Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1884

- 62 — 3) Vallási érzelmek. Az általános magasabb erkölcs-érzelem, még nem képezi tetőzetét az ember-érzelem életének, hanem az egész emberiség még egy távolabbi kötelékbe is be van illesztve; az érzelemvilág koronáját képezi ama legmagasabb érzelemcomplexum, melyet az egyed művéltsége, elméleti képzettsége és ethikai szokásainál fogva elérhet és ez nem más, mint a vallásérzelem. Ha a természetben szabad polgároknak akarjuk magunkat érezni, azt csak ugy tehetjük, ha képesek vagyunk a természet kényszerszülte szükségességet a szabad akarat kötelmévé átváltoztatni. A kulturember vagy meghódítja a természetet, vagy pedig a fölötte álló törvénynek szabadon, örömmel aláveti magát. Miként a társadalomban élő ember szereti hazáját, uralkodóját, a társadalmat és az emberiséget, melyek pedig korlátozzák, ép úgy szereti a végtelen természetet és annak személyes alkotóját, és pedig annál jobban ezt, minél jobban megismerte és megértette amazt, mert a megismerés: szeretet. Eredetét és lényegét tekintve a vallási érzelem : szeretet; szeretetteljes fölkarolása a teremtménynek és Istennek, mint legfőbb oknak és Teremtőnek. A szeretethez járul ezen érzelemnél, mint lényeges rósz a félelem is ; de a tulajdonképeni indok mégis a szeretet. A látható egyházzal szemben áll a láthatatlan, mely az eget és földet, Istent és az emberiséget és az egész mindenséget körülfogja s melynek legfőbb törvénye a szeretet. A vallási érzelem egyrészt a legmagasabb kötelékérzelem, másrészt a legmagasabb individuális érzelem is. Hogy végre ezen érzelem a legbensőbb összefüggésben áll az ön-, együtt- és kötelék-érzelmekkel, kitűnik onnét, mert legfőbb törvényét képezi a szeretet, a melynél fogva Istent, mint legfőbb atyát tiszteljük, minden embert mint testvért szeretjük és a hívőkkel egy községet képezve, az egészet mint Isten országát tekintjük. A vallásos érzelem keletkezésének lényeges • mozzanatai a következők. Az ember saját egyénisége- és életéről, nem különben az öt környező világ folyásáról gondolkodva, az okok beláthatatlan lánczolatával találkozik; e láncznak mindegyik szeme egy előzőbe kapaszkodik, minden ok egy korábbi okra mutat visoza, s mind eme feltételes okok egy feltétlenre engednek következtetni, a kitől eme szoros okozati lánczolat leszármazott. A gondolkodás tehát az embert egy feltétlen, mindenható ok felvételére kényszeríti. De ugyanerre utalja érzelme is. Ha az ember e folytonos szellemi fejlődés következtében annyira emelkedett hogy a világot képes felfogni aesthetikailag, ha átérzette a benne uralkodó harmóniát, szépséget és czélszerűséget: akkor a czélszerüség képzete egy szellemi hatalom, a mindent áthatoló teremtő és kormányzó bölcseség fölvételére vezérli. — Azonban az akarati működés is kényszeríti