Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1940

— 10nak örvénylő mozgásából származó energiabeli sűrűségváltozása alapján fogom értelmezni. Első sorban tehát a valóságnak energiasűrűségéről kell egy tárgyilagosan megállapítható fogalmat alkotnunk. Sűrűségen tudvalevően általában bárminek azt az m tömegét értjük, amely a v térfogatot teljesen betölti (m:v), abszolút sűrűségen pedig a térfogat egységében foglaltatott tömeget. A sűrűség fogalmát a természetet alkotó valóságra alkalmazva, ismernünk kellene annak tömegét. Róla azonban csak annyit tudunk, hogy valóban létezik, és hogy határtalan terjedelemben és szakadatlan összefüggésben örvénylő mozgással alkotja meg a természetet. Szakadatlan összefüggése és folytonos mozgása miatt üres tér és nyugalom nyilván nem támadhat benne. Üres tér hiányában pedig érthetőleg sürűségváltozása sem lehet a valóság meghatározhatatlan tömegének. A folytonos mozgása miatt azonban mozgási energiája van mindenkor a térnek minden egyes részében. Minthogy tehát a mozgási energia a valóságnak általános és tőle elválaszthatatlan tulajdonsága, a sűrűség fogalmát erre a tulajdonságára is alkalmazhatjuk és megállapíthatjuk, hogy a természetalkotó valóság sűrűségén mozgásbeli energiasűrüséget kell érteni. Tapasztaljuk, hogy a valóságnak mozgási energiája időben és helyenként egyaránt folyton változik. Azaz tapasztaljuk, hogy a valóságnak energiasűrűsége fölváltva megnagyobbodik és megkisebbedik. A valóságnak változó energiasűrűsége van egész tömegében, és elgondolható legkisebb térfogatú elemi részeiben egyaránt. Tapasztalataink szerint a valóság mozgási energiája nagy mértékben van megsűrűsödve a szilárd testekben, kevésbbé már a folyadékokban és gázokban, legkevésbbé pedig az éterben. Energiaritkulás áll be a természetben például akkor, amikor a szilárd test a tűz melegében cseppfolyós lesz, vagy a folyadék gőzzé alakul át, vagy az atom valamely módon részeire bomlik szét. Ellenben energiasűrűsödés foly le a természetben a valóságnak az előbbivel ellenirányú halmazállapottá változásában. A természetről szerzett minden tapasztalataink valóban arról tanúskodnak, hogy a természetben folytonos mozgás és e mozgással együttjáró energiabeli sűrűsödés és ritkulás foly le. Egyik állapotnak nyilván mindenkor előbb kell beállnia, hogy utána a másik bekövetkezhessen. De az időközök, amelyekben a sűrűségváltozás lefoly, gyakran annyira hosszúak, illetőleg rövidek, hogy használatos időegységeinkkel: évekkel, napokkal, órákkal, másodpercekkel ki sem fejezhetők. Az ember, állat, növény élethosszát, amely alatt az energia sűrűsödése és ritkulása lefoly, még meg tudjuk határozni. De az az időköz, amely alatt a Föld, a Nap, a csillagok, vagy akár csak egy chemiai atom alakult ki, merőben meghatározhatatlan. A természet jelenségeit a természet alkotó valóság örvénylő mozgásából származó energiának sűsűségváltozásával fogom értelmezni. Közülük is főleg csak a sugárzás jelenségeit. A sugaraknak származását, terjeszkedését,