Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)
1900-10-07 / 40. szám
6 BALATONVIDEK 1900. október 21 számú bivök ós intelligens közönség előtt. A felszentelést szt. mise előzte meg. Mise végeztével az összes hivők sokaságával Szk.ladány esperes az ezen alkalommal szépen felvirágozott uj kereszthez ment és kezdetét vette az ünnepi szertartás. »Te Deum«-ut.án Szkládányi esperes remek szép beszédet mondott,, melyben kiemelte a hercegprímás bőkezűségét, ki a kereszt, felállítására 100Ö koronát adott annak emlékére, hogy a palazuaki község iskolájában több éven át tanult. Az impozáns kő-kereszt 2y 3 öl magasan néz alá a templom déli oldaláról elterülő országútra. Felirata a következő : V. K. b. pr. 1900. — Okt. 6. Tagnap mult 51 éve, hogy Aradon, ott a Maros vize partján, elvérzett a szabadságharc 13 dicső vértanúja. A nemzet szivébe vau irva e gyásznap, a zsarnokság leghajmeresztöbb drámája, megilletődött szívvel üljük m g e nap gyászos fordulóját, évről-évre. Hálásan gondolunk a dicső 13-ra, kikne'< vére árán kapta meg a nemzet, az alkotmányos szabadságot. E napon a helybeli 48-as bonvédek testületileg jelentek meg a diák miséu s forró imát rebegtek a dicső 13 lelkiüdvéért. — Okt. 6. A tapolcai »Iparos Ifjúsági Önképzőkör ma egyleti helyiségében felolvasással szavallat.okkal és énekkel üneplí meg okt. 6-át,. — 25 éves csendőri jubileum. Sokszor olvashatjuk, hogy valaki közszolgálatának 25 évét megünnepelte nyilvánosan vagy családja körében, környezve jóbarát.aitól és ismerőseitől vidám, ünnepi hangulatban, de ritkán hallani ily ünuepélyről a csendőrség köréből — no mert maga az intézmény is alig 25 éves — hova ezer meg, ezer erőtől és egészségtől duzzadó ifjú lép egy szebb jövő reményében, elindul a rögös ut.ra s ki előbb, - ki utóbb megtörve, fáradtan, nem ritkán megny oinori; VK kidől a sorból, meszSZJ azon határtól, mit negyed századnak nevezünk. Az isteni gondviselés megengedte, lienischiitz József csendőr őrmesternek s kanizsai őrs parancsnoknak, ki városunkban is huzamosabb ideig szolgálta a személy- és vagyonbiztonság ügyet, — hogy ez élet.v. szelyes pályán egy negyed századot tölthetett. F. hó 1 én volt e derék csendőr jubileuma s mikor bajtársai, jó barátai és ismerősei üunepeltók, ep akkor tartotta szemlétét az őrsön kőrösladányi és rajnai Stester György csendőrségi felügyelő-helyettes, aki megható beszédet intézett, az ünnepelthez. Kleméit-' a csendőr igaz: kötelességét, melynek teljesítésével a hazának, a társadalomnak s önönmagának lehet legnagyobb ba-znára a lelkiismeretes csendőr. A megindulás köuyei rezegtek az ünnepelt szemében, mely oly sokszor látia maga elöt:, a halál ijesztő képét. Felejthetetlen lesz e nap az ünnepelt derék tértin előtt, k :t az Isten tartson meg sokáig a közjóiét s közbiztonság szolgálatában, melyre igazi hivatása vezérelte. — A főgimnáziumi segítő egyesület mult hó 30-án tartotta alakuló gyűlését Pákor Ador|áu tanár elnöklése mellett. Ekkor választották meg az egyesület tagjai a tisztviselő kan, a választás eredménye a következő : elnök Flieg Jenő VIII. o. t,, ale'nük Csanády László VII. o. t.. pénztáros Ferenczy György VIII o. t., könyvtáros Hoffmann István VII. o. t Választmányi tagok a VIII. o.-ból: Méhes Géza, S'pöfz Pál, a VII.ből Geletn József, Lénárd Dezső, a Vl.-ból Ferenczy János, Puly Iván, az V.-ből Glazer Zsiga, Hoffmann Imre. — Halálozás. Özv. Svastics Elekné a héten Kaposvárott 64 éves korában elhalt. Öt gyermeke és u-gy unokája gyászolja. — Uj templomi ének Csak akarni kell, akkor sikeiü. sok, több mint a mit az ember remélhet. Ezt az igazságot érvényesíti Eckhardt Antal karnagy az ő működésével. Évtizedek multak el azelőtt s alig látott a templom műkedvelő énekeseket. Lám, most minden vasárnap hallhatunk a templomban műkedvelőket. Eckhsrd gyakran lepi meg valami uj dologgal az ájt.atoskodó kőzöuséget. A mult vasárnap ismét egy szerzeményét,»az Ave Maria Stella«-t adták elő a 9 és 11 órai misén. Reisohl Heda kisasszony és Göncy Ede főgymu. 1 anár ; az előbbi kellemes hangjával, az utóbbi szép hegedüjátékáyal gyönyörködtette a nagyszámban jelenvolt ájtatoskodókat,. — Közgyűlés Sümegen. A sümegi Baglyas (Ön. ^ h®gy hegyközsége szeptember 30-án közgyűlést tartott, melyen a távollevő Bánfi Alajos eluök helyett Pozsonyi József elnökölt, a ki ismertette a viharágyuk berendezését, amit egyes inagánbirtokosok saját költségökre eszközöltek s annak a reményének adott, kifejezést, hogy az eszmével a nagy közönség is megbarátkozva, ez általánossá válik. Ezután felolvasta az alispáni hivataltól érkezett hirdetményt, a mely óva inti a szőlősgazdákat, kogy a kor hamisításától tartózkodjanak. A szüretet az öreg és uj hegyre október 8-ra, a Kopasz hegyre pedig 10-re állapitolták meg. A súlyosan beteg Végh János hegybíró helyetteséül Sipos Józefet, választották meg. Az indítványra kerülvén a sor, Epstein Vilmos javaslatára a hegyközség választmányát, fölkérték, hogy a viharágyuk további szervezését kisérje figyelemmel s annak idején terjesszen módozatot a közgyűlés elé, hogy miként lehetne ezek szaporítását keresztülvinni. — Kölcsönös áthelyezes Lipcsey András keszthelyi kerületi csendőrföhadnagy és Goreczky Gyula IV. sz. csendőrkerületbeli főhadnagy, miskoloi szakaszparancsnok kölcsönösen áthelyeztettek. — Haláleset. Neuvérth Gábor helybeli vendéglősnek Nina leánya szept. hó 30 án életének 32 évében hosszas szenvedés után meghalt,. Az engesztelő szt. mise áldozatot okt. hó 1-éu mutatták be érte. Temetése ugyanaznap délután 5 órakor nagy részvét mellett ment végbe. A gondviselő Isten legyen vigasztalója a nagy csapást, ért. és gyászba borult szülőknek. — A helybeli postahivatalnál berendezett segédtiszti tanfolyam, október hó elsején megnyílott. A pécsi igazgatóság a tanfolyamra hat hallgatót vett fel még pedig Cziuder Elek honv. számvevő őrmestert (Nagy-Kauizsa), Czikliu Zsigmond kántor-tanitót (Zala-Csány), Farkas István ptt. kiadót (Pápa), Miller Károlyt (Boglár), Somogyi Izidort (Dombovár) és Steiner Ignácot. l iBpest). A tanfolyamon, mely hat hóuapig tart, elöadókul Götz Ede pt. s. ellenőr a posta szak tárgyaiból Pelz S/.ilárd pt. tiszt pedig a távírdaszak tárgyaiból bízattak meg. — Letört bimbó. Dansek Gyula sümegi állomás főnőkét súlyos csapás érte. Kisded leánykája, Hona két, hónapos korában elhunyt. Temetése 5-én d. e. 10 órakor nagy részvéttel ment végbe. A bánatos szülők nyerjenek enyhülést a vallás vigaszaiban. — Választmányi üles A .Muraközi Tanítókön t. hó 4-én Csáktornyán választmányi ülést tartott Mencsey Károly, a kör eluökónek v zetése mellett. E gyűlésen több fontos tárgy került, elintézés alá — Beiratasok a gazd. tanintezeiben r mult hét folyamán történtek s a jövő héten folytatódnak, beiratkozott eddig, mint halljuk, 80 egynéhány gazd. liallgatD. — Vajda őrmester. Folyó hó 4-éu kisérte örök nyugalma helyére a helybeli huszárság Vajda Imre őrmestert, ki önkezével vetett véget, életének. F. hó 2-án délután leveleket irt a boldogtalan, azután egyet mulatott utoljára éjfélutáuig. Majd lakására ment s öt golyót, vert elő, hármat ;iz asztalra, egyet a fegyverébe és egyet az ágyára helyezett, aztán szíven lőtte magát. Másnap reggel Ney Nándor számvevő Őrmester hatolt be szobájába s boldogtalau társát, vérében fetrengve találta. Három levelet hagyott hátra, eg;, et, az alezredesnek, egyet anyjának és egyet Gáspár számvevő őrmesternek. Ugyuiondják. hogy szerelmi bánat adta kezébe f. gyilkos fegyvert. — Szép ajándék. Fizáry Sárika a cs. tomaji kápolna részére egy csinos csengetyühuzót készített. A szép tett nem szorul dicséretre— Véglegesítés. Zalavármegye főispánja Varga János balaton-füredi ideiglenes minőségű utbiztost jelen állásában véglegesen megerősítette. — A kiszabadult majom. Szalay Imre, volt országgyűlési képviselő csupa kedvtelésből tartott egy majmot, melyet afrikai utazása alkalmával hozott magával. Ez a majom már két év óta raboskodott egy szük ketrecben, de a napokban valamiképen kiszabadult zárkájából. A kutyák észrevették a szökevényt dühösen kezdték ugatni. Szalay Imre kijött a zajra, de a majom már annyira megvadult, hogy nem mert senki közel menni hozzá. Gazdája feléje ment, édesgette, remélve, hogy majd visszatér ketrecébe. Mikor ez sem használt, simogatni akarta, a dühös majom azonban ráugrott s balkezén a kézcsuklót, s az ütőeret átharapta. A szerencsétlen földbirtokos állapota nagyon aggasztó, annálinkább, mivel aszthmában szenved; folytonos gyógykezelés alatt van most is. Nagyon sok vért veszített. Szalayról külomben megjegyezzük, hogy nagyon szereti az állatvilágot. Először egy »Hanzi« nevű kányát fogadott kegyeibe, később baglyot, mókust, rókát '. egyszer pedig Hercegovinában vadászgatván egy eleven fia mackót szállásolt el leilei kastélyában, bort és gyümölcsöt adott neki, saját ágyában fektette. Ezt. a medvét később hatóságilag agyonlövették, mivel a közbiztonságot mindunLalan fenyegette. Az említett majom Szalay sz*kácsnöjéuek már azelőtt, fél karját teljesen összeroncsolta, harapdálta, de dacára ennek, s hogy még több apró szerencsétlenséget okozott; Szalay bántani nem engedte. Most mégis agyonlövette. — A miniszter köszönete. A Letenyéről m. hó 15-én d, u. Darányi Ignác földmivelésügyi miniszterhez intézett miniszteri felirarra a minisztériumból a következő válasz érkezett : M. kir. Földmivelésügyi minisztérium Elnöki Osztálya — Budapesten, 1900. évi szeptember hó 17-én. Tek. Merkly Antal urnák Lstenye, Zalavármegye. — Tekintetes Ur! A Földmivelésügyi miniszter Ur 0 Nagyméltósága megbízásából vau szerencsém Tekintetességednek a zalavármegye gazdasági egyesület, tenyészállat díjazása alkalmából küldött szíves] megemlékezésért 0 Excellentiája köszönetét tolmácsolni. Fogadja Tek'ut.etességed kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását. Balogh, miniszteri tanácsos, az elnöki osztály vezetője. — EskÜVÖ. Pirovics József, a budapesti • Országos Központi Hitelszövetkezett titkára okt. 1-én vezette oltárhoz a helybeli róm. kath. templomban városunk egyik szépségét, Halász Böske kisasszonyt. Násznagyok voltak : Lehrmán Ferenc gazd. intézeti péuztároj és Halász Lajos mérnök. Koszorús leányokként szerepeltek : Papp Ilonka (Bpeströl,) és Hauny Gizella; vőfélyek voltak: Papp János mii >pitósz (Bpestről) és Lehrmann Béla. — Hirtelen halai. Márkus József 70 éves I szt.-gróth-polgarváros: lakós október 1-én reggeli után kiment szántóföldre, kukoricát, szedni. Délben vöje Husz Károly ebédet vivén számára látja, hogy meg van halva. Az orvcsi vizsgálat, kiderítette, hogy »gy oaiorgőrcs okozta hirtelen halálát. — Tekenya község telekkönyve régóta rendezetlen volt, rendezése végett határái áll. mérnök felmérte. E munka hitelesítése hétfőn lesz Tekenyén a főmérnök s az egerszeg: törvényszék mint telekkönyvi hatóság közbejöttével. — Hivatalos látogatasok. Rajnai és kőrösla dányi Stesser Gy örgy cs. és kir. vezérőrnagy a m. kir. csendőr-'g felügyelője m. hó 27-én éa 28-án Csáktornyán időzött, amikor is megvizsgálta az ottani csendőrséget, melyet rendben talált. Csáktornyáról N.-Kanizsára folytatta útját. — Hegedűs Gyula nagy-kanizsai csendőrhaduagy m. hó 25-én Perlakou, 27-én pedig Alsó-Domborubau vizsgálta meg a csendörörsöket. — Szüreti mulatsag A tapolcai »Kat,h. Legényegyesületí szept. hó 30-án tartotta szüreti mulatságát, mely ugy erkölcsileg, mint anyagilag igen sikerült. A kedélyes mulatság a reggeli órákban ért, véget,. A mulatság mintegy 100 korona tiszta jövedelmet juttat az egyesület javára — Bérbeadas. Csáktornya város a helypéuzszedési jogot 1901. év január hó 1-től 3 egymásu'án következő évre Czvetkovics A. és Benedikt B. csáktornyai kereskedő cégnek adta ki bérbe. — Allatkiallitas. Let.enye ós környékén a mult héten szarvasmarha kiállítás tartatott. A kiállítást a gazdaközönsóg nagy számban látogatta, a kiállítók közül többen részint díszoklevelet, rés-int, pénzbeli jutalmat nyertek. — Alakuló gyűlés. A csáktornyai áll. polg. fiúiskola »Zrinyi Önképzőkörbe m. hó 22-óu tartotta alakuló gyűlését,. Az önképzőkör vezetője Pastinszky József tanár szívélyes szavakban üdvözölte az ifjúságot, hosszasabban fejtegetvén előttük az önképzőkör szükségességének hasznát ós fontos ágát. Azután a tisztviselőket választottak meg. — Véres boszu. Hogy az uj bor mennyire jobb és mennyire hatalmasabb, mint mult évben volt, példa rá a következő eset is : Diáson