Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1929

- iá Akik utoljára voltak tanítványai, még nem repültek ki az almá mater meleg fészkéből, amikor őt már kidöntötte az élők sorából a halál fejszéje. Öreg fa volt az ő élete fája, mégis, amikor kidőlt közülünk, fájó üresség támadta nyomában. Egyéniség volt, akinek alakja, hangja, még fáradt járása is annyira hozzátartozott a város képéhez és a mi életünkhöz, amint egyes magányos fák belenőnek valamely tájba, hogy öregen is, kopottan is, lombjukat vesztetten is szinte elválhatatlan részei lesznek annak á képnek, amelynek jellemzői. Mégboldogult társunk 1862 febr. 3-án született Nagykanizsán. A keresztségben Pál nevet kapott. Iskoláit szülővárosában végezte. 1882 aug. 27-én öltötte magára a Ciszterci Rend növendékeinek fehér ruháját és kapta rendi névnek a Samu nevet. Négy esztendő múlva, mint egyszerű fogadalmas tanárjelölt Bajára került „klerikus professzor"-nak az 1886^—87, iskolai évre. Ez volt tanári működésének első és zamatos elbeszéléseiben legszívesebben emlegetett állomása. Első tanári éve után következő vakációban, aug. 3-án tette le az ünnepélyes fogadalmat, és aug. 7-én pappá szentelték. A következő tanévre Egerbe kerül h. tanárnak. 1888—89-ben Budapesten van egyetemi tanulmányok végzése céljából. Innen Előszállásra küldi a Rend apátja segédjószágkormányzónak az 1889—90. évre. Előszállásról a székesfehérvári gimnáziumhoz kerül tanárnak, onnan egy évi tanárkodás után ismét egyetemre: Kolozsvárra. Közben megszerzi a kánonjogi doktorátust. Kolozsvárott töltött egy év után visszatér Székesfehérvárra, ahol 3 évig tanít. Az 1895—96. iskolai évvel másodszor kerül Bajára tanárnak és itt marad 4 évig. Az 1899—1900. iskolai évben megint Székesfehérvárott tanárkodik. Ismét 3 évig. Ekkor Pécsre küldi őt a Rend feje, ahol 2 évig tanít. Pécsi működését egy esztendei ideiglenes nyugalom követi Szentgotthárdon, ahonnan az 1905—06. tanév elején harmadszor és véglegesen Bajára kerül. Huszonkét évet töltött most itt egyfolytában a katedrán. Lankadatlan buzgalommal tanította szaktárgyait: a latin és görög nyelvet és irodalmat. Egész generációk kerültek ki keze alól. Tanítványai ugyanolyan szeretettel emlegetik, amilyen szeretettel ő maga kísérte őket figyelmével az élet útjain. 41 esztendei munka után, 65 év terhével a vállán nyugalomba vonult. Minden vágya az volt, hogy itt tölthesse nyugalma éveit, ahol ifjú energiával munkáját megkezdette, férfikora delén folytatta és élete alkonyán befejezte. Apátja teljesítette kívánságát és 1927 júl. 1-ével megkezdte nyugalma éveit. Őszintén kívántuk, hogy az élet őszének szelid derűje sokáig aranyozza be nyugalmát, de aggódva láttuk testének fokozatos összeomlását. Gyorsan és szemmelláthatóan öregedett. Fiilbaj, gyomorbaj, rheuma és asztma hatalmaskodott el szervezetén. A lelke azonban friss maradt, kedélye töretlen, humora csillogó. Minden iránt érdeklődött, ami rendjében, az iskolában, a városban történt. 1929 dec. 7-én vakbélgyulladásban váratlanul megbetegedett és operációra szanatóriumba szállítottuk. Az operációt példás nyugalommal és élő hitre valló előkészülettel fogadta: szent gyónással és áldozással megerősítve vetette alá magát a műtétnek. Az operáció nem okozott komplikációkat, sebe hamar begyógyult, de ő maga nem hagyta el többé élve a szanatóriumot. Elgyöngült, elöregedett szervezete nem tudott megbirkózni az operációval járó megrázkódtatással: szívgyengeség, asztma és élete utolsó napjai-