Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-02-24 / 8. szám

1901. február 24. BALATON V1DEK a. az embert, aki ennek az ellenkezőjét bebizonyítaná. Volna marháinknak jó legelő az erdőn, a mely legalább is 8-szor oly nagy mint az Ámor, még akkor Jismegfelelne, ha leszámítjuk belőle a zár alatt levő részt. Kut is van az erdőhöz közel kettő, ott, a hol azelőtt igen jó marha delelő volt. Csak rendbe kell szedni, nem kerül úgyszólván semmibe sem. Messze sincs az erdő. Más csordák kétszer oly messze járnak, mint a mily messze van ez az erdő. Még is jól van. Ha meg majd a vasút ketté szeli az Ámor déli részét — mi megvalósul — akkor még kisebb is lesz a legelő a Balatontól is el lesz jól zárva, ugy, hogy az Ámor mint legelő, alig állhat tovább fönn. Hasznot az Ámor ez idő szerint a szokásos kezelés mellett gazdáinak alig hoz valamit. Mert, hogy marháink rajta kinlóduak, az inkább kárunkra, mint hasznunkra. Figyelembe veendő, hogy jó részben földművelő nép vagyunk. Vidékünk földjének művelési módszere, állapota úgyszólván fokmérője e téren való képzettségünknek, műveltségi állapotunknak, amelylyel — ha végig nézzük az Ámort — csak valljuk be, — nincs mit dicsekednünk. Nézzük csak a szomszéd országokat, pl. Swajczot, vagy Stájert. Ott a nép véres verejtéket izzadva, hátán hordja fel a sziklatetőre a termő földet, csakhogy utódjában álljon neki egy kis darabka földet művelni s azt hasznosítani. Es mi mit teszünk ? Még az áldott kész termő földet is csupa nemtörődömségből gazdátlanul parragon heverni hagyjuk. Darányi földmüvelésügyi miniszter százezreket költ arra, hogy bennünket ebből a nemtörődömségből fölrázzon s hogy szakszerű iskoláztatás által a saját földünknek okszerű gazdálkodási titkaiba bevezessen. Ezt a munkát azonban megnehezitik azok a Pató Pálok, kik miuden ujitásnak ellenei akár érdekből, akár ellenszenvből. Innen magyarázható az a szomorú állapot, hogy a gazdálkodás némely ágaiban ugy elmaradtunk a szomszédoktól, mint Butyberek Páristól. Vagy talán azért hagyjunk heverni 100 catsr. hold kitűnő szőlő és gyümölcs termőföldet, hogy vásárhelyünk legyen, ha majd egykor a városból kiszoruluuk ? E célra alkalmasabb hely lesz a városhoz közelebb fekvő polgárvárosi legelő, melyet évi néhány frtért mindig meg lehet szerezni. Ámorból — leszámítva a megfelelő utakat — körülbelül 5—600 • méter jut egy háztulajdonosra, ami évenkint minimális 10—12 rultak mindketten ; s hirtelen elszaladtak egymás elöl, hogy elrejtsék zavarukat. Béczi e naptól a ház figyelmének középpontja lön. Anyja kezdett többet törődni vele; testvérei megkezdték a tréfás csipkedéseket, melyeket a nagy leánynyá avatódás ós a hosszú ruha idézett Béczi fejére kikerülhetetlenül. De ő sziveden vette mindezt, hiszen nagy leány lett s örült, hogy jogos alkHlom adódott a tréfálózásokra. Csak egy volt, a mi fájó nyomással nehezedett boldogságtól áradó szivére. Eleonóra egészen megváltozott irányában. Béczi tudta, hogy a kisasszony már csak hat hónapig marad náluk ; fájt is neki, hogy meg kell válnia attól, ki anyja után legkedvesebb barátuője volt. Hanem azt képtelen volt felfogni, - s ez volt az a fájó nyomás — hogy miért hidegült el irányiban a kisasszony ? Miért nem dédelgeti, miért nem becézi, miért nem mulattatja többé, miért nem játszik vele, miért nem öleli szivére, miért nem simogatja fejét többé ? .... Hivni, hivja Béczin ek ; de nem azon az édes, szeretettel áradó haDgon, a melyen eddig. Mi okozhatta ezt a változást? Tudtával nem bántotta meg. De hát miért nem monija meg ? — Nem állhatta soká ezt a fájó kétséget. Egyszer midőn a februáriusi csalfa verőfényben egymás mellett, gyönyörködtek a verandán, Béczi odasimult, nevelőnőjéhez s szeliden, kérő tekintettel szemébe nézve, hízelgő hangon kérdezé: — Kisasszony, már nem szeret engem többé ? — ? — Mert nem bánik velem már ugy, mint azelőtt. korona jövödelmet hoz (de hozhat idővel 40—60 koronát is) s ez a summában legkevesebb 5—600 koronát tesz évenkint. Hát vájjon jól cselekszünk akkor, midőn ily szép összeget ebben a fillér-szük világban egyszerűen veszni engedünk ? Mert, hogy úgyszólván most semmi jövödelmet nem ad nekünk az Ámor, azt érezzük és tudjuk jól mindnyájan. Művelni és jövödelmeztetni minden talpalatnyi földet, melyet az Isten nekünk adott, ez Darányinak, az igazi földmüvelésügyi miniszternek országgá kocsájtott jelszava. S hogy mennyire igaza van, sok példa bizonyitja már eddig is. Csak ne legyünk még mindig rövidlátók és ósdiak ; lásson már egyszer messzebb a mi szemünk is. Egy cikk keretében a részletekbe bocsájtkozni ily nagyobb szabású dolognál nem lehet; de majd lesz alkalom, amidőn a részletekre is kiterjeszkedhetünk. Addig is mozgassuk e dolgot a helyes irányban s ha sikerül keresztülvinni, nagy és hasznos dolgot műveltünk az agrár kultura teréu, mely becsületünkre válik mindenkor. Kárpáthi János. Esküdtszéki tárgyalás Egerszegen. I. nap febr. 19. A vádlottak padján Szabó Géezi János 20 éves gulácsi születésű gyerek arcú fiu ül. Első tekintetre szánalmat és részvétet kelt, de amint a vádlevelet az elnök felolvassa, a szánalom és részvét, mint ködfátyolkép tűnik el. A vád: emberölés semmi ok és indok nélkül. Különben a biróság a következően alakult meg. Elnök : Staniszlovszky Adolf, szavazó birák : Fritz József és Skoday Aurél, jegyző : Dombi István, közvádló : Révffy István dr., védő : Kele Antal dr. Kisorsolt esküdtek : Keszli Ferenc, Möck Ernő, G-yömörey János, Faller József, Sáry Gyula, Mart Pál, Horváth János, Kern Antal, Pánczól Gusztáv, Tiborcz István, Ruzsicska Kálmán dr., Kollonay Antal és pótesküdt : Jámbor Márton dr.; Lőke Mór dr. és Vajda Gábor dr. mint orvos szakértők vettek részt. Szabó az általános kihallgatás során elmondta, hogy mult év november 1-én este a gyulakeszi korcsmában mulatott 4-ed magával, miközben Sipos is odaért. Körülbelül megittak 5-en 7 liter bort 8 óra alatt. Ugy 8 óra tájban Sipos kiment Szabóval karonfogva, mint legjobb barátok s rögtön utánuk ment Németh JáDos is. — Mert nem gyermek többé, Béozi, hanem nagy leány, — felelt szárazon, hidegen Eleonóra és hirtelen másra terelte a beszédet. Béczi természetesen nem lett megnyugodva. Figyelnie tárgyává tette nevelönőjét, a mellett, hízelgett, kedveskedett neki, a hol csak szerét, ejthette; de titkát nem tudta kicsalni. Szurti AUIHI pedig ezalatt kezdett mindennapos lenni a háznál. Ainolytn kisbirtokos volt ő, egykor gazdag, de töukrejutott család sarjadéka, a kire nehezedett a szomorú feladat, hogy az ősi birtok romjaiból megmentsen annyit, a mennyi elég a Szirti név becsületben megőrzésére. A munka valódi férfiúvá, jellemmé edzette; negyvenedik éve felé járt, de még ereje virulóban. Agglegény volt; az anyagi gondok még nem engedték kinyílni szivében azt a rekeszt, melyben a családalapítás gondolata rejtezett. Lehet, hogy most jutott eszébe, midőn éppen még nem volt késő ; lehet, hogy ezért járt Miklósfyékhoz. Csak azt nem tudta senki, hogy a három nő közül kinek a kedvéért látogatja azt a házat. Miklósfyné csinos özvegy volt még, éppen Szirtihez illett volna, annál is inkább, mert derék asszony, kitűnő háziasszony vaia. Béczi pedig pláne híressé lett a környéken ; biz az ö szép szeméért akárki szívesen járhatott oda. Sőt olyanok is akadtak, a kik szerint Eleonóra vonzza Szirtit; a miben szintén semmi képtelenség nem volt. Bécsiben pedig az a különös érzés, mely öt születése napján Szirtivel szemben elfogta, mind nagyobb tért hódított. Egyik nap fölfedezte, hogy hiszen Szirti éppen nem érdemli meg a »bácsi« nevet. Másik nap rájött, hogy mily hatalmas, erős, széles ember ez a Szirti. Harmadik nap azt vette észre, hogy milyem Pár perc mnlva egy jajkiáltást hallottak a bentlevők s mire kimentek, már Sipos halott volt, mert három szúrás közül egy a mellcsonton át a szivet érte, ami rögtön elvérsrést vont maga után. Vádlott az egész dolgot ugy tüntette fel, hogy azt Németh követte el, Németh viszont Szabóra vallott. Kihallgatták ez ügyben mintegy 9 tanút, a kik szintén csak annyit tudtak bizonyítani, hogy Sipost Németh is, Szabó is együttesen kisérték ki s igy a kettő közül vagy egyik, vagy mind a kettő bűnös. Az igaz is, hogy a véres kést Némethnél találták meg, kinek ezeukivül kabátja is, zsebkendője is egészen véres volt. Es hogy mégis a vádhatóság Némethet nem helyezte vád alá, az csak annak tudható be, hogy Szabó a vizsgáló biró előtt magára vállalta a bűnösséget, mit ma azzal vont vissza, hogy' félelmébe vette magára, mivel Németh azzal fenyegette, hogy ő is ugy jár, ha az igazat mogmondja. A vádbeszéddel szemben a védő ügyvéd igy nagyon könnyen bizonyította, hogy igazi cárgyilagos alap nincs védettjével szemben s ha mindjárt bűnös is a részességben, de föltétlen részes Németh is. Ennek hatása alatt hozta meg a verdiktet az esküdtszék, melyet Ruzsicska Kálmán dr. hirdetett ki s mely vádlottat felmentette. Igy a biróság Szabót azonnal szabadlábra helyezte. Ügyész fellebbezett. II. nap. 20-án. A törvényszék a következően alakult meg a mai napra. Elnök: Staniszlovszky Adolf, szavazó birák : Fritz József és Skoday Aurél, jegyző : Csiszár József, közvádló : Schneiber Gábor, védő: Mihálovics Károly. A mai napra pedig a következő esküdtek sorsoltattak ki : Faller József, Jámbor Márton dr., Rosenkrancz József, Tiborcz István, Keszli Ferenc, Mattusek Richárd, Horváth János, Mörk Ernő, Pataky Sándor, Schütz Sándor, Kolczonay Antal, Gyömörey János és pótesküdtnek Márkus Ignác. A vádlott Molnár Mihályné, született Simon Erzsébet, 55 éves pápakovácsi születésű nő. A vád : gyermek rablás. Rég elkövette á bünt, de kitudódott • végre 4 év után Justitia elé került, hogy mérlegre tótessenek tettei s megbiráltatván bűntettesének azok súlya szerint. Talán át is érzi a tett következményeit, mert lába megcsuklik, teste idegesen kezd reszketni s bizonytalan fátyolozott hangja sokszor zokogásba ful. De hátha nem is a büntetés félelme, hanem a felébredt lelkiismeret vesz erőt rajta. szép hollófekete haja és bajusza vau. Aztán meg, hogy milyen kellemes mélységű, behízelgő a hangja. Majd, hogy milyen okosan és szellemesen tud mindenkivel eltársalogni. Milyen férfias. Milyen szelid. Milyen imponáló. Milyen — milyen. — A mit ehhez a »milyen «-hez két hét alatt fölfedezett, attól maga is megijedt ós elpirult. — Milyen gyönyörű férfi! . . . Béczi nagy leány lett csakugyan. Elkezdte mutatni azokat a tüneményeket melyek elárulják a tizenhatodik tavaszához közeledő szívnek megnyílását, elárulják, hogy az a sziv látni, élni, érezni kezd. . . . Béczi nagy leány lett. >Bécziből« >BelIat lett. A február csalfa verőfénye még javában bolondította a hiszékeny virágot. A naiv ibolya mosdo' t, fördött a hamis napsugárban. . . Béozi — illetőleg Bella szivecskéje is megnyílt aa ibolyával. Ábrándozott, . . álmodott. . . szeretett. . . . .... Még mindig nem tudta senki, hogy ki vonzza Szirtit Miklósfyné házához. Ketten azt hitték, hogy tudják : Bella és Eleonóra. Bella szerelmes keblében erősen ólt a meggyőződés, hogy Szirti miatta látogat hozzájuk. Ezért ábrándoaott; ezért lett szótlan, magány kedvelö, ezért sóhajtozott, ezért vágyott, maga sem tudta, mi után ; ezért álmodozott ébren is egy szép, hatalmas férfiról. ... Eleonóra szintén igy vélekedett magáról. Pedig esze, józan gondolkodása keméuy küzdelmet vivott szivével. Esze világosan diktálta: .Természetes, hogy Béczi vonzza ide Szirtit. Te meg mi vagy ? Harmincéves leány. Rettentő