Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1904

XIII. vesszük az aktiváló edényben (19. ábra) lefolyó tüneményeket, önkény­telenül is a gázak jelenségeire gondolunk. Ha az aktiváló anyagot tar­talmazó edény zárt, indukált rádioaktivítás nem származik. Ha az edény nyitott, az indukált rádioaktivítás az edény belsejének bármely helyén egyenlő mértékben jelentkezik. Az indukált radioaktivitást keltő ok tehát úgy terjed szét az aktiváló edény levegőjében, mint valamely diffundáló gáz. A szilárd testeken a tapadás, a folyadékokbn az elnyelődés tüne­ményei mutatkoznak az indukált radioaktivitásban. Hogy az indukált radioaktivitást nem a rádioaktiv sugárzás okozza, azt az aktiváló edény­ben lefolyó tüneményeken kívül, kétségtelenül igazolja az a tapasztalat, hogy az uránium és polonium indukált radioaktivitást nem tudnak kel­teni, nyilván azért, mert emanációjuk nincs ; ellenben a thorium, rádium és aktiniumnak emanációjuk van, azért indukált rádioaktivitást tudnak is kelteni. Legelőbb a rádium emanációját födözték föl, amely világít, mint az erősen aktív rádiumsó. — Megjegyzem, hogy az emanáció tanul­mányozása igen nagy nehézségekbe ütközik az állhatatlansága miatt. Az emanáció állhatatlan gáz; rövididő alatt elváltozik; amiért azt hosz­szabb ideig tartó gyűjtéssel nagyobb mennyiségben összegyűjteni nem lehet. A kísérletezőnek tehát mindenkor igen kevés emanáció áll a ren­delkezésére. Az emanáció gáztermészetének megállapítására végzett kísérletek közül legmeggyőzőbbek azok, amelyeket Ramsay és Sodtly (1903.) a rádium világító emanációjával végeztek. A világító emanáció viselkedését a kísérleti csövekben szemmel lehet kisérni, minek folytán radioaktivitá­sának megmérése fölöslegessé válik. Minthogy az emanáció magasabb mérsékleten sűrűsödik folyadékká, mint a levegő, azért folyékony levegő­fiirdőben szét lehet azt választani egyéb gázoktól. Az emanáció a levegő­fürdőben láthatatlan apró harmatcseppek, vagy talán dér alakjában rakódik a kísérleti cső oldalára és ez állapota közben a csövet más gázokicai ki lehet öblögelni, vagy szivattyúzással kiüríteni. Midőn nevezett kutatók e kondenzáló eljárással az emanációt összegyűjtötték és a levegő­fürdő eltávolításával elpárologni engedték, észrevették, hogy a világító emanáció úgy terjedt szét a kísérleti csőben, mint valamely gáz. Ha más gázt bocsátottak az emanációhoz a kísérleti csőbe, szemmel kisér­hették a gáz és az emanáció keveredését, diffúzióját. Ha az emanáció kisebb nyomású gáztartóval jött összeköttetésbe, látni lehetett az emanáció átömlését. Iiamsay, Soddy és Collie (1904.) együttesen végzett kísér­letekkel kimutatták, hogy az emanációnak gáznyomása van, és hogy e nyomás az emanáció köbtartalmával fordított viszonyban van, azaz, hogy az emanáció Boyle—Marioltc törvényének hódol. Ezzel az ema­náció gáztermészetét kétségtelenül megállapították. Az emanáció mennyi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom