Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)

1927-10-16 / 288. szám

1927. október 16. fcÄCSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal A demokrata-párté lesz az első urna Szuboticán Az egységes munkáspárti lista a második — A demokratáknak Leadvai József földbirtokos, a munkáspártnak Roller Mihály nyomdász a listavezetője — A magyar párt még nem készítette el listáját Szomborban öt listát fognak benyújtani . A szuboticai törvényszéken szomba­ton egész sor ui listát nyújtottak be. A listák között ezúttal már szuboticaiak is_ szerepelnek és pedig a demokrata P_árt és az egyesült munkáspártok lis­tája. A benyújtás sorrendjében Szubo­ticán az első lista a demokratáké, a má­sodik a munkásoké lesz. A magyar párt jelölőbizottsága már csak^ az utolsó simításokat végzi, de a jelöléseket csak akkor hozzák nyilvá­nosságra, ha teljesen kész lesz. \ A választási kampány érdekes mo­mentuma, hogy a Pribicsevics-párt és a ;Pasics-csoport lapot indít együttes lis­tájuk támogatására. Az uj lap cime Szlobodna Rccs lesz. A szuboticai törvényszékhez szomba­ton benyújtották a topolai magyar párt listáját, amelynek listavezetője Kihat Já­nos földmives. A következő jelöltek: \Rind Károly földmives, Franck Károly idr. ügyvéd. Tölgyesi Péter földmives, Ober István asztalos. Pacsirról ugyan­csak a magyar párt nvnjtott be listát, amelynek élén Nagy Ferenc földbirto­kos áll. Horgosról a radikálisok (lista­vezető Tóth János földmives). Feketics- Től a német párt (Weiszmann Jakab földmives). Mólról a Pribicsevics-párt (Tabakovics Mitar) és a bajnoki közsé­gi párt (listavezető Kókai Antal) nyúj­tották be listájukat. A szuboticai törvényszék szombaton Jóváhagyta a maliigvosi munkás és pa­rasztszövetség listáiét. Ennek a listának első jelöltje Pap József. A munkás és parasztszövetségé az első urna Mali- Igyoson. A szuboticai demokrata párt listája A-szuboticai demokrata párt listáján, amelyet szombaton nyújtottak 'be a tör­vényszéknél, az első harminc jelölt sor­rendben a következő: Lcndvai József töldbirtpkos, dr. Havas Emil ügyvéd, dr. Dimitrijevics Dragcmir ügyvéd, dr. Rabstein Mátyás orvos. Vukmanov Loj­­ziia földmives. Bukvics Lojzija földmi­ves. Markovics Antal földmives, dr. Pa­taki Antal ügyvéd. Fischl Pál helyettes bankigazgató. Kopunovics Iván fake­­. reskedő, dr. Popovics Milivoj ügyvéd, Decker József kereskedő, Rákosi Bar­iul magántisztviselő, Zsmak Matko ma­gántisztviselő, Rudics Márton cipész, Alaga Miklós borbélj', Pleszkovics Béla kereskedő. -Szekeres Péter vendéglős, Karsai Bertalan vállalkozó, Sztipics Pé­ter vendéglős, dr. Boscban Samu ügy­véd. Jámbor Antal földmives. Bodrogi Stipan földmives. Angvelics Márkó ven­déglős. Mílekics Jőcó bankigazgató, Rudics László munkás, Jovanovics Alelc­­szandar kereskedő. Bacslija Márton földmives. Kellert Benő dr. ügyvéd és Vidákovics Benő kocsmáros. A demo­kratáké lesz az első urna Szuboticán. Az egységes munkáslista Szubotica városban másodiknak a munkás- és parasztszövetség nyújtotta he listáját a törvényszékhez. A novem­ber hatodiki községi választás lesz az első alkalom, amikor a szuboticai mun­kásság teljesen egységesen lép fel, min­den pártárnyalati és szakmai-szövetség­beli különbségre váló tekintet nélkül. A munkás és parasztszövetség listáján Rotier Mihály nyomdász az első jelölt, utána következnek: Maries Lajos gé­­r 3z. Kozma Qvula szabótniiikás, Pin­tér János cipísznnmkás. Poljákovics Márkó földmunkás. Jäger Antal laka­tos. Kudlik Sándor nyomdász. Orosz János földmunkás. Oberovics János szabőmunkás. Vojnics Vince épitőmun­­kás. Ikotics Dezső nyomdász. Horváth Bálint nyomdász. Seécsics Antal föld­munkás. Deák János szab'smunkás, Sza­­bics Nikola épitőmnnkás. Muszin Jere­miás földmunkás. Oadzsur János laka­tos, Váci András földmunkás, Bukvics Vécó szabómunkás. Bogár János laka­tos. Ikotics Péter nyomdász. Török Ist­ván nyomdász. Poljákovics Dancsó föld­munkás, Zvékán István szabómunkás. Nagy Márton asztalos, Kothenc Imre földmunkás. Poljákovics Pájó földmun­kás. Kovács Dániel napszámos. Ürmös József esztergályos és a harmincadik jelölt Kovács István földmunkás. A mun­kásság urnája a második lesz Szubo­ticán. * A vajdasági néppárt külön listát állít Szuboticán Rajics Balázs vikárius a következő nyilatkozat közlésére kért fel bennün­ket: — Becses lapjuknak e hó 13-áról kel­tezett 285. számában a 3. oldalon áll e kitétel: »A radikális párt listáját hír szerint a Rajics Balázs vezetése alatt álló vajdasági néppárt is támogatja.« — Kijelentem, hogy e kitétel nem felel meg a valóságnak. Sem én, sem a veze­tésem alatt álló párt nem támogatunk egy más pártot sem, listát sem mást, csak a magunk listáját. Kérem, hogy e helyreigazító soroknak b. lapjában a törvény értelmében helyt adni méltóztassék. Tisztelettel Rajié Balázs. A szombori kormánypárt magyar és z icló jelöltjei Szomborböl jelentik: A szombori vá­rosi kormánypárt péntek este tartott ér­tekezletén megállapította azoknak a magyar és zsidó Jelölteknek a névsorát, akik a párt listáján szerepelni fognak. Magyar ’elöltek: Cetli György bank­igazgató, Z'.virschUtsck Károly nagyipa­ros, Angyal Nándor műépítész. Wei­gand Lőrinc szódagyáros. Kcménci Jó­zsef cipész, dr. Müller János ügyvéd, Hrakovszki L'"án elektrotechnikus. Va­lient Sándor crpósz, Langbein Mátyás asztalos. Nagy Péter szobafestő. Wei­land János női szabó. Kövabvszki Ist­ván vendéglős. T, . ,, , t A kormánypárt zsidó,,jelöltjei; Vú­­moschcr Andor hitközségi elnök., át. Bruck József ügyvéd, dr. Scher Arinin ügyvéd. Grünhaum Aladár kereskedő, Vámoscher Gábor földbirtokos. Kirch­ner Mihály iparos. A városi kormánypárt listását való­színűleg hétfőn nyújtják be. A demokraták is beléptek a szombori polgári blokkba A szombori polgári blokk listáján, amelyet már közölt a Bácsmegyei Nap­ló. változást eszközöltek. amennyiben a demokratákkal sikerült megegyezni és a demokraták is beléptek a blokkba. A demokraták három jelöltje kap helyet a blokk listáján és pedig Veszctinovics Milorád nyugalmazott baranyai alis­pán. aki a hatodik jelölt lesz. Joszirs Jásó szombori szabó a huszonhatodik jelölt és Teofánovics Emil. aki a negy­venharmadik jelölt lesz a közös listán. Tiz váiaszíóheiyiság lesz Szentán Szentáről Jelentik: A városi tanács a községi választásokra tíz szavazóheíyet jelölt ki. Az első tüzoltókerülethez tar­tozó lakosság a központi iskolában, a másodikhoz tartozók a Kopngi iskolá­ban. a harmadik a Boros óvodában, a negyedik az U'templomtér! iskolában, az ötödik a csirkepiaci óvodában, a ha­todik a Munkásházi iskolában szavaz­nak. Az orompartiak, felsöhegviek, bo­garasnak Gorn üvegen, a tornyosi úttól az adai határvölgyig Keviben. a tor­nyosi úttól a Csantavir—sztarakainzsal völgvig Tornyoson és a völgyön túl a tonolai határig lakók Gur.arason sza­vaznak. A noviszadi zsidó lista ügye A noviszadi zsidóság körében az utób­bi napokban elégedetlen hangok hallat­szanák a zsidó nemzeti egyesület külön listájával kapcsolatban. Dr. Saltier Má­tyás a noviszadi zsidó nemzeti egyesü­let elnöke, ezzel kapcsolatban a követke­zőket jelentette ki munkatársunk előtt: — A zsidó nemzeti egyesület a közsé­gi választásokon követendő eljárását nem akarta függővé tenni, egyetlen po­litikai párt állásfoglalásától sem, hogy vájjon az illető párt jelöl-e listáján zsi­dót, vagy nem. A zsidó nemzeti egyesü­let kezdettől fogva az önálló zsidó lista mellett foglalt állást és amíg a nem cio­nista zsidóság vezetői egészen az utolsó napokig különböző politikai pártokkal tárgyaltak, a zsidók esetleges jelölések érdekében, a mintegy háromszáz zsidó választót magábafoglaló zsidó nemzeti egyesület, önálló lista elkészítésére, ho­zott határozatot az.zal, hogy a listán he­lyett kap minden zsidó, tekintet nélkül cionista, vagy nem cionista voltára, ha egyéni kvalitásainál fogva rátermett ar­ra. hogy a város képviselőtestületében a zsidóságot méltón reprezentálja. — Az első helyet a listán a zsidó nem­zeti egyesület a zsidó hitközség elnöké­nek, dr. Lusziig Nándor ügyvédnek aján­lotta fel, aki dicséretreméltó módon, ha­bozás nélkül elfogadta a cionista kezde­ményezés által megszületett önálló zsidó­­lista vezető helyét. A második helyet a zsidó nemzeti egyesület az egyik saját vezető emberével óhajtotta betölteni, an­nál az egyszerű oknál, fogva, mert a kez­deményezés az egyesület részéről indult ki. A barmad-k. tehát tulajdonképen az első helyet az egyesület a noviszadi zsi­dóság egyik tekintélyes vezérferfiának. Ernszt Bernát urnák aján'otta fel. mint aki tudásánál, közéleti múltjánál és egyé­ni kiválóságánál fogva méltón rászolgált arra, hogy a zsidóság jelöltjei között az elsők sorában álljon. A tárgyalások azon­ban ennél a pontnál megakadtak és nem jutottak tovább. A nem cionista zsidók­nak Ernszt Bernát köré sereglő része nem akart belenyugodni abba. hogy Ernszt Bernátot a harmadik helyen jelöl­jük, a Zsidó Nemzeti Egyesület pedig a kezdeményező jogánál és szervezett ere­jénél fogva ragaszkodott az eredeti sor­rendhez. így legnagyobb sajnálatunkra a listát nem tudtuk ugv összeállítani, hogy az az egész noviszadi összzsk'.óságqt ki­elégítette volna és, Fénytelenéit .voltunk Ernszt Bernát urnák határozott ezirányu kijelentése titán az ő jelölésétől eltekin­teni. A Zsidó Nemzeti Egyesületet a lista elkészítésénél sem elfogultság, sejti pedig hatalmi szempontok nem vezetek és igazán nem rajta műit. hogy önálló zsidó lista nem lett egyúttal »közös« zsidó lista is. Önálló listát akarnak a vrsaci magyarok Vrsacról jelentik: Vrsac magyar vá­lasztói tárgyalásokat folytattak a német DrOETKER». =.BACK1N: SÜTŐPORRAL SÜT? A 1C4 receptet tartalmazó könyvet kiví­­r atia in; yen és bérmentve megküldi J 9r. Oetker d. z. o. z„ párt vezetőségével egy közös kisebbsé­gi lista felállítása érdekében, a megegye­zés azonban meghiúsult, mert a német párt nem akarta honorálni a magyarok kívánságait. A magyarok körében most felmerült az önálló magyar lista felállí­tásának gondolata. Tekintettel arra, hogy dr. Juga Velimir kormánypárti radikális képviselő intervenciójára legutóbb is 53 magyar nemzetiségű választót vettek fel a névjegyzékbe, az önálló magyar lista esetén 3—l magyar jelölt biztos megválasztására lehet számítani, míg ha más pártokkal szövetkeznek, ezt az, eredménvt elérni nem tudják. Az önálló magyar listának gondolata a vrsaci ma­gyarok körében nagy megelégedést kel­tett. , Kikindai jelölések A kikindai törvényszékhez a polgári blokk listáján kívül benyújtotta listáját a radikális párt. a kereskedők pártja és a magyar párt. A radikális lista első két, jelöltje Bndisin Jóca volt képviselő W LöianCsics SzláyM ipartestületi el­nök. A kereskedők pártja listájának élén üutmann Miksa bankigazgató áll, utána következnek Jovanovics Szima nyom­datulajdonos. Áldán Milán nagykereske­dő és Feidl Miklós fiiszerkereskedő. A kikindai magyar párt listavezetője dr. Zsiross Lajos ügyvéd, a párt elnöke, a második jelölt pedig dr. Brenner Fri­gyes íőesperes. apostoli protonotárius. Forgács Anna sz vallanak Erdélyi Béla ellen A vizsg’lóbiró medics die a tanúkihallgatásokat a mill­s'r,dti rejtj y üjyé'jen Budapestről jelentik: A vizsgálóbiró szombaton kezdte meg a tanúkihallgatá­sokat a millstadti rejtély ügyében és szombatra kihallgatásra idézte be Gáldi Nándor áüamvasuti felügyelőt, aki — mint ismeretes — Erdélyiék társaságá­ban nyaralt, továbbá Löw Zoltánnét és két leányát, akik állandó társaságát, ké­pezték Forgács Annának, végül Forgács Anna szüleit, Teuer Géza rnenetjegyiro­­dai fötisztviseiőt és feleségét is. A vizs­gálóbiró Erdélyi Bélát is maga elé ve­zettette, aki a tanúkihallgatások alatt fogházörök kíséretében a vizsgálóbiró előszobájában várakozott és mindenkit megbotránkoztatva jókedvűen nevetgélt. Elsősorban a szerencsétlen végii szí­nésznő szüleit. Feuer Gézát és felesé­gét hallgatta ki a biróság. A szülők mindeddig nem akarták, elhinni, hogy Erdélyinek része lehet leányuk meggyil­kolásában, úgy látszik azonban, hogy az eddigi nyomozás eredményei őket is megingatták eddigi véleményükben, mert szombaton már ügyvéd kíséretében je­lentek meg a vizsgálóbiró előtt és beje­lentették, hogy miután nyomatékos gya­nú merült fel arra nézve, hogy szeren­csétlen leányuk nem természetes halál­lal halt meg. elégtételt követelnek leá­nyuk haláláért. Forgács- Anna anyján rendkívüli izgalom vett erőt, amikor férjével megjelent a törvényszék épü­letében és amikor a vizsgálóbiró elő­szobájában egy pillanatra meg látta Er­délyit elfordította a fejét, majd zoko­gásban tört ki és félájultan dőlt férje karjaiba, aki alig tudta lecsillapítani és bevezetni a vizsgálóbíróhoz. Feuerék kihallgatása kilenctől . egész egy óráig tartott és a hozzájuk közelállók szerint mindketten elmondták mindazt, amit leányuk és Erdélyi életéről és házassá­gáról tudtak. A kiszivárgott hírek sze­rint Forgács Anna szüleinek szombati vallomása terhelő Erdélyi Bélára. A többi tanuk kihallgatásával a vizs­gálóbiró szombaton nem tudott végezni és miután valószinii, hogy a vizsgálat hosszabb időt vesz igénybe, Erdélyi Bé­la bűnügye valószínűleg csak a jövő év elején érik meg főtárgyalásra. Érdekes, hogy Erdélyi Béla a fog­házban naplót készített védője, dr. Gál Jenő részére, ezt a napiót azonban a vizsgálóbiró lefoglalta, mert úgy találta, hogy becses adatokat tartalmaz arra nézve, hogy Erdélyi Béla a gyilkos. Teasüt emény c ismert jó kisztoiéuyű kapható mára Steine** cukrászdában Telefon: 206 iu322

Next

/
Oldalképek
Tartalom