Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1901-07-07 / 27. szám
3. BALATON VIDÉK 1901. jnlius 7. loTak előállítására. A ménesistállóbau láttak egy lő éves gyönyörű arabs mént, több fiatal telivévt és egy 2 éves amerikai ügetőt. Ezen istálóban volt egy ponny csikójával. A ló cirkuszban is megállja helyét, mert vezényszóra különféle gyakorlatot végez. Különben a grófi fiuk kedvenc állatja volt fiatalabb korában. A szappanfőző helyiségbe mentek ezután. Nagy üstökben főzik ki szőröstül-bőröstül a vészben elhullott sertések zsírját. Női munkások foglalkoznak evvel s évenki-jt 90 q. szappant állítanak elő a gazdaság szükségletére. A helyiség sonka füstölővel vau összekötve. Még most, is lógott vagy 100 drb. sonka a szegeken ; egyegy drb 5 kg.-nál súlyosabb. (Nem volna éppen megvetendő azokat itthon megkezdeni egy kis «kástélyos« csúsztató kíséretével. A helyiség előtt várta a kirándulókat Csekonics gróf. Beszédbe bocsájtkozva velük, kérdezősködött, mint tetszik nekik gazdasága. A dic érő válasz mosolyt, csalt ajkára. Több felvilágosítással is szolgált, melyekből kiviláglott széles gazdásági látkőre. Sztankovics János tanár megköszönte a grófnak, hogy gazdaságának tanul /i ányozását megengedni kegyesk?deit. Szemlélődésük közben bekerültek a gróf házi teheaészetének istállójába. Q-yönyörü freiburgi képezi az állatállományt; a gróf legkedvesebb állatai ezek, saját, szavai szerint «kincsei». Az istállót nagy üvegajtó választja el a grófi család nyári uzsonnáló termétől. A terem szintén üvegajtóval nyílik a tejkarurába és hűtő helyiségbe. Végig nézték a major összes épületét, a magtáraktól kezdve az iskoláig s visszaindullak megérkezésük helyére, Zsombolyára. Útközben leszállottak a kocsiról s betértek a grófi lóistálóba. Angol telivér, arabs négyes, liátas lovak stb, voltak külön fiók istállókban elheh'ezve. Megjegyzésre méltó a koosisok üg3'essége. Egész gyorsasággal csapják ki az istálló padozatára a lóvakaróban maradt porral a grófi cimert, s a 9 águ koronát. Teljesen elfáradva értek Zsombolyára a <Nagyveudéglö»-be. Az uradalomból összejöttek ide a gyakornokok s azok társaságában költötték el a vacsorát. Csanády dr. igazgató fogás közben lelkes beszéddel mondott köszönetet a tisztikarnak az ifjúsággal szemben tanuaított szíves figyelemért. Baréuyi inspektor felelt erre, majd Papp Gábor gazdász tolmácsolta társai háláját a tisztikarnak a reájuk fordított fáradozásaiért, szakszerű oktatásáért. Ezen utolsó este tudták meg a kirándulók, milyen rokonszenvesen érdeklődik irántuk Zsombolya intelligentiája. Tiszteletükre ugyanis nagyobb szabású táncestélyt rendezett a kaszinóban. Szeretett igazgató urunk vezetése alatt <Ballag már a vén diák> dallal vouulrak a gazdászok a szomszédos tánchelyiségbe. A mulatság már folyt; a zene szavára a gazdászok talpa alatt égni kezdett a föld, nem sokáig maradtak tehát a táncoló párok szemlélői. Csárdást húzattak a «füstös»-sel s az alföldi szép lányokkal kirakták azt módjával. Ropogott H csárdás, olyan buzgalommal, olyan élénken járták, hogy még a mamák is megkívántak. Szégyen nem hárauilott a keszthelyi névre. Hogy a mulatságnak mikor szakadt vége, nem egyhamar jut, a praxtkuak eszébe. De hogy nem 'sokáig tartott nyugovasuk, azt onnan gyanúsítom, ko^y masnap mindegyik korainak vélte a fölkelés' óráját. 7 27-kor Zsombolyán gyorsvonatra ültek s előbbi utjukon jun. 7-én éjjel Keszthelyre érkeztek. A gazdasági munkások segélypénztára. — Egy kis beszámoló. — Még csak alig félesztendeje auuak, hogy az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegélypénztár — ez a legújabb emberbaráti intézmény — életbelépett és már is fényes bizonyítékát adta annak, hogy milyen égetó szükség volt nálunk ennek a segélypénztárnak a megalakitasára. Ugyan mi is a célja ennek az intézménynek ? Újra feltesszük ezt a fontos kérdést, mert mig ezt nem tudjuk, nem érthetjük m®g igazi jótékony hatását. Ennek az emberbaráti intézménynek az a célja, hogy a földmivos embert, aki napról-napra való keresményéből vagyont nem gyűjthet, öregsége idejére megbiztositsa afelől, hogj' nem irgalom keiyéren kell tengődnie. Vagy ha baleset ári, akkor sem fog sem maga, sem családja nyomorúságra jutni. Mert a segélj'pénztár tagjait vagy ezek halála esetén ezek feleségét ós gyermekeit segélyezi, gyámolítja. Aki tehát tai>ja a segélypénztárnak, az nytigodtau végezi nehéz munkáját, mert nem gyötri őt az az örökös gond, hogy mi lesz hitvesével, apró gyermekeivel, ha munkabíró karja ellankad és a kasza, kapa kiesik kezéből. A segélypénztár félesztendös működése világosan bizonyítja, hogy a föld népét gyakran éri olyan baj, mely őt munkaképtelenné teszi és gyakran fordulnak elő olyan balesetek, melyek a földniivesnép családját örökre megfosztják a kenyérkeresetétől. Még csak hat hónapja, hogy a segélypénztár hasznos működését megkezdte és már eme rövid idő alatt 208 földmives jutott abba a szomorú helyzetbe, hogy jótéteményét kénytelen volt igénybe venni. A segélypénztár minden egyes esetben gyorsan gondoskodott a bajba jutott ember gyógykezeléséről és anyagi támogatásárt)!, hogy betegség ideje alatt ne legyen kénytelen családjával együtt az irgalom kenyéren tengődni. A beállott baleset 14 föhlmivelót megölt. Mind a 14 esetben a család a legnagyobb nyomorban maradt hátra. A segélypénztár központi igazgatósága sürgősen intézte el az özvegyek kérelmét és minden egyes esetben 400—400 koronát szolgáltatott át a nyomorral küzdő családnak. Ae Országos Gazdasági Munkás- és Cseléd-segély-pénztái- 11)01. évi január hónap óta baleset miatt való halál esetében a következők családjának adott 400—400 korona segélyt: 1. Csirke Mátyás, Tápió Szele. A telién ugy megrúgta, hogy hasában belső vérzést kapott. 2. György András, Tápió-Györgye. Fegyvere véletlenül elsült, ugy, hogy a golyó szivébe fúródott. 3. Kum János, Szemcse Csehi. Pinceásás közben a föld rászakadt. 4. Bazsó János, Szend. Szalmásszekéiról egy kerítésre esett, melynek lécei a hasába fúródtak. 5. Szalai János, Pápa. Az eldőlt pajtakapu agyonütötte. 6. Kovács Péter, Kis-Réce. Meggyilkolták. 7. Kovács Imre, Nádudvar. Gabonával megrakott szekérről lebukott, a kerekek keresztül mentek rajta. 8. Sípos Balázs, Sotymos. AZ Erdőben agyonlőve találták. 9. Bogdán Sándor, Felső-Józsa. Megfulladt. 10. Sági Menyhárt. Gic. A rúdba beakadt ló hasba rúgta, ugy, hogy szörnyet balt. 11. Doboz István, Mezőhegyes. A gépszij elkapta ós agyonzúzta. 12. Geletei László, Kökényesd. Orozva fejbe ütötték. 13. Bauer Ferencz, M.-Polány. A gözcséplőgép agyonzúzta. 14. Sándor József, Pthrügy. Munkaközben a ló agy011 rúgta. Ezek a számok világosan beszélaek és egytől egyig hangosan hirdetik ennek az emberbaráti intézménynek szükséges voltát. Világosan látható ezekből a számokból, hogy a segélypénztár rövid fennállása óta is már sok szerencsétlen embert mentett meg a koldusbottól és számos özvegyet mentett meg a kétségbeeséstől. Ez az emberbaráti működés buzdította bizonynyal arra a főpásztorokat, főx'endeket, nagybirtokosokat, emberbaráti intézeteket, vármegyéket s községeket, hogy olyan nagy számban csoportosuljanak a segélypénztár alapító tagjai sorába s bizonnyal ez az oka annak is, hogy Felséges királyunk is annyi jóakarattal viseltetik azon intézmény iránt, mely kizárólag a föld népének istápolását és támogatását tűzte ki célul. részint vétel utján, részint a találók ajándékozása folytán. A szaporulat legérdekesebb darabja egy kettős vércsatornával ellátott disz huszárkard (szablya). A rozsda lepte acélpenge megtisztítása utáu tünt ki a kard érdekes vőlta, melynek mindkét oldalán egyforma veretben, legfelül egy hadakozó hegyes kuruczsüveges huszár látliató, alatta a háromliliomos címer, a francia királyi koronával. E képeket diszes keretbe foglalt következő felirat egészíti ki »Regiment de Berchiny. A kard hátán straszburgi fegyver kovács neve olvasható. E véretekből Darnay a kard történetére vonatkozólag következő megállapodásra jutott. A kard 1707. után következő évek egyikén készülhetett, midőn történeti multunk legdicsőbb szakának Rákócz3 r Ferencz s/abadságharczának leveretéss utáu annak legendás hőse Bercsény Miklós gróf, (ki a Darnay múzeumban levő okmányok szerint következő cimet viselte: > En Székesy Gróf Bercseny Miklós nemes Uncjli Vármegyének feö Ispánnya Méltóságos Erdélyi Fejedelem Felső vadászi Rákóczy Ferencz és az Magyar luiza szabadságáért Isten által fegyvert fogott egész hadak Feö Generálisát) hő* fejedelmével együtt megkezdte bujdosását, mig a francia hadseregben tábornoki rangját niegtartVH, belépett és ott a nevéről elnevezett huszár ezredet megalapította. Ezen ezied eg3'ik főtisztjének, ki valósziuüleg együtt lépett be Bercsényivel, tulajdonát képezhette e kard, és hogy az Magyarországba került, akként indokolható meg, hogy tulajdonosa a pár évi francia katonáskodás után visszatért családjához hazánkba. Hogy a kard főtiszti kard lehetett, arról a kardtasak aranyozott diszitése is tanúskodik. Heti szaporulat: A heti szaporulat többi darabjainak zöme is a hadtörténelmi emlékek körébe vág. Érdekes Tátika területén lelt 7 szárnyas buzogány (Macsok) uyugoti jellegű altik használtatott a XIV. század végén és XV. század első felében. Egy másik kis diszbuzogány, egy XVI-ik századbeli harci fejszével együtt Köveskálláról küldetett be, ugyanonnan került a muzeumba négy kisebb ágyú golyó, mezeknek egyike kartács, kettő kis csatakigyóhoz való, 4 darab lópatkó a középkorból, egy érdekes csizmapatkó a régibb középkorból, 1 lakat a XVII-ik századból, egy díszítésül szolgáló nagy dombormii\es bronzkarika és egy fűrész tarajos sarkantyú kiilöuiböző, —Sümeg vidéki — területekről szolgáltatott be. A Daruay muzeum több ezer darabból álló palaco-gyüjtemény-e, a múlt napokban kivaló lontologiai kövületekkel : igen szép murealu darabokkal gyarapodott. Említést érdemel ezek közül egy kocsi-kerék nagyságú Amonit, és egy 24 kilogram sulyu, elefánt-agyar alakú bordázott héjú Hippnritt, mely a sümegi mész* rétegben 4—5 ölnyi mélységben fordul elő, de csak legritkább esetekben ép példányban, mert a kőrepesztésnek rendesen áldozatául esik; hosszú évek óta ez az első, a nagy Hippuritok közöl, mely épenkerült felszínre. Érdekes korál kö» ületek egész sorozata, melyek S öl métységben levő greta mészrétegből kutásás alkalmával kerültek felszínre, melyek között, nagyon sok szabad szemmel alig megvizsgálható Pektem Ceritiuim fajok az őstenger állat-világainak százféle apró kövületei fordultak elő, melyekből közelebbi megvizsgálás és meghatározás végett Darnay már előbb egy dobozzal beküldött Lóczy Lajos egyetemi tanárnak, ki ezen sorozatot fel fogja használni legközelebb megjelenő munkájában is. Lapunk zártakor értesültünk, Darnay legújabb nagyszámú és igenbecses somlyói őskori leleteiről, melj'ek bővebb leírását jövő számunkban adjuk. Darnay muzeum Sümegen. Bercsényi ezred kardj a : A Darnay muzeum e heti szaporulata a szokottnál gazdagabb volt, a hadtörténelmi emlékek egész sorozatához jutott Fürdő élet. A fürdöévad a múlt héttel ismét beköszöntött. Az élénk sürgés-forgás a szép balatoni parton, a park tiszta utain, városunk utcáin mind csak azt hirdetik, hogy régi jó ismerőseink, fürdövendégeiuk ismét itt vannak. Ismerősök, hisz majdnem ugyanazon arcok, kikkel egy éve nem egyszer találkozott közönségüuk a park utain. Eljöttek, hogy a mi bájos kis parkunk enyhet adó fái árnyékában s a hullámos Balatonunk szőktj vizében üdülést találjanak. És mi meg is vagyunk győződve arról, hogy jól fogják körünkben magukat érezni. Érre biztosítékot is bírunk azokban az in