Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-25 / 356. szám
1Ö27 december 25 BACSMEGYEI NAPLÓ '61. oldal m vonalon álló. A »Bácsmegyei Napló« a legelőkelőbb lapokkal vest! föl a versenyt. Szabadkán ól Mílkó Izidor, a flnomtónusu, előkelő magyar Író. aki nevét fénylő betűkkel Irta be a magyar irodalom történetébe. Neves Írók kerültek ki a szabadkai humusból, akik mind szeretettel ragaszkod rsk szülővárosukhoz. Hiszem azt. hogy kultúrája, irodalma, emberbaráti, társadalmi, jóléti intézményei: erősségei a legnemesebb emberi törekvéseknek. Dr. Kiss Arnold budapesti vezető főrabbi. * Kóbor Tornái, az »Újság« lapvezére, a kitűnő regény- és nagyszerű újságíró rövid felelete: 1. A város népét jókedvűnek, jólelkünek és biztos életűnek találtam. 2. Sok éven át palicsi nyaraló voltam, s legbecsesebb emlékem, hogy ett ismertem meg a nádas költészetét. 3. A város fejlődésére nézve csali jó kívánságaim vannak, véleményem (mert negyedszázad óta nem láttam; nincs. 4. Sajtóját, irodalmát, stb. sajnos,j nem ismerem. De az irodalom, amely ott terem, nem maradhat mögötte az ott termő búzának. Kóbor Tamás * Kunos Ignác, a hazája határain túl is méltán hires jeles orientalista, aki nagy tetszéssel fogadott előadást tartott egyszer a Szabad Lyceum-ban, keletiesen sziues, finom himzés-munkában emléke rik meg városunkról. Hej Szabadka... Álomképek mosódnak és halványulnak előttem, amikor a hajdan híres Szabadkára gondolok. Hisz többnyire csak a profilját, a büszke világvárosiast láttam, amikor nagyokat dübörögve állott meg előtte a Sztambul felé siető gőzös, ahogy az én szükebb hazámban, a módos Debrecenben a vasutat nevezték. Mintha Szabadkánál szakadt volna vége a nyugatnak és mintha ott venné kezdetét a nyelvek és. viseletckbeli különbözőségeknek ama délibábos, bűvöletekben ringó sorozata, melynek legvégső pontján a tündökletes sztambuli szépségek káprádzanak. Szabadta volt az éa keleti álmaimnak etnográfiái vaskapuja, itt bcesuzkodott az éa lelkem a scinmagyarság fogalmától és itt jutottam bele abba a keletiesen tarkádé s-siniorgetagba amely a bosrporuazi vizek felé és onnan túlra, akár az óperenciákon át sodorta tudásokra szomjas képzelődésemet Negyven esztendeje lesz idestova, hogy járom-kelem a keletet és fogalommá érlelődött bennem Szabadka, más világok, más színek, más szokások felé hajló világfelfogások metropolisává. Idegen hangok ütötték a fülemet és még is oly rokonlak. idegen színek kápráztatták a szemeimet és még is oly vakitóak, idegen levegőnek csapc’ostak a szellői és még la oly üdiíőek. És midőn hosszú évek múltán Szabadkára szólított a baráti meghívó és előadói dobogóra állított a keleti tudásokra kiváncsiak serege. Kelet bűbájos világiról beszéltem, annak a szinpompáját festettem és annak a földöntúli szépségeit igyekeztem előtárni. És úgy éreztem, mintha valamennyire a keletnek szóltam volna a j keletről és mintha rásziporkizott vol-1 na a városra egy-egy távoli sugár kévéje a valódi keletnek, az ezeregyéiszakák sztambuli szépségeinek, me;t ; álomképek mosódnak és halavinyu*- i nek előttem, amikor a híres Szabad- ! kára gondolok. J Kunos Ignác dr. egyetemi ny. rk. tanár j a M. Tud. Akadémia tagja l * Városunknak és lapunknak egyaránt nagy büszkesége: Kosztolányi Dezső, az knmár európai hlrü Író rövid választ fcWdőtt a koalája intézett kérdésekre, i Ámde Kosztolányi nem hiába isten kegyelméből való halhatatlan poéta, — kevés szóval sokat tud mondani. S tőle igazin néhány szó több, mint egyikünktől-másikunktól akár ívnyi Írás. A felelete ez volt: 1. A városról mindenkinek lehet valami találó talpraesett megjegyzése, csak nekem nem. Én ott születtem. Vele növekedtem. Érzem és nem látom. Akár önmagamat. 2. Mindenki, aki ott él, rokonom. A fák, a kövek is. 3. Nibobi város. Nyáron az aranya ott lengedez a búzaföldeken. Ilyenkor az ősi tolevény teh'stell van a legnemesebb, legé'őbb valutával. 4. Irodalmát a Báesmegyel Napló jelenti, melynek munkatársa vagyok. Hogy ml a tüzetes véleményem erről az európai színvonalú, pompás újságról, azt szerénységem tiltja elmond*, ni meg a szerkesztőm, íenyves Eerene. Budapest, 1927. karácsonyén. K wtoMnrl Wessö * Lányi Viktor, a kitűnő iró és zeneszerző kétszeresen kedves vendége e lapnak, a saját kiváló értékéért és azért, mert feledhetetlen nagy Lányi Ernőnknek a kongeníális fia. Ügy szereti e várost, mintha itt született volna s ml is viszontszeretjűk Őt s a »mi fiunki-nak tartjuk, ha el is származott tőlünk. Meleg emlékezését itt adjuk. A Báesmegyel Napló kérdései közül az el3Ő kettőre könnyű válaszolnom, mert ma is a fiatalkori élmény frisseségével él bennem a Szabadkával és népével való megismerkedésem, az ott töltött Idők kellemes és érdekes emléke. Érettségim után kerültem először abba a városba, ahol kevéssel előbb raktak trj családi fészket a szüleim. Szabadka rögtön megfogott tágas, levegős uecáival, pezsgő, mozgalmas éle- j téve!, amelyben lendület volt és fejlő-j dérkép esség. Percig sem éreztem ott a ! vidékíesség nyomasztó levegőjét. A' bácskai föld dús termő energiája mint-1 ha a lakosság gondolkozáséban, friss, í bátor élniakarásábaa is megnyilatkozott volna. Úgy tetszett, mintha Szabadka közelebb esne Budapesthez, mint nem egy vidéki hely, ahonnét harmadrész-annyi idő alatt röpít a centrumba a vonat. Aki szabadkai fiatal ember a fővárosba került, aligha érezhette ott magát sokáig , idegennek, újoncnak: vidékinek. Jól esett kezdettől fogva és btfrditó- 1«g hatott rám, hogy emgem, zöld és b'zonríalan művészi ábrándokkal telt ifjút, Szabadka szeTSemi életének vezető emberei jó indulattal fogadtak- maguk közé. Mifkó Izidor megtisztelő érdeklődésére mlr.díg büszke leszek. Szabadkának köszönhetem Kosztolányi Dezső ismeretségét és barátságit, meg szegény Csáth Gézáét, akivel való majdnem testvéri viszonyom életem egyik legnagyobb, legtermékenyitőhb lelki és művészi kapcsolata volt. Szabadkán kezdtem az uj* 1 giriskodárt, a megboldogult Braun Henrik és kitűnő barátom, Fenyves Ferenc keze alatt és merem állítani: szerény toliam Igyekezetével a város Javának és kultúrájának szolgálatában voltnm olyan lokálpatrióta, mint kaármeiyik bennszülött szabadkai. Hálás vagyok Szabadkának azért a meleg szeretetért és ftmogrtó érdeklődésért. amellyel annak idején boldogult Apám müvé*zi törekvéseire reagált. Művésznek, kivált ba magyar, nehéz és rögös az útja. Egy van. amiből vigaszt és bátorítást meríthet: a közönség érzületéből feléje áradó megértés. Gyönyörűséggel emlékszem vissza az utolsó békeévek filharmonikus estébe. Egyebek közt azért is. mert ez esték forró siker-szele, lelkes és önfeláldozó munkájának spontán jutalma mindannyiszor a gondok fellegét kergette el Apám homlokáról. Egyébként Is kedves emlékek kötnek Szabadkához. Nem tudom, mostanában hogy van, d* akkoriban sok szép lány termett arrafelé és gyönyörűek voltak a tavaszi délelőttök, ineg a nyári éjszakák a palicsi erdőben. A többi kérdésekhez hozzászólni már iMbsaebb faladat, Jé rág fteaUadtta Szabadkától, ritkán kerülök oda, alig ismerem a mostani viszonyokat és lehetőségeket. Ami a város jövőjét illeti, azt gondoltam, a fejlődés iránytűjének m-Indenekelőtt egy cél felé kell mutatnia s ezt úgy hívják, hogy: Higiéné. Haesak a helyzet az utolsó tiz évben nem javult lényegesen, akkor az a szomorú tény áll fönn, hegy az a város, melynek megfizethetetlen Palics-fürdője annyi idegennek adta vissza az egészségét, az a város maga egészségtelen. Nem tudom, megvan-e vagi'- készül-e már a csatornázás és vízvezeték? Az én időmben ez állandó hirlapféma volt. Ami azt mutatja, hogy a sajtó nem volt barátja a tlidővészbatdllusoknak. Hogy a szabadkai sajtó, amely körül annakidején inaskedtam, megizmosodott s hogy egészséges irodalmi és kulturális élet van ott kialakulóban, azt Utam a Báesmegyel Naplóból, ha elvétve kezembe kerül. Kívánok Szabadkának mentül több tehetséges Iróembort, aki ott helyben tisztességesen meg tud élni az író-mesterségből. Ugyanez áü a többi művészetekre is. Más szóval: egy város, egy ország szellemi kultúrája ne legyen m«fttersígesen ápolt dilettáns-tenyészet, hanem igazi közszükségletet kielégítő becsületes professzionizmus. Lányi Viktor * Dr. Lázár Béla. a kitűnő műtörténet! iró, az Ernst-muzeutn igazgatója két szabadkai látogatása kapcsán kedves cikkben számol be élményeiről és emlékeiről. Egy a művészetért s a szép és jó könyvekért lelkesedő szellemnek a megnyilatsirása Itt következik. Kétszer voltam Szabadkán, mind a kétszer feledhetetlen emlékekkel távoztam onnét. Először Jászai Marival Jártam ott, mint egészen fiatal kezdő Író, egy novellát olvastam fel és hallgattam boldogan azt a tapsvihart, mely Jászai szavalatára tört ki. Másodszor művészeti előadást tartottam (a Szabad Lyceumbsn) s ott éreztem először a közvetlen siker mérgét. Előadás utón hallottam, mikor két uriasszony beszélget és mondja az egyik: — Te Margit, ez még szebb volt, mint a múlt héten a Beöthy Zsolté .. Bizonyára túlzás volt. de az emberi hiúság mérhetetlen... Egy percig el is hittem. Én tehát Szabadka közönségét elragadóan bájosnak találtam. A legnagyobb hatást azonban egy — könyvtár tett rám. Egy szabadkai Iró könyvtara. Ahol az érdekes könyvek, ritkaságok és unikumok mehett a gazdagon kiépített művelődéstörténeti Irodalom ragadott el. Egy könyvtár: egy a kivonuló közönség közé vegyülve, arckép. Abból kiolvashattam a tulajdonosának szellemi képét s Íme, hogy könyveit forgattam, úgy találtam, hogy a kép megegyezik. Az iró: Milkó Izidor, akinek K ott énjét épp az nap fejeztem he, mikor a Báesmegyel Napló felhívását kaptam. Ügy képzeltem, hogy Milkó Izidor könyvei közt a múlt szellemi óriásaival beszé’get. Feltámadnak azok és elmondják neki bu-hánatukat. Amin egykor örvendtek, ami egykor megmoz""tta a lelkűket,, ami egvkor megdobogtatta a szívüket. A Kelten csakngvan ezt revei ál ja.^ Az Intuíciója erejével felidézte őket és belelátott a szivük rejtekeib*. Hallotta, mit mond Mo- Vére a napkirálynak. Voltaire Nagv Frigyesnek. Antonius Kleopátrának. Müsset George Sandnsk. Ezek imaginárins arcképek, olyanok, aminőt szellemtárra Pater irt Watteau-ról, Or>Wneau a reneszánsz alakiairól. Mindenik történelmi elképzelések világé ban élt, — egy könyvtárban, ahol a szellemek életre kelnek. Mily társaság! Mílv szellemi légköri A múlt élete tartamának része, az idő , megszűnik előre folyni, visszafordul. * múlt Jelenné lesz. Valóban ez egy különös boldogság — kiszakadni a jelenből. Ezt csak az érti. aki átélte maga \ is eat a sajátos lelkiállapotot, könyvei ! kőit, műalkotások közt. mikor megszólalnak körülöttünk az eltí'nt múlt alakjai, újra élednek, újra jcivilünk r«pétivé yáJofdt. 1 Ilyen hangulatban éltem én is át a múlt nyarat. Közel nyolcezer elsárgult levelet forgattam át, Zichy Mihály leveleit, melyeket irt és kapott. Ott voltam vele Bécsben, Szentpétervárott Hallottam, amit Waldmüllerrel, a cárokkal, Gautier-vel, Dumas Fils-szel, Doré-val beszélgetett s elfeledtem, hogy mennyi baj és szomorúság zokog a» uccán. Bezártam az ablakomat és az élet zaja nem törhetett be hozzám. Azok a gondolatok foglalkoztattak, amelyekkel egykor Zichy vívódott Mint Milkó Izidor, én is könyveim közé menekültem s engem is régi hangok szellemigézetei tartottak lefogva. Jói ez, ugy-e, régi barátom, Milkó Izidor, menekülni az életből, csak a múlt vigasztal, csak az emlékek éltetnek, csak a régi ideálok hevítenek, mi már a jazz-band helyett más muzsikát keresünk, a nagy költők, a nagy festők, a nagy szobrászok nyelvét értjük, a kubisták és konstruktivisták nyekégéseinek nem örvendezünk. Jó nekünk a múlt, — mert a múlt oly gazdag volt... Abból bármennyit éget is föl a jelen, marad annyi, amiből megélhetünk... Ez a szabadkai könyvtár tanulsága. Az ilyen emlék boldogít. Lázár Bála dr. * Láw Immánuel dr., hires tudós és szegedi főrabbi, a magyar felsőház tagja — mint mondja — nem tud felelni kérdéseinkre. Erre vonatkozólag így ir: Rég voltam Szabadkán még gyermekkoromban, a m;kor még kocsin kellett odamennünk. Most van vasút, — mégis messzebb van, mint akkoriban. Az ottani sajtót, irodalmat nem Ismerem. Intézményeiből is csak a rabbijukról elnevezett Szeretetházat ismerem hírből és ez a hir rég felköltötte irigységemet. * Lukács György, volt magyar közoktatásügyi miniszter már többet mond. Válasza igy hangzik. Üdvözlet a Báesmegyel Naplónak! Békásvármegyei főispán koromban, amidőn helyszíni tanulmányaim alapján szomorú szívvel kellett meggyőződnöm arról, hogy a mi délceg magyar fajunkat, fő’eg az egészségtelen lakásviszonyok következtében ás általában a népnek higiéniai érzékhiánya miatt mennyire tizedeli a tüdővész, — 1901-ben Gyulán megalakítottam a József királyi herceg szanatórium egyesületet, amely 1D05 ben székhelyét Budapestre tette át és azóta is innen irányítja országos tevékenységét. Az egyesület feladata minden rendelkezésre álló módon küzdeni a tüdővész ellen és erre a nemes harca sorompóba állítani a tártársadalmat. Még midőn az egyesület székhelye Gyulán volt, több társtörvényhatóság székhelyén megfordultam, hogy az általunk felállítandó népszanatóriumoknak propagandát csináljak. Akkor jártam Szabadkán Is, ahol tett látogatásom mindenkorra igen kedvás em’ékem marad. Mamuzsics Lázó volt akkor * polgármester,*) Bezerédj pedig a főispán, kedves férfiú, tize íegy gyermekes családapa. A szabadkai társadalom igen szívélyesen fogadott, népes értekezletjn, amelyen a város bitelügens társadalma szép szárrb’n vett részt, jó nd’ilatulag hallgatta meg előadásomat és sokan be s léptek egyesületünkbe. Másnap aztán Palicsra vittek ki, ahol •) Ebben téved a nemes emberbarát intézmény Illusztris vezére. Mikor ü xcollenclája nálunk lárt, már dr. Bíró Károly volt a polgármester, aki lóval Bezerédy István iőispánsága előtt lett a rázós leje.
