Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-25 / 356. szám
58 oldal diadallal fogadták, amit meg tudtam érteni — Biró Károly ellen pedig egy teljesen indokolatlan hangulat és hálátlanság tört ki. amit azonban csak elitélni tudtam. Én, mint főispán, többé nem láttam Szabadkát és csak írásban búcsúzhattam el. íme kedves Ferenc barátom, egy pár sor szabadkai emlékeimből. Ezeket a sorokat azzal zárom, hogy nem fogok megfeledkezni arról a támogatásról, amelyben a szabadkai sajtó főispán; működésemet és csekélységemet részesítette. Ezek között elsősorban állasz te és a te lapod, amely a bácskai zsurnalisztika megerősödésének hatalmas tényezője volt. Ha csak ezredrészannyit emlékeznének ott nálatok rám, mint én gondolok Szabadkára, az sok is lenne. Nagyon szeretném Szabadkát látni. Szívből üdvözöl dr. Baloghy Ernő. * Balassa József, a pompás újságíró, polihisztor, a »Nemzeti Újság« főmunkatársa visszaemlékezés formájában ad képet a régi város kulturális viszonyairól. Az imitt-amott lírai hangulatú kis cikk itt következik. SZABADKA. Hogy tódulnak elő az emlékek 1 Egyik a másik után: harcok, könyvek, barátok. házak, szép nyári esték... Huszonöt esztendővel ezelőtt itt ismerkedtem meg egy ügyvéddel, aki egy verses drámát nyomott a kezembe: A sátán útja volt ez és Csillag Károly tehetsége, gondolatgazdagsága bontakozott ki előttem. Egy alacsony, púpos kis emberkével találkoztam: a legjobb magyar újságírók egyikét ismertem meg azután. Szegény Braun Henrik volt. Kalmár Antallal hányszor vitatkoztam itt a Nemzeti terrasszán a magyar politika jövendő utjain. Aztán: itt harcoltunk együtt Fenyves Ferenccel az újságírók sorsáért. Milyen viharos és eleven volt az az országos ujságirógyülés ott a szabadkai városházán! Dankó Pistáról tartottam egyszer felolvasást, a palicsi nagyteremben a muzsikus-költő szoboralapja javára. Két ifjú költő jelentkezett akkor, versekkel kezükben: Kosztolányi Dezső és Csáth Géza volt a két ifjú. Hogyan indulok azután Útjukra, egyik a halhatatlanság felé, másik az elmúlásba. Szegény Kanizsay Ferenc volt itt még , akkor velük, az életnek és az írásnak j ez a Don Ouijote-ja és bölcse is egyszerre. Elmúlt már ö is. Hányszor ültem ott Szabadkán Milkó Izidor könyvtárszobájában és hallgattam bölcs beszélgetését. Ha Szabadkára gondolok, elsősorban mindig az ö alakja bontakozik előttem: a finom iróé, j akinek alakja és művészete a legneme- j sebb szellemekre emlékeztet. Ha van j az utolsó félszázad irodalmának és kul- i túrájának nagyszerű összefoglaló do- : kumentuma: Milkó Izidor művészete és munkássága az. Mennyi emlék, mennyi szépség, mennyi lelki gyönyörűség fűzi a lelkemet Szabadkához. Úgy érzem, hogy a város kövei között él azoknak szelleme, akik itt alkottak és dolgoztak. Lenn a . sjkon, a Bácska buja földjén eleven 1 erővel él az alkotás vágya, mekkora I erő és mennyi érték! Amilyen acélos j a búzája ennek a földnek, olyannak j láttam mindig embereinek tettvágyát és szellemét is. Balassa József Dr Balassa József, a nagynevű nyelvész. a m. tud. Akadémia tagja azzal okol- j ja meg hallgatását, hogy a háború óta i csak egyszer fordult meg a városban s j néhány órai itteni tartózkodás nem jogosítja föl arra ,hogy véleményt mondjon Szabadka jövőjéről. Csak azt konstatálja teljes rokonszenvvel, hogy jól érezte magát itten s hogy azok, akikkel itt találkozott, kellemes benyomást tettek rá és kedves emlékeket hagytak nála vissza. * Nagy sajnálatunkra Bartók Béla, a l nagyszerű zenész se küld részletes vá- I laszt. Csak egy emléke maradt innen, I «ICSMEGYFI NAPLÖ W77. december 25. amint írja. A háború előtt néhány évvel I járt nálunk s akkor egy zongorahangversenyt játszott az itteni zenekarkiséretévei és Lányi Ernő vezénylete alatt. Csak erre emlékszik vissza, de szívesen és kellemesen. * Ellenben Bársony István, az erdők-mezők kiváló festője, vadásztörténetek jeles írója, a Budapesti Közlöny érdemes szerkesztője intim részletekkel írja meg itt nyert kedves benyomásait. Szabadkán többször is jártam, még a régi boldog békeidőben s igen jó barátságban voltam a Vojnicsokkal, a Vermesekkel s néhai Farkas Józseffel, a kikkel Ludason, meg Palics tájékán és a szegedi határban bérelt területeiken gyakran vadásztam. A városban keveset fordultam I meg, mert amint odakerültem, mindjárt kimentünk vadászni. De amennyire módomban volt nagyjából megösmerni Szabadkát és akkori társadalmát, rám a legjobb benyomást tette és mindig visszavágytam oda. Akkor még élt Vojnits Sándor, Vojnits Oszkár apja,! nagyszerű öreges, de még nem öreg magyar, akitől gyakran hallottam ilyen j biztatást a poharazásra: »Uraim, nálam ! senki sem lesz erőltetve, de azért igyunk!« — és ittunk rogyásig, szabadkaiasan és urasan. Néhai Vojnits Lajos, tragikus végű Vojnits Oszkár, Vermes Béla, aki hála Istennek ma is él és fiatalosan virul, bár már talán harmadvirágzásban, nagyon jó barátaim voltak. Telivér urak, az én ízlésem szerint. — Vojnits Istvánt, a bárót és öccsét Sándort, szintén jól ösmertem; Sándor akkor Is remek vívó volt, úgy tudom, a fia apja nyomdokain fejlődött. A sokacok nekem nagyon tetszettek: a leányok (vagy csak az asszonyok?) I pompásan festettek a kacsa kunkor j farktollas előre sodort huncutkáikkal. I A város fejlődését, sajnos, nem ki-} sérhettem figyelemmel; de a kultúráját' olyan kezekben tudtam, hogy csak bizalommal lehettem jövője iránt. Dióhéjban ennyit mondhatok szabadkai emlékeimmel kapcsolatban. Isten áldja meg Önöket és kívánok minden kulturális törekvéseiknek nagy. igaz sikert! Bársony István * Már ami Berkes Imrét, a »»Magyar-, súg« egyik főmunkatársát illeti, keveseb-; bet ir, mert a várost legkevésbbé ismeri. Válasza igy hangzik: Igen tisztelt Szerkesztő Ur! A beküldött kérdésekre legnagyobb sajnálatomra válaszolni nem tudok, mert Szabadkán csak a világháború alkalmával jártam, mint katonatiszt s egy transzport parancsnoka, amellyel csak igen rövid időt töltöttem a városban. Szomorú dolog, hogy iró létemre e régi és nagy várost közelebbről nem volt módomban megismerni, de sajnos, több várossal vagyok igy. Ha Knut Hamsunról kellene nyilatkoznom, vagy mondjuk Maupassant valamelyik regényéről, vagy akár Szabadka hírneves szülöttjéről, Kosztolányi Dezsőről, talán tudnék egyetmást mondani, igy azonban hallgatnom kell, mert amint említettem, sajnos Szabadkát nem ismerem. Más ügyben, más alkalommal talán inkább rendelkezésére tudnék állani. de igy is remélem, hogy nélkülem is gazdag és érdekes nyilatkozatokkal fogják feldíszíteni a magyar irók az ön kitűnő lapját, a Bácsmegyei Naplót. Berkes Imre * Gróf Batthyány Tivadar, a magyar közéletnek e kiválósága és a függetlenségi eszmék lankadatlan harcosa, akinek szenzációs emlékiratait most olvassa feszült érdeklődéssel az olvasóközönség, szintén itteni emlékeivel kapcsolatban mond hízelgő véleményt rólunk. Érdekes válaszát szószerint közöljük. Több Ízben jártam a háború előtti; időkben Szabadkán. Először a nemzeti ellenállás idején, amikor is vezérszónoka voltam egy hatalmas méretű gyönyörű népgyülésnek. Reám különösen emlékezetes marad, hogy a mikor azt a kérdést intéztem a tömeghez, beszéljek-e más nyelven is, mint magyarul, (mert kissé beszélek szláv és német nyelven) egyhangú volt a válasz, maradjak csak meg a magyar szónoklati nyelv mellett Ugyancsak örömmel emlékezem vissza arra, minő lelkes nép hallgatta végig beszédeinket. Egy Ízben szerencsém volt a szabadkai szabadságharc emlékszobor előtt ünnepi szónoklatot tartani. Az ezen ünnepélyről felvett fénykép ma is díszíti budapesti házunk dísztermét és demonstrálja, hogy a város apraja-nagyja, mint lelkesedett a 48-lki eszmékért. Ezenkívül az én szociálpolitikai munkám is elvezetett Szabadkára, amikor egy vasutas altiszti sezrvezet avatóünnepét ünnepelte. Ez alkalommal különösen annak örültem meg, hogy a vasutasokkal lelkesedéssel ünnepelt együtt a város egész lakossága. Szabadka városa, amint az elmondottakból kitűnik, ugyancsak legszebb emlékeim közé tartozik, hálát fogok adni a jó Istennek, ha lehetővé teszi, hogy még valaha felkeressem a város polgárságát nemzetiségi és valláskülönbség nélkül, addig ezúton küldöm forró kívánságaimat és meleg üdvözleteimet. Batthyány Tivadar * Béla Henrik, a kitűnő publicista (aki kétszer fordult meg Szabadkán Apponyi Albert gróf kíséretében, s később maga is parlamenti képviselő lett), oly választ küldött .amely jól eshetik a vajdasági kultúra minden barátjának, mert jövőt jósol annak. Elismerő meleg szavai: biztató serkentés, hogy akik munkásai e kultúrának, ne csüggedjenek, mert az eredmény, amelyet elérnek, nemcsak a magyarságnak lesz nyeresége, de az országnak is, amelynek lojális polgárai vagyunk. őszintén szólva, érdemleges választ a pragmatikusan feladott kérdésekre nem adhatok. Csak egyszer-kétszer fordultam meg Szabadkán, s abból az Időből csak az az emlékezésem maradt meg, hogy egy nagy magyar a'földi várost láttam, a nagy magvar medencének eleven, nyüzsgő életet lüktető kulturtelepét az ország déli perifériáján. A város építkezése, terjedelme, egész sztrukturája a nagy alföld természetrajzára vall. Nem hallottam a városban más szót, mint magyart. Szóval: színtiszta magyar várost láttam magam előtt. Ennyit tudok a saját szemléletem alapján a városról s ebből következik a véleményem és reménységem, amely a fejlődéséhez és jövőjéhez fűződik. Rendületlenül bízom a magyar fainak szívós életerejében, bizom a magyar kultúrának erős gyökérzetében s bizom a magyarságnak szellemi és erkölcsi javaihoz való tudatos és természetszerű ragaszkodásában. S igy szentül hiszem. hogy Szabadka városa és népe meg is fogja őrizni magyar erkölcsi tartalmát és magyar szellemi felsőségét. Az utolsó kérdésre az a válaszom, hogy ahol olyan iró működik, mint Milkó Izidor, ott az irodalomnak és minden szép magyar hagyománynak is meleg és biztató fészke lehet. Bé’a Henrik * Cholnoky Jenő dr. egyetemi tanár, világhíres utazó és a Földrajzi Társaság elnöke a következő érdekes választ küldte: 1. Mikor Szabadkán jártam utoljára, bizony folyt a véres háború s meglehetősen fel volt fordulva a város, de azért szeretettel és barátsággal fogadtak, s úgy emlékszem, hogy úri módon jól mulattunk. (Úgy van — a szerk.). mert hisz a Bácskában ehhez értenek. (Hátha még fényko runkban látott volna bennünket! — A szerk.) Valami húsz évvel azelőtt voltam először Szabadkán, akkor még meglehetősen falusias volt, a város határában sok volt a használatlan futóhomok-terület, stb. Amikor utoljára ott jártam, már aszfaltozott uccák, villamos világítás, modern, nagy házak tették Szabadkát kellemes, szép nagy várossá s ma is, azt hiszem, megtartotta előkelő, úri jellegét s népének vonzó, vendégszerető, barátságos természetét. 2. Valami különös emlékem nem fűződik szabadkai látogatásomhoz, hisz az alföldi városokban majdnem mindenütt ilyen volt az élet és a fogadtatás. Rohamos fejlődés, gazdagodás, művelődés volt észlelhető ott is, mint egyéb alföldi városokban. 3. Szabadka mezőgazdasági fejlődése nem tarthatott volna sokáig mert már minden talpalatnyi földje gondos művelés alatt állt, tehát csak a modern tudományos módszerek bevezetésével lehetett a termelést fokozni. így még jókora lépést tehetett volna előre, de aztán megállt volna ha ki nem fejlődik a városban a mezőgazdasági ipar! Ennek alapjain is megvoltak már s ennek kell amerikai arányokban föllendülni, s ez meg is lesz, ha a város megtartja magas kulturális nívóját. 4. Sajnos, Szabadka sajtóját, irodalmát és egyéb kulturális tényezői és intézményeit nem ismerem, hisz az alatt a 10* év alatt, amióta utoljár ott jártam, nagy változások történtek s nem vagyok a dolgokba beavatva. Mindenesetre el tudom képzelni, hogy Jugoszlávia legnagyobb városa (!) a kultúra terén is mindent elkövet, hogy a vezető szerepet megtartsa és a műveltségben is legelöl járjon. Ebben talán csak Zágráb a nemes vetélytársa, bár bizonyára Zombor se hagyja magát! Nem is szabad engedni! A nyugati műveltség zászlóvivői legyenek ezek a városok! Dr. Cholnoky Jenő * A kiváló földrajztudósnak szeretetreméltó túlzásai épp oly jól estek nekünk, mint dr. Degré Miklósnak, a budapesti ítélőtábla illusztris elnökének meleg rokonszenvet tükröző sorai, amelyekkel a régi Szabadka nemes és patriarchális erényeit dicséri. Szeretettel irt válaszát itt adjuk. Ad. 1. A várost kedélyesnek, kellemesnek találtam. Társasélete előkelő volt A társaság kissé széttagozódott, az egyes klikkek egymástól meglehetősen elzárkóztak. így a városban az intelligencia is több társaságra szakadt De mindegyik társaságban egyaránt kedélyes volt az élet. Az úri társaság minden rétege egyaránt vendégszerető volt és ha az rokonszenves volt nekik: az idegent is szívesen befogadták maguk közé. A köznépet, a földmives osztályt nem igen volt alkalmam megismerni. Amennyire azonban emlékszem, e nép jómódú, jó indulatu és eléggé intelflgens. Ad 2. A Szabadkán való tartózkodás életemnek feledhetlen emléke. Kedves emlékeim két irányban csoportosulnak. Egyrészt a hivatali — másrészt a társas élet körül. Ami az első csoportot illeti, mint törvényszéki jegyző Szabadkán vártam bírói kineveztetésemet. s egész lélekkel neki feküdtem a gyakorlati ismeretek megszerzésének. Erre ott kitűnő alkalom volt. Dolog volt bőven, a munkából a jegyzők is kivehették részüket. És voltak kiváló birák, akik szeretettel foglalkoztak velünk, s akiktől sokat tanulhattunk. Az akkori szabadkai törvényszék előkelő testület yolt. Principálisaink közül többen emelkedtek utóbb előkelő pozíciókba. de az ottani jegyzői kar tagjai közül is ma többen előkelő, magas
