Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1940

— 21 — szaporodnak addig-, mig fényük csekély világossága miatt láthatatlanakká nem válik. E tapasztalati tény szintén nyilvánvaló bizonyítéka a természetet alkotó valóság folytonosságának. A fehér fény nemcsak fénytörő hasábokban szóródik szét színeire, hanem elhajlása és visszaveró'dése közben is akkor, amikor hullámai azonos, illetőleg ellenirányú fázisokban egymással találkoznak a térnek valamely helyén, és az interferenciának nevezett jelenségét hozzák létre. Minthogy a fény a természetnek számtalan fényforrásából gömbhullámokban terjeszkedik szét mindenfelé, az interferenciának nagyon közönséges jelenségnek kell lennie, és elő kell annak állnia a természetnek majdnem minden helyén. Ezért hogy egymagában is észlelhető lehessen, egy helyet a többitől mesterségesen el kell különíteni, és benne csak egy fényforrást szabad használni. Az interferencia (hullámtalálkozás) elméletének fölállítója a hollandiai Huygens (1690-ben), a tapasztalati bebizonyítója a fényen pedig a francia Fresnel volt (1815-ben). Fresnel e célra tompa szögben egymásra hajló két tükröt használt, amelyekről egy keskeny résből kiinduló fény hegyes szög alatt visszaverődve találkozott. Jelen időnkben két tükör helyett egyközűen egymás mellett fekvő számos tükröt, azaz egyközűen karcolt üveg vagy fémtükröt használunk. Mennél sűrűbben fekszenek rajtuk a karcok, nyilván annál keskenyebbek a köztük fekvő tükrök, és annál előbb találkoznak a róluk visszavert, illetőleg a rajtuk áthaladt és elhajlott fénysugarak hullámai. A karcolt tükrök haszna abban van, hogy a hullámtalálkozás egyes képei egymásra esnek, a képet tehát világosabbá, láthatóbbá teszik. A fény gömbfelületeken terjeszkedik ugyan mindenkor, helyettük mégis sugarakat szoktunk használni az interferencia értelmezézére azért, mert sugarakkal szemléletesebben lehet a találkozás helyét megállapítani, mint metsződő gömbfelületekkel. A fénytalálkozásban előálló színkép hasonló a fénytörő hasábokéhoz. A különbség köztük az, hogy míg a karcolt tükör színképében színeknek kölcsönös távolsága a karcolatok sűrűségével arányos, addig a fénytörő hasábokkal előállított színképben a színeknek kölcsönös távolsága még a hasábok anyagának minőségétől függ. A karcolt tükör színképét a hasábétól megkülönböztetve szabályos (normális) színképnek mondjuk. Mi történik hát a fényhullámok találkozásakor az interferenciának nevezett jelenségben ? Ha a fényt valóban létező valóságnak hisszük el, akkor magától értetődik, hogy azt a helyet, amelyre több fény esik, világosabbnak kell látnunk, mint azt a helyet, amelyre kevesebb fény esik. De teljesen érthetetlen maradna az a jelenség, hogy az ugyanarra a helyre eső fénymennyiségnek egy része mint fény eltűnjön, megsemmisüljön. A fény tehát nem lehet valóság, mert a valóság nem semmisülhet meg. A fény érzésünknek szubjektív jelen-