Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-07-07 / 27. szám

3. BALATON VIDÉK szebb menő áldozatkészségének még 18000 frfc. fedezetre van szükség, midőn azonban ezt konstatálja, egyszersmind reményli is, hogy ez utolsó akadály is mielőbb el lesz hárítható. Reményli, hogy a két város és az érdekelt községek, melyek első sorban látják hasznát e vasútnak, meg fogják hozni a tőlük telhető áldozatot. Bizik abban, hogy Tapolca, Ederícs, NemesVita, Raposka községek 10.000 irtot, Keszthely és hegyközségei 5000 Irtot megajánlanak. A hiányzó 3000 frtot pedig ő maga fogja kiegészítésül jegyezni. Ezúttal egyszersmind bemutatta az eddig jegyzett összegeket. — E szerint Tapolca város jegyzett : 15.000 frtot, tapolcai egyesek 5950 frtot, tapolcai »Balatonmelléki Takarékpénztári, 1200 frtot, »Tapolcai Takarékpénztár« : 1000 irtot, Gróf Deym 1000 frtot, Gróf Eszterházy Pál és Ferenc 2000 frtot Keszthely város 10.000 frtot, keszthelyi egyesek: 9000 frtot, »Keszthely Vidéki Takarékpénztári: 1000 frtot, »Keszthelyi Taka rékpénztár Rész vény társasá g «: 2500 frtot. Gróf Festetics Tassilo: 2500 frtot. Vaszary Kolos, hercegprímás 1500 frtot. Zalavármegye 80.000 frtot. Állami hozzájárulás 80.000 frtot, végre a kereskedelemügyi minisztérium segélye 119.000 forint. Ezek után elnök bnzditja a jelen levő érdekelt közönséget s kéri, hogy a még hiányzó összeget mielőbb jegyezzék s így tegyék lehetővé, hogy az engedményes a 275.000 frt, biztosítékot mielőbb letehesse s igy az előmunkálatok mielőbb foganatosíthatók leg}-enek. Ez esetben a vasút építés már az ősszel megkezdődhetnék. A lelkes éljenzéssel fogadott elnöki előterjesztés után a jelenlevők s az egész érdekeltség nevében Lénárd Ernő, kir. közjegyző igéri, hogy Keszthely és vidéke közönsége a még szükséges áldozatokat készséggel meg fogja hozni, s egyszersmind őszinte köszönettel adózik Hertelendy Ferencnek ez ügyben tanúsított fáradhatatlan és buzgó tevékenységeért. — A kitörő lelkes éljen, kiáltások bizonyítékai annak, hogy Lénárd közjegyző szavai a jelenvoltak hálájának és elismerésének voltak tolmácsolok Fögimnáziumunkévzáró ünnepélye. Tíz hónapi fárasztó muuka után a tudományok csarnokai junius hó 29-én. Szt. Péter és Pál ünnepén ismét bezárultak. Mint minden évben, ugy az idén is a szokásos ünnepségek keretében. Isten segitsegül hívása mellett kezdték meg a munkát, ünnepélyes hálaadással fejezték is azt be. A fögimu, ifjúsága tanárai vezetése mellett, reggel fél 8 órakor ünnepélyes »Te deumra« vonult a templomba. Szent mise után az ünneplő ifjúság a tornaterembe tért, hol nagyszámú s diszes közönség gyűlt, egybe. 8 órakor a Hymuus eléneklésévol vette kezdetét az évzáró ünnepély, melynek, mint mindig, ezúttal is kimagasló pontját képrzt.e Buráuy Gergely dr. kir. c. főigazgató s főgimn igazgató beszéde. Csak az igazságot szolgáljuk, midőn koustatáljuk, hogy Bárány dr. szép beszéde miudig egy-egy eseményt képez a fögimu. történetében. Magas szárnyalású beszédeiben nem elvont théniákat fejteget, hanem tárgyát miniig az életből ineritve, fejtegetéseit az ifjus.g javára az életre is alkalmazza. Természetes a nála megszokott ékesszólással s nagy és sokoldalú pedagógiai tudás és tapasztalással. Ez idei beszédében a pályaválasztás nagy fontosságát s az ifjú nemzedék jövője s egész életére való kihatásait, fejtegette. Ezek kapcsán atyailag iutetre az ifjúságot, s kérte a szülőket, nevelőket, hogy a pdya megválasztásában mindenkor a legnagyobb elővigyázat s körültekintéssel éljenek. A. nagy hutást, keltő s tanulságos beszédet itt, közöljük szószerinti Mélyen tisztelt reiuléyek és kedves tanulók ! Az iskolák kapui bezáródnak. A magyar tanuló iíjuság — ki örömet, ki szomorúságot vive — visszatér a szülői otthonba. Junius hónap végével ismét egy-két ezerrel több fel és alá a kötélhágcsókon, a többiek pedig a kamrácskák függő ágyain n) ujt ózkodnak el. A felhúzott fehér vitorlákat erősen duzzasztja a kedvező szél s a «St,ella» mint valami óriási vízimadár szállt tovább . . . tovább. Napok, hetek multak. Kun Tibor az olvasóterem egyik asztalánál ült és álmodozott. Vőlegény volt. Ilyenkor pedig nagyon szép a jövő jól esik a merengés. Előtte befejezetlen levél annak a barna leánykának, kiről most is mindig álmodik. Nyolc hónap múlva visszatér Indiából, hová most a «StelIai> viszi, emelkedni fog rangjában s aztán feleségül veszi Irist. Akkor már együtt utaznak a hullámokon. Milyen jó is lesz majd akkor. Halk férfiének dallama hangzik a kormányhidról. Behízelgő zsongásából töredezve érthető arefrain; «Vizek királya, Neptun ősapánk.® A hajó rohanva lejt az ingó utakon. Körülötte, előtte, utána a véghetetlen hullámsereg, felette a változó égboltozat s útitársként nyomon fut vele a szél. Az árbocok hágcsóin, a kis fülkék lejáratánál egy-egy fehér ruhás, széles vállú, bronz arcú tengerész. Sárgás fényt vet a hold a vitorlákra s a fedélzetről tisztán csendül az ének az álomra váró s álmodozó matrózok ajkiról: „Futó hullám csak életünk! Szerencse jöjj s maradj velünk /" II. Hazafelé. Napok óta nyomott a légkör. Szürke felhő foltoktól tarka az ég. A hullámok alsó háborgása felszínre kergeti a vizlakók riadó tömegét. Az árbocokat ellepi a viharmadarak fehér csoportja. Mintha a paszat szél óriási lehelete sodorta volna őket, errefelé? A «Stella» védelemre készül. Eltűnik a legénység fehér vászon ruhája s kopott, fakó, gyűrődött kék öltönyök kerülnek elő a ládákból. A rövid szalagu gyapjú sapka még a fülüket is mélyen eltakarja. A kormányos feszült arcvonásokkal tanulmányozza a viz színének haragos változááát. A kapitány harsány hangon vezényli a legénység munkáját. Nyikorogva gurulnak a csigák, bomlik a fehér vitorla s bámulatos ügyességgel kúszik öt-hat alak a fő- és mellék árbocokon. Kátrán3'os, uj kötélcsomagokat hord vállán egy csoport ; egy másik pedig a letekert vitorla rudakat fekteti az oldal-védőkbe. A fedélzetet kiüríti a fel-f'elnyaldosó hullám; csak a matrózok küzdenek vele. A mentöcsónakok láncai meglazulnak, némelyik féloldalt csúszik le a hidra. A szertárból felvonják a szivattyúkat, vedreket, s az oldalpáncélon friss kátrány csurog alá. _ íj A hullámzás egyre erősebb lesz. Mint a csatasorban rohanó tábor közelegnek egymásra tolulva a hullámok. A levegő ólomsulylyal nehezedik alá, A vihar tompa morajában alig hallható a kapitányok vezényszava, Komoly kifejezésekbe borulnak az arcok. Mindenki a védelemre, a halálra gondol. Nedves kötelek súrlódnak a kérges kezek között s ugyaucsak van dolga a szivattvuknak. Nehéz munkába tart a küzdelem. Már-már lankadnak a karok, szükül a mell s csak az erősebb állja helyét. Lent a «haldoklóban» — igy hívják a betegszobát — láztól gyötört, vézna alak ül: Kun Tibor. Tönkretette ifjú erejét az indiai éghajlat, a mocsárláz. Mindenki tudja, csak ő nem, hogy az első viharra halála bekövetkezik. A fullasztó lég gyorsitja lélekzetét s apró gyöngyökbe izzasztja homlokát. Tágra nyilt égő szemekkel 1

901. jnlius 7. „érett" fiatalember van Magyarországon. Ezeknek csak most kezdődik az élet igazi, küzdelmes iskolája. Eddig a szülői szeretet és a középiskola gondoskodásának szárnyai alatt nőttek, izmosodtak, hogy most már kivegyék részüket a kenyérkereső munkából s esetleg támaszai legyenek azoknak, akik életük küzdelméuek megtakarított filléreit beléjük fektették, reájuk ruházták. Váljon hánj'an váltják be közülük azt a reménységet, mely a szerető szülők és tanárok leikéből fakadva kísérte fiatal pályájukat ? Es hányan lesznek közülük, akik az élet viharának forgatagából » hajótörötten kerülnek bele abba a kikötőbe, ahol már nincsen fremény a.'honnét nincsen visszatérés ? Ki tudna erre ilyenkor megfelelni ? . . . Szokásban van igy az iskolai év végén elmélkedni, irni, értekezni a magyar ifjúság pályaválasztásáról. Ezzel a kérdéssel való foglalkozást megokolja nemcsak a fiatalság, a szülők, hanem egyáltalán a magyar társadalom érdeke is. De, midőn én is ezt teszem, nem szándékozom bizonyos pályákat különösen ajánlani, hanem csak azt akarom megemlíteni, amit a pályaválasztásnál figyelembe kell venni általában, minthogy a tanulóknak a középiskola befejezése után ezen egész életükre kiható kérdésben okvetlenül kell határozniok, hogy a társadalomban elfoglalhassák és tisztességgel betölthessék azt a helyet, a melyen erejökhöz képest buzgón munkálkodva hasznos polgárai lehetnek a hazának. Sehol a világon nem tapasztalható annyi csalódás, mint épen a pályák választásánál, Hogy e tekintetben a legnagyobb tehetségek is csalódhatnak, elég csak annyit felemlíteni, hogy Széchenyi István gróf, aki arra volt hivatva, hogy a szellemi és anyagi téren Magyarországot átalakítsa, katonai pályára lépett. Jókai, a kitűnő regényíró festő akart lenni. Petőfi Sándor a színpadon kereste a halhatatlan nevet, Arany Jánes is megpróbálkozott vele. Szigligeti Ede pedig mérnöki pályára készült s hires népszínmű író lett. De mindezek idejekorán észrevették, hogy a választott pályájuk nem nekik való, hogy félreismerték erejöket, tehetségüket s többnyire nagy küzdés, csalódás, szenvedés után találták meg a nekik való pályát. Mégis szerencsések voUak, hogy idejekorán megtalálták. De háuy ember van, aki későn veszi észre, hogy nem neki való pályán vonszolja az élet terheit, mikor már késő a változtatás, sőt némely esetben a háladatosság megsértése és a jellem feláldozása nélkül nem is lehetséges, okosabb a nézi a falba erősített lámpa rezgő fényét. »Érzi a hullámok verődésót, a fülke oldalán, hallja a csigák sírását, a kötelek súrlódását, a parancsnokok vezényszavát, Menni szeretne ő is, küzdeni a viharral s csendet parancsolni neki. Élni szeretne mint, a többiek, hazatérni velük. Oh csak még egy hónapig vihetne erejével, hogy hazája földjére juthatna. Talán meg is gyógyulna otthon. Vagj' ha már meg kell halnia, ne a tenger lenne temetője, mert fél annak haragvó mélyétől ! Mily borzasztó ez a háborgó víztömeg ! Mily utálatosak szörnyei! Édes anyja, az a jóságos öregasszony és Iris várják őt, várják az esküvőre, összeszedi utolsó erejét s sietni akar haza. Hiszen várják. Az első hágcsónál visszahanyatlik — hazatért. Hirtelen alábbhagyott a vihar. Biztosabb lengésekben szeli a hajó a vizet. A szivattyúk befejeznék muukájukat s a legénység arcán máinem a küzdelem, csak annak nyomai látszanak. Apró fodrokban bomlik a viz a Stella körül s az égről alásiklott az első fény. A sirályok azonban még miudig nyomában vaunak a hajónak, még nincs béke, csak fegyverszünet. A «haldoklóból» fehér lepelben kiemelik Kun Tibort. Fekete ruhás pap lép a hidra. Ruhája redőit s ősz fürtjeit szeszélyesen kuszálja a csillapodó szél. Trombita harsan. Hosszú sorban vouul a matróz sereg. Vagy nyolcvanan lehetnek s rendbe állanak fel a deszkázaton. Harang szó csendül a kormanyhid árboca mellől. A fekete ruhás pap letérdel s utána a csapat. Fedetlen fejükről kulcsolt kezükben a gyűrött sapka. «Miatyánk ki vagy a mennyekben . . Néhányan bizalmas tekintetet vetnek az égre, ahhoz, kihez az ima száll. Szívből fakadó meleg hangon, nangsulyozva zsong tovább az ima.