Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-07-07 / 27. szám

1901. julius 7. UALATONVIDHIK gondviselésben v;iló megnyugvás, nem feledve a költőnek minden pályára érvényes mondását : „Ember, küzdj és bízva bizzál!" Legtöbben azért csalódnak, mert nem ismerik a saját hajlamukat. Az életpályát választó ifjúnak tehát mindenekelőtt ezt kell megvizsgálnia. Ha pedig a hajlam, az érős vágy valamely pálya iránt már megvan, megkell ismerkedni azon pályával körülményesebben, mert eddig még annak csak némely fényoldalait ismeri. Ha például látott szerényen járó kispapot, feszes egyenruhában kacérkodó katonai növendéket, vagy ismert gazdag kanonokot, nagy csapatnak lóhátról parancsoló ezredest, fogatot tartó jómódú ügyvédet, orvost, mérnököt és látta annak élatmódját, valószinüleg csak az észlelt, külsőség keltette fel benne a vágyat azon pályák valamelyike felé. Azonban a választandó pályának nemcsak némely előnyös oldalát, külső cifraságait kell megfigyelni, hanem fogalmat kell szerezni arról a munkáról is, mely ott reá vár, sőt az árnyékoldalait sem szabad figyelmen kivül hagyni, De hát ki ismeri a kérdéses pálya lényegét, fény- és árnyoldalait, az elérhető jövőt ? Mindenesetre az, aki azon a pályán már hosszabb idő óta működik. Az tudja megadni a szükséges felvilágosításokat. Meg kell tehát ismerkedni azokkal a férfiakkal, akik már azon a téren vaunak, a melyre a tanuló lépni kiván. Egy finom modorh, „érett" ifjúnak ez épeu nem nehéz. Felkeresi őket, illedelmesen bemutatkozik és szerényen elmondja jövetelének okát. Itt aztán meghallja mindazt, amire szüksége vau. De azért nem tanácsos csak egy egyénnel beszélni, mert sokan nincsenek megelégedve a pályájukkal. Megeshetik, hogy az egyik komornak, sötétnek fogja festeni az állapotot, a másik meg talán más okból túlságosan rózsás szinbeu mutatja be a pályáját. Ha egy kanonokot megkérdezünk, máskép fog nyilatkozni az egyházi pályáról, mint az, aki már 20 év óta kápláukodik. Valamely

7 vétség miatt lefokozott katonatisztnek Ítélete más lesz a katonai szolgálatról, mint azé, aki ügyszeretettel, pontossággal, komolyta nulmáunyal fogja fel a hivatását és gyors tempóban emelkedik fölfelé. Máskép szól a technikai pályáról az a mérnök, aki valamely dúsan jövedelmező vállalatban meggazdagodott, mint aki minden pályázaton vereséget szenvedett. A tékozló, urhatnámságra vágyó s a komoly' munkát kerülő egészen máskép beszél ugyanazon pályáról, mint a takarékos, munkás, szerény, fellebbvalóit megbecsülő ember. Ha több oldalról lesz megvilágítva a dolog, jobban meg lehet Ítélni a választandó pályát most már abból a szempontból is, hogy van-e rá a hajlam mellett megkívánt tehetség is és nem hiányoznak-e a kiképzéshez való költségek vagy legalább megvannak-e a megélhetéshez szükséges keresetforrások. Ha mindezek a feltételek megvannak, határozni kell és teljes erővel, csüggedés nélkül, kitartással kell haladni a megkezdett uton. Ezen a. módon legalább nem fog ugy járni, mint igen sokan, akik például az egyetemen négy óv alatt négyféle pályát kísérelnek meg. Hihetetlen, hogy a középiskola után hány ember cserélgeti össze-vissza a pályáit, míg végre valamelyiken megállapodik és ezzel az utolsóval legkevésbé van megelégedve, ez az ő boldogtalanságának legbővebb forrása. A legtöbb ember a tehetségét és munkáját is túlbecsülve azt hiszi, hogy csalódott s iukább lenne más, mint a mi, mert nem ismerik más pályának, más állapotnak hátrányait. így volt az mindig, mióta, emberek vannak. Nagyon szépen megmagyarázta ezt már Horátius, a rómaiak hírneves költője, az első saryrájában, amelyben arról van szó, hogy senki sincs megelégedve a maga sorsával. Kimutatja ebben Horatius, hogy nem az állás, hivatal vagy helyzet az, ami a boldogtalanságot okozza, hanem csak az ember vágyainak változékonysága, csalékony volta. Bizonyítja ezt a mindennapi tapasztalat is. Ha valamely állás megüresedik, tömegesen pályáznak érte a kérvényezők. Mielőtt elnyernék, azt mondják, hogy boldogok lennének vele. Ha benne vannak és megsokasodnak a. vágyaik, azt állítják, hogy nem lehet megélni belőle. Ha elveszítik, mert azt sem érdemelték meg, sopánkodnak érte. Mindenki csak azt nézi, hogy az ő véleménye szerint hánynak vau job!) sorsa, de arra nem gondol, hogy, akikre oly irigy szemmel tekint, szintoly elégedetlenek a saját állapotukkal, mint ő a magáéval, sem arra, hogy hánynak kedvezőtlenebb a helyzete, mint az övé. Ha az emberek nem engednék uralomra jutni a vágyaikat és nem mások anyagi helyzetéről vennék a mértéket a saját életmódjuk berendezésében, továbbá, ha az életpályájuk ócsárlásá helyett azon lennének, hogy arra valóban méltók legyenek, sőt nemes maguktartásával és kötelességtudó munkásságukkal maguknak becsülést, az állásuknak pedig diszt kölcsönözzenek, akkor kevesobben lennének elégedetlenek. Szóval nem maga az állás, helyzet boldogít, hanem az erény, a szívben élő vallásos érzelme és általában az idealismus megőrzése mellett az igazi munkaszeretet jutalma az, amire pedig minden pálya bőven szolgáltat alkalmat. Az ideális gondolkodású ember kezében a megszerzett tudás nem is lesz a társadalom biztonságát veszélyeztető eszköz, hanem a békés munka áldott szerszáma, mely ápol, épít, Ahhoz, kihez az ima száll. Szivböl fakadó meleg hangon, hangsúlyozva zsong tovább az ima. • Üdvözlégy Mária > . . . szól tovább a pap s a legényseg alázattal hajija meg fedetlen fejét. clmádkozzál érettünk most és halálunk óráján*. Borzadtan néz valamennyi a tátongó mélység felé «Most és halálunk óráján. Amen» — esdekel tovább ugyanaz a mélabús zsongás. A fehér lepelbe burkolt hullát négy matróz emelte az oldalhidig. A pap beszentelte s a bajtársak közül az egyik lábaira, kezeire vasbilincseket csatol. A tenger jegygyűrűit. Ott lebeg már a hajó mellett. Rohanó hullámok visszavágják a »Stella» oldalához, csak ugy recsegnek csontjai. Azután az egyik kéklő nyelvével végig siklik a fedélzeten, mintha a most száműzött küldte volna búcsúját a tovább siető bajtarsaknak. Még-még felbukik a fehér lepel, azután elnyeli a rettegett mélység és száll lefelé a kavargó vizgyürük árján. A jóbarátok ott állanak még néma fájdalmukkal a hid közelében s most az egyszer nem a hullámoktól nedves vihar szántotta arcuk. Néhány napig nem hangzott ének a hajón, de a hét, vég- felé egy kettő halkan kísérletté már a jól ismert dalt s nemsokára mindnyájan ismételték a végsort, : „Futó hullám csak életünk" Szerencse jöjj s maradj velünk f " gyarapit a testi-lelki jólét, a haladás szolgálatában. Ezeket a tanácsokat szántam az intézetünktől megvált tanulóinknak a választandó pályájukra nézve, hogy vésődjenek a lelkükbe és amily tiszta szívből és meggyőződésből eredtek, oly tiszta ítélete*, és elhatározást teremjenek az ő lelkükbe. Ugy legyen ! A középiskola azért törekszik tanulóival a nemzet ideáljait megismertetni, hogy ne haszonleső és köpönyegforgató, elégedetlen emberek, hanem az ősi erényekért lelkesülő, szép jövőért epedő, az eszményi célokért küzdő és a mnnka szeretetében megnyugvást találó jellemes s buzgó harcosai legyenek a magyar kulturának. * A záróbeszéd után következett a jutalmak kiosztása, majd végül az énekkar által precízül előadott királyhyumus akkordjaival zárult a szép ünnepély. A tanuló ifjúság pedig sietett övéi körébe ; természetes, ki öröm, ki banattal, a mint szorgalma s iparkodása által kiérdemelte. A Slella pedig egykedvűen úszott tovább. III. Fáradt füstgomolyok verődtek a hajó kéményéből az üdvözlésre eresztett zászlókra. Horgonyt vetettek. A parton várakozók türelmetlen sóvárgással nézik a kiszállókat. Se vége se hoszsza az örvendezésnek. Csak egy barna leány borul zokogva egy öregasszony vállára. Emez pedig merevülve nézi a hajót. Tibort várja, pedig már tudja, hogy nem jöhet. Neki nincsenek könyöi, vassá változott minden vonása a fájdalom alatt. A hullámokhoz beszél, a fiát követeli tőlük. Azok pedig félve az anya fájdalmától, a túlsó part felé húzódnak, talán majd nem lesz ott ez a megtestesült bánat mire visszatérnek. Csalódtak. Ott van az bizony máskor is, de máikönnyes szemmel s könnyei a hullámokba folynak, hogy ne legyen könytelen szegény fiának örökké hullámzó sirja. — Mikoron pedig az éj beáll, hazáig kiséri a matrózok dala : Futó hullám csak életünk, Szerencse jöjj s maradj velünk! Gazdászok tanulmányútja. Közli : Szafián Lajos II. éves hallgató. Vége. Asztalbontás után a legelésző 1 és 2 éves bikákhoz hajtottak ki s folytatva utjokat, egy majorou keresztül P. Buzitóra értek. Itt megtekintették a gazdasagi ménest, a birka-nyirást és tauulmányozva szemlélték a dohány táblákat. Majd a tisztikar nagy részével vacsorához ültek. Barényi kasznár szólott az ifjúsághoz, tanácsokat, adva az életbe való kilépésre. Sztankovics János tanár a háziasszonyt köszöntötte fel. Másnap reggelizés után terjedelmes legelőre hajtottak ki. 180 darabból álló «cifragulya> tüut itt szemökbe. E cifragulya a hajdani tenyészgulyából, az «öreggulyaből» tenyészkiválasztás utján keletkezett. A cifra gulyából szintén kiválasztással állott elő a mai híres «Csekonics-féle törzs gulya>. Ez mintegy 80 darabból áll s ugyanott | legelészett. A törzsgulya szépségének iejtegeté' sébe nem bocsájt,kozom, eleget mond arról országos hírneve. A legelőn át Endre majorba értek a kocsik, a hol a sertés-állományt, majd egy 3 éves tiuó-csoporiot néztek meg. A sertések között vész pusztít. Egy beteg sertest leöltek a gazdászok kedveért, felboucolták s Sztankovics JáI nos tanár magyarázatot tartott a vesz tüneteiről, jeleiről. Utjokat szép fasorok között folytatták a grófi vadaskertig. A vadászmester mint földiéit fogadta (somogyi) a kirándulókat a vadászkastélyban. Végig járták itt a termeket, melyek agancsokkal vannak díszítve. A termek menyezetón arasznyi széles hasadékok is vaunak, bizonyítékai a délmagyarországi földrengésnek. Hosszas kocsizás után len-táblánál állottak meg. A lennel kísérletez a gazdaság. Ugy látszik, az alföldi száraz klíma alatt nem díszlik, alacsony marad, rostja pedig durva lesz. Valószínűleg jövőre abba hagyják termelését. Csepergő esőben érkeztek Leona majorba. A borult, idő szinte lehangolta kedélyüket, de felvidultak, midőn a magtárba léptek. Különféle mezei virágokból készült koszorúk ékesítette* köröskörül falait s óriási csokrok illatoztak a megterített, asztalokou. A háziasszony remekelt az Ízléses díszítéssel s a válogatott fogásokból álló finom ebéddel. Étel, ital bőven volt ; 3 alföldi lakodalmat legkisebb aggodalom nélkül meglehetett volna tartani azokból. Faber Sándor tanár emelkedett fel szólásra ebédközben és szép beszéddel köszöntötte fel a háziasszonyt. Utána Mattyók Kálmán gazdász a tisztikar egészségére ürítette poharát. D. u. a központi majorba, Júlia majorba rándultak át. Megtekintették a zsombolyai, simmenthali, berni és freibnrgi fajtákból álló tehenészetet. Bejárták a vasöntödét, gép-, bognár és asztalos műhelyt, melyek gőzerőre vaunak berendezve. A gépműhely vagy 40 kovácsot foglalkoztat. Gazdasági eszközök javítására az uradalomnak nincs kiadása, mert még a géprészeket is itt állítják elő. Kimentek a gcóf kedvenc méneséhez is. Útközben találkoztak a kegyelmes úrral, a ki szivélyesou viszonozta köszönésüket. Arabs, angol telivér és félvér, irlandi fajta képezi a ménes állományt. Volt itt ponny és arabs keresztezés is, kisebb termetű jukker