Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1899

13 művei teszik. Megfigyeljük s megérteni igyekszünk az ő stiláris szépségeiket, hogy azok vérünkbe menjenek át, s alkalomadtán saját Írásunkban is érvényesüljenek. Itt ismét az iskola megy elől a stilisztika rendszeres tárgyalásával. De a már annyiszor említett függőség viszonya a tanár magyarázataival szemben csak csekély mértékben engedi érvényesülni a növendék saját fölfogását. Az önképzőköri dolgozat minden oldalról való megbeszélése azonban tág teret enged mind az ifjak egyéni észrevételeinek, mind pedig a vezető tanár javító és kiegészítő fölvilágosításának. Ha valamely eszesebb növendékünknek egv írásbeli dolgozatra vonatkozó bírálatát végig hallgatjuk, szinte csodálkozunk azon a buzgóságon és éles elméjűségen, melylyel tanuló társa munkáját meghányja veti, s tartalmi és alaki szempontból egyaránt méltatja. Tanul abból nem csak az író, hanem maga a bíráló is, mert hisz ép a kezébe került dolgozat sajátságainak alapos megítélése végett kénytelen felőlük maga is behatóbban gondolkozni, s régebbi tanulmányainak fölfrissítésére egyik másik dolognak újból utána nézni. A rendes iskolai dolgozatok megbeszélésénél ugyan szintén kiterjeszkedik a tanár mindenre, a minek fölemlítése szükséges az irodalmi tanulmányok szempontjából, de annyira behatolni az aprólékos részletekbe, mint az önképzőkör ülésein, az iskolai órák alatt egyáltalában nincs ideje. A stilus fejlesztésével kapcsolatban kell megemlékeznünk a versírásról erről a sokat vitatott kényes kérdésről, melynek a régebbi időkben talán igen is nagy fontosságot tulajdonítottak, ma pedig a legtöbben egészen haszontalan időtöltésnek tekintenek. Tény, hogy korunk főiránya a realizmus, mely sokszor a naturalizmusba csap át és sárba tiporja az embernek legmagasztosabb eszményeit. A költészet dicsősége mintha halványulóban volna; egy hatásos hírlapi vezérczikk nagyobb föltűnést kelt, mint a legszebb költemény. A drámairodalom terén is hatásra törekszik a modern iró, nem pedig-örökszép költői tartalomra. A léha, könnyűvérű ürességek zsúfolásig megtöltik a színházakat; Shakespeare halhatatlan remekeit vagy Katona Bánk bánját csak nagy ritkán, akkor is inkább kegyeletből, nézi végig a közönség. Szomorú jelenségek, melyek mind azt mutatják, hogy az igazi szép iránt való lelkesedés, a tiszta és nemes idealizmus az emberekben nagyon megfogyatkozott. A gyakorlatiasság aztán, mely cselekvéseinknek úgyszólván kizárólagos irányadója lett, hadat izent azoknak a költői szárnypróbálgatásoknak is, melyeknek a régebbi időkben az önképzőkörök oly gyakran voltak színhelyei. Fölhangzott a jelszó: Félre a sok haszontalan versírással! Azt az időt hasznosabban lehet eltölteni és a sok fűzfapoéta helyett inkább komoly tudósokra, vagy gyakorlatias szellemű tevékeny polgárokra van szüksége a hazának. Az önképzőköri versek legnagyobb része különben is oly eszmekörben mozog,