Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1882

fajok eredéséröl, másika az ember eredéséröl szól. Darwinnak elvét a következőkben mondhatjuk ki: alsóbb rendű lényektől a felsőbb rendűek eredése természetes és nemi kiválasztás, vagyis a jobb, tökéletesebb, képe* sebb, alkalmasabb egyedek fönmaradása folytán a szerzett tökélek átöröklése által a létért való küzdelemben. T. i. a fejlődés alapja a létért való küzdelem; e kölcsönös küzdelemben csak a természet által clőnyösebb tulajdonokkal felruházott lények maradnak meg és szaporodnak a gyengébbeknek rovására, s ez a természetes kiválasztás; de ezek között ismét a nemi kiválasztás működik, a mennyiben a nőstények a legcsinosabb, erősebb, s egyátalán a legtökéletesebb hímeknek, a himek viszont a legcsinosabb, erősebb, legtökéletesebb nőstényeknek adnak előnyt. Az igy származó tökélek öröklés utján átszármaznak az utódokra, melyeknek tökélei természetes és nemi kiválasztás utján ismét növekesznek, s maguknál előnyösebb utódokat nemzenek. Végre a szokás s a viszonyokhoz való alkalmazkodás is befolyásolja a folyton haladó tökélesülést. Ily módon származott a szervesek országa, négy—öt, vagy még kevesebb alapformából. Ami már az ember eredését illeti, Darwin e kérdést első munkájában „A fajok eredetéről" alig érinti; s csak általában munkájának zárszavaiban azon meggyőződését fejezi ki, hogy „valamennyi lényt nem valami különös teremtménynek, hanem a legelső cambri réteg lerakodása előtt sokkal előbb élt egynehány lény egyenes utódainak tekinti."

1) Alig látott Darwin e munkája napvilágot, németországi elvbarátai rendszerét csakhamar alkalmazták az emberre is, őt az állatvilág hozzá legközelebb eső tagjaival, a majmokkal hozván eredési összefüggésbe. Darwin ki az ember eredéséröl nyilatkozni vonakodott, „nehogy az clőitéleteket saját nézete ellen erősítse"

2), végre elhatározá magát e kérdésről is szólni és rendszerét alul idézett igen becses munkájában fejté ki. Az ember is ugyanazon tényezők befolyása által fejlődött mint az egyébb szervesek. Az állatvilággal az óvilág catarhinái — keskenyorrú majmai — által függ össze, s a catarhinák emberszabású alosztályának egy régi tagjából eredett. De nem kell azon tévedésbe esnünk, figyelmeztet Darwin, hogy higyjük, mintha e Színiiádák törzsének korai ösnemzője az embert is beleértve, a most élő majmok bármelyikével azonos, vagy hozzá csak nagyon is hasonló volt volna.

3) Különben az embernek közvetlen elődei kétségkívül agykor szőrmezzel bírtak, s mind a két nem szakálos volt. Füleik hegyezettek voltak és mozgathatók; testük farkkal volt- ellátva, mely a szükséges izmokat birta. A láb fogó láb volt, és kétségkivül ősnemzőink fán lakó állatok voltak, és meleg, erdővel borított földön laktak — valószínűleg Afrikában.

4) 1) Darwin. A fajok eredete. ISudapcst. 1874. II. 382. 1 2) Darwin. Abstammung des Mensehen. Dritte Anflage. 187ö. I. 1, 1, 3) Darwin. Abstammung I. 201, 202. •*) u. o. 210, 203.