Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1942

- 62 ságtalanok s a keresztériy világ-nézettel ellenkezők. S vájjon Szent Bernát föltétlenül helyesli-e a keresztények háborúját a pogányok ellen ? Epen nem. „Még a pogányokat sem szabad megölni, — mondja, — ha van más mód és eszköz, hogy azokat a keresztények ellen való féktelen üldözéstől és zaklatástól visszatartsuk." Tehát ezekkel szemben is csak mint végső eszköz megengedett. De ha egyszer csak háborúval lehet megfékezni azokat, „akik a kereszténységnek mérhetetlen kincseit Jeruzsálemből elrabolni, a szent helyeket meggyalázni és Istennek személyét örökségükbe ejteni fenyegetődznek, csak hadd repüljön ki hüvelyéből a kard, és hadd hegyeződjék az ellenség nyakának, hogy letörjék a kevélység szarva, amely Isten tudománya: a keresztények hite ellen föltolakodik." Könnyű most már ezeket az űj lovagrendekre alkalmazni. Ezek a szerzetes-lovagok ugyanazt teszik, amit az Üdvözítő tett, mikor „mint egy hadvezér, a harc tüzétől lángolva," szent kezét fölfegyverezte, nem ugyan karddal, hanem kötéllel és kiverte a templomból a kufárokat. Most nem a kufároktól, hanem a még gonoszabb pogányoktól kell félteni a templomot, hogy az meg ne fertőztessék. Hogy ne lenne szent és magasztos az a háború, melyre maga Krisztus példájával lelkesít ? Szent Bernát az új lovagrendet a csodálkozás hangján emlegeti. Eddig az emberek láthattak lovagokat, akik nagy testi erővel és bátorsággal szálltak szembe az ellenféllel. Ez nem új dolog, s nincs rajta csodálni való. De meg- a lelkiharcot harcolókon sem csodálkozunk, akármennyire dicsérjük is e harcot. Ez sem új dolog. De mikor férfiakat látunk, akik egyszerre mindkét kardot, a testit is, a lelkit is villogtatják, akik mindkét harcra övezik és edzik magukat : ez már annál inkább bámulatra méltó dolog, minél szokatlanabb és eddig nem látott jelenség. És minő harcosok ezek ?„ Tudják, hogy a katonának különösen háromra kell jól felkészülve lennie a harcban : hogy tekintetével biztosan tudja mérlegelni a helyzetet, hogy szabadon és könnyedén mozoghasson és teljes erővel sújthasson . . . Nem aranyban, hanem vasbaöltözötten mennek a harcba ; fegyver, és nem pipere az életnemök. A lovaknál arra néznek, hogy azok gyorsak és kitartók legyenek, a szín, a szőrfény mellékes nekik. A harcon jártatják eszöket és nem a pompán, a győzelem előttük a fődolog és nem a hivalkodás . . . Sohasem henyélnek, vagy céltalanul nem csavarognak, hanem vagy hivatásos körúton vannak — s ez a leggyakoribb, — vagy pedig otthon fegyvereiket csiszolják, vasalják ruháikat, foltozzák . . . Azonközben semmi léhaság, semmi haszontalan fecsegés, semmi zabolátlan kacagás, semmi duzzogás, semmi becsületbevágó sugdosások nem éktelenítik a szerzeteslovagok életét." Mennyire szemetgyönyörködtető egy ilyen lovag megjelenése ! „Tövig lenyírt hajjal járnak, nem kenik-fenik magukat ; — porosan, a nap hevétől megbámultán, sötét páncélban" jár az igazi lovag. És milyen a harcmodoruk ? „Zavartalan lelkinyugalommal, biztos önuralommal, minden kapkodás nélkül, okosan, óvatosan, a cél tiszta tudatában