Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)

1927-10-30 / 302. szám

1927 október 30. BÄCSMEGTEI MAPlü 21. oTđal Mit irt a fekete emberről Jirecsek Konstantin és Szentkláray Jenő A szuboticai jován cár-emlékbizottság közleménye Jován Nenád cár négyszázéves em­lékünnepélyének rendezőbizottságától kaptuk az alábbi közleményt — Miután a Bácsmegyei Napló leg­utóbb a Cserni Jován véres feje eimü cikkében idézeteket közölt Szerem: Györgytől és Jókai Mór regényéből, kér­jük közölje ezt is, amit Jován cárról a délszlávok legkiritkaibb és legmérték­adóbb történetírója, a bécsi egyetem ta­nára: udvari tanácsos irt. A Geschichte der Serben (zweiter Band) cimii munkájá­ban, amely Friedrich Andreas Pethes 'A. G. hires kiadásában jelent meg, a 260. oldalon Jirecsek ezeket írja: Allgemeines Aufsehen erregte (Okto­ber 1526) das Auftreten eines serbi­schen Volksführers mysteriösen Urs­prungs, des Zaren Johan Nenada (des Unerwarteten), des sogeuanten Schwar­ten Mannes (Niger homo). Er gals als Nachkommene 'der griechischen Kaiser oder wenigstens der früheren serbischen Despoten, von Gott gesendet, um die (Türken aus Europa za vertreiben. Um diesen frommen und energischen Heer­führer sammelten sich bald 10—15.000 Serben, zum Tlieil auch aus der Türkei, ein Heer ebenso stark wie die Scharen des Zapolya oder des Ferdinand. Sein Ausgangspunkt war Lipova (Lippa) am Maros, damals ein Mittelpunkt der ser­bischen Emigration. Nach der Vertrei­bung der Türken aus den Landschaften der Bacska und des Banats schlug der Zar seinen Sitz in Sabatka auf, wo ihn eine Garde von 600 uniformierten Jünglingen als »Janitscharen« umgab. Seine Beamten waren Celnik Radosiiav ■der Palatin Suboia Vrlić und Johann Dobé. Geldmittel zum Unterhalt seiner Scharen verschaffte er sich durch Plün­derung der Türken, der ungarischen Edelleute und der Kaufleute. Die frühe­ren Häupter.der ungarischen Serben,;wie die Jakšići, verhielten sich ihm gegen­über'gleichgültig oder waren feindlich gesinnt. Ferdinand und seine Schwester Maria, die Witwe Ludwigs II. gewan­nen den Voiksmann für sich und sende­ten ihm ais Geschenk Panzer und Heime, Fahnen, Trommeln und Trompeten. Der Zar kämpfte indessen mit wechselnden Glück gegen Zapolya, bis er in Szegedin durch einen Büchsenschuss aus einem Hause verwundet und in einem nahen Dorfe getötet wurde (Ende Juli 1527). (Magyarul: »Általános feltűnést kel tett (1526. október) egy titokzatos ere detü szerb népvezér, János Nenada (a Váratlan) cár, az úgynevezett Fekete Ember (Niger homo) fellépése. A görög császárok, vagy legalább a régi szerb despoták leszármazottjának tekintették, akit Isten küldött, hogy a törököket űz­ze ki Európából. Ez istenfélő és energi­kus hadvezér körül mintegy 10-15.000 szerb gyülekezett össze, részben Törökországból is, egy hadsereg, amely ép oly erős volt, mint Zápolyának, vagy Ferdinándnak csapatai. Kiindulási pont­ja a Maros-menti Lipova (Lippa) volt, akkor a szerb emigráció központja. A törököknek Bácska és Bánát vidéké.öl való kiűzése után a cár Sabatkán ütötte fel székhelyét, ahol hatszáz egyenruhás ifjú »janicsár«-gárdája vette körül. Tiszt­tartói Radoszláv cselnik, Vrlics Szubota palatínus-és Dolics János voltak. A csa­patai fenntartásához szükséges pénzt a törökök, a magyar nemesek és a keres­kedők kifoszt fsával szerezte. A magyar­országi szerbek régebbi vezetői, mint a Jaksiosok, közömbösen, vagy ellenséges érzülettel viseltettek vele szemben. Fer­dinand és nővére, Mária, II. Lajos öz­vegye, megnyerték a népvezért a ma­guk számára és küldtek neki ajándékul páncélt és sisakot, zászlókat, dobokat és kürtöket. A cár eközben váltakozó szerencsével harcolt Zápolya ellen, mig­­nem Szegeden egy házból puskalövés­sel megsebezték és egy közeli faluban megölték 1527. juiiűs végén.«) Szentkláray Jenő magyar történetíró az 1885. évi Törté­nelmi Tár-ban megjelent tanulmányában az 504. oldalon azt Írja, hogy Jován cár »az ő korát élénken mozgató politikai eszmének volt képviselője, a magyaror­szági szlávság territoriális egyesülésé­nek és önállósításának volt zászlóvivő­je oly értelemben, hogy az ország déli végszélűin a magyar király felsőbbsé­­ge alatt külön rácz tartomány, vagyis despotaság kerekittessék ki... — Ezenkívül megemlítjük, hogy nem­rég adtuk ki a »Jován Nenad szuboticai cár emlékkönyve, 1527—1927.« cimü könyvecskét, amely egykorú okmányok és az egykorú Írók (legnagyobbrészt magyarok) müvei alapján minden oldal­ról bemutatja Jován cár életét, nem pe­dig olyan egyoldalúan, mint az idézett kivonat Szerémi György müvéből és Jó­kai Mór regényéből. Az emlékbizottság által rendelkezé­sünkre bocsájtott adatokat örömest kö­zöljük. így, miután már régebben ismer­tettük a bizottság kiadványát, amelynek dr. Ivies Aleksza egyetemi tanár a szer­zője, Szerémi és Jókai előadása után most Jirecsek és Szentkláray elbeszé­léséből is megismerve a vajdasági olva­sóközönség előtt minden oldalról meg­világítva domborodik ki Jován cár ér­dekes, történelmi jelentőségű figurája. November elsején jár le Bácsmegyei Napló regény pályázata Tizenhárom pályamű érkezett be eddig A Bácsmegyei Napló regénypályázatát a pályázati határidő lejártának közeled­tével mind nagyobb érdeklődés kíséri és az utolsó napokban több uj pályamunka érkezett be. Eddig tizenhárom kis re­gény érkezett a szerkesztőség címére a következő címmel és jeligével: Küzdelem (Jelige: A kocka el van vetve). A betolakodók (Jelige: Bihari). Margit (Jelige: Delicios). Feltételhez kötött házasság (Jelige: Engem). Embercsökevény (Jelige: Kék madár). Ez az ut!... (Jelige: Ecce homo). Az árnyak (Jelige: Amint veted ágya­dat, úgy aluszod álmodat). Aranyhaltyu (Jelige: Aranyhattyu). Zsetonok (Jelige: Dalol a múlt). Sírkövek mentén (Jelige: így is lehet). Az okos molnárlány (Jelige: Többet ésszel, mint erővel). * * Tengeren innen, tengeren tol (Jelige: Naturalista). Kétféle szeretet (Jelige: Oberon Titá­niája). A pályázni szándékozóknak most már csak néhány nap áll rendelkezésükre, mert november 1-én lejár a pályázati ha­táridő és az ezután beérkező pályamun­kák már nem kerülnek elbírálásra. A pá­lyamunka terjedelme nyolc-tiz Bácsme­gyei Napló oldal lehet és lehetőleg gép­írásos kézirat küldendő be, jeligés levél kíséretében. A bírálóbizottság tagjai: Bródy Mihály, László Ferenc, Petényi Gyula, Radó Imre és Szenteleky Kornél a Bácsmegyei Napló karácsonyi szám­ban teszik közzé jelentésüket a pályázat eredményéről és ugyanekkor közöljük a pályadíjnyertes regényeket is. A legjobb­nak ítélt regény 5Ö00, a második 3000 és a harmadik 2000 dinár jutalomban ré­szesül. BÚZA!... Melegen egyszerűek: élet-illatnak .ezek a fehér homloka, kis falusi házak. A sarkon van a Nagy Mihályé, mel­lette a Kiss Pálé. De minek soroljam tovább? Hát az egyik talán masabb, mint a másik?! Van-e kétféle gémeskut, pitvar, gólya­­kelepeiés, fecskecsicsergés? Ugy-e, hogy nincs?! Kétféle falusi ház sincs. Nincs, mert az élet melege: jósága-baja mindegyik­ben ugyanaz. Más-e Nagy Mihály élete, mint Kiss Pálé? Nem, nem! Az ő' életük a mező ezer csillogása, vadvirágos, friss érzésekkel telt, de döbbenetes küzdéseket kiváltó, sorsszerűén drámai: felemelő és ugyan­olyan mélyre lesújtó — ezerszer: egy élete! Egy törvény — egy sors! Nagyon mélyről jött élet ez, onnan, ahol érintkezik: a kezdet és vég! — ahol a csira: csírázni kezd! * Vasárnap van. Tavaszi vasárnap. Az uccák ünnepélyesek, komolyak, amilye­nek csak falusi uccák lehetnek. A csend súlyos és mély, mint a né-’ pék hallgatása, akik mennek hazafelé a templomból. De a sor színes, mint a rét, '7Áz arcon — száz szín: száz ember! Mindegyik hord magán valamit, ember­ségének: életének sajátos izét. Ott van például az öreg. Váci,, a falu szentje, ié(­­cipőt hord. Ezt már a nagyerejü Hajnal nem tenné. De viszont kinek áll olyan kackiásan, olyan betyármiskásan a bá­ránybőr süveg a fején, mint neki? És igy tovább. Vagy az asszonyok... Nagy Mihály menyecskéje fiatal és mégis feketében jár. Mert az arca fehér. És ez igy jól áll neki. Tudja. Mindig az eget nézi. Az ő baja — mondják az emberek. El­lenben Kiss Pál asszonya pirospozsgás, virgonc. Még nagyobb baj — mondják erre. Szeme mindig a férfiak között für­kész. így. És házak, templom és emberek fölött nevet, lángol a nap, az áldott melegség, mert tavasz van. És mindenkinek mele­ge van, csillogó szeme. A sokaság eltűnik a házakban; itt-ott a sarkokon apró embercsoportok kelet­keznek: szomszédok, akik ebéd előtt míg szói cserélnek... Jó idő... Jó.'.. •Bezzeg tavaly,.. Az... Az idén talán ... így adogatják a szót. ritkán, mert ‘ágy erők mozgatják őket, minden szó­nok nagy története van, amíg kimondá­•I ’ érdizza mer, aW majd m'g.nondja müven fontos szerepűik van V* ,ív ? / x ■ms@wmmu>u Ö.inelc, lu-.vt.. .w.~-___r ítamSrok­jink a szervezet fejlődésiben, egyensuiyá­j a a k feníart&sábin éj egészségének biztos - •a fásában. ftzenyctlm megbízhatóitíszitmfny, íj «11 a V'tnmlr.ő r?t nyers?!!, rne?liont«ilanćl?i­­t ni állapotban. du3ftti, fok«yasxt:i8!a késs Aí­­h pótban, potrp s csomefy.ee o olfidémi tub­­lácfcfcábTn, va y dro’őckbcn tartalmazza az ASMEA vitamintApsser T i lilik ni m!- ' v-> V zer árban, drotériá an és iobb csemege­­ilz'etboil. 1 d W Aán i ár. KE'UKAU’A, NÖVI í »» bír*. k.vinsWára in ven Ilii«, dr. MŰNK ARTU.t sru'to’ cal tóorvos tollábái „Mil k II -adni mi idea ülnek a vitamino -rtl c. munkát sig jut, életük egy-egy nagy küzdésben született szakasza! Most a remény cirógatja őket, az áll­hatatlan ... a szemük felnyílik... ke­resztül látni ezeken a szemeken, mint az egyenes, széles, nyilt uccákon: a mező­ig, ahol a sorsukat a nap süti most... A szájuk szögletében mosoly ül... ta­lán?... és hallgatnak mélyen, egyedül boldogan... Előttük a falu: a házak, a házuk. Az ablakokban muskátli, szép, égőn piros muskátli, mint a forró embervér... a porban verebek cikáznak, frissek... a kéményen gólya kelepek tavaszt hir­det... Virgonc füst karikázik ki a kémények­ből... az omlós kalács ize érződik az ínyeken... sistereg a sült is a tepszik­­ben... S az asztalon, a fölteriíett asztalon, egyedül, komolyan, mint a napi gond, mint maga a küzdés értelme, az életi; külön helyen áll, él a kenyér... Uralja a szobát... egyedül megtölti értelem­mel! I Ezt ók ott a sarokról látják... és a lelkűkből kinyílik egy szó, mint a esi-; ra a magból... a szó, ami a kenyeret jelenti: búza!... És várnak, üzenetet várnak a mező­ről ... Igen: a kenyérre máskép néznek, mint a kalácsra. A kenyér: az élet ünnepe, a napi eledel. A kalács: játék a búzából, gyerekeknek való. A kenyér: az emberé, az alkotásé, .j Itt-ott egy-egy gémeskut hajlik meg vízért, ami ott áll a kenyér mellett a virágos kökorsóban: az ital! Az istállóban vihog a csikó, bőg a te­hén ... a szolga körülnéz. A menyecske arca csuda tüzes, piros. Úgy hajlik a dereka, mint egy izmos, fiatal fa. Játszik a láng az arcán... ne­héz volna megmondani, hogy az-e, ame­lyik a tűzhelyről lángol, vagy az-e, ame­lyik belülről jön? A Bundás bepislant a konyhába... Kirepül valami maradék. Az aprójószág ide-oda villan ... Kot­­kodácsolás, csipegés... Meleg van, mi?... lobban a menyecs­ke szava. A kis, cica hozzádörzsölődik a me­nyecskéhez... Te csúnya hizelgő, te... és a piros, omlós kalácsból lecsíp a cir­mosnak. Édesanyám! — dobban be a kis fic­kó, zömök, vállas gyerek — lesz-e ka­lács?... dicsértessék! Még pedig mákos! — hun jártál? A mezőn —- mondja a gyerek felvil­lanó szemmel. Ránéz az anya... a gyerek tisztán állja a tekintetet... és az anya maga sem tudja hogyan, már nyújtja is a ka­lácsot, a mákosat, a gyereknek, akinek kibuggyan a szó a száján édesen, mele­gen, mint a kalács ize: anyám! ... nő a búza... Az... döbben fel a szó a sarkon is a pipafüstbe... s egymásra néznek az emberek... így ér a csend az értelemig, a szóig, mert az érzés mélységét már nem bírta el: a szív. Mennének is már hazafelé az embe­rek ... De amott, a napfényben fürdő ucca végén feltűnik Nagy Mihály széles, szál­fa termete, rnögüle a mező néz be suga­rasan a faluba. Ezt már megvárják. Érzik: a mező üzen Mihállyal... Adjon Isten! — néz az emberekre Mi­hály és valami reszket a szavában. Hozott isten!... No?!... gyülemlik köréje a várakozás. Térdig ér a búza! — önti el Mihályt az öröm. Térdig?... és szemlélgetik Mihályt-Térdig?... annekem kötőig ér, mo­­solyodik el Kiss Pál... Abbizony!... nohát!... ringatódzik az örömük ... Addig!... döbben fel a megerősödött hit Mihályból... Mennyünk emberek!... mönnyünk!... és dobbanó, nagy lendületű menésükben benne van a szivük nagy megindulása, kinyílása, szivencsapott nagy lelkende­­zésük, a hir, a mező eljött titka: térdig ér a búza! És a szemük világolt, mint a betlehe­mi csillag... eljött a kenyér!... újra... Kristály István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom