Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)

1900-08-12 / 32. szám

IV. évfolyam. Keszthely, 1900. aug. 12. 32. szám Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap. Metcjeleiiik hetenkint egyszer: va»sii-im]>. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL I a volt gazd. tanintézet épületében. Kéziratokat, a szerkesztőség ciniére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalhoz kérünk. Kéziratokat nem adunlt vissza. LAPTULA.1DONOS SZERKESZTŐSÉG. FELELŐS SZERKESZTŐ BONTZ JÓZSEF. KIADÓ SUJÁNSZKY JÓZSEF. Előfizetést árak í Egész évre .... Fél évre .... Negyed évre . . . Egyes szám árit W korona S „ 2 „50 fllléi> ... 20 „ Nyílt tér uetitsora 50 /illcr. Augusztus 18. (S. K.) Ez az a nap. metyen a Gondviselés kegyelméből születése hetvenedik évfordulóját ünnepli a mi felséges urunk, királyunk s vele az egész magyar nemzet. Hetven év sok idő. Hogy milyen nagyon sok, igazán csak az tudja, aki megérte. S e hetven évből félszázadot két ország kormányzásával tölteni, el oly munka, melyet csak igen kevesek birnának el. Mert ne keressük a frázisokat, hanem gondoljunk bátran az igazságra. Valljuk meg, hogy a királyoknak nem könnyű dolog a mi szivünkkel érezni, a mi agyunkkal gondolkodni. Hiszen anynyira emberi dolog elbizakodni a hatalomban ; ol}

Tan mindennapi jelenség az apró hatalmasságok dölyfös önzése; anynyíszor látunk erősnek gondolt lelkeket kibilleni egyensúlyukból egy picinke érdemkereszt terhe alatt, hogy szinte azt hiszszük, hogy a hatalmat, a fényt, a ragyogást csak emberi szívünk egyegy darabjáért adja a sors cserébe. És bizony nem könnyű dolog a hizelgő udvaroncok lármájában meghallani a szenvedő nép halk panasz szavát ; nagy feladat a trón magaslatáról a nemzet szivére hajolni, idegzsibbasztó, fáradságos munka a korona fényességéből belátni millió vágy tömkelegébe, ismeretlen jövő ködös homályába. Es ugy tetszik, nagyon közel járt az igazsághoz az a keményszavurepublikauus, aki azt mondta: »Azt természetesnek tartom, ha a király zsarnok és igazságtalan, de azon csodálkozom, ha a király ember és elismeri mások jogát.« Annál nagyobb érdem és bölcseség, annál dicsőbb és tiszteletreméltóbb ha egy uralkodó félszázadon át ugy kormányozza népeit, hogy azok csak mint atyjukra tekintenek fel reá. S a mi felséges királyunk bátran megtehetné azt, amivel IV. Henrik kérkedett : félelem nélkül hajthatná fejét bármelyik alattvalója ölébe. Nemcsak azért, mivel a magyar nemzet királyhüsége az egész világon ismeretes, hanem azért is, mert a mi felséges urunk szivjósága, nemes lelkülete, népei iránt való atyai szeretete is ismeretes az egész világon. Az a kemény szavú republikánus Ő benne találna elég csodálni valót. Emberiséges szivet, rendületlen alkotmánytiszteletet, lankadatlan munkakedvet, meg nem fogyatkozó bölcseséget. S hogy semmi ne hiányozzék. mi embert emberek előtt tiszteltté tehet, félszázad óta szüntelenül mellette áll a legirtózatosabb szenvedések, a keserű sorscsapások fekete árnya. Annyi szivettépő fájdalom, amennjú Ót érte, csak nagy lelkeknek lehet osztályrésze, a kicsi összeroppant volna irtózatos súlya alatt. Annyi szenvedés részvétet keltene szivünkben halálos ellenségünk iránt is, akit pedig szeretünk, annak alakját A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA, Tüzet tűzzel! Szép szemedtől, barna lányka, Lángra lobban izzó lelkem ; Megpróbálom elaltatni: Bort hozzatok ! Hadd öntözzem! Vigyétek el! Mégsem iszom ! Tele van ez, a bor tűzzel; Mámorító, részegítő, Mint a leány, éget' tüzel ! Te jöjj hozzám, barna leányi Te gyújtottad meg a lelkem! Jöjj és oltsd el szerelmeddel: Csak ez menthet most meg engem. Sommer Lajos. Hulló csillagok. Derült éjszakákon, midőn a hold világa nem zavarja az égi mécsek lobogó pislogását : itt is, ott is a sőt't űrben egy ógiláng lobban fel. De alig hogy feltűnik, elszakad régi helyétől. Egy fényes vonalat ir le az égboltozaton a csillagok kőzött és eltűnik nyomtalanul. Az égboltozatján feltűnő meteor, vagy a hogy mi nevezzük, hullócsilag, az élet képe, mert az élet is csak elröppenő álom, mely ebben a pillanatban van, de már a következőkben nincs. Talán az analógia kedvéért fűzték a régiek egy-egy csillaghoz az ember életét. Talán azért mondja ma is a föld népe egy-egy hulló csillag után, hogy meghalt valaki ... És ez a babonás hit kisór minden csillagot, mely az égből hull alá a mélységbe, honnan nem támad fel többé. Az ember rejtélyes sorsa, szerencséje s a hulló csillagok közt mintha volna is hasonlatosság. Miként az a csodálatos égiláng : ugy az egyes ember is egyszer váratlanul megjebnik, kitűnik fényében és erősségében a többiek felett ; a szerencse szárnyaira veszi, tündökölve száll társai között, elhomályosítja a legfényesebbet, azután még egy utóisót lobban s eltűnik. Muló tüzes vonal jelzi az irányt, melyen elhaladt s utána megint a régi minden. Hát váljon valami megsemmisült, elpusztult ott akkor, midőn a hulló csillagot látom? Hát ott is vau elmúlás, enyészet, megsemmisülés a hová eddig csak örök reménynyel fordult az ember tekintete ? A csillagok közt sincs örök élet ? kérdem a tudománytól — s ő azt feleli, hogy az enyészet, az elmúlás, a természet általános, változhatatlan nagy törvén}'. Minden ami született meghal. Legnagyobb életfeltételünk a nap, mely minden 21 órában kél ós nyugszik, mely nekünk most fényt és meleget ad, az idők multával elhalványul, megszűnik fényt ós meleget sugározni. Kihűl ós megszűnik összes rendszerével. A földi élet követi a napot sarkában. Megszűnik rajta fű, fa, virág. Kihal az élet és a gondolat. S mielőtt még utoljára tűnnék fel az elhalványuló nap, már akkor az utolsó élet is rég megszűnt az egyenlitő alatt. Mind az, a mit emberi kéz valaha létrehozott, az örök sötétségbe egy jégpáncél alá lesz temetve. De az sem lehetetlen, hogy naprendszerünk vándorlása közben egy nagyobb, egy hatalmasabb tömeggel találkozik s abba belehul s öszszeomlik. Kedély csüggesztő képek ugy-e, melyek lelki