Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1897

90 hölgyeim! hogy e királyi szavak a magyarság javára s az egész nemzet örömére mily fényesen beteljesültek. A nemzet határain kívül messze északon, bizonyos pánszláv társaság ült fényes ünnepet; a magyar birodalom határai közül egy hatalmas egyházfedelem vett részt ez ünnepen, táviratilag üdvözölvén az egybegyűlteket. Keserű érzelmet keltett ez a nemzet szívében, s fájdalmában feljajdult. De csakhamar öröm váltotta fel a nemzet keserűségét, midőn azt tapasztalta, hogy apostoli királya vele együtt érez, s haragja egész súlyát érezteti azzal, ki magas állása mellett megfeledkezék sz. István koronája iránt tartozó kötelességéről. Ez eljárásával királyunk, minden félreértést kizárólag tudatta a világgal, hogy aki a magyar nemzethez hűtelen, az ő hozzá hűtelen; mert nemzet és király, mint egy szív egy lélek munkálkodnak sz. István koronája dicsőségének emelésén. Tudják-e t. uraim! és hölgyeim! mit jelent az, ha a nemzet és király együttéreznek és együtt munkálkodnak? Megmondom. Ez az együttérzés, együttmunkálkodás jelenti azon őserőnek, melyet a mindenható Isten a nemzet és a király szívébe oltott oly megnyilatkozását, mely birodalmunk újjászületését, természetes ereje kifejlődését s világtörténelmi múltjának megfelelő hatalmi állását eszközli. Ez történt a közelmúlt 30 év alatt s ez történik most is állandóan szemünk előtt. Kétszer volt alkalma a művelt világnak kiállításainkon meggyőződni komoly haladásunkról, életképességünkről, ugyanannyiszor csodálta az öt világrész összesereglett népe országunk büszkeségét, birodalmunk központját, a magyar birodalom tündérszépségű székes fővárosát Budapestet. Ugyanekkor szerzett a művelt világ közelebbbi tudomást arról, hogy kelet kapujánál a Duna mentén még mindig él az a maroknyi nép, mely századokon keresztül öntestével védelmezte a nyugoti civilisátiót, s ez a maroknyi nép nemcsak élni akar, hanem a múltjának megfelelő s a jelenben kiérdemelt állást követel magának a nagy kultur-nemzetek sorában. Lehetséges-e ez? Csodálatos! Egy ezredév áll mögöttünk, melynek eseményei az emberiség történelmének díszlapjait alkotják; nincs oly ága a tudománynak és a műveltségnek, melynek önfeláldozó munkásai s vezéralakjai ne volnának nemzetünk körében; s mégis a nagy kultur-népek annyira fáznak körükbe fogadni. Áldott legyen nemzetünk dicsőn uralkodó apostoli királya I. Ferencz József, ki megértette nemzetének vágyát s kielégítette régi óhajtását. Elhozta apostoli királyunk vendéglátóba Budapestre a hatalmas német birodalom császárját, szövetséges társát II. Vilmost. Nemzetünk átérezte a pillanat fontosságát: szívének minden melegével, lelkének egész bensőségével veszi körűi a hatalmas uralkodót s nem hijába! mert a lovagias császár megérti a lovagis nemzet megnyilatkozását