Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)

1927-12-25 / 356. szám

60. oldal

BÁCSMEGYEI NAPLÓ

i927. december 25

a városháztér és Palics-fürdő hatalmas fejlődésében.

Ezeket írtam volna meg, persze bővebben, ha egészséges volnék.

Régi és őszinte tisztelettel dr. (Jón! Ödön*)

*

Dr. hegedűs Lóránt, a legendás pénzügyminiszter és kitűnő publicista, aki a Bácsmegyei Naplónak is nagyrabecsült munkatársa, az alábbi rokonszenvvel telt sorokat küldte:

1. Szabadkán gyakran jártam, miután résztvettem a Délvidéki Közgazgazdasági Bank alapításában. Alig van város világon — pedig annak nagyrészét bejártam — ahol oly jól éreztem volna magamat, mint Szabadkán. Ennek két oldala volt: az a végtelen, szivbeli vendégszeretet, amelyet élveztem és másodszor a béke, amelyet ott magyarok, szerbek, bunyevácok és svábok egymással fenntartanak.

2. A második kérdésre a fentiekben megadtam a feleletet. A Délvidéki Közgazdasági Takarékpénztár sorsát mindig figyelemmel kisértem, dolgoztam i annak, több barátot szereztem részére j és ha lementem, Palics-fürdőt különö- { serf kedveltem.

3. Szabadka városának igen nagy jövőt jóslók; a fő, hogy a felekezeti és nemeztiségi béke fenntartassék.

4. Szabadka sajtójával állandóan foglalkozom és úgy hiszem, hogy a magyarság ott megtalálja azt a televényt, amelyben szabad kultúrája kifejlődhetik.

Hegedűs Lóránt

*

Jakab Dezső, a nagytehetségü műépítész elégedetlen a várossal egynémely tekintetben s ennek kifejezést is ad alábbi nyilatkozatában, ö tán jogosult is erre, hisz’ nagy része van a régi Szabadka modernné emelésében. A városháza, a zsidótemplom, a palicsi vigadó és nem egy pompás magánépület hirdeti az ő (és müvésztársának: Komor Marcélénak) nemes és finom Ízlését. Ami szép gyönyörködteti itt a szemet, jórészt az ő hervadhatatlan érdemük. A kritikája is, úgy látszik, a büntető szeretetnek a kirobbanása, a szereteté, amely cirógatva haragszik. Zsörtö’ődíse, amelyért remélhetőleg senki se fog apprehendálni, igy hangzik:

L A háború befejezése után sokszor jártam Szabadkán, de nem találtam a ; város képén olyant, amely megkülön- ; böztetné a régi formájától, semmi újat1 nem építettek. Mintha forgalma megnövekedett volna első időben, határ város lett, az átutazók 1—2 napot töltenek itt. mert nehezebb az ide érkezés és nehezebb innen a távozás is. Sok az átutazóknak a tenni valója a hatóságokkal, vámhivatalokkal, átlépések és vízumok igazolásával.

Úgy látom sokan betelepültek ide, mintha megnövekedett volna a közönség száma és több intelligens ember beszél szláv nyelven, mint azelőtt. A ! jellegzetes bunyevác viselet meg ma- i radt. A vasárnapi korzó daliás népe ■ most is drága selvemruhában és ha- \ rangszoknyákban söpri az ucca porát. ]

2. Engem a városhoz szülőföldem j után a legkedvesebb emlékek fűznek. | Második hazám lett, mert idevaló ősi j család leányát vettem feleségül. Rokonaim és sok kedves barátom lakik j itt. Éveken keresztül itt töltöttem a j nagy ünnepeket és ide tértem pihenni j fáradságos munkám után. Ebben a vá- j rosban valósult meg legelső tervczé-; sem épülete, innen indultam el az épi-!

•) őszinte sajnálkozásunkra ez a ki- j tűnő férfiú néhány nappal levelének el- j küldése után a tudományos világ naev j fájdalmára elhunyt. 1

tészeti rögös útra és azért szeretettel gondolok legifjabb korom teremtésére. Komor Marcell épitésztársammal itt emeltük a magyar virágokból szőtt zsidó templomot és ennek folytatásaképpen az egykori Magyarország legnagyobb városházáját, a mai államalakulat legmonumentálisabb tornyát idehelyeztük el. Palics-fürdőnek himes kapubejáratát, népies faragásu vigadóját, fürdőházát a mi lelkünk világa teremtette meg.

* Vájjon megfogja-e becsülni a város népe a jövőben is és fordit-e arra anynyi gondot, amilyen szeretettel mi megterveztük és a város közgyűléseinek akkor mi átadtuk, hogy az idők végtelenségéig a város népének áldozatkészségéről tegyenek bizonyságot.

Neveinket az uj regime eltávolította, mintha dacolni akart volna azokkal az emlékekkel, amelyeket a művészek a magukénak is vallottak és eltörölni képzelte ezen ténykedésével a városháza születésének történetét. A művészek nem politikusok, azoknak a nevei a teremtő erők mellé sorozhatok, akárki akarja őket elfelejtetni, annál jobban vésődnek emlékeik azok szivébe, akik soha .nem felejtenek.

3. A város fejlődése természetszerű, ha vagyona van. alkotni is tud, amint azt a múltban tette. Ha vagyona nincs, akkor visszafejlődik, mert elromlanák az útjaik, elromlanák a közintézményei és azoknak helyrehozásához hosszú idő és még több pénz szükséges.

Ma szegény a város, egykoron a leggazdagabb város volt. Polgárainak j kell pótolnia azt, amit c'vesziíett. ak- | kor egészséges és kellemes tartózko- : dása lesz azoknak, akik a várost szere-! tik és ott lakni akarnak.

4. Szabadka városnak sajtója kielégíti nem csak a napi hirek után vágyókat, hanem ellátja művészi és irodalmi igényeiket is. Sajnos állandó színháza nincs. Zenekultúrája sincs. A moziélet túlteng és elvonja az érdeklődést a nemesebb művészi fajták kultiválásától. — Valamikor a színészek innen indultak el, hogy elérjék' legnagyobb fokát pályájuknak. Ide jöttek hangversenyezni kiváló zenészek és énekesek és ma aki ilyent akar élvezni, bizony a két szomszédos ország fővárosát látogatja meg. Ez a vidék visszafejlődik és elmarad.

Jakab Dezső építész.

*

Juhász Gyula, a kiváló költő is a szeretet ama meleg hangján ir városunkról, amely csak valódi poétáknak áll rendelkezésére, akik szépnek látnak mindent, s ezt a szépséget közölni tudják az olvasóikkal is.

Én Szabadkán először nem jártam. Úgy hoztak oda pár napos koromban Szegedről, ahol születtem, hogy a szabadkai dajka emlőjén nevelkedjem. Szabadka igy lett az én dajkám és az élet és világ első csodáit igy láttam én meg ebben a szép és kedves városban. Rokonaim is vannak itten, Achátzok, Mamuzsicsok és soha se felejtem el, hogif az első képes könyvben, amely a Biblia volt, a Brueghelek látomásaival gazdagon, szintén Szabadkán gyönyörködtem. Ide fűz Kosztolányi Dezsővel való ifjúkori és soha el nem múló barátsá- - gomnak emléke is. A Bácsmegyei j Napló olvasása utján tartom fönn a régi ismeretséget a szegény kis gyermek városával és örömmel látom, 1 hogy a szellemi termés ma is pri- ; ma. Tamás István és társai tovább j fejlesztik azt a kultúrát, amit a Milkó j Izidor, Kosztolányi Dezső, Gyóni Géza, Csáth Géza és Ambrus Balázs ideje hozott.

Magam sokat gondolok vissza a szabadkai szép napokra és szeretnék még egyszer egy régi kertben poharat emelni az életre, amely élni és győzni fog, ha én már nem is leszek.

Juhász Gyula

*

I

Kaczidny Ödön, a jeles festőművész, J akinek nem egy pompás képe függ szu- I boticai uricsaládok falain, az itt következő sorokkal felelt a körkérdésre.

Még háború előtt, 1908-ban vagy 1909-ben voltam utoljára Szabadkán a Nemzeti Szalon kiállításakor. A várost és lakóit igen kedvesnek s rendkívül vendégszeretőnek találtam. Régi barátom dr. Milkó Izidor, s Demidor Imre (már néhai) élnek felejthetetlenül emlékezetemben. Ezenkívül Vermesék s Birkáss Gyula ügyvéJ szintén élénk emlékezetemben vannak.

Azt hiszem (legalább az ottjártak mondják), hogy a város fejlődött s szép jövőnek néz eléje. Szabadka sajtójáról, intézményeiről csak hallomásból van tudomásom, de ez a lehető legjobb.

Kacziány Ödön

festőművész tanár.

*

Kemény Ferenc, a külföldön is széles körökben ismert kitűnő pedagógus, tankerületi főigazgató s a »Világakadémia« eszméjének lelkes apostola is melegen ir a városról, amelyre saját kedves emlékeinek a fénysugarait veti.

Előre kell bocsátanom, hogy a felvetett kérdésekre csakis az »Emlékezzünk régiekről« jegyében válaszolhatok. Tehát: amikor Szabadkán jártam, a várost s népét egyaránt kedvesnek találtam. Nem is lehetett az másként, mert hisz engem Szabadkához életemnek két legszebb emléke fűz. Vagy 60 év előtt (!) mint kisdiák nagyanyám tisztelt kúriáján töltöttem a vakációt korlátlan szabadságban, amely a szomszéd gyermekekkel együtt olykor szabadossággá fajult. 27 év előtt pedig onnan hódi- ' tottam el éleísorsomnak azóta is hűséges párját, a város egyik legtiszteltebb polgárának leányát, akit méltó jelzőkkel már csak azért sem díszíthetek fel, mert ez ellen szerénysége erélyesen tiltakoznék. Mindkettőnket régi meghitt ismerőseinken kívül már csak két felejthetetlen sirhant fűz ehhez a hajdan mulatós városhoz, ahol a különböző nemzetiségek és felekezetek zavartalan összhangban éltek egymás mellett. A legmelegebb viszszaemlékezések fűznek a bájos Palicshoz is, ahol a szülők vendéglátó nyaralójában a társadalom szine-java megfordult. A város fejlődéséről s jövőjéről, úgyszintén kultúrájáról közvetlen tudomásom nincsen, mert régóta nem jártam lent. Közvetve s a távolból mégis úgy látom, mintha a viszonyok mindkét irányban kedvezően alakulnának. Amennyire megítélhetem, a magyar kultúra szépen fejlődik, annak egyik bizonyítéka a Bácsmegyei Napló, amely ilyen imponáló karácsonyi számmal tudott olvasóinak kedveskedni.

Kemény Ferenc

tanker, főigazgató.

*

Kézdi-Kovdcs László, a jeles tájképfestő és képzőművészeti Író érzelmesen szépen kapcsolja össze saját vidám és fájó emlékeit a pár nappal, amelyeket falaink között töltött. Mielőtt a válaszát közöljük, ideigtatjuk még azt a pár szót, amelyet a Bácsmegyei Naplóról annak egyik munkatársához irt: »örülök, hogy lapotok olyan komolyan dolgozik. Nagy hivatást teljesít«

Felelete igy hangzik:

Szabadka képe mindig úgy él bennem, mint egy verőfényes őszi álom. Még ragyogó színfoltok élénkítik. Ez álomkép központja: a gyönyörű városháza. Magyarországon nem láttam j ennél szebbet. A magyar stil-törekvé- 1 sek egyik gyönyörködtető virága. : Lechner egyik legjobb tanítványának ! Jakab Dezsőnek legszebb alkotása j Arányaiban harmonikus, kiképzésében és színeiben finom Még egy ilyen ! szép magyaros építkezést láttam ott: az uj zsidó templomot.

Még a világháború előtt jártam Szabadkán. Többször is. Akkortájt hintettük el a magyar müpártolás magvait.

Szabadka közönsége páratlanul meleg vendégszeretettel fogadta a magyar művészetet. Szeretettel — és megértéssel.

Kevés város volt akkor az ország« ban, ahol olyan kulturvágy élt.

Hogy azóta mivé fejlődött ez a szép város? A_ kultúrája milyen lett?

Bizonyára még szebb, még nagyobb, még értékesebb!

Az én hajam azóta megderesedett. Könnyeim egy része kiapadt, a háborúban elveszeit fiamért és megtépett hazámért. Lelkemben már Szabadka képe is álomszerűén él... Ott létem szép és kedves volt!

Kézdi-Kovács László *

Dr. Kiss Arnoldot, a budapesti vezető főrabbit és édesszavu költőt nemcsak kellemes, de fájó emlékek is fűzik hozzánk, s ezeknek olyan hangon és csengő-bongó nyelven ad kifejezést, amely csak oly papoknak áll rendelkezésére, akik egyszersmind poéták . (A ml Szántó Róbertünk nyelvének és styljének is ez a szerencsés kettős minőség kölcsönöz annyi díszt és melegséget.) A mindenképen kedves irás igy hangzik:

Szabadkai emlékek!

Emlékezés: az a jótékony tündér, amely a múltakat hószerü, csipkés ködpalástba takarja, de emlékezés másrészt az a sötét szineket alkalmazó, melankolikus hangulatú művész, aki bánatfátyolokat borit a tovatűnt eseményekre.

Az én szabadkai emlékezéseimet megszépíti az elszállott ifjúság álma, az az idő, amikor napfényes tavaszi hajnalok csak olyan szépek, mint merengő őszi alkonyatek.

Ide s tova harminc esztendeje: a szuboticai zsidó hitközség, engem, az ifjú veszprémi papot vendégszónoklatra hivott meg. A régi, ódon kis templomban beszéltem. Öröm és gyönyörűség volt számomra ez a szereplésem. Intelligens férfiak, müveltszivü asszonyok, lelkesedő ifjúság hallgatta végig a beszédemet. Aznap délután alkalmam volt nagyobb gyülekezetben megismerhetni a város lakosságának egy jelentékeny részét. Láttam: céltudatos törekvések, emberi ideálok iránti lelkesedés, müveit köxSzellem irányítja Szabadka város vezető tényezőit.

Egyhangúlag megválasztottak a szabadkai zsidó hitközség főrabbijává. Ám az állást nem foglaltam el veszprémi híveim marasztalására. De sohasem felejtem el azt a meleg szeretetet, azt a kitüntető bizalmat, amely engem, a pályám kezdetén álló fiatal papot az ország egyik legelőkelőbb hitközségének díszes papi állásával kínált meg. Azóta is úgy érzem, hogy az emlékek széttéphetetlen láncai fűznek Szabadkához.

Magam előtt látom a vidám, gyönyörű alföldi metropolist, a hatalmas városházával, tág tereivel, nyüzsgő életével, vendégszerető lakosaival, sok, kedves modorú férfiával, nemes aszszonyaival, lelkesedő ifjúságával.

Ifjúkorom, drága, felejthetetlen társa: Singer Bernét került azután a szabadkai főrabbi székbe. Könny borítja a szememet, ha rágondolok. Igaz ember, álságnélkiili pap, angyali lélek. Papi palást nélkül is papi szív. Nekem kellett őt temetnem a szabadkai főtérről ezernyi tömeg siralmaival. S ahol, a más felekezetű lakosság is úgy tudott megbecsülni egy zsidó papot, mint ahogyan Singer Bernátot szerették Szabadkán életében, s mint ahogyan siratták halálában: a felekezeti egyetértés és kölcsönös türelem példaadása sugárzott onnan messzire. A szabadkai zsidó temető röge szent előttem: Singer Bernát. testvéri barátom s pályatársam hamvai nyugosznak benne.

Jártam azután is még gyakran Szabadkán. Örömben, gyászban. Prédikáltam a hatalmas, gyönyörű imaházban. Ünnepélyes alkalmakkor, mindenkor fölemelő érzésekkel jöttem haza, otthonomba.

Hiszem azt, hogy ennek a városnak fejlődése, jövője igazolni fogja mindazokat a reményeket, amiket hozzája múltjánál, törekvéseinél fogva fűztek és fűznek lakói.

Sajtójáról tudom, hogy magas szin-