Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1929

- 30 annyit tudott, mint ő, Ennek okait fejtegetni most nem feladatunk, csak azt állapítjuk meg, hogy ugyanez áll a fiúk levelezésére is. Az a kérdés most már, érdemes-e a levelezésnek ezt a fajtáját tovább folytatni ? Feltétlenül érdemes, A témák, miket ezen levelekben felvetettek s a melyek az iskolai életre, a diákfoglalkozásokra, időtöltésre vonatkoznak, rögzítették és részben gyarapították a fiúk szókincsét s a nehezebb nyelvtani alakokkal, szerkezetekkel való megbirkózásra kényszerítették őket. Azonkívül tanulságot is nyújtottak a jövőre nézve : sok témát kell nekik adnunk, hogy ne ők keressék az eszmét, hanem az eszme ragadja meg őket. Azzal pedig, ha egymástól távoleső, nagy földrajzi s így szokás-, gondolkozás-, általában életstílusbeli eltéréseket mutató városok tanulóifjúsága között tesszük lehetővé a levelezést, ez a mellett, hogy hazánk különböző vidékeivel megismerteti őket, — „hiszen ezt könyvből tanulni oly unalmas !" — még jó barátokat is szereznek, akiket a nagyvakációkban a szülők esetleg kölcsönösen vendégül is látnak. Sokkal érdekesebb és értékesebb azonban az a levelezés, amelyet VII. o. tanulóink folytattak a díjoni Lycée Carnot növendékeivel. Ez év januárjában kezdtek hozzá s májusig már intenzív levélváltás, ezzel együtt őszinte barátság fejlődött ki a bajai magyar és dijoni francia fiúk között. A mieink írtak először. Az erre adott válaszokban a francia tanulók nem győzik eléggé kifejezni örömüket, hogy magyar diákokkal levelezhetnek. „Nem tudod elképzelni — írja az egyfk — micsoda gyönyörűséggel olvastam tűzzel, lelkesedéssel teli leveledet; sietek is reá válaszolni, hogy megmutassam, menynyit remélek ettől a levelezéstől, mely gazdagítani fogja ismereteimet egy előttünk annyira rokonszenves népről ; és azért is, mert ezáltal megismertethetem veled az igazi francia szellemet." Egy másik annak örül, hogy meg fogják egymással ismertetni hazájuk történetét, nagy embereit. Megint másik : „Ne félj, megbocsátok (nyelvtani) hibáidért, hiszen úgyis megértik egymást az emberek, ha a szív nyelvén beszélnek. Inkább én kérek tőled bocsánatot, hogy nem magyarul írok, de nem ismerem ezt a nyelvet." És mindjárt itt, az első levelekben ki is ütközik a francia szellem. Miután egyik liceumista az előző levélben néhány szót írt Trianoni ól, a következőben már így szól: „Annyi mindent mondunk mi egy nap alatt, amit nem kell túlkomolyan venni." De a másik, akitől barátja vidám hangú levelet kért, így ír : „Nem minden francia vidám és bohó. Néha akad majdnem komoly is." De azért az ő levele is tele van könnyed, víg elevenséggel. S ez a szellem egészen ellenkezője a magyarnak, a mai magyar ifjúság koraöregségének. A levelekben nagy helyet foglalnak el a politikai kérdések. A mieink természetesen nem felejtették el Trianont szóba hozni, ami aztán hoszszú, érdekes, sőt tanulságos vitákra adott alkalmat. A legtöbb dijoni fiú beismerte, hogy nem nagy tájékozottsággal bír a kérdésre nézve, éppen azért kéri magyar barátját, hogy fejtse ki a magyar álláspontot. Ézt meg is tették a mieink, mire ők is — az ügy látható tanulmányozása után — elmondták a maguk felfogását. Őszintén ír a legtöbb. Pl. „Németország megtámadta Franciaországot, ez ellenállt; nem azt akarta, hogy gyűlöletből megalázza ellenségeit, hanem egyszerűen lehetetlenné tette számukra a háború újrakezdését az által, hogy szétdarabolta őket. Különben, mi lett volna Franciaországból, ha őt győzték volna le ? Talán többet szenvedett volna,