Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895

72 vidéki tanulók, gondviselőik óhajtására, az osztályfőnököknél történt beje­lentés után a karácsonyi szünnapokra haza mehessenek. A lefolyt időszaknak rendestől eltérő mozzanatai között mélv fájda­lommal kell megemlékeznünk arról az országos gyászról, mely László kir. herczeg elhunytával borúit a nemzetre. Az intézet ifjúsága az igazgató és tanári kar kíséretében megjelent az elhunyt lelkeüdveért tartott gyászis­tentiszteleten. Hasonló módon, de nem a gyászoló fájdalom, hanem az ünneplő hálaadás érzelmével vett részt az ifjúság ő Felségének, az apos­toli királynak nevenapja alkalmából — október 4-ikén — a plébániai templomban tartott ünnepélyes istentiszteleten. November l-jén — pén­teken — Mindenszentek ünnepét ülte az intézet; halottak napján — nov. 2-án — pedig ünnepélyes gyászistentiszteletet tartott az igazgató az Úr­ban elhunytak lelke üdveért. November 16-ikán — az intézet kegyurá­nak nevenapján az ifjúság sz. misét hallgatott és szünetet élvezett; épen ily módon ülte meg ő Felsége, Erzsébet királyné nevenapját november hó 19-én. Deczember hó 22-én 2-ik módszeres tanácskozás volt; 23-án végezte az ifjúság karácsonyi sz. gyónását és áldozását s aztán kezéhez vévén az I. időszaki Értesítőt, január hó 7-ig szünetet élvezett. S ha még fölemlítem, hogy főtisztelendő dr. Platz Bonifácz, tankerületi kir. főigazgató úr ő Nsága október hó 28-ik, 29-ik és 30-án végezte az intézetnél hiva­talos látogatását, melyet 31-én szünettel jutalmazott, elsoroltam az idő­szaknak szokottól eltérő jelentősebb mozzanatait. A II. időszak 1896. év január hó 3-ikával vette kezdetét; ekkor nyiltak meg újból az ifjúságnak az előadás termei. De megnyílt egyszers­mind a nagy év is, mely a nemzet ezer éves történetének emlékét idézi fel úgy az ifjúnak, mint az aggastyánnak lelkében. Megindultak az ezer éves emlék ünneplésére buzdító szebbnél-szebb felhívók, melyek az ifjúság szívéhez szólva, ott ezerszeres viszhangra találtak. Elsőnek főtisztelendő Császka György kalocsai érsek úr ő Nagyméltóságának körlevele jelent meg. Erőteljes vonásokkal rajzolja benne az isteni Gondviselés szeretettel­jes vezetését, melylyel nemzetünket ezer éven át kaluzolta. Főpásztori szózatával felhív és buzdít, hogy mindjárt a nagy év elején mondjunk szívből hálát az egek Urának a végtelen sok és kiváló kegyelem és jó­téteményért, melyekkel az isteni jóság nemzetünket egy ezredéven át elárasztotta. Ezen főpásztori szózatnak hódolva, mindjárt az újév első vasárnap­ján — január 5-én — hálaadó istentiszteletet tartott az igazgató a tanári testület vezetése alatt megjelent ifjúság jelenlétében. A sz. misét ünnepi egyházi beszéd követte. Az ifjúsági hitszónok — Békéi Vilmos hittanár — a főpásztori szózat szavaival gyulasztotta fel az ifjak szívében a hála-

Next

/
Oldalképek
Tartalom