Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1928

- 20 — kaptuk vissza, a tornaterem, melynek szereivel alaposan elbántak, a hátsó udvar és raktárhelyiségek továbbra is a katonai közös konyha céljait szol­gálták. Sok utánjárásra 1918 jan. 26-án kaptuk vissza az egész épületet. Mielőtt az intézeti háborús évek belső munkájának tárgyalásába bocsátkoznánk, két kiemelkedő mozzanatról kell megemlékeznünk. A Ciszterci Rend 1815-ben kezdte meg tanítórendi hivatását, Baja város is 1815 jun. 14-én avatta fel hosszas küzdelem után a gimnázium épületét. Mivel a két dátumot csak néhány hónap választotta el, a Rend és a város hatósága kölcsönös megegyezéssel együtt szándékozott megün­nepelni a két százados évfordulót. A fényesnek és impozánsnak készült ünnepélyt nov. 5-ére tűzték ki, megtartását azonban a közben kitört háború meggátolta s csak lélekben, kis keretben emlékezhettek meg a történelmi dátumról. A Rend, intézetünk és Baja város hatósága jegyzőkönyvi kölcsö­nös üdvözlés, a ragaszkodás és megbecsülés kifejezései mellett újították és erősítették meg azt a nemes szövetséget, amelyet 1879-ben kötöttek. (L. Baja város tanácsának 1915. évi jún. 14. és törv. hat. bizottságának 1915. évi jún. 23-án tartott gyűlésének jegyzőkönyveit.) A másik fontos mozzanat pedig az, hogy az intézet kegyura. Békefi Rémig dr. zirci apátúr, Werner Adolf dr.-t 1917 jún. 21-én föl­mentette a bajai rendház és főgimnázium vezetésétől és az egri cisztercita konvent és főgimnázium élére állította. A tudós és szakképzett igazgató 13 évig volt vezére intézetünknek. Bölcs, lelkes és odaadó vezetése alatt a bajai főgimnázium a virágzás tetőpontjára jutott. Kemény kötelességérzés és a lelki jóság adta meg egyéniségének különös varázsát. E kettővel fűzte erős kapcsokkal magához a tanári kart, mely hűségesen követte szeretett vezérét, a várost, mely a köz- és társadalmi élet terén kifejtett sokoldalú munkássága miatt mindig nagyrabecsült és hivatott irányítóját látta benne. Helyét az igazgatói állásban az apátúr intézkedése értelmében Kürti Menyhért dr. foglalta el. Neki jutott a terhes feladat átvezetni az intézetet a legnehezebb idők válságain s a romok felett megvetni az új élet alapját. Ugyancsak ebből az évből jegyezzük fel azt az örvendetes eseményt, hogy Székely Károly rendes tanárt negyvenkét éves munkásságának elismeréseül a király középiskolai igazgatói címmel tüntette ki. Intézetünk belső békés munkáját az 1914—15. s az 1916—17. iskolai évek megrövidítésén kívül más zavaró körülmény nem akasztotta meg. Három évig ugyan nehezen nélkülöztük régi megszokott otthonunkat, de mindig teljes létszámmal, zavartalanul folytattuk intézetünk kulturális mun­káját. Nagyobb zavar az ügymenetben csak az 1917—18. iskolai évben fordult elő. Az intézet kegyura, a zirci apátúr ugyanis a VKM. rendelete értelmében, hogy a fűtőanyag szükségletét biztosítsa, a karácsonyi szünetet febr. 4-ig meghosszabbította. A második félévben a tanfolyamok zökkentették ki a rendes ügymenetet medréből. A VKM. ugyanis az 1900-ban született és a januári népfölkelői bemutató szemlén bevált tanulók számára, majd az előző években született és tanulmányaik megszakításával már katonai szol­gálatra bevonult tanulók részére tanfolyamokat szervezett, hogy tanulmányi szempontból hátrányt ne szenvedjenek. A két előkészítő tanfolyamot bete­tőzte a harmadik, amelyet a VKM. az áprilisi bemutató szemlén bevált

Next

/
Oldalképek
Tartalom