Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1900-06-17 / 24. szám
IV. évfolyam. Keszthely, 1900. junius 17. Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hstiiap. Megjelenik heteukint egyszer: >'aiMirn:i|>. Szerkesztőség KESZTHELY, FŐGIMN ÉPÜLET Kidőhivatal a volt gazd. tanintézet épületében. Kéziratokat a szerkesztőség címére, pénzesutalványokat., hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalhoz kérünk. Kéziratokat nem adunU viasza. I,A PTUXjA.IDONOS SZERKESZTŐSÉG. FELEI,uS SZERKESZTŐ MAGASHÁZY ANTAL DR. KIADÓ STJJÁNSZKY JÓZSEF. Elődzetesl árak : Égési évre 10 korona Fél évre 5 Negyei! évre ... . 2 „ 50 fillér Egyes szám ára 20 Hyilttér fietitsora 50 pllór. Földmiveseink. Elvitázhatatlan tény, hogy a magyar nemzetnek zömét a földműves osztály képezi. Az sem szenved kétséget, hogy ez az osztály adja az államnak a legnagyobb vér és pénzáldozatot. A népből kerül az ország békéjének és nyugalmának fentartásához szükséges fegyver és erő javarésze. Közszolgálatokban is a népnek ereje van leginkább igénybe véve. A népnek, hogy áldozatait meghozhassa, hogy adóban, vérben és egyéb közszolgáltatásokban igénybe vett s már-már kimerülésbe menő ereje a szolgálatot meg ne tagadja, hitre, erkölcsi erőre, s a haza földjéhez való ragaszkodásra van szüksége. Eddig ezek a tényezők a magyar népben megvoltak, de ma már oszladozni kezdenek s velük a nemzet életereje is hanyatlik. Az elégedetlen. szegény, hitében megingott, reménytelen munkások száma napról-napra nő. Az erkölcsi alap inog. A munkaszeretet, takarékosság, önuralom fogyatékán, az öngyilkosság, gyermekirtás napirenden, a családi élettől való félelem gyarapodóban van. Az anyaföldön, a haza vértől áztatott és megszenteltfföldjén. mostohák is vannak, kiknek e£ a föld, mely táplálja őket, idegen. Őseik által verítékkel szerzett s takarékossággal megőrzött vagyonukat veszni engedik. A hazafias érzés nem köti őket a földhöz, elhagyják, kivándorolnak, vagy pedig a haza és vallás fogalmait tagadásba vevő, az egyéni szabadság elkobzására törekvő s a magánvagyon jogosultságát tagadó socializmus karjaiba menekülnek. Az is gyakran történik, — mire nézve a statisztika megdöbbentő adatokat nyújt — hogy a mezei munkás, a falusi életet a városi élettel cseréli föl, mert amannál kényelmesebb jövőt igér neki. A könynyebb, kevesebb teherrel járó, sokféle élvezetet igérő urhatnámsági élet csalóka reménye a városba vonja őket. Ebbe az irányba terelik gyermekeiket nemcsak a szülök, de gyakran az iskolai nevelés is. Igy vált a mezei munkások hiánya égető kérdéssé. Ennek a kérdésnek megoldására j minden célravezető eszközt fel kell használni társadalmi uton és a törvényhozás utján. Ujabb időben a törvényhozás elismerésre méltó módon fáradozik azon, hogy a főldmives osztályt a háza tűzhelyéhez bilincselje. Epen most gondolkodik a mezei munkások és cselédek betegsegélyzö pénztáraínak felállításáról, valamint a gazdatisztek és birtokosok közt levő jogviszony szabályozásáról. Lehetővé teszi az an}-agi segélyezést, a hitelszövetkezetek felállításának pártolásával s a gazdasági egyesületek gyámolitásával. Gondolkodik a mezei munka szakoktatásról stb. Ugyanebbe az irányba kell munkálkodni a társadalom vezérszerepre hiA BALATONVIDÉK TáRCAJA, jl por és por közöli... líahár porból vagyunk S porrá leszünk újra, E por és por között egy szivárvány a hid; Es ez a szivárvány a szeretet útja, Mely az égen visz át, és ez az ég a hit! Zalai. Pekingtől—Hoang-hoig. Irta ; Cholnoky Jenö. . . . Arniker Vói-huéi-tu város utcáin végigmentünk a kocsival, valamivel nyugtalanabb volt a nép, mint eddig szokott. Eddig a gúnyos «.jankoec> (idegen ördög) kiáltást is alig hallottam, itt a szekerem körül csődület támadt, de legnagyobb meglepetésemre egy vásárfelügyelő néhány szép szóval szót,kergette a népet. Tehát rendőr is vau Kínában. Másnap már a Hoang-ho árvizeitől pusztított vidéken jártunk. A nép rendkívül ellenségesen kezdte magát viselni, minden falut el kellett a keitek alatt kerülnünk. Az előrehaladás is lassú volt a futóhomok-, vagy vizenyős, szikes területeken. Harmadnap délben tetőpontjára hágott az ellenségeskedés. Délre a kis Csi-gyien, vert, fallal kerített, falucskában álltunk meg (itt minden falut magas, vert falak- kerítenek az árvizek ellen.) Mint rendesen, a korcsmaudvarra fedett, boltozatos kapu alatt lehet, bemenni a kapu mellett, az utcai frontra néznek a korcsmáros, eg}' személyben szatócs lakásának ajtai. Az udvar leghátulján, szemben a kapuval áll egy megkülönböztetett, épület; az uri szobák vannak abban. Jobbra és balra két oldalt az olcsóbb szobák és a nagy evő-terem, konyha stb. kaptak fedelet. Szokás szerint a lovakat nem fogtuk ki, hanem csak a zablyát vették ki a lovak szájából s jászolt tettek eléjük. Magam a főépületbe vonultam, szolgám ós katonám pedig az egyik szárnyépületben kezdtek az ebédfőzéshez. Alig hogy elhelyezkedtünk azonban, megtelt a korcsmaudvar. Eleinte csak kíváncsiak sompolyogtak be, a kocsikat nézegették, szobám papirfalain kandikáltak be, de hisz ehhez hozzá voltam szokva. De a tömeg aggodalmasan nőtt. Máskor legalább csendesen voltak s az ajtó nyitását lesték, hogy azcn bekandikáljanak. Most zajongani, nevetgélni, viháncolni kezdettek. Különösen egy hórihorgas, pállottszáju, toprongyos, piszkos alak felmerószkedett a szobám ajtajához vezető lépcsőre és csöndesen kinyitotta az ajtót, aztán elbődült, mint, valami behemót s röhögve ugrott, vissza. Katonám csitította őket, mit sem használt, a tolakodás kezdett, minden határon tul menni. Az ajtót elreteszeltem. Akkor a papirosablakokat szaggatták be s azon bámultak bb. Egyszer aztán a fenn tisztelt mamlasz benyomta az ajtót a vállaival s konfidens mosolylyal állt meg a szoba közepén. Megfogtam a karjánál s egész nyugodtan pondöritettem ki. Lekalimpált a lépcsőn, a többiek nyaka közé, de abban a percben megint fenn volt. A tömeg künn ekkor már torka szakadtából üvöltött, szolgámat becsukták a konyhába, kaionám kirontott ugyan, de csakhamar elnyomták, nem tudott segítségemre jönni. Ekkor szakította be a hórihorgas az ajtót másodszor s rémülve láttam, hogy a kocsikat, kezdik kifosztani, a kocsisok hiába védekezuek. Többet egy percet sem lehetett késni. Fölkaptam geológus-kalapácsomat, jó, hosszú nyelű súlyos eszközt, veszélyes fegyver annak a kezében, a kit nem véd más! — megcsóváltam a fejem felett, hogy szétzúzzam a pállott szájúnak a koponyáját, de elugrott s eszeveszetten rohant kifelé. A mint, kirohantam, ész nélkül futott szét a tömeg, csak a távol állók dobtak felém néhány tégladarabot. Szerencsésen elértem az egyik kocsit, felugrottam rá s rávágtam a lovakra. Azok