Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-02-10 / 6. szám

1901. február 10. HA LAToNVIDÉK 8. landók áldozni a közjó oltárán, vegye kezébe az ügyet a városi elöljáróság ! Sakkal kisebb kaliberű dolgoknál is megtalálták a pótadó kulcsát ! Szavazzon meg a város pótadó alakjában, adó forintok után egyesek szükkeblüségét pótló részvényösszeget ! Vármegyénk törvényhatósága kilométeren kint 3000 frt hozzájárulást szavazott meg ! Ez 65 kilométer után 195.000 frtot tesz ki. Ugy-e bár s-.ép összeg ? Városunk s az érdekelt hegyközségek kövessék az adott példát ! Ők fogják látni hasznát! Kölcsönös jóakarat mellett a siketnem marad el ! Ezért tekintünk teljes érdeklődéssel a mai vasúti g\

rülés elé ! Túlzó reményeket nem táplálunk, de méltányos határozatot várunk. és közvetít. Hogy mennyire áldásos lesz ez a eeyhogy munkánkat. De A magyar nőkhöz. (Vége.) A kalotaszegi varrottasok i ól szóltam, de mint már emlitém, nemcsak a kalotaszegi aszszonyok varrnak. Gyönyörű, még tán a kalotaszeginél is szebbet hímeznek Mogyoró vidékén. Láttam egy ágyfelhuzatot ti nom vászouból, melynek diszét gyönyörű lyukacsos mintájú széles betétek alkották. Páratlanul szép' volt. Ugyancsak Mogyoró vidékéről került ki egy kicsi párnahuzat: remek lyukacsos minta, valami élénk szinti párnácskára húzva, könynyu batisztfodrokkal ellátva, gyönyörű dísze lehetne bármely hálószobának. És ezt a páruácskát nem tudta eladni a készitője az egész városban és amikor mégis elvesztegette potom 1 írtért, azzal a kijelentéssel tért vissza falujába, hogy soha effélével a szemét nem rontja. Es igaza is van. Igen, de a szegény, gyámoltalan asszony megállt egy-egv utcasarkon, szó nélkül s persze az utcán elsietőknek kisebb gondjuk is nagyobb auál, hogysem a kezében tartott portékáról kérdezősködjenek. Váljon nem lesz-e a vevőre, eladóra, sokkal előnyösebb, ha. az li. K. E. vállalkozik a közvetítésre : munka-anyaggal, mintákkal ellátja a dolgozókat, a kész munkákat tőlük méltánj'os árban átveszi s a venniszándékozóknak ugyancsak méltányos árban rendelkezésükre bocsátja ; megrendeléseket elfogad terv, mutatja az, hogy a mióta a vásárra varrottasokkal bejáró asszonyok hallottak erről másután jönnek fel : »Hallánk, instálom, az urak ezentúl megveszik jó lesz ! Nem kell ez után az embereknek idegenbe menni." Ugy látszik, ettől a házallástól irtóznak s bizony nem is csekélj'ség bizonytalan nyereség fejében elhagyni hetekre az otthont, talán az apró gyermekeket is. Pedig messzire is elmennek : ismerek egy asszonyt, aki Fiumét is megjárta, de erről ugy beszél a faluja, mint „nagyon világi személyről.,. Jól tudom, hogy a vételtől is az riasztja vissza, a legtöbbjét, hogy mire e varrottasok a kereskedésbe jutnak, mesésen drágákká lesznek. Nos, az egyesület fáradhatatlan buzgalmának jóvoltából ez a hátrány is elesik. De nemcsak a varrás az egyetlen iparág, melyet az erdélyi nép iiz. A szőttesek mellett, melyeknek nem annyira esztétikai, mint praktikus értékük van. különösen a faragászati és edény ipari cikkekről akarok pár szóval megemlékezni. A kalotaszegi férfiak nagy része farag ; faragj i a gyönyörűbbnél gyönyörűbb hímes bútorokat, melyek uj,- bban Kolozsvár vidékén az uri házakban is elterjedtek". Es méltán. Van valami szokatlan szép e bútorokon, melynek sötétbarnára puliturozott alapján a fa természetes színébe kifaragott, illetőleg bevésett minta szinte kidomborodik, llimes bútornak hívják és csakugyan olyan, mint a hímzés. Az E. K. E. készülőben levő néprajzi múzeumának egyik szobája ilyen hímes bútorokkal lesz berendezve : ágy, asztal, pohárszék, padok, lada, székek, egy különös alakú rácsos ajtajú fali szekrény és tálasok ; ebből áll a bútorzat, a hímes faragás a legieinekcbb mintájú, mindehhez kalotaszegi függönyök, ágy és asztalterítő ; ugy-e bár érdemes lesz a megtekintése. Mig ezeket bámultam, egy igazi magyar ui i ebédlő járt eszemben : hímes asztal, körüle székek, a falak mentén egy-egy karospad, pohárszékék, az egyik sarokban az említett rácsos ajtajú faliszekrény, egy másik sarokban egy hatszögletű himes asztalka apró székekkel, a kandalló mellett a himes láda is helyet foglalhat, mint fáskosár, a földön élénk mintájú székelyszőnyeg, a tálasokon vásárhelyi magyar stilii tányérok és kulacsok s az egész szobának meleg, otthonias színezetet adva, piros rózás varrottas függönyök és teritők. — Azt hiszem, a valóság még szebb lenne e képnél és — hogy a dolog praktikus oldalát se téveszsziik szem elől — 400 — 500 forintnál többe nem kerülne. Ezért egy minden izében magyar minden kis részletéig érdekes és gyönyörű szobánk van. De a kinek egész berendezésre nem is telik, ne mulassza el, hogy eizy-egy ilyen kis himes bútort be ne rendezzen. Készitenek olyat is, a melyen a fát természetes minőségben meghagyják, ezt aztán az ember maga tetszése szerint kifestheti az olcsó u. n. technikái festékkel és belakkozhatja. Olcsó és nagyon eredeti ajándék pl. egy kis polc, kis asztalka, szék, falra való fatányér, tálca stb. — A fatányér darabja 3 korona, asztal 6 szögletü esztergályozott lábakkal (milyen csinos dol lányzo asztalka lenne) 10 korona, szék 4 korona. Láttam nagyon csínos zongorapadot hímzett bútorra kalotaszegi varróttassal kárpitoztatva, nagyon elegáns volt; láttam aztán egy kis fülke berendezést ugyancsak ilyen bútorokkal és varrottas függöuj'ökkel, elragadóan bájos volt. S aztán — ;imi nagv előny — bármilyen, soha nemlátott tormát szívesen megkísértenek, sőt örvendenek, ha valami ujat tanulhatnak. Csakugyan művészi intelligenciájú emberek ezek. Ismerek egy kőrösfői faragót, aki uj, meg uj mintákat talál ki ; mikor egy alkalommal megkérdeztem, honnan veszi a mintákat, önérzetesen mutatott a homlokára : „Vau itt instálom még elég." Ha annak az embernek elég munkája lenne, hogy abból egy kis tőkét gyűjtve megfelelő műhelyről, kellőleg kiszárított fáról stb. gondoskodhatnék, még szebb és korrektebb munkát adna, mert ízlését fejleszthetné, kézi ügyességét gyakorolhatná. A szobák disritésének kiegészítőjéről a marosvásárhelyi festett tányérukról, kancsókról, vázákról akarok egy két szót mondani. A legszebb, a mit e nemben láttam, 6 falra, vagy pohárszék tetejére dísznek való tányér -volt, mind külömböző nagy stilizált virággal. Pl. az egyiken egy a most annyira divatos irisz volt, a másikon tulipán, a harmadikon napraforgó, voltak köztük magyar stilii tulipánosak, hagymásak stb. darabja 60 fillér, falon bámulatosan szép hatású. Ugyancsak ilyen vázák, tálak, mesés olcsó áron. De, már szinte túlságosan is sokra nyúlt ez a pár sor, a melyen a magyar hölgyek figyelmét a még olyan kevésre méltatott szép iparunk egyes cikkeire fel akartam hivni. De a téma magával ragadott, hiszen kimeríthetetlen. k Lelkünket megilleti minden, a mi szép, bármiben nyilatkozzék is meg s ha ez a szép eg3'szersmind a miénk, a mi népünk művészi tehetségének munkája, mégközelebb áll szivünkhöz. — Még nagy, hatalmas nemzetek is féltő gonddal őriznek, dédelgető szeretettel ápolnak, lelkesedve magasztalna mindent, ami speciálisán az övék, amiben nemzeti karakterük érvényesül. Annálinkább kell neCsodálat és kegyeleltei kell meghajolnunk ilyen igsz érzelem előtt, mely egy féls/.ázados küzdés után is »nehéz szívveli varja hitestársát., kit családi ügyek tartanak ez otthontól távol. Ugy voltam a bizonyítékokkal, mint a kincskereső; sokat találtam, s még többet kerestem. Megtaláltam e sárgult levelekben a sirig tartó szerelemnek fényes diadalát, de nem hallgathattam el ama kérd st: igy lett volna-e ez akkor is, ha az egyik fél nagyobb áldozatot hozott volna a kölcsönös lemondás és áldozat oltárára, mint a másik ? ! Oh milyen agyrém az ember", mondja a nagy francia gondolkozó : Pascal, — minő szörnyeteg ? mily zűrzavar; az ellenmondások mii)' játéka, mily csoda ?« Bocsáuat, hogy e "kemény szavakkal vádolom önmagamat, mert az ész és "aló boncoió késével fejtegetem az élet legszebb álmát, a szív mindenható erejét a szerelmet s nem elégszem a fél nyeremény nyel, hanem az egészért áhítozom. De visszatérve az idézett kemény szavakra, ha agyrém, s az ellenmondások csodás játéka« az ember, félben hagyhatom-e a harcot idealizmusom diadaláért s nem természetes-e a vágy az ész által elismert, igazságokkal erősíteni mindazt, a mit a lelkem vágyva igaznak óhajt ? ! De mit olvashatnék még a levelekből ? Elégedetlenséget, szemrehányást hiába keresnék azokban, a bennök szétáradó kölcsönös szeretet nem vezethet még a sejtelemhez sem, hogy tán valamelyikük áldozatot hozott a másiknak ? Már rakosgatni kezdtem a fakó sorokat. midőn "gy kis könyv-forma íii^et cus/ott, ki egy h'inul irt. iratcsomó közül. — Imádságok voltak. Nngyaii)am keze írása volt; megismertem a/, egymásba olvadó apró német betűkről. A tüzet ke széle a sarkoknál elvásva, a fordítástól sötét barna, s egy rongyos szegélyű képecske volt benne, a szenvedő Krisztus régies rajzával. Hogyan került, ez ide? alig pár lapból áll o imádságos köuy vecsko, a naovanyáni keze Írásával ! Széjjelnyitottam az iratcsomót, melyből az érdekes fü/.etke elém került, s megtaláltam benne annak kiegészítő részét. Egy írott imakönyv volt. a minőt még nem igen láttam. A táblája fából volt, szép festéssel a belső felén a család nemesi címerével : fiait, tápláló pel'kán, fején koronával. Alatta a keltezes 1820. A kezdő betűk feltűnő szépen megrajzolva ós kifestve, az egész könyvecske olyan különálló füzetkékből állott,, mint, a melyet, szerencsés véletlen kezembe juttatott,. Majdnem mindenik füzetke más kézírásra vallott s mindeniken ott állt a keltezés. Valószínűleg nem a szerzés, hanem a másolás keltezése, mert ismert imádságokat találtam benne, kivéve azt a kihullott füzetkét. — Kíváncsi voltam arra a szép imádságra, mit, boldogult nagyanyám saját kezével örökített meg s a hová a szenvedő Megváltó képe volt beíetéve. — Végig olvastam, s mire az »Amen«-hez értem, azt vettem észre, hogy hevesebben dobogott a szivem, megcsókoltam a szine hagyott betűket, s kiáltani szerettem volna : »Heuréka«. Egy egészen magán jellegű imádság volt, boldogult nagyanyám lelke mélyéből fakadt egyszerű szavakból álló Gyémántkő, melynek ragyogásában ••'/. pniberi lélek fenségének egész teljében tükröződik vissza; drága gyöngysor, melynek minden szeme egy ismeretlen mult homályába kalauzolt. • Tarts meg bennünket én édes Üdvözítőm. — igy szóltak a betűk — egymás iránti szeretetben mindhalálig. Segits meg engemet, szegény asszonyi, teremtést, hogy szeretett férjemnek, ki én érettem elhagyta könnyű életmódját, napjait megédesítsem, gondjait megfelezz-m. Adjál neki jóindulatokat, mindnyájunkhoz, hogy el ne kedvetlenkedjék sorsa folyásán; érdemesíts bennünket, a te szolgálatodra s az egymáshoz való becsiilés ós szeretetre !«. Keb'^mhpz szorítottam a drága sorokat, s lelkendezve siettem édes anyámhoz, hogy őt is részesítsem felfedezésem gyönyörében. Azután melléje ültem a kis zsámolyra és könyörögtem neki, hogy mondjon még többet a nagymamáról. És hallottam egy szép történetet, melyet nem a képzelet, hanem a való beszólt. Nagyatyám volt, a hőse, mert szerelme erejében dacolni tudott szigorú at)'ja akaratával s nemes ember létére olyan nőt vftt feleségül, kinek nem a születés adott, nemességet, hanem a lelke. Igaz, hogy apai örökségét hozta érte áldozatul, mert atyja kitagadta őt, de soha sem bánta meg a cserét. — Nemes ember volt tetteiben is, tudománya után ólt, ügyvéd, majd mint, megyei tisztviselő s mint később állami hivatalnok küzdötte végig életét. * * * Ez a történet, a sirig tartó szerelem