Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1899

5 elég ügyesen eltudnak beszélni; de ha az élet új jelenségeket tár elébük, melyek eddigi eszmekörükön kivül esnek, rögtön fejüket vesztik, nem tudnak a tények és viszonyok szálain eligazodni. S ennek oka nem egyéb, minthogy eddig csak tanultak, de önállón nem gondolkoztak. Kevesebb ismeret, de fegyelmezett gondolkozás és logikus Ítélőképesség birtokában többre viszszük, mintha egy gazdag könyvtár minden lim-loma fejünkben volna. S éppen ez a körülmény: a szellemi működés önállóságának szükségessége biztosítja az iskolai önképzőkörök létjogát. A mit az iskola megkezd, de tökéletességre nem vihet, azt tovább fejleszti az önképzőkör. S ezért azt kell mondanunk, hogy a jól szervezett s helyesen vezetett önképzőkör nem laza függeléke az iskolának, hanem fontos kiegészítő része. Igaz, a mostani állapot korántsem felel meg az eszményi kívánalmaknak. Nálunk az önképzőkörök kezdettől fogva „irodalmi és nyelvmívelő társaságok" voltak, s e téren, mint a nemzeti érzés és hazaszeretet kisded tűzhelyei, kiváló érdemeket is szereztek. Nem egy jeles Írónkban az önképzőkör gyújtotta lángra először az isteni szikrát, s az iskolatársak önzetlen tapsa elhatározó befolyással volt későbbi működésükre. Nem is lehetett ez máskép. Hisz az első e nemű társaság, melyet a mult század végén Kis János alkotott tanuló társai között Sopronban, az elhanyagolt magyar nyelv művelését s a hazaszeretet élesztését tűzte ki czéljául. A nemes példát csakhamar másutt is követték, s az újonnan létrejött önképző társaságok mindegyike ugyan azt a jeligét irta zászlajára. Nemzetiségünk különleges helyzete nemcsak jogosulttá, hanem rendkívül hasznossá is tette ezt az irányt, mely azonban általános szempontból vizsgálva, kissé egyoldalú. Hisz létrehozó oka is nem az önképzés egyetemes szempontja és szüksége, hanem nyelvünk és irodalmunk ápolásának hazafias kötelessége volt. Azonban bármi szép és magasztos is a hazafias czél, mely önképzőköreink munkásságát a múltban irányította, manapság már a maga kizárólagosságában létjogát alig biztosítaná. Hisz nyelvünk és irodalmunk fejlettsége immár bízvást ellehet a tanuló ifjak szárnypróbálgatása nélkül; a hazafias és nemzeti szempont pedig közoktatásunk minden ágában teljes mértékben érvényesül. S valóban önképzőköreink eredeti programmjukat jórészt kiszélesítették, s úgy szólván az összes tudományszakokat, melyeknek elemeivel az iskolában megismerkedhetik az ifjúság, működésük körébe vonták. A nélkül, hogy a régi alapot megtagadnák s az irodalmi önképzés kipróbált értékű hagyományát elvetnék, általánosabb s tágabb körű szempontok szabják meg tevékenységüket. Az ideális állapot minden esetre az volna, ha a növendékek hajlamaik szerint csoportosulva az egyes tanulmányszakok tanárainak vezetése mellett folytatnák munkájukat. Az ilyen