Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1901

5 vonul be diadalmasan az érdeklődés középpontjába, világos igazságainak egész tömegét árasztva a szellem összes köreibe. Ezt a nagy átalakulást Vasari, 16. századbéli arrezzói festő és az olasz művészek életírója, nevezte először újjászületésnek (rinascita), azonban csupán az olaszországi új művészetnek a középkoritól való megkülönböztetésére használta. Mi ellenben az általánosan elfogadott franczia szón, a renaissance-on azt a nagy forradalmat értjük, melyet az emberiség a középkor szelleme és hagyományai ellen viselt. Előzetes tájékoztatásul egy adatra hívjuk fel az olvasó figyelmét. 1485. április 15-én futó tűzként terjedt el a „romok városá"-ban, Rómában a hír, hogy lombardiai kőművesek egy ó-korból való fiatal római nőnek csudálatosan szép, egészen jó karban lévő holttestére akadtak. Teljesen olyan a szine, mondogatták, mintha élne; halványpiros, kissé nyitott ajkai közül kis fehér fogak villognak elő. A holttestet a Conservátorok palotájába vitték a Capitoliumra és láthatása végett egész búcsújárás indult meg. Sokan azért jöttek, hogy lefössék, „mert oly szép volt, hogy nem lehet elmondani, se leirni; ha pedig elmondhatná valaki vagy leirná, a kik nem látták, mégsem hinnék el." E dologban nem a tényállás meglepő, miként Burckhardt megjegyzi, hanem az az erős hiedelem, hogy az ó-kori test, melyet itt végre — mint hitték - a maga valóságában láthattak, szükségképen gyönyörűbb mindannál, a mi most él. Ilyen volt a renaissance szelleme. Rajongott mindenért, a mi a régi klasszikus korból való volt vagy arra emlékeztetett. Ezért indul meg oly lázas munka az ó-kor tudományos és művészi hagyatékának megmentésére, utánzására és fejlődik ki a renaissance két nagy szenvedélye: a könyvgyűjtés és építkezés. A régi klasszikusok egy-egy példányáért mesés összegeket áldoznak

2) és összegyűjtésük végett ügynökök járnak mindenfelé. E szenvedélyes gyűjtők lelkesedése nélkül legalább is igen sok ó-kori remekírónk elkallódott volna. Az egyetemeket a latin és görög nyelv irodalmának búvárai, a humanisták foglalják el és közülök nem egy fejedelmi javadalmazásban részesül. A levélírásban Cicero és az ifjabb Plinius, „az ó-kor első tárczairója" lesznek a mesterek és nem is tekintik művelt embernek, ki nem iparkodott a latin levélírásban a híres Poliziano, Pietro Bembo vagy Pl. Polybios, görög történetíró latin fordításáért Pcrotto, a hires humanista 500 aranyat, Strabonért a veronai Guarino 1000 és Filelfo, a firenzei egyetem nagynevű tanára, Homeros verses átültetéseért 10,000 arany forintot kapott.