Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1900-03-11 / 10. szám

IV. évfolyam. Keszthely, 1900. március II. 10. szám. Március idusán. Magyar szabadság hajnalhasadása, a hazafias felbuzdulás dicső emléke, a nemzeti önérzet és erő örökös forrása, a magyar sziv büszkesége, bánatban vigasz, csüggedesben remény: március idusa, üdvözöllek ! Rólad emlékezvén, megdobog a törpe epigón hervatag szíve, szilajul lüktet petyhüdt vére, kiragyog a szem, felmagasztosul a léién : március idusa, üdvövözöllek ! Képzeletemben újra élnek a honszerelem hősei és mártírjai, újra ragyog a magyar szabadság márciusi napja, fülembe zúg egy felébredt nemzet harsogó himnusza, örömkönyűmet fakasztja egy ország feltámadása: március idusa, üdvözöllek ! Év fordul év után: te nem múlsz s nem változol; emberöltőt temet uj nemzedék: te örökre élsz; hősök elhaltak, nagy szívek megszűntek dobogni: emléked él, ragyogásod fénye soha ki nem alszik; március idusa, üdvözöllek! Itt vagy, megjelensz az élet első jelére: a tavasz nyilta ... a te ébredésed, a pacsirta-szózat ... te ékes beszéded, napnak rag}

Togása ... a te heved, fényed, te vagy az élet! Március idusa, üdvözöllek! Mindenhová oda van írva dicső neved, mindenütt hirdetik nagyságodat: szabad magyar ember s virágzó«hazája, régi alkotmánya, megbékült királya rólad emlékezik. Március idusa üdvözöllek! Jöjj, tanits meg bennünk hazaszeretetre; jöjj, serkents munkára népért és hazáért, jöjj, rázd fél a pulyát, támogasd a gyengét; tudja és akarja védni hónát, nyelvét s ne csak ajkán hordja a haza, szerelmét! Jöjj, vésd a szivünkbe a nagy idők képét, jöjj, ne hagyd magara Árpád apánk népét! Légy egy jobb jövendő tavaszhirdetője, légy a múlt hibáknak őrök szemfe// dője! Őseink zászlaját diadalra vitted, őseink kebelét szent lángra te gyujtád; tehozzád fűződik a magyar szabadság, tehozzád a magyar nép szent háborúja! S vér hiába csordult? szív hiába dobbant? hervatag, múió tán szabadság, dicsőség? Nem! sohsem lesz azzá, mig emléked éltet, mig szeretve téged tisztel a magyar, mig a magyar nemzet tüzoszlopa lész. Nagv idők nagy napja, március idusa üdvözöllek! A BALATONVIDÉK" TÁRCÁJÁN/7 dicsőség napja. Nemzetein ; magyar nép! aki végig kiizdél Ezer évnél: óta száz meg száz tusán; Sokszor voltál nagy, 'le nagyobb soha még nem, Mint a nagy március dicsv Idusán. Ezer nyolcszáz negyven nyolcat írtak akkor, Örökl őn örökké s-:ent ez év neve: E szentséges számot, K/ió — li

a9'J könyvébe Aranylapot nyitva — gyöngygyei irta be! Éltetőbb volt a nap lángoló sugara, A cikázó villám — dörqödrímesebb, Egy perc varázsától e napon begyógyult, Mit századokon át hordái, — mind — a seb. Melyek ugy sajatok . . . olyan mélyek voltak.. . Be hegestté ez a csodás pillanat ; Amelynek varáza felragyog örökkön, Habár ezer évek el irimlanak. Próféták kelének ihletett ajakkal Hirdetve fennen a megváltó igét . . . Nem lett ez a hang a pusztába kiáltás: Mind akik csak halták: vallák és hivék. Es lehullt a békó, kard lett a bilincsből; A szabadság kardja: Isten csókja rajt. A letartott berken virágot: fakadnak, A hír és dicsőség babér lombja hajt! Felzendül az ének, az egekbe törve, A szabadság — rég nem hallott — himnusa Táltoso ajkáról, fel Hadárhoz ér el, — Légy áldott, március dicső Idusa I A rögnek porából — bajnokok teremnek . . . A tépett lobogón — ott leng a cserág . . . Szent a te emléked, te dicsőség napja: Amig egy magyar lesz, áldást esd le rád ! Te tetted szabaddá a rabot, bilincsét Te tépted le róla . . . a te sugarad ! Te olvasztád láncát csattogó acéllá, Melylyel annyi fényét diadalt arat . . . Te telted testvérré a szolgát az úrral, Ki elébb még egymást nem ismerte meg . . . Te öntéd a szivb? azt a honszerelmet, Melynek mámorától a föld megremeg! Szent a Te emléked, szent marad örökkön : Örök dicsőséget fennen hirdető'. Merre a négy folyam habjai dagadnak, Merre eltekint a hármas bérctető . . . Amig Alpár síkján egy aranykalász leng, Amelget magyar kéz szántott és vetett-. »Kárpátoktól le a zajgó Adriáig« Szent marad mindenha a Te ünneped ! Zendüljön az ének: himmisod, szabadság ! És hallgasd meg ott fenn őrködő Hadúr: Szent jobbod paizsát pihentesd felettünk, Oltalmazz vele — ha Ármány harca dúl . . . Álddmega Te néped »áldd meg a magyart«! hogy Ne ismerjen többé békót, láncokat; Hisz megbünhödé már »« multat, jövendőt« Vértől ázott földön szenvedett — sokat! Szerkesztőség KESZTHELY, FŐGIMN. ÉPÜLET Kidóhivatal a volt gazd. tanintézet épületében. Kéziratokat, a szerkesztőség címére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalhoz kériiuk. Köziratokat nem adunW vissza LAPTULA.IDONOS A SZERKESZTŐSÉG. FELELŐS SZERKESZTŐ MAGASHÁZY ANTAL, DR. KIADÓ SUJÁNSZKY JÓZSEF.