Bácsmegyei Napló, 1927. november (28. évfolyam, 304-333. szám)

1927-11-13 / 316. szám

18. olaal «

1727 noverftber r5.

csak az előételek között, sommásan említve, minden közelebbi ár nélkül. Szorozni és osztani kezdett, hogy különböző európai pénzegységekre számítsa át a nála lévő tizenegy svájci frankot, de az a számtani műveletek során se lett töbh. Borostás állát tapogatta izzadt tenyereivel. Nagyon rosszul érezte magát. Ha valaki azt ajánlja neki, hogy balkezének kisujját levágva szabadulhat innen, okvetlenül belemegy az üzletbe. Mind gyakrabban a kijárat felé sandított. — Tekintve, hogy már egy félórája nem szolgálták ki s úgy látszik egészen megfeledkeztek róla, kereket akart oldani. Csöngetett.

A pincérek abban a pillanatban ott .termettek az asztalánál. Annyian voltak, hogy minden vendégre jutott kettő-három.

Szapora bocsánatkérések közepette megnyugtatták, hogy étele azonnal elkészül. Addig kenyeret rendelt, mert már nem bírta tovább az éhséget

Egy pincér csinos kristálytálkán hozta. Pirított kenyérszeletke volt, hártyavékony, ostyaszerü, legfölebb arra alkalmas, hogy úrvacsorakor jelképezze az égi kenyeret, mely lelkünket élteti s előkészíti az örökéletre. Lassan elropogtatta.

Körülbelül egy negyedóra múlva a tálalóasztalka körül titokzatos sürgésforgás támadt. Odavonult az egész személyzet, mint egy oltárhoz. Az étekfogó 'egy ezüstfödővei borított rengeteg tálat hozott ki, pár pillanatig babrált a lila láng körül, aztán csakugyan feléje vitte, melegített tányért rakott eléje s a többi pincér segédletével, a majordomus személyes felügyelete alatt megkezdődött maga a tálalás művelete. Amint a fedőt levették a tálról, a diák nem mingyárt mert bele nézni, csak később. A történtek után azon sem csodálkozik, ha a rántotta közepébe egy diónagyságu gyémántot sütnek, oldalt egy rubinttal meg egy zafírral s igy csalódottan állapította meg, hogy az omletté d Woburn nagyjában olyan, mint az a rántotta, melyet édesanyja szokott készíteni. Ott nyugodott az ezüsttál közepén, mintegy elveszve a végtelen térbén, halaiákura sütve. Az étekfogó késsel-villával megragadta, de minekelőtte tányérjába tette volna, tálán a vendéglő hagyományaitól, talán attól a hasonlatosságtól vezettetve, hogy az omletté d Woburn külsejében tényleg a halra emlékeztet, villámgyorsan lenyisszantotta a két végét, akár a hal élvezhetetlen fejét és farkát s ezeket a sárga, fölöttébb kívánatos darabkákat, melyekkel a fogás kétségtelenül kisebb lett, hanyagul, semmire se gondolva egy másik ezüsttálra vetette, melyet a segédpincér tartott magasra. A diák ezt határozottan rosszallotta. Utána is pillantott sóvár, szomorú tekintettel.

Egy-kettő bekapta a rántottét, mely bizony még kisebb volt, mint gondolta,

{élíogára se elég. Kenyerét már megette, íjat rendelni nem lett volna bátorságos. Inkább két pohár vizet ivott. Csevegtek a tó hullámai, a zenekar a wartburgi dalnokversenyt játszotta, az előtte ülő társaság még mindig nem tudott a vacsora végére jutni, de őt mindez vajmi kevéssé érdekelte. Azon töprengett, hogy mi fog most történni. Mindenre elszántan fizetett. Amig a majordomus töltőceruzájával számolt, ő lehunyta a szemét. Botrányokat képzelt el, különböző kinos jeleneteket előbb ámuló arcokat, aztán fojtott, izgatott szóváltást, meljnek során ajtót mutatnak neki, aztán talán verekedést is, rendőröket, igazoltatást. Szive a torkában dobogott. Most kinyitotta szemét. A számolócédula még előtte hevert egy tálcán. Mindössze négy frankot tüntetett föl. Elővette tárcáját, lassan, kéjelgö élvezettel kotorászott benne, mintha bankókötegei közül csak üggyel-bajjal tudná kikeresni ama tizfrankost. Fölényesen az asztalra dobta. Hat frankot kapott vissza. Ezt megcsörgette kezében, mint a nyert pénzt s nábobi örömében egy-egy frankot nyomott a pincérek kezébe, a majordomusnak pedig kettőt.

Minthogy a borravaló túlságosan nagy volt, a pincérek egymásra pillantottak, azután meghajoltak, de nyomban faképnél hagyták.

Maga vette föl esököpenyét.

Kimenet mégegyszer találkor-ít a

BÄCSMEGYEI NAPLÓ

majordomussal, aki karját fölemelve valami rendkívül fontos intézkedést tehetett. A diák mereven szemébe nézett. Köszönésre akarta ingerelni. De az anynyira el volt foglalva, hogy nem köszönt. Erre ö emelte meg előtte a kalapját.

Ez is hiba volt.

Pirulva, a szégyenérzet viszkető, orrfacsaró undorával ért ki az uccára. Föllélekzett és futni kezdett. A Zwingli-szoborig rohant. Itt nagyjában tisztázta helyzetét. Nem mehet vissza szállodájába, csak annyi pénze maradt, hogy holnap kiválthatja podgyászát s tovább utazhat. Mégis boldog volt, mintha rettenetes kaland után a halál torkából me-Fejlődik

Ágyban voltam még, mert névnapon voltunk Tóth Farkaséknál, oszt későn találtunk haza vetődni, mikor beszólt a feleségem.

— Kelj föl, itt van a kisbiró, a jegyző izent valamit.

— Küld be, mondom, látott 6 már ágyban feküdni nagyobb urat is, mint én.

— Csak kelj föl, csupa sár a csizmája. Minek taposson itt össze-vissza mindent. Nem azért takarítok egész áldott nap, hogy az egész falu ide hordja a sarat.

Ugyan a kisbiró még nem az egész falu, mégis jobbnak láttam fölkelni. Ahogy úgy hirtelen kapkodom magamra a ruhát, mondom a feleségemnek: úgy látszik az este többet ettem a libából, vagy talán hogy később vacsoráztam a szokottnál, de érzem a gyomromat. Tán ha egy kis pálinkát innék, akkor, de nem is fejezhettem be, elkapta a szót a feleségem.

— Mondhatom, te is, meg az a drágalátos komád is gyönyörűen viseltétek magatokat. Engem is, meg szegény komasszonyt is csak a méreg evett miattatok egész éjszaka. Hányszor intettünk, hogy több szódát tegyetek a borba, de persze mink Csak arra vagyunk jók. hogy egész nap az igát huzzuk után át ok. de hogy egyszer is hallanátok az okos szóra, azt nem. Épen neked való azt a méreg erős bort inni. Persze, most mindent a libára fognál. A pálinkára ped:~ egy percig se számíts, elég volt az ? rengeteg ital az éjszaka.

— Nézd fiam, igy én. nem is igen ■ tunk, de meg hidd el, könnyű kis asz4 bort nem szokott az ember másnap m érezni.

Erre osztán megindult az áradat.

De minek is szólok ilyenkor, mik tudhatom, hogy csak olaj a tűzre min den szavam.

Hirtelen papucsot kaptam a lábamra, oszt kimentem a gangba.

— Na mi újság, kérdem a kisbirót?

— Kéreti a jegyző ur. szíveskedjék tizenegy órára bejönni az irodába, avval egy ivet tol elém. hogy Írjam alá.

— Minek köll ezt aláírni?

— Hivatalos ügyben lesz a beszéd, azért.

Látom oszt az ivén, hogy Tóth Farkas, a koma, a prakszi, Klein az árendás, a doktor, meg a káplán is meg van hiva.

Alá is Írtam.

Alig hogy elment a kisbiró, kijön a feleségem. m

— Mit akart a jegyző?

— Valami hivatalos dologban gyűlésre hivott.

— Csak téged?

— Ugyan kérlek, hogy gondolod. Két ember nem tarthat gyűlést. Többen vagyunk hiva. A Farkas is, a koma is, a prakszi is, szóval leszünk elegen.

— Nem tetszik nekem ez a gyűlés sehogyse. Ha már a prakszi is hiva van, ott aligha lehet komoly dologról szó.

Ugyan kérlek, a káplán is ott lesz, meg Klein is. Elvégre a prakszi érettségizett értelmes ember, a vekker óránkat is milyen szépen rendbe hozta.

— Nagy dolog, hogy nem átallod előhozni. Annak az órának nem volt a világon semmi baja, csak éppen a mutatók akadtak össze.

— Mindegy, de milyen ügyesen szétnekiilne. Hajadonfőit kóborolt a csillagos, nyári éjszakában. Céltalan sétái közben újból a vendéglő elé ért, mely már sötét volt. A tó partján leült egy padra. Mindenféle szamárságról gondolkozott. Eszébe jutott a diplomata-ficsur, a nehéziparos, két jólnevelt leányával, az a társaság, mely vörösborral keverte a pezsgőt, a majordomus, aki nem köszönt vissza, sőt az omletté á Woburn is. melynek két végét a pincér oly szívtelenül vágta le és dobta be az ezüsttálba.

Egyszerre, mintha álomtól nehezülne el, lehajtotta fejét a pad karfájára. De nem aludt.

Halkan és gyorsan sirt.

a falunk

Piszkálta, mondom én. Azóta egyszer sem akadtak össze.

Mikor bementem a jegyzőhöz, már ott találtam a komát, meg a doktort.

— Ejnye, de jó hogy itt vagy, mondom a doktornak, nem tóm mi van velem, de mintha kő volna a gyomromban.

Nagyszerű ember vagy, mondja a doktor, mintha más embernek nem volna névnap után. Ittál már pálinkát?

— Izé, mondom, nem mertem, gondoltam veszedelem lenne belőle.

— Csak igyál bátran, a pálinka úgy elfujja, mint a pölyhöt. Én már az ágyban kúráltam magam.

Hogy osztán a jegyző megkínált bennünket, rendbe is jöttem.

— Miről lesz szó, kérdezi a doktor. Várjatok kérlek egy kicsit, majd ha

mind együtt leszünk. Annyit azonban már előre is mondhatok, roppant fontos dologról.

Nemsokára jött is Farkas, meg Klein. A prakszit ne várjuk, mondja a koma, nem hagyhatja ott a patikát.

Amikor a kisbiró elrakta a poharakat, megkezdődött a gyűlés, mert a káplán izente, hogy dolga akadt, nem jöhet.

Az ember nem is hinné, hogy egy ilyen kis köpcös emberbe, mint a jegyző, mennyi .értelem szorult.

■— Azért kérettem az urakat, hogy egy nagy fontosságú és községünk fej'ődésére nézve életszükségletről tegyek nditványt. Azt valamennyien tudjuk, ‘•ogy már körülbelül a legkisebb falunak van tűzoltósága. Azt is tudjuk, ahol 'lóság van, onnan lassanként eltüna nádas tetejű házak és cserepesek ek, szóval azok a községek fej’ . mert azokban a községekben tűzoltóság van. a biztositó társasáis megkezdik a működést. Inditván tehát, hogy szervezzük meg mi 1 tűzoltóságot. Mit szólnak hozzá az ■ :-k?

— Részemről, mondom, egy kis akadály van, ugyanis mindjárt szédülök, ha létrára köll másznom.

— Ugyan hallgass, mondja a koma méreggel, te úgyse számítasz, te legfölebb jegyző lennél. Katona se voltál.

Nem akartam veszekedni, hát nem is szóltam többet.

— Nekem az a véleményem, mondja a Farkas, jobb nem rá kapatni a népeket a tűzbiztosításra, mert. még majd nyáron .is fejlődtefnék a községet oszt le találna égni az egész termés.

— Ebben igaza van Tóth urnák igy Klein, az árendás. Harmadéve Bogarason is leégett az egész termés.

— Pardon, mondja a koma, ki lehetne kötni, hogy a cséplés befejezéséig nem érvényes a biztosítás. Meg lehet ezt könnyen értetni a népekkel.

Ahogy diskurálutik, bejön az albiró, hallgatja egy darabig, de csak a fejét csóválja.

•— Mi nem tetszik kendnek, igy a jegyző?

— Már engedelmet. ebből veszedelem lesz. Ha ide beteszi a lábát a biztosítás, egy hónap múlva a fél falu be lesz zárva, mer egyik se hagyná, hogy a másiknak előbb legyen cserepes háza.

De most látszott meg, hogy milyen eszes ember a jegyző.

— Ettől ne tartson kend, mert csak azoknak szabad biztosítani majd, akiknek a község kiadja, erre az engedélyt.

— így igen, mondja az albiró. így csak helyeselni lehet.

De hogy ránk harangozták a delet, a jegyző berekesztette a gyűlést avval, hogy a tűzoltóságot megcsináljuk. A továbbiak megbeszélését este Kleinnél a nagykocsmában folytatjuk.

Ahogy indulnánk már haza felé, mondom a jegyzőnek, hogy nem ártana, ha estére értem szalajtaná a kisbirót, nehogy elfelejtsem, mert mintha "egy kicsit felejtenék az utóbbi időben. Éne a koma is aszondja, ha már én ..értem eljön a kisbiró, érte is beszólhatna.

Igazán sokszor az ember nem tud elmenni ezen a doktoron. Néha egész oktalanul akkorákat nevet, hogy az ember szeretné fellökni. Nem szeretek veszekedni, különben megkérdeztem volna, mi nevetséges van azon, hogy az ember feledékeny.

Vacsora után éppen hogy rágyújtottam a pipára, jön a kisbiró. Én teszem magam, hogy meg vagyok lepve.

— No mi baj már megint?

— Kéreti a jegyző ur, szíveskedjék

azonnal jönni. ,f

Jól van, rögtön ott leszek.

— Fiam, mondom, úgy látszik sürgős a dolog, el kell mennem. De csak úgy. pipaigazitás közben mondtam, föl se néztem.

Ugyan mi az istencsodája dolga lehet a jegyzőnek éppen teveled, éccakának idején.

— Kérlek szépen először is még csak este van, nem éjszaka, másodszor pedig ok nélkül bizonyosan nem háborgatna,, mikor tudja, hogy este nem szívesen mozdulok ki a házból.

Csak ne farizeuskodj, igy a feleségem. De majd megtudom én, mi az a fontos dolog. ’

Hamarosan kapun kivül is voltam.

Már valamennyien ott voltak, mikor megérkeztem. Épen bort töltögetett a prakszi, mikor beléptem. . ■>

— Elkéstél igy a koma, már megvá-lasztottuk a tisztikart. A jegyző lett az elnök, én vagyok a parancsnok, Tóth Farkas az alparancsnok, a prakszi meg az aljegyző szakaszparancsnokok. Téged jegyzőnek tettünk meg.

—• Mondom, talán inkább a doktort lehetne jegyzőnek, én inkább pénztárnoknak lennék alkalmasabb.

Ugyan ne okoskodj, ne forgasd most fel az egészet. Pénze úgyse lesz a testületnek sose, minek akkor pénztárnok. A doktort azt testületi főorvosnak választottuk.

Láttam már, hogy egy kicsit sörétes a •koma az áldomástól, hát ráhagytam.

Ahogy ott csendesen iszogattunk, már éjfél felé járhatott, begyün az udvaros a sánta Jaksi, hogy valaki, mászkál a magtár tetején, alighanem a fiatal gyógyszerész ur.

Rettenetes, mondja a koma, mihelyt ez a prakszi egy kicsit iszik, mindjárt meghibban az esze keTeke.

Kimentünk oszt az udvara csakugyan a prakszi gyakorlatozott a magtár tetején.

Alig tudtuk lecsalogatni. A Klein mindjárt ki is iratkozott a tűzoltóságból, mert aszondja nem veszi a lelkére, hogy olyan helyen tag legyen, ahol olyan magasra kell mászni, hogy az embernek még a nyaka is kitörhet.

A prakszit haza vitettük a kisbiróva!

A jegyző ráparancsolt, ha nem akar menni, vegye föl oszt úgy vigye.

Mink még egy kicsit maradtunk. Én is, de a koma is nehezen indított. Azé’t mégis csak haza köllött menni egyszer.

Ahogy szép csendesen benyitok a szobába fölül a feleségem az ágyba oszt rákezdte, hogy . . .

De talán jobb lesz, ha erről nem beszélek. Nem azért mintha tudom is én mit mondott volna, de még se illik, hogy amit az embernek a felesége bizalmasan elmond, kivigye a piacra.

Novoszel Andor

Kozmetikai intézet

állandó orvosi vezetés és felügyelet alatt Subotica, Ciril-Üetod trg

I 5

villany- fis léDykezelér ** Bőr- és szepséoapolás