Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1899

14 mely a szerzőre nézve „terra incognita", s az eltanult hangok bágyadt utánzása csak boszuságot, legföljebb szánó mosolyt ébreszt. Igaza van Horatiusnak, mikor azt mondja: „Mediocribus esse poetis non homines, non di, non concessere columnae." A költészet birodalmában a középszerűségnek nincsen létjoga. De a tehetségnek szintén különböző fokai vannak, s még a legerősebb lángésznek is javára válik, ha első tapogatózásait jóakaró figyelem kiséri s tanácsaival gyámolítja. Akárhány jeles költő került már ki önképzőköreinkből, s ki tudja, megtalálta volna-e később szellemük a kellő irányt, vagy egyáltalán nem hullottak volna-e le szárnyukszegetten eszményeik világából, ha első kísérleteiket a gyakorlatiasság ürügye alatt megnehezítik vagy tán el is fojtják. Igaz, hogy kezdő versiróink sokszor - talán legtöbbször nem merítenek önmagukból; inkább olvasmányaiknak visszhangját találjuk meg verseikben. De azért fordulnak elő példák, mikor az ifjú szív egész őszinteségében, tiszta eszményiségében tárul föl előttünk, s egyszerű természetességével méltán hívja föl érdeklődésünket. Nem kapunk ugyan művészi tökéletességű alkotást, de egy-egy költői lelket ismerünk meg első fölvillanásában. Ha pedig az ily tehetség növendékeink között teljesen hiányzik, azért még ne izenjünk föltétlenül hadat a versírásnak. Mert még azoknak is, kik a múzsák koszorújára nem tarthatnak számot, a stilus-gyakorlatok szempontjából javukra válik, ha néha-néha versíráson próbálják meg erejüket. A prózai előadásban is szükség van bizonyos ritmikus jóhangzásra, s kiváló stiliszták úgy nyilatkoznak, hogy e jóhangzás iránt való érzéküket ifjúkori verses kísérleteik nagyban fejlesztették. A stilisztikai képzésnek kiegészítéséül tehát kívánatos, hogy ifjaink ha nem is parancsszóra, toladványul, mint a régi időben, hanem önkényt, olykor-olykor a versírással is megpróbálkozzanak. Már ezért is helytelenítenünk kell azok eljárását, kik az önképzőkörök ily irányú munkálkodásáról föltétlenül elítélően nyilatkoznak. De van az éremnek egy másik oldala is. Ha folyton azt hajtogatjuk növendékeink előtt, hogy a versírás haszontalanság, minden esetben csak az időt lopják vele; akkor lassan-lassan az a meggyőződés érlelődik meg bennünk, hogy a költészet csak azok számára való, kiknek sok idejük van a tétlen álmodozásra. Az ilyenek aztán sohasem fogják megérteni és méltatni azt a nagy szellemi és erkölcsi hatást, melyet a költészet egész nemzedékekre gyakorolni képes, s a nemzet nagy költőinek emlegetése, magasztalása legföljebb tartalom nélküli frázis lesz ajkukon. E balfölfogás mind nagyobb fokban való elterjedésének és meggyökereztetésének ne legyen előmozdítója félszeg egyoldalúságával a középiskola. Az eddigiekben megjelöltük azt a munkakört, melyben az önképzőköri tevékenységnek működnie kell, ha azt akarjuk, hogy gyerekes idő-