Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-25 / 356. szám
1927 december 25. BÁCSMEGYEI NAPLÖ 59. oVal állásban szolgálják az igazság ügyet.'’) Ami már most a társas életet illeti, azt Szabadkán annyira szerettem, hogy amikor egy évi szabadkai élet után ismét a fővárosba kerültem: a fővárosi társaságot nehezen tudtam megszokni. Ekkor láttam, hogy Szabadkán a társas élet mennyivel kedélyesebb volt, mint a fővárosban. Különösen emlékezetes nekem a színházi élet. Azóta több vidéki városban megfordultam. de sehol oly élénk szintrzi életet nem találtam. A színház esténl:!nt találkozóhelye volt az úri társaságnak s a páholyokban előadás előtt s a felvonásközökben valóságos zsnréiet folyt. A.d. 3. Nemsokára 34 esztende e lesz. hogy Szabadkáról elkerültem. Azóta Szabadkát nem láttam. Feilődé-éről, jövőjéről nem alkothattam magamnak véleményt. Ad 4. Sajtóját, irodalmát stb. nem ismerem. Budapest, 1927 november 5. Degré Miklós rajongó, megértő és finom ízlésű volt. S. Fáy Szeréna a Nemzeti Színház örökös tagja, a m. kir. színművészeti akadémia tanára. Következik Földes Imrének, a jeles sz'nmüirónak meleg emlékezése. Sajnos, bizony, csak egyszer vetett a jó sorsom Sz badtára, — akkor ! is csupán egyetlenegy rrpra — azazhogy. — még arra sem! — pontosan egy estére és egy éjszakára! És — ez a csöpp idő még’s felejt- , heteden emlékem marad... Tán húsz esztendeje már — a Császár Katonái szabadkai premierjére hivott meg — ha jól emlékszem: Farkas Ferenc igazgató. Levele utolsó percben ért el hozzám, hamar vonatra ültem és mire betoppantam, már el is kezdődött az előadás. Szép, ünnepi este volt... Derék, tehetséges szinészgárda, — lelkes, aranyos úri nép .. Emlékszem: latolgattam magamban. — kik kedvesebbek a szivemnek: azok-e, akik fent a színpadon a darabomat annyi szeretettel, tűzzel játszák? vagy azok, akik a nézőtéren lelkesen, dobogó szívvel hallgatják! — Nem tudtam eldönteni... Együtt és összesen öleltem mindnyájukat a szivemre... Azóta bizony sok idő telt el, — sok víz folyt le a Dunán... és sok könny pergett le emberi orcákon... Az én orcámon is — éppen most — végigpereg egy... Budapest, 1927. november 17. Földes Imro * Gađl Mózes, a kitűnő pedagógus és nem kevé3bbé kitűnő iró is, mint anynyian, egy ittlakó barátjához irt meleghangú levélben számol be az impreszsziókról, amelyeket e városban szerzett. A levelet, amely pompás kis tárca, bevezető s nagyon is személyes vonatkozású sorainak a kihagyásával, egész terjedelmében adjuk: Szabadkán többször megfordultam. Először a Rakodczay Pál szinigazgatása idejében, talán harminc évvel ezelőtt. Shakespeare rajongója volt az; én néhai barátom, s mikor a magyar színészet álmait kergette gyermekesen bohó lelkesedéssel: egyik stációja a ti városotok volt. Ekkor bámultam meg a templomba sorjázó szabadkai leányok és asszonyok ékes, drága bársony köntöseit A gazdag Bácska eszembe juttatta székely szülőföldem nagy szegénységét, de irigységet nem keltett bennem, mivelhogy irigykedésre akkor sem volt lelkem háztartása berendezve. Az aszfaltos uccukon járkálva gyakran találkoztam tyúkkal, csirkével, ezek is ett sétáltak velünk, a két lábú, tollatlan legényekkel s eszük ágában sem volt, hogy megbámuljanak minket. Békcsségcsen megosztoztak velünk a sima aszfalton. Akkor úgy néztem Szabadkát, mint egy gazdag, nagy faluba oltott várost. Másodszor egy országos tanárgyülés a'ks’mával jártam a ti vá'osotok- ; ban Vidám mulató társaság körében j töltöttem az estét Érctorku. boltozatos mellű ember énekét hallgattam Ha jól emlékszem »Deli koirr t-nak nevezték őt vitám cimborái. Siirü volt a pobarazgatás, ama bizonvos »b'cskai talpatlan pohár«-nnk mir-’en fordulóra ki kel'ett ürülnie, csak velem ] gyakorolt kegyelmet a kompánia, mert én a poMr üritgetésben hasznavehe- : tcílennek bizonyu’tzm. Igen. a mulató B 'cska ős! virtusá- I hál eM-or Impt-’m '•*" ~’'*t Nem tudom, mennyi maradt meg belőle má-1 Válaszán kívül egy régi barátjához egvide'üleg intézett leveléből még idézzük a következőket: Azt lűszem. szomorú volna nekem Szabadkát látni. Akiket mint fiatalembereket ismertem, most már öreg urakí a bájos szép kis szabadkai leányok, akiket nem tudok másoknak elképzelni mint amilyenek akkor vol'ak. most már Iszonyára nagytekintélyű asszonyságok, anyák és nagyanyák**) Nekem elképzelni is nehéz. Pedig hát akkor én is huszonöt éves fiatalember voltam, most ped’g múltam hatvan. De valahogy jól esik azt képzelni, hogy mások fö’ött megállt az idő. Jól esik azt képzelni, hogy ha belépnék a szabadkai színházban, a páholyokban ino~t is ugyanazokat a. bá os szőkéket és barnákat látnám, akikért egykor rajongtam. Stb. Mily kedvesen üt ki e meleg és közvetlen sorokból az iró-termíszet! A legmagasabb Írói polcok egyikén is megőrizte a poézis iránti hajlandóságot, a melyet atyjától, a valaha nagyon olvasott Degré Alajostól örökölhetett. Ez a nemes hajlandóság b ztosit bennünket arról, hogy nem haragszik meg ránk, amért privátlevelének e passzusát is közöltük. * Fdy Szérér.a, a Nemzeti Színház kiváló művésznője is meleg hangon ir s látszik, hogy jó véleménye van a városról s főleg annak színházi közönségéről. Levele igy hangzik: Szívesen válaszolok becses felhívásukra,1 bárha a válaszadással j Jgp ,'rég elmúlt ifjúkori em- j lékek felújítása s ennek ’ nyomán fájó visszaemlékezés is jár. Szb~dkán én nagyon régen jártam. Mint a Nemzeti Színház fiatal tagját hívtak meg néhányszor vendég átékra de jól’ehet fellépteimet a közönség nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadta. azóta — magam se tudom mért — e megóvások megszűntek és én 35 év óta a ke Íves szabadkai közönség előtt nem játszhattam. Ped'g engem nagyon erős kötelékek fűznek Szabadkához. Édesapám ottani születésű volt. ott végezte közíp- Is’o’é't és onnan Indn’t az orvosi pályára Azonkívül ven A sg'zerepléeem alkalmával sok kedves barátra találtam ezek között is a !eg' eövec?bh M”kó Izidor, a kiváló iró. Csak természetes. hegv az én szabadkai tartózkodó som e“’," ei a 'ehető legkcllemesehbck és ma is úgy emlékszem vi-s-a Szn.b"'h-ára. m’nt a legvidámabb városok eg”"-'re. amelynek színházi közönsége lelkes művészetért • De rerki se oly magas és e’őkelö poz'ch'ban. mint e sorok kiváló iróia.— A szer* **) Kedvesen bájos dolog, hogy a levél t iróia az ő aranyos optimizmusában | nem is condo’ arra. kogv az Itt szerétévé1 pH"!'""» fia* bmberek és fiatal leányok közül már sokan nem élnek 4 ig. Sokat tűnődtem akkor éjjel ezen az ős energián, s talán beszéltem is róla, mert a mulató cimborák minduntalan tósztoltatták az inni nem tudó j jövevényt a nem ivás jogának rekom- \ penzációja fejében. Harmadszor, a háború kitörése előtt hívtatok meg ti szabadkaiak egy lyccumi előadás tartására. Fiatal, le'kcs polgármesteriek, aki ma Baján vesződik a város ügyeivel, igen kedves és élénk emlékezetemben vagyon.*) Ekkor találkoztam veled is művészi otthonodban öreg Barátom. A városháza impozáns gyüléstérmáben volt az előadás. Elmondottam egyet-mást arról, ami lelkemben évek hosszú során feihalmazódott a nevelés terén. Úgy mondottam el, amint a pillanat hevében szivemből kibuzgott A nevelés nemes, nagy munkájában az anya mellé állítottam az apát is; kötelességeket róttam az apára is. Ebből aztán nagy forradalom szikrája pattant a városháza nagytermében. A férjek engem, mint forradalmárt agyon akartak ütni, az anyáktól való félelmükben azonban inkább csak ölelgettek. Ó szép emlék ez nékem, egyike életem legszebb emlékeinek. Sziveket mozgatott meg a szivem, s a vidám, nótázó cimborák ezen az estén komoly és meghatott testvéreimmé változtak. Ezeket akartam neked megírni édes öreg Barátom. Szabadka él bennem ma is. Jól esik ezt elmondanom. Budapest, 1927. nov. 30. Gaál Mózes * A Szabadka Iránti szeretetnek jóleső megnyilatkozása az a tartalmas válasz is, amelyet körkérdésünkre városunk jeles szülöttje: dr. Gerčb József, a mintagimnázium ny. tanára. Hérodotosz kitűnő fordítója s a Rómaiak Történetének jeles Írója küldött. Szülővárosomról én nem tudok tárgyilagos véleményt mondani, mert Szabadka képe lelkem előtt régebben is, most is csak úgy lebeg, mbit gyermek reményűn és iátékim tanyája. Addig éltem benne igazán, míg boldog gimnáziumi éveim leperegtek. Azután ' vagy három évtizedén át csak szünidőket töltöttem el benne, mindig tanulmányaimba merülve. Gazdag anyagot vittem magammal rendszerint s nem egy könyvemnek vagy kisebb munkámnak végleges formát meghitt falai között adtam. Húsz év óta még inkább elszakadtam tőle, legutoljára pec’ig — szinte restellem megváltani — tizenkét év előtt láttam viszont, kegyelettel keresve föl régi emlékeimet: az erdőt, Palicsot, de főleg a temetőt, hol enyéimen kívül oly sok érdemes, derék nekem kedves ember teteme porirdozik. Azóta csak e sírok fényképei előtt töltök el kegveletes perceket... Uccáit. tereit régebben bejárva nemcsak népe szép magyar típusaiban, hanem bocsü'etes bunyeváo lakosságában is gyönyörködtem. Mindenütt szorgalom Jólét, vidámság sugárzott felém s cs"k az bártott egy kimé. hogv a magyar szellemi életben Szabadka nem úgy veszi ki részét, amint azt tőle már nagyságánál fogva is megkívánhatná az err^er. Ma nagyobb igényeim vannak vele szemben s nem kételkedem hogy a ma gyarsáp kultur-törekvéseiben vezető sze-cpe lesz. Régebben Budapest ugv ura'kodott az egész magyarság szellemi életében mint Paris Franciaországban Irányt csak ő ar,ott nfndén téren s ha volt a vidéken tehetség azt legtöbbször magához hódi‘otta és teljesen fölszivta. Ma Búd "pest csak egy kis országnála központja, magyarság pedig másutt is., él s ez nem figyeli többé oly szolgat’ag *) A jeles iró itt dr. Vojnics Ferenc- > re gondol, aki csakugyan nagyérdem" po'gármestere Bajának. de abban az időben, amelyre e levél vonatkozik Szabadkán városi föiegyző s a cmbnd | Lyceum egyes”'"» fáradhatatlan főtitkára volt. — A szeik. i hogy ml történik Magyarország fővárosában. Erdély és a keleti délvidék már is tapra állt, önállóan dolgozik: szellemi életében a maga lelke szerint igazodik, sőt sokszor éles ellentétbe került Budapest irodalmi áramlataival. Megmozdult már a felvidék is, bár szellemi központja még nincsen. Azt ott lakó magyarok könyvei hol'Kassán, hol Pozsonyban, hol Rimaszombaton, sőt Prágában és Berlinben is megjelennek s e könyvek könnyebben juthatnak el Romániába, vagy a jugoszláv Vajdaságba, mint a magyarországiak. E felvidéki magyarok körében feltűnő jelenség, hogy a Coudenhovoféle európai eszmének sok a hive; Így reméli a kényszeredett határok leomlását és a szellemi érintkezés szabadságát És meg fog mozdulni — bizton hiszem — a Vajdaság magyarsága is s ennek nem lehet másutt a központja, szel’emi otthona, mint az én szülőföldem. össze fogja gyűjteni, ki fogja élezni azokat a vonásokat, melyek a délvidék magyarságát jellemzik s gazdagítani fogja különleges tehetségeivel azt a nagy eszmét, melynek magyar kultúra a neve. Goréb József * Giczy István is, akinek nem egy darabját jáíszták a szabadkai színházban, rokonszenwel nyilatkozik a városról, amelyben, úgy látszik, jól érezte magát Ö is jó emléket hagyott vissza itten. Sajnos, én Szabadkán csak rövid időt töltöltem mintegy 25—26 évvel ezelőtt és igy bővebben nyert benyomásaimról és tapasztalataimról nem nyilatkozhatott!. Válaszomat a feltett kérdésekre következőkben vagyok bátor megadni. Ad. 1. Huszonöt-huszonhat évvel ezelőtt jártam Szabadkán, illetve a palicsi fürdőn, ahol nyári szünidőmet töltöttem. A várost igen élénk kereskedelmi városnak láttam, lakosait barátságos vendégszerető népnek ismertem meg. amit az is bizonyít, hogy amikor Palicson a szállodában szobát nem kaptam, egy szabadkai úri család (sajnos, a nevét már elfelejtettem) felajánlotta nekem a villáját minden ellenszolgálat nélkül. Ad. 2. A város a legjobb benyomást tette. Igen kedves em'ék fűződik ott tartózkodásomhoz, amennyiben ott kezdtem el megírni »Rodostó* c. történelmi drámámat, amelyet Lamperth Géza barátommal közösen Írtam és ott hallottam egy tamburazonekartól először a »Messze-mcssze Rodostóba« c. dalt, amelyet aztán darabomba is felvettem. Ad. 3. Fejlődéséről és jövőjéről nem beszélhetek. Ad. 4. Sajtóját, irodalmát kifejlettnek, irodalmi nívón állónak ismertem meg. Mikor másodízben voltam Szabadkán ezelőtt mintegy 15 évvel a »Nemzetes asszony« c. vigjá tékom premierjén, szerencsés voltam az azóta halhatatlanná vált Gyóni Gézával, mint a. szabadkai sajtó egyik tekintélyes és már akkor érdekes tagjával megismerkedhetni és ez a rövid ismeretség örök emlékezetű lesz rám nézve. Giczy István * Dr GóH Ödön, a Numizmatikai Tárom,ág elnöke, az egyetem diszdoktorn, a Nemzeti Muzeum nyug osztályigazgatója. aki valaha a városi főgimnáziumnak tudós és szeretett tanára volt. igy ir: Ha egészségem megengedné, örömest megírnám szabadkai régi kellemes emlékeimet a Bácsmegyei Naplónak. Ha nem lennék beteg, szívesen mcg'rnám. hogv 1. 1883-tól 1895-ig éltem Szabadkán, ahol a város tisztességes és becsületes népét és a gyermekeket szerettem. 2. A város kulturális lakói: a birtokosok és tisztviselők családjai közt sok igen kellemeset ismertem. 3. A véres fejlődése föltétlenü' remél' etö. Mintegy tiz év előtt ott voltam ismét és örömmel gyönyörködtem
