Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1940

— 22 — sége, amelyet a fényt alkotó valósági részecskéknek mozgási energiája kelt szemünk idegeiben. Ezért a fénytalálkozás jelenségét nem magával a fénnyel, hanem a fényt alkotó és bennünk fényérzetet keltő' valóságbeli részecskék mozgási energiájával kell értelmeznünk. A valósági részecskék mozgása tárgyilagosan kimutathatólag mindenkor hullámzó. A hullámzó mozgás pedig tudvalevően a rezgő mozgásból alakul ki. Mindenekelőtt tehát a rezgőmozgásról kell egy az örvénylő valóságba illő tárgyilagos fogalmat alkotnunk. Ugyanis a rezgő mozgásról közönségesen alkotott képünk szerint a rezgés egyenes vonalban foly le, és hogy a két legnagyobb kirezgésében kétszer nyugalmi állapotba jut. Ez a kép valóban emberies gondolkodásunknak szubjektív alkotása, amely nem illik bele az örvénylő valóságba. Egyenes vonalban és síkban ide-oda lefolyó mozgást, amire gépeink megszerkesztésében gyakran szükségünk van, korlátolt mértékben mesterségesen elő tudunk ugyan állítani, de ugyanilyen a természetben valóságosan létrejövő rezgő mozgást előállítani már nem tudunk. Ennek a ténynek szemléltetése végett gondoljunk egy kifeszített kötélre, amelyet ráütéssel hullámzó mozgásra indítunk. A kötélnek megütött részecskéje a kötél hosszára merőlegesen látszik a helyéből kimozdulni és fokozatosan kisekbedő sebességgel bizonyos távolságba kirezegni, ahol aztán rövid ideig látszólagosan megnyugszik, aztán megfordulva, ellenkező irányba csap át látszólag ugyanabban a síkban, amelyben a rezgését megkezdte. Hogy azonban a kötélrészecske nem egyenes vonalban és nem ugyanabban a síkban rezeg, azt igazolja az a tagadhatatlan tény, hogy a kötél rezgése kezdetben láthatatlanul ugyan, de csakhamar láthatóan örvénylő mozgásba megy át még akkor is, ha géppel rezegtetjük azt egyenes vonalban ide-oda. A természetet alkotó valóságnak örvénylő mozgása alól nyilván egyetlen kötélrészecske sem vonhatja ki magát. A hullámoztatott kötélnek minden részecskéje örvénylőén rezgő mozgást végez, de nem síkban fekvő egyenes vonalban, hanem térben fekvő görbe vonalban. Az örvénylő mozgás mindenkor összefüggő görbe pályában foly le, miközben a mozgás iránya, amelyet a görbe pálya egyes pontjaihoz vont érintő mutat, szintén folytonosan változik. Az ember azonban csak azt az irányváltozást tudja megfigyelni, amely a rezgési pálya legnagyobb görbületi helyén foly le, ahol aztán nyugalomban lévőnek gondolja a rezgő részecskét. A kötél hullámzását a reája esett ütés energiája hozza létre. Ez az energia vándorol aztán precessziós mozgással és szakadatlan folytonossággal részecskéről részecskére, és indítja őket ugyanolyan mozgásra, mint aminő a megütötté volt. Csak időkülönbség lesz az egymással szomszédos részecskék rezgése közt. Mennél távolabb áll u. i. valamely részecske a megütöttől, annál későbben érkezik hozzá a tovaterjeszkedő energia, és annál későbben jut a megütöttel azonos rezgési állapotba, fázisba. Az azonos fázisban rezgő