Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1931

Adatok az év történetéhez. 1. Személyi ügyek. Intézetünk kegyura, dr. Werner Adolf zirci apátúr, 308—1931. sz. rendeletével a Rend pécsi Nagy Lajos-reálgimnáziumába helyezte át dr. Bartók Egyed r. tanárt és budai Szent Imre-gimnáziumába Gálos Bernárd r. tanárt. Előbb említett kartársunk öt, az utóbbi hat évig működött intézetünkben. Működésüket a hivatalos felsőbbség és mindnyájunk igaz elismerése kísérte. Dr. Bartók Egyed nemcsak az iskolai munkában volt tanítványainak melegszívű vezére, hanem mint cserkészparancsnok minden időt és erőt áldozó atyja volt cserkészfiainak is. Egyike volt azon kartársaknak, akik áldozatos működésükkel, ünnepélyek, színjátékok, kirándulások rendezésével dicséretesen fönntartják és ápolják a szülőközönség és az iskola között annyira megbecsülhetetlen harmóniát. Gálos Bernárdban a nagytudású tanárt, a kiváló módszerrel dolgozó pedagógust vesztettük el, aki azonban nemcsak abban fáradozott, hogy tanítványainak elméjét művelje, de szívüket is igyekezett magához kapcsolni. Mint az Emericana helyi konventjének lelkésze, sok érdemet szerzett ez egyesület megszervezésében, megerősítésében. Mindkettőjük értékes egyénisége méltó térhez jutott a testvér-intézetekben is. Az idézett rendelet szerint Módly Sebő r. tanár a pécsi ciszt. reálgimnáziumból jött vissza hozzánk hat év elmultán, és Pataki Kálmán r. tanár, — előbb a budai és egri gimnázium tanára — aki zirci pihenőjét cserélte fel most a katedrával. Az intézet életfájának még egy dús ága szakadt le az iskolai munka első hónapjának végén. Gáspár János rendes rajztanár-társunkat betöltött 35 éves szolgálata után a vallás- és közokt. minsztérium 1931 november elsejétől kezdve 935—11/149—1931 sz. rendeletével saját kérelmére nyugalomba helyezte. A tanári testület és az ifjúság először gyűlt össze az új torna-díszteremben december 6-án, hogy együttesen mondjon búcsút a szeretett kartársnak, a kötelességtudó lelkes tanárnak, a becsületes jó embernek. Aki 35 évvel ezelőtt, 1896-ban, testben és lélekben ifjú erővel, telített tudással, a művészet múzsájának csókjával homlokán lépett be iskolánkba, hogy mint a felkelő nap termékenyítő sugara életre serkenti a mezőket, erdőket, ringó kalászokat, úgy serkentse kifejlésre, munkára, gazdag virágzásra a magyar ifjúság lelkében szunnyadó s nagyrahivatott erőket. Aki 35 éven át nem lankadó buzgósággal, nem fáradó energiával és mindig méltányos bánásmóddal tanította-nevelte az új és új generációkat, felsőbb hatóságainak mindig megelégedésére, nekünk tanártársainak mindig buzdító példakép gyanánt. Aki a hosszú három évtized alatt valósággal összeforrott ezzel az