Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-02-10 / 6. szám

2 1901. február 10 Ha egy tajték pipát egy napi használat után már csak potom áron tudunk szorultságunkban értékesíteni, egy ily jól meghasznált intézmény értékesítésénél is minden esetre figyelembe veendő a hasznalati százalék leengedése ! Ha igazságos s méltányos, hogy a részvényesek érdekei megóvassanak, viszont megkívánható, hogy a t. rész vényesek is legyenek méltányosak a közérdek iránt ! Annál inkább is, mert e méltányosságból eredő közjóban a részvényesek is részesedni fognak. Mert a mit igy elvesztenének tán a vámon, a keszthely-tapolcai vasút kiépítésével megkerül a réven : Hogyan lehetséges ez ? Lássuk csak ! Míg kellő vasúti összeköttetés és gyors közlekedés folytán a Balaton déli partjának fürdőhelyeit ellepte a fővárosi s a vidéki fürdőközönség, addig a kellő, gyors közlekedés hiányában a mi fürdőnket elkerülte ! Ennek következtében míg a somogyi oldalon egymásután keletkeztek virágzó fürdőtelepek : Siófok, Balaton-Földvár, Fonyód stb. addig a mi nagy költséggel épített s berendezett fürdőnk ügye stagnált! A zalavölgyi vonalról s Tapolca felől ép ily okok miatt hiába is vártunk volna bárkit is, hogy hozzánk kéjutazzék ! A zalavölgyi vonalra nézve csak azt mondhatjuk, amit nem kivánsz magadnak, ne kivánd azt másnak sem ! Ez a helyes felebaráti szeretet mértéke ! Tapolca pedig végállomás ! Vagy nincs fiakker, vagy ha akad is egy pár kehes gebe, akkora taxát követelnek a megszorult »utastól*, hogy az nem hullámos balatoni enyhe fürdőt, hanem hidegvíz kúrát kíván felzudult idegei lecsillapítására. Csoda-e tehát, ha nekünk csa,k azok a t. fürdő vendégek szereztek örömet megjelenésükkel, kiket az érdek, az ismeretség, vagy rokoni kötelék vonzott körünkbe ! És a kik még nem riadtak vissza a vicinálisok gyötrelmeitől ! Ugyanennek a sorsnak voltak osztályosai a zalai partok többi fürdői is ! Fürdői életről tehát szó sincs s nem is lehet, míg e viszás helyzetnek vége nem szakad ! Ezt az örvendetes véget s az annyira óhajtott kedvező fordulatot egyedül a keszthely-tapolcai s a balatonparti vasút kiépítésétől várhatjuk. Ez fogja megnyitni a jobblét zsilipjeit ! Ezzel emelkedik a személy forgalom, a mi viszont az apró pénz forgalmát eredményezi ! Pedig erre van szüksége városunknak először is, másodszor is, harmadszor is ! De nem csak a mi szűkebb hazánknak, hanem az egész Balaton vidéknek jobbléte is e két vasúthoz van kötve. A fillokszera pusztította szőlővidéknek rekonstructiója ép a vasút hiánya miatt — minden erőfeszítés dacára — lassan halad. Világos, hogy kedvezőbb fordulat áll be itt is, ha az annyira nélkülözött vasút szőlősgazdáink kertjei alatt haI lad el. A szőlőkultúrához annyira hozzátartozó trágya és karó szállítás fele költséggel lesz eszközölhető. Ezzel két nagy fontosságú cél lesz elérhető ! Nem csak a puszta föld, de a termény, a bor értéke is növekszik a könnyebb értékesítés folytán. Ezzeloduiba szorittatik vissza a gazda bőrére spekuláló közvetítő borkereskedelem. Szőlősgazdáink ismét becses személyükben fogják viszont látni oly rég nélkülözött borkereskedőiket ! Ez a vasút a Balatonvidék kő, nád és gyümülcstelepeit valóságos aranybányává varázsolja át. Lehetővé teszi ezzel a szegény nép megélhetését es itt maradását. Általános a panasz, kevés a munkás ! Miért kevés ? Mert kevés a megélhetés ! Tessék módot adni a népnek a megélhetésre, akkor lesz munkás ! Nem vonjuk kétségbe, hogy a t. részvényesek kőzt is nem egy szőlőbirtokos van —Gyenesen, vagy Tikhegyen-e az egészen mellékes ? De annyi bizonyos, hogy a megélhetés és fenmaradás nehézségeit ők is érzik. Keszthelyi s vidéki birtokos társaik nevében apellálunk hozzájuk ; velünk s oly sok birtokos társaikkal együtt nem remélnek-e kedvezőbb fordulatot a tervezett tapolcai vasúttól ? Hassanak tehát minden áron oda, hogy e vasút létesüljön ! Miért is követeléseikben menjenek el a méltányosság legszélsőbb határáig, egész az áldozatkészségig. De a viszonosság el vénél fogva ugyanerre kérjük a dunáni.uli li. é. vasutak igazgatóságát is ! Kölcsönös méltányosság mellett a megegyezés létre fog jönni! De ehez a megoldáshoz a társadalomnak is hozzá kell járulni ! Csakhogy sajnos, ép itt a bökkenő. Lelkesedni lelkesedünk, mikor a közjóról van szó, főkép, ha e közjóból az oroszlán rész a mienk ; de ha arról van szó, hogy erszényünket is megnyissuk, akkor hátunk borsózik s az áldozatkészséget nagylelkűen — másra bizzuk. Nagy hátrány az a közügyekre, hogj" befektetett tőkéink után nem holnap, de már ma szeretnők zsebre vágni a zsíros percentet ! Nem arra tekintünk, mit hoz áldozatkészségünk a közjóra, hanem hány percentet hoz az nekünk ma ! Hogy nem révedezünk ismeretlen regiókban s nem piszkáljuk oktalanul a csillagokat, mutatja az, hogy minden jobb törekvés ellenére épp városunkban s főkép a kereskedői osztásnál nyilvánult a legcsekélyebb fokú érdeklődés ! De van erre nézve is egy jó gondolatunk ! Ha önként egyesek nem hajmenekvés: a mult. — Nem akarok meset kigondolni, melynek hős* koronáról mond le s a polgári élei egyszerűségében, szerelme tárgyával boldogan éli nipjait,; ilyen mesét a század eleget regél, de csakis regél. Mert kimondja meg, hogy a való is ugy van ? Sőt semmiféle szándékom a papír fogyasztáshoz nem volt, hogyan is írhattam volna olyai dologról, melynek kérdésével száz gondolatom küzdött ? ! Valami szórakozást, foglalkozást kerestem, hogy gondolataimat más felé tereljem, s előkerestem egy régi, még olvasatlau iratcsomót. Gondosan átkötött levélcsomagra bukkantam. Régi, családi levelek voltak a harmincas évektől kezdve egészen a hetvenes évekig terjedő keltezésekkel. — A fele magyar., a többi néinnt és laún. — Nagy érdeklődéssel szedtem őkei sorba, — hogy is ne lettem volna kíváncsi nagyszüleiül kegyelettel őrzött leveleire ! Valamennyi bélyeg és boríték nélkül, de mindeniken pecsét és hosszú cím, melyből ki nem maradt, volna a hitvesi szeretettel.« Szerelmes levelek, me^ek ugyan más ügyekkel is foglalkoznak, de annyi szeretettel vannak irva, hogy méltán mondhatni róluk a , fenti jelzőt. Szerelemtől áthatott gyönyörű levelek 1830—70-ig tartó dátumokkal! Lina nagysám, örökre sajnálom, hogy nem látta diadalmas arcomat, mikor az évszámokat leírtam! — Az »ideig-óráig tartó szerelem 50 éven át egyforma melegséggel tükröződik vissza a leveleken. Oh mii}

7 benső szeretettel csókoltam végig boldogult nagj'atyámnak utolsó levelét, mely ekképen végződött: Jöjj mielőbb haza, mert nehéz az én szivem nálad nélkül, a te hűséges: Vincéd. A sziv világából. A sors a születésnél kezdi £z emberi életnek tragikummal változatos komédiáját, én csak egy későbbi eseménynél, az esküvöuél. Ilyen farsangi időben nagyon is természetes, hogy az ember esküvőről irjon, hátha még egy fényes esküvő benyomásai s egy remek alkalmi beszéd fenséges gondolataival térünk haza ! Baróthi Ines valóban eszményien szép menyasszony volt. Hozzá hasonló talán csak a reggeli ara^fényben uszó, s harmatcseppekben ragyogó fehér liliom lehet. Tele volt a templom kíváncsi néppel, meri nem mindennapi esemény számba megy az, midőn egy főhadnagy tiszti rangot, kardot, fényt s könnyű életet ad csőrébe egy tizennyolc éves leányka puha karjainak forró öleléseért, fekete szemeinek bájos ragyogásáért s piros ajkának mézes csókjaiért. — Azután ha még hozzá tesszük azt, hogy a polgári életpályák közül olyan zajosat választ, minő a vasúti, akkor még fényesebb világításban tűnik fel egy ilyen igazán ^szerelem házassági a mai számító, pénzkóros időben. Mi n jenki feszült figyelemmel leste az »igen« szó elmondását, a mi után egy megható, hatásos jelenet következett. Az eskető pap az ifjn párnak ajándékozta azt az aranyozott feszületet, melyre egymásnak lioltig tartó hűséget esküdtek. Vigyék el azt a családi béke zálogául és őréül uj otthonukba, liogy ha a sziv változó érzelmei fellázadnának az adott szó szentsége ellen, emlékeztesse őket ez a feszület az oltárnál elmondott esküjökre. Milyen szép volt ez az eszme, olyan magasztos, hogy talán éppen nagyszerűsége szülte a hallgatók lelkében nzt a gondolatot: »b zony sokszor szükség lesz majd reá.« Mindenki ízzel a dologgal foglalkozott, s engt-m gondolkozóba ejtettek a «leány jour«-oti fejtegetett eszmék, melyek mind pro és contra szóltak H mellett., hogy' nem lehet, boldog az a házasság, hol ai egymásnak hozott áldozat aránytalan. Hogyan, nem lehet boldog az, ki anyagiakról lemond egy eszményibb boldogság eléréseért ? Hiába védtem kedves eszmémet, leérveltek. De meggyőzni nem tudtak róla, csak idealizmusomat sebezték meg vele, mert feltámadt bennem a kétely: hátha? Ott ültem már egyszerű Íróasztalom mellett, de még mindig a fülembe tértek Lina kisasszonynak szavai s gúnyos kacagása.» Várjon csak édesem majd kegyed is belátja, hogy a szerelem csak ideig-óráig tart, s a házasság után hamarosan mégszünik. Eljö helyébe az elégedetlenség, s csak tövist lát ott az ember, a hol máskor a rózsákat szedte.« Azután az egymásnak ellenmondó gondolatok egész sorozata. Nem tudok szabadulni tőlük. Oh milyen gúnyolódó képei ezek a szerelem fenséges erejének ! Minő rágalmai, ezek a sziv legédesebb ábrándjainak! Félre veletek kacagó, kárörvendő képek, hiába, akarjátok, nem törhetitek meg száz bizonyítékkal sem lelkem féltett idealizmusát, mert az igaz szerelemnek sirig kell tartania, s ha ugy van, minden áldozatra képes a sziv. De nem azért harc a gondolat harca, hogy egy el lenvei éssel legyőzhessük azt, csak a meggyőződés köthet békét. Kerestem bizonyítékokat ismerőseim családi életében, de vesztemre. Sebaj, ha ellenem esküdött a jelen, van még