Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1884

— 55 — elzárja. Innét van, hogy némely szeretet annyira szűkkeblű, hogy minél szenvedélyesebben szeret, annál ellenségesebb indulattal tart távol szeretettjétől minden idegent. Miután a szeretet vegyüléke az ön- és ro konérzelemnek, következik, hogy soha sem sülyedhet le saját egyéniségének meggyalázására, — önérzet nélkül nincs szeretet, de következik az is, hogy csak személyekre való vonatkozásában teljesítheti ama legmagasabb fokú érzelem-synthesist. Barátság, ismeretség, társalgás, közlekedés érzelmei. A szülők és gyermekek szeretete után erkölcsi, politikai, társadalmi és vallási fontosságuknál fogva mindjárt következnek a barátság, ismeretség, társalgás és közlekedés érzelmei. Eltekintve az általános társadalmi szükségességtől, — mert a világ nem is képzelhető, ha a családokat és egyeseket rideg elkülönités uralná — speciális szempontból is igen fontosak ezen érzelmek. Mindenkinek van bizonyos számú egyéne, a kik iránt melegebben érez, kiknek látásán örül, mig ezen örömet nélkülözi, ha sokáig nem látta választottjait. Az embernek ezen általános társadalmi szükséglete kifejezést nyer az ismeretség szerzésében és ápolásában. Az ismeretség nem szeretet, ha ez alatt oly szenvedélyt értünk, minő a romantikus szeretet, s oly forró szeretetet, mint az anyai, de azért kétségtelen, hogy a szeretet érzelemfajához tartozik s csak azért tűnik fel kevésbbé melegnek, mert hiányzik nála az erős organikus alap. Midőn az ismeretséget a szeretet jellegével ruházzuk fel, akkor az ismeretség már a barátság szűkebb körére szorítkozik. A barátság nem különbözik specifikailag az ismeretségtől, hanem ennek csak magasabb foka ; — a barátság az ismeretség bensőségének a legmagasabb foka. Ezen állítás igaz volta kitűnik, ha az ismeretség tartalmát és alapjául szolgáló érzelmeket felkutatjuk. Az ismeretség az egyén theoretikus ismeretét fejezi ki, ez pedig lehetetlen bizonyos sympathikus és összeköttetési érzelem nélkül, de másrészt az ismeretség nem terjed ki annyira, hogy mindenkit ismerősnek lehessen nevezni, ehhez még két körülmény szükséges t. i. a közlekedés és társalgás. Közlekedésnek nevezünk minden külső érintkezést más egyénnel, ezen érintkezés lehet esetleges is; ellenben a társalgásnál az érintkezés mindig szándékolt. Ha a közlekedés és társalgás viszonyait tisztán külsőleg és formálisán tekintjük, akkor szembeötlő a nagy különféleség, a melyet ezen érzelmek feltüntetnek. Senki, még a teljes visszavonultságban élő sem volna képes azon egyének teljes névsorát adni, kikkel akár közlekedési akár társalgási viszonyban áll. Valamint az egyén számosak-