Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1899

11 hogy nem igyekszik az ily irányú hajlamoknak tőle telhető módon útját állani. Az önképzőkör szervesen csatlakozik az iskolához; itt is, ott is a tartalom a fő; de az értelmi készlet mennyisége az előadás milyensége által válik értékesebbé. S így van ez az életbsn is. Tagadhatatlanul az a legjobb szónok, kinek igaza van. De becsüljük meg az igazságot azzal, hogy kellő köntösbe öltöztetjük. Nem fogunk ez által a régi korok tartalmatlan retorizmusába tévedni, csak kellőkép vérünkbe menjen át a logikus gondolkozás szükségének tudata s az igazsága szeretete. E tekintetben az iskola a rendelkezésére álló segédeszközökkel, melyek közé az önképzőkör is számítható, megteszi a magáét; a többi a fejlődő egyéniség dolga. Azonban ennek minden későbbi tévedéseért a fejlődést megindító tényezőket okolni nagy hiba volna. De az önképzőkörnek tagadhatatlan fontossága van abból a szempontból is, hogy a növendéket az ismeretszerzés terén önnálló kutatásra buzdítja. Ne ijeszszen meg senkit az ellenvetés, hogy ez a felsőbb osztályok nagy óraszáma mellett csak a rendes tantárgyak elhanyagolásával történhetik. A gyönge tanuló úgy sem fog ilyesmire vállalkozni; a tehetségesebbeknek azonban mindig marad egy kis szabad idejük, melyet szívesen fordítanak egyéni hajlamaiknak megfelelő olvasgatásra, esetleg kutatásra. Igaz, hogy a kötelező tárgyakból még többre vinnék, ha ezt az időt is azokra fordítanák. De ne feledjük, hogy az iskolának nem az a legfőbb czélja, hogy az ifjú lehetőleg csupa jeles kalkulusra tegyen szert. Az élet nagy föladatainak megoldása rendszerint nem függ a bizonyítványtól, melyet az iskola adott, hanem a helyes irányban fejlesztett egyéni tehetségek kellő fölhasználásától. Soha se féljünk attól, ha valamely növendékünk egyik-másik tárgyból talán nem elég erős. Elég, ha ezen a ponton a mérsékelt kívánalmaknak megfelel; egyébként pedig megszokta a munkát, s azon a téren, melyen egyéni tehetségeit fölismerte, buzgó odaadással törekszik magát tökéletesíteni, okszerű ismereteit gyarapítani. Nincs visszásabb fölfogás, mint mikor némely tanár azon boszszankodik, miért nem tanulja ez vagy az az ifjú az ő tárgyát is ugyanoly buzgalommal, mint talán egv másik tárgyat. Az ok pedig legtöbbször nagyon egyszerű, t. i. az, hogy ama tárgy körében az ifjú egyéni természete egészen otthoniasan érzi magát, míg a másikban sokkal több nehézsége akad. Az élet aztán megmutatja, kinek volt igaza. Az „egy tárgyból erősek" többször lesznek számottevő alakjai akár a tudományos-, akár a közéletnek, mint a volt „jelesrendű"-ek. Mert amazoknak az egy tárgyra összpontosított nagyfokú szellemi tevékenység nem lohasztotta munkakedvüket ; míg a mindenben kitűnni akarás, — leszámítva a kiváló és nagy tehetségeket - - rendszerint megerőltetéssel jár, melynek vége sokszor a szellemi csömör, s minden komolyabb munkától való irtózás.