Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1897

4 Jellemképzés általában. Jl jellem; a jellemképzés lényege, szükségessége. Jellemesnek azt az egyént nevezzük, ki életét oly meghatározott szabályok és elvek szerint intézi, melyek erkölcsi becset szereznek számára, lelki világában pedig összhangot hoznak létre. A jellem tehát egység, harmónia, vagy legalább is reá való törekvés gondolkozásunk- s akaratunkban, érzületünk- és cselekvésünkben. Nem megszokás csak, hanem állandó törekvés az örök tökéletes jóságról megalkotott eszmény után. Az embert emberré az ily jellem teszi. A jellem pedig az egyénnek határozott akarásán vagy nem-akarásán alapszik. Az ember eredetileg nem szabad, de megvan benne a képesség a szabadságra. Ilogy valamit határozottan akarjunk, lelkünkben valamelyes tartalomnak kell meglennie s ez a tartalom arra készteti, hogy akarjon. Lelkünknek tartalom nélkül való szabadsága tehát csak rátermettség arra, hogy szabadok legyünk. Minden rátermettség azonban rászorul bizonyos ösztönzésre, hogy kifejlődjék és hogy belőle, a mi egyelőre lehetséges, valósággá váljék. Ez az ösztönzés nem hiányzik az emberben, álljon ez akár önmagához, akár a külső világhoz való viszonyában. Egyrészről ugyanis arra törekszik, hogy magát, mint élő lényt, tartsa fenn ; másrészről abban fárad, hogy a külső világot hatalma alá hajtsa. Mind két esetben az akarati ösztönzés, mint önakarat, nyilatkozik meg. Ez az önakarat mindaddig akadályokba ütközik, a míg vágyai és hajlamai uralkodnak rajta, a míg nem szabad. Ennélfogva az akaratot kell képesítenünk, hogy mindig és mindenben a jót, igazat és szépet akarja. Ha erre neveljük az akaratot, lassankint megtisztul és szabad lesz. Kétségtelen, hogy a mint lelkünk öntudatra ébred, érzi, hogy nem szabad, hogy önmagával meghasonlott. Ez az oka annak, hogy folytonosan békére és szabadságra törekszik. Érezzük, hogy nem csak ismereteinkre nézve állunk szemben a külső világgal, hanem akaratunk is ellenlábas az általános törvényekkel. Az tehát a feladata első sorban az erkölcsi nevelésnek, hogy a meghasonlott lélekben megteremtse az egyensúlyt, hogy az emberi lélek meghasonlását, ingadozását meggyógyítsa. Más szóval: a nevelésnek arra kell törekednie mindenek előtt, hogy a gyermeki meghasonlott akaratot önmagával és az erkölcsiség általános törvényeivel kibékítse. Az akarat törekvésekben nyilatkoztatja ki magát. Törekvéseink pedig annál élénkebbek,