Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-29 / 52. szám

6. _ _ BALATONVIDEK 1901. december 3 pillantással megmenekülhetsz, a miért nem beszéltél az ő nyelvükön ! Aztán meg baj van az erekben is : a sajtóban. Lapjaink nem irnak magyarán. Néhány újságunk vigyáz a nyelvre; a többi legkevésbé törődik a nyolvvel az újság egyéb érdekei mellett. Pedig mily óriási szolgálatot tehetnének a nemzetnek azzal, ha. olvasóik az ó betűikből megtanulnának szép magyar beszédet; hiszen napi táplálék manapság az újság ; szelleme vérébe megy át olvasóinak. Miért nem teszik hát?! Szóval: nincs tekintély, mely a nyelvet védené, mely kimondaná : azt szabad, ezt nem szabad. Nincs se fizikai, se erkölcsi kényszer, mely a települőket vagy bennszülött idegeneket (mert ilyenek is vannank) arra szorítaná, hogy megtanulják az ős nyelvet. Magyar, tősgyökeres zamatos magyar szólást hol hallunk, hol olvasunk ma? Mikszáthnál, Tömörkényinél, Kincs Istvánnál, Gárdonyinál. Hát a hol legjobban elkelne? A hírlapokban? Az ám . . , Hát még? A mivel ma máiigen sokat érintkezik az ember : a hivatalos iratokban ? Isten ments attól a hivatalos nyelvezettől. Példa rá a kormánypált felirati javaslata ; és pedig halvány példa; mert a ki még nem hallott magyarul, olvasson el egy törvényszéki vagy egyéb kuriális végzést, idézést vagy más ilyesfélét, hát akkor megtudja, hogyan lehet a magyar nyelvet volapükül beszélni és irni. S ha beszélni nem tudunk magyarul, hogyan tudjunk irni ? A magyar helyesírás oly tudomány manapság, melyet mindenki máskép tud. Hiába ad ki az akadémia füzeteket, tanitó iratokat: nincs a ki hallgasson rá, azon egyszerű okból, mert az akadémia manap ebben nem tekintély. Kik fogadták el legújabb helyesírási szabályait ? Az bizonyos, hogy a szabályok java részt nem voltak jók. De ha jók is lettek volna, a legtöbben már csak azért sem fogadták volna el, mert az Akadémia adta ki. Most aztán ir kiki ugy, a hogy eddig irt, vagyis a hogy neki tetszik. ~ Érdekes pl, a c és cz vitája. Az egyszerű c-t azért nem ajánlják ott fönn, mert könnyen össze lehetne téveszteni a latin k-nak hangzó és a francia sz-nek hangzó c-vel. Hát nem elég baj az, hogy az olvasók nem tudják megkülömböztetni a magyar szót az idegen szótól? Vagy pedig nem elég baj az, hogy mennyi idegen szó van nyelvünkben, a mit aztán össze lehetne téveszteni a magyar szóval?! Itt a hiba ! Előbb azon segítsünk, hogy ne adódjék alkalom az ilyen összetévesztésre : Úgyszólván tekintélynek ismerik el már a magyar helyesírásra nézve a Budapesti Hírlapot. dóakaratu és elvei java részének helyessége tagadhatatlan. Hanem túlzása —• az is tagadhatatlan — pl. az idegen nevek kiirásában. Ki beszél igy: teknikus, pszikológia, Műnkén, Zürik? Azt hiszem, a ch betilt mindenki, a kinek csak valami érzéke van ehhez, ch-nak ejti, nem k-nak. Meg aztán ha a Bp, H. következetes akar maradni, vagyis az idegen neveket ugv akarja irni, a hogy kimondják, hát akkor (először természetesen ne írja a eh-t knak, másodszor) ilyen furcsaságok kerülnek ki: Aken (már mint Aachen), Aszin (Athén), Grinich (Greenwich), Yerszáj (Versailles) stb ; másfelől : ekszkvizitun', sztriknin, csicseróne, medzdzoforte (vagy éppen meecoforte) meg egyéb. De hát ez még nem olyan nagy hiba ; hanem a mire újból meg újból rátéved a tollain: a magyar nyelv árvasága, mostoha-gyermek volta. Hogyan akar élni ez a nemzet, ha nyelvével nem törődik senki? — Ki kezdje hát az orvoslást ? Kezdje mindenki, a ki csak teheti, a hol csak teheti. Legelső sorban a ki tollat fog a kezébe és a ki beszél a nyilvánosságnak; de még a társas körben is. Vessük le álszégyen és igazi szégyen nélkül az idegen gúnyát; nem abban van a műveltség, ki mennyi idegen szót tud belekeverni beszédébe, ki hány nyelvet beszél, ki mennyire szecessziós szólásmódokat és Írásmódot tud is villogtatni ! A magyar föld már már nem a magyaré. Ha megkövetelnők, hogy a ki állandóan magyar kenj eret eszik, .az beszéljen is magyarul: akkor könnyebb volna a magyar földet is viszszaadni a magyarnak ! Kollárig KálmánZalavármegye felirata Muraköznek a zágrábi érseki egyházmegyéből a szombathelyi püspöki egyházmegyéhez való csatolása tárgyában. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 9-én tartott rendes közgyűlésében Gaal Ödön bizottsági tag indítványára elhatározta, hogy Muraköznek a zágrábi érseki egyházmegyéből a szombathelyi püspöki egyházmegyéhez való csatolása tárgyában feliratot intéz a miniszterelnökhöz, a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez s az országgyűlési képviselőházhoz. A képviselőházhoz intézett felirat elmondja, hogy Zala vármegy ének a Mura és Dráva folyók kőzt fekvő félszigete, az úgynevezett ..Muraköz'

1 az 184-8/9-ik évi események után Zalameeye területéből kiszakittatott, területileg és politikailag Horvátországhoz, egyházi fenhatóság tekintetében pedig a szombathelyi püspöki megyéből a zágrábi püspöki megyéhez csatoltatott. Alkotmányunk helyreállításával vármegyénk említett kies vidéke területileg és politikailag visszncs«toltatott ugyan vármegyénk területéhez : azonban egyházilag az időközben érsekséggé átalakított zágrábi egyházi hatóság alatt maradt. Ez a tényleges állapot — a felirat szerint — éles ellentétben áll nemcsak ősi hagyományainkkal s a történeti múlttal, hanem országos alaptörvényeinkkel is, a melyek hazánk területének épségét, elidegenithetlenségét, sértetlen fenlartását biztosítják ; mert ez az integritás nemcsak a területi, hanem a politikai épségből, integritásból is, ez pedig közjogi szoros értelemben véve nemcsak abból áll, hogy a haza minden legkisebb területe is részt vehessen annak politikai működésében, hogy az ország igazgatási szervezetéből kiszakítva ne legyen s hazai törvények szerint és hazai hatóságok által kormányoztassák, hanem abból is, hogy egyáltalán véve semminemű tekintetből so álljou idegen intézmények és hatóságok alatt, mert egyedül az felel meg az államhatalom teljességének, a honpolgári állás, viszonyok és jogok egyenlőségének, az ország művelődése, isiztonsági és nemzeti érdekeinek. De ezt kívánja ezeréves ősi alkotmányunk, országos önállóságunk és nemzeti függetlenségünk is. Ennélfogva a vármegye közönsége több izben felszólalt — mint a felirat előadja —ezen általános nemzeti érdekű kérdésben és ismételten kérelmezte az illetékes tényezőknél Muraköznek a szombathelyi püspöki megyéhez való visszacsatolását. S Őfelsége, császári és apostoli Királyunk, meg is hallgatta kérelmünket, a mennyiben 1875. évi novembe.i hó 24-én kelt legfelsőbb elhatározásával Muraköznek a zágrábi érseki megyéből való kikeblezését és a szombathelyi püspöki megyébe való bekeblezését s ennek egyházi kanonizálása céljából a tárgyalások megindítását legkegyelmesebben elrendelni méltóztatott. Ez a legkegyelmesebb királyi leirat méltán eloszlatta — mondja folytatólag a felirat — aggodalmainkat, a melyek abból eredtek, hogy Muraközben a tényleg fentálló egyházi kapcsolat alatt a magyar hazafiasság legüdvösebb törekvései nemzeti érdekeinkkel ellenkező szerint, érdeked társadalmi helyzet. Hiszen a mi rejtélyt, izgalmat, rendkívülit hajhászó korunkban — mint a mesebeli szfiuksz — izgatja a képzelődóst, egy-egy bájos, gyermeteg arcú fiatal özvegj', kinek arcán még félig-meddig ott. van a lányos himpor, ám szeméből már tüzesen ragyog ki a tudás sugara. Özönével támadnak az izgató kérdések : vájjon boldog volt-e vagy boldogtalan ? mily tapasztalatokat szerzett himen láncai között ? menuyit tanult ? mennyit tud ? mennyit feledt ? érzésvilága mélyült-e ? nemeshedeft-e ? nőiségének varázsa, bája nyert-e? vesztett-e ? Talán innen is mag3-arázható ama statisztikai igazság, mely szerint egyre növekszik az újból férjiezineuö özvegyek száma. S valóbau, méltóztassanak meghinni, m. t. li. és U'-aim, kevés társadalmi állás mutat fel o'yan eltérő váltoeafokat, annyira sajátos egyéneket, mint épen az özvegyek. A megtör', a búsongó, a megnyugvó, a feledő, a rabságból szabaduló, az élveteg, az illatos, a ragyogó, az aranyos özvegy . . . mind . . . mind küJön lehetnének egy-^gy kis lélektani csevegés méltó tárgyai. Ámde tartsunk sort ! Talán bgméltányosabb volna két osztályba sorozni az özvegyeket : az egyik rész ugyanis már akkor, mikor az első göröngyöt dobá az elhunyt, hitves koporsójára, elhatározá, hogy többet sohasem megy férjhez. Teszik ezt néha a legfenköltebb indokból, hogy t. i. a jövőben gyermekeiknek, bánatuknak és emlékeiknek élhessenek kizárólag, néha pedig pusztán csak azért, hog}' egyéui függetlenségüket a jövőben tökéletesen megőrizhessek. Atnoda inkább az éltesebb, vagy esetleg érzékenyebb kedélyű özvegyeket, eiaide a férfiasabb gondolkozású és önállóbb hölgyeket soroznám. Természetesei! uem egyszer megesik, hogy akár életviszonyaik akár újra virágot uyiló szivüek | tanácsára Ők is újra férjhez mannek. A második osz'ályba t. h. és uraim, azok | az özvegyek tartoznak, kik vagy nem találták meg első házassági frigyükben a remélt boldogságot, vagy sokkal is nagyobb szivüek, hevesebb' vérüek s főképpen sokkal fiatalabbak, hogy sem egykönnyen magukra vállalnák az egész életre szóló lemondást. Az előbbiekről kevés a mondani valóm ; hiszen ők, in. t. hölgyeim ós uraim, csak a családnak ós a családban éluek ; a mohosodó sírkereszt vezérük s egyedüli örömük, életcéljuk — gyermekeik. Ain a második osztályba sorozott özvegyek élni, szeretui és szerettetni vágyódnak ujolag. Kevés idő multán — hog\' Petőfivel szó'jak — csakhamar átcsillog a gyászruhán titkos örömük. Előkerülnek a régi fegyvertárból a hódító hadjárat összes hatalmas fegyverei : a láayos tartózkodás, a mosoly, a köuy, a divat, a tánc, egyszóval a régi cél s a régi eszközök. Az imént említettem, hogy az özvegyek mily nagy vonzerőt gyakorolnak a modern kor lovagjaira ; s mégis, bár elleumondásnak látszik, tapasztalati tény, hogy általában félnek az özvegyektől, mint, az ellenség a veterán katonától, ki már diadalmasan háboruskodott. S VPII is benne valami ! Mart lássák m. t,. h. és uraim, ők, kik már közvetleu közelből tapasztalták és tanulmányozhatták — az igaz. csak egy férfinak erényeit, gyarlóságait, ismerhették meg bárcsak egyben is, mint tükörbeu, az egész férfinem sajátos termeszeiét, érzés — és gondolatvilágát : — bizouyára öntudatosabban, fel- | készültebben és a diadalban bizóbb szívvel in- i dúlnak harcba a férfiszivek ellen, mint versenytársaik, az ifjabb leánykák, kik szivük naivsá- | gán, fiatalságuk varázsán kivül csak az első érzelem nagy erejére támaszkodhatnak. Bizonyára inueu magyarázható legtöbbször a siker, mely a házassági harcba induló özvegyek hadi lobogóját követni szokta. S vehetjük-e tőlük rossz néven, ha újra élni akarnak a legszebb s az emberi természetbe legkevésbbé eltörülhetetlenül beirt hivatásnak ? Bizonyára nem ! Sőt hozzátehetjük, csak hálás lehet nekik a fórfitábor : hiszen nekik van leginkább megadva képesség és tehetség, nekik áll leginkább kéznél a művészet és tapasztalat, hogy egy-et;y férfit boldoggá tehessenek. S higyjék meg in. t. h. és uraim, az élet maga is igazolja, hogy az özvegyekkel kötött házasság rendesen a szerencsésebbek közül valo. Hiszen ők már megtanultak lemondani, a családért. áldozatot hozni, a férjeket félisteneknek nem kópzeiui, a családi fészek enyhét és melegéi. megbecsülni s az életet, a maga való értékében felfogni. Mig ellenkezőleg a vóuleányokból éppen a legkevésbbé szeretetreméltó ós legféltékenyebb nők válnak, mert csak ők tudják igazán, mennyi türelem, meuuyi furfang utáu sikerült, térjet szerezni. S ezzel végeznetném is. Bár nagyon szerettem volna még az emberi társadalom harmadik cólhijjas osztályáról : az agglegényekről is szólani. Hiszen itt már teljes szabadsággal, a köteles udvariasság mindeu sérelme nélkül kilövöldözhettem volna a dévajság és gúny nyilait. Részletesen » talán több tapaszialati igazsággal is szólhattam volna, a batortalan, a donzsuán, az epés. a szatirikus, a kényelmes agglegények fajtáiról, kik bár kissé idősebbeknek látszauak azért mégiscsak fiatalemberek — a vénleáuyok és özvegyek előtt. Ám a mr.ló idő im, hivatásom betölteni, e kis gikszer után halljanak újólag édes harmóniát . . .