém. Válasz helyett a mutató-ujját a szájára tette ós jelentőségteljesen hunyorított a szemével. Nemzetközi
