Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1907

29 Fabr.). Lapostestű, barázdás hátú, zöld Cassida viridis. L. sok példányát. A mocsártól a virágos rétre tértünk, s nünükéket kerestünk. Különösen n fekete színű, fehérszegélyes szárnyfedőset (Meloe hungarus. Schrank.) igyekeztük megszerezni. Találtunk violaszínűt, bronzba hajló tarkát s kisebb feketét. (M. violaceus. Marsch, M. cicatricosus. és M. scabriusculust L.) A nünükét a nép Isten tehénkéjének szokta hívni, olajnemű nedvet ereszt izületei közöl; ha veszedelemben van, ezzel védi magát. Nézzék csak meg itt a gyermekláncfű vagy e sikkantyú virágát, mennyi kis sárgás állatka tanyázik rajta. Ezek a méhbolhák, vagyis a nünükék álcái, a földberakott petékből kibújtak és ide másztak föl. Várják a méheket, hogy azokba belekapaszkodva a kaptárba juthassanak be. Természetesen amelyik egy léggyel cipelteti magát, az elpusztul. Ezeknek a továbbfejlődéséhez méz kell. A sejtben elveszti lábait s kukaccá lesz. A kukac bebábozódik, de újból megvedlik s lágybőrű álca lesz belőle, végül ez bebábozza magát s érett bogárrá fejlődik. Ilyen bonyolult a nünüke fejlődése. Hazafelé tartunk a temető mögött vezető úton. Itt az emelkedettebb, agyagos homokos, szakadékos helyen csajkókat látunk (Lethrus cephalotes. Pali). Hamarosan elcsípünk egypár nagyfejű tolvajt. Ássuk csak ki az ő földalatti tanyáját, érdekes lesz megtudni, mivel él ? íme bevonult egészen a gombócig, amelyet lakása végéig tolt be. Ő maga harciasan tartja fel erős rágójú fejét. Háttal ment be, lerágta a szőlő gyenge hajtását s begyömöszölte, hogy abba rakott petéje kikelés után azonnal táplálékhoz juthasson. Fölemelt lábakkal ballag itt keresztül az úton a büdösbogár (Blaps mortisaga. L.), s rokona a pontozott hátú (Gnaptor spinimanus. Pali.). Ezekből is vigyünk emlékül néhány darabot. A bogarász jó növénynek mondja a virágos bogáncsot, Jónak, mert sok szép bogár tanyázik rajta. Óvatosak legyünk, mert a ravasz bogarak hamar kereket oldanak, ha nem vigyázunk. Elröpülnek, leejtik magukat a földre, s bottal üthetjük a nyomukat, azt ugyan meg nem találjuk. íme e virágon legelésznek e gyönyörű sárgástestű cincérek (Agapanthia cardui. Fabr.); egészen beleette magát ez a fehérfoltos virágbogár (Potosia Hungarica. Herbst), e fényeszöld P. speciosissima. Scop. A száron s leveleken a bogáncsormányosok mászkálnak (Lixus cardui. Oliv és a L. algirus). A sárgás pikkelyű szegény cincéreket, fájdalom, elevenen szokták feltűzni, hogy az érintéskor letörlődő finom port visszapótolják, s a gyűjteménybe üde külsővel jussanak. Amíg így beszélgetek, egyik ifjú vállára gyönyörű állat röpül. Maga az állat csaknem tiszta fehér alapon a két szárnyfedő mentén fekete pontokkal van behintve (Carcharias punctata. L ). Vidékünk e ritka állatát különös